FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Timi, ezt annyira jó volt olvasni tőled, komolyan mondom! Ez a halhatatlan optimizmus, erő és kitartás. Kb olyan, mint tejbemacska, aki lehet, hogy most ezt nem is olvassa. Gondolatban már milliószor szobrot állítottam neki, a makacsságáának és kitartásának. Ő is dr lett, nagyon nagyon sok kínlódás, szenvedés, tanulás, megalázás és újra meg újravizsgázás után. Sokszor mondtam neki, hogy az én szememben nem az a jó doki, akinek elsőre sikerült minden vizsgája, vagy színötös/színtizes ugye :), hanem az, aki addig-addig tanul és tökéletesíti tudását, amíg valóban meg nem lett a vizsga, be nem épült a tudásanyagába, nem adja meg magát és kitart, mert végig a végső cél lobog a szemei előtt, ezzel sikerül legyűrni az akadályokat (vizsgákat). Szóval fel a fejjel és nagyon sok sikert!
De azért az önbeteljesítő jóslattal hagyj fel, oké? :)
Nem, nem waldorf, kisebb-nagyobb konfliktus után határozottan NEM waldorf (senki ne magyarázza félre, továbbra is szívem csücske a waldorf filozófia, de most már hagyjuk a f.szba, hogy mi megy végbe az oviba is). 6 hósan irattuk fel a várólistára (az én hibám, hogy nem akkor, mikor dupla csíkos lett a teszt), "elvesztették az adatainkat", nyoma veszett minden iratnak, ami bizonyítja, hogy jártunk arrafele és felvettek a rendszerbe, most meg késő bánat, sok a gyerek és csak azokat veszik fel, akiknek eleve oda jár a nagy testvérük. És mivel a waldorf óvodába járó nagy testvér egy olyan elem, amit önhibámon kívül nem tudok biztosítani egyetlenemnek, esik az egész. De nem baj, 5 percre tőlünk van egy jó ovi, tündéri óvónővel, kevés gyerekkel és nyitott szívvel, tárt karokkal várják Adrit, pedig csak 2 hete voltunk iratkozni. Szóval jobban esik oda járatni Adrit, mint egy olyan helyre, ahova véres harc folyik a bejutásért.
Velem is ez a helyzet, újra kell indítanom az explorert, hogy átmenjen vagy "úgy tennem" mint aki képet szúr be".
Akkor félreértettem valamit, ez tényleg nem szerencsés. Én magát az igazságtalanságot szoktam utálni, meg azt, aki elköveti, nem magamat. Saját magamat csak kiszolgáltatottnak érzem (változó mennyire) meg hát fáj a velem elkövetett igazságtalanság, úgyhogy ha nagyon fáj, akkor maximum a másik halálára gondolok (ritkán), de az általában nem szokott bekövetkezni. Vagy nem ettől.
Kaszibébi! :)) azért az majd nagy könnyebbség lesz, amikor a Lóri megcsinálja az államvizsgát, nem? több idő juthat majd minden másra, mert legalább az egyetemre nem kell majd bejárnia. :)
az a baj, hogy csak mondom, hogy nem a tudásomat/engem tükröz, de tök komolyan így érzem. és tudom, hogy ennek mennyire nincs értelme, mégis nagyon magamra veszem.
hát az van, hogy vasárnap sikeresen eldöntöttem, hogy nekem ez ma egyes lesz - ha egy kicsit is kételkedem magamban, akkor "megelőzöm" a vizsgáztatót, és én magam adom meg az egyest. teljesen feladtam legbelül, és amikor tegnap akartam ellene harcolni, hogy márpedig én akkor is átnézem a pelvist, nem ment. nem értettem a szavakat, nem tudtam megjegyezni és visszamondani semmit. és most, hogy ebbe így belegondolok, ez ugyanolyan mechanizmus, mint a falcolás. én büntetem saját magamat, mert így nem fáj annyira... de szerencsére most úgy érzem, kezdek ebből kijönni, és jövő kedden menni fog. :) főleg, hogy holnap megyek a doktornénimhez, utána pedig mindig erősebbnek szoktam magam érezni.
majdnem 1 éve nem falcoltam. :)) na jó, ez így ebben a formában nem egészen igaz, úgyhogy inkább úgy mondom, hogy majdnem 1 éve nincs több látható sebhely a karomon. :)
nekem a hierarchiával nincs bajom, sőt, szerintem mindenképp jó, ha van egy tartása a rendszernek. engem az bosszant, vagyis azt nem tudom megérteni, hogy miért jó az valakinek, hogy másokat megalázhat. ettől talán boldogabb lesz? jobban érzi magát?
külföldön egyáltalán nem olyan rendszer van, mint itthon. ott mindenki szereti tanítani a kicsiket (medikusokat, elsős rezidenseket), mert imádják a nyüzsit, és azt a fajta lelkesedést, ami bennük még megvan. ehelyett meg itthon leharapják a fejed, mert élsz, és mert kérdezni mersz. nem szeretik megmutatni a jól bevált módszereiket, abszolút nem látnak partnert bennem. és azzal, hogy egyetemen meg ennyiszer meghúznak, bennem is azt az érzetet keltik, hogy számukra én egy légypiszok vagyok, aki soha nem fogok tudni hozzájuk felérni. de mindegy, én akkor is orvos leszek, engem hatszázszor is meghúzhatnak, akkor is el fogom végezni ezt az egyetemet. egyébként eddig az összes (4) vizsgámon elsőre megbuktam, és csak másodszorra/harmadszorra sikerült. de leszarom (legalábbis jelenleg). :) ha lenne kitartás érdemrend, azt én biztosan megkapnám. :DD
és tudom, hogy nem feltétlen lesz az a jó orvos, aki színötös volt, ezt _tényleg_ tudom - és ez az, ami sokszor lelket tud belém önteni.
valamiért nem tudok 2 hsz-t írni egymás után (még órák elteltével se!!!), úgyhogy Pannuspottyosnak itt válaszolok:
azért nem szerencsés dolog kiakadni az igazságtalanságon, mert a falcolás és a szuicid magatartás/gondolatok nem egészségesek. meg az önutálat sem.
Mindenki utólag érti meg, mennyire igaz az a rossz közhely az iskola védőszárnyaival. :)
Szerintem aki látott már egyetemet belülről, az mind tudja, hogy a hármasok a jegyeid és nem te. Neked persze ez nehéz, mert mindig ötöseid voltak és meg is dolgoztál értük, és ez fontos volt neked, de ha már látod, hogy nem a tudásodat tükrözi, akkor nincs nagy baj. A tudásod számít, és számos tapasztalat bizonyítja, hogy nem feltétlenül az állja meg a legjobban a helyét egy pályán, akinek a legjobb jegyei voltak.
A fontos, hogy tudjál, és ezt tudd magadról.
Van egy racionális magyarázat: mivel itt nagy a felelősség, hogy jól tudjatok, és fent kell tartani a stressz, hogy oldalirányban is ki lehet kerülni, nemcsak a célkapun át, és sok embert kiszórnak a felduzzasztott elsős létszámból, ezért a jegyeknek szórniuk kell, hogy ezt a kiválasztást megtehessék. Tehát mondjuk akik a gimiben hármasok voltak, azok ide már be sem kerültek, akik meg a gimiben ötösök voltak, azoknak a jegyeit széthúzzák, hogy betöltsék az űrt. :) Így próbálják kompenzálni, hogy csak ötféle jegy van, nem tíz, mint odaát Kasziéknál. És ez persze nem zárja ki, hogy legyenek olyan vizsgáztatók is, akik rosszindulatúak vagy igazságtalanok; a racionalitás és a szemétség simán megfér egymás mellett ebben a rendszerben. De gyanítom, hogy van ebben egy adag hagyomány is, hiszen az orvosi szakma erősen hierarchikus, ahol még a kezdő diplomásnak is gyakran hallgass a neve, és és ebbe nem nagyon fér bele az elsőévesek ajnározása és vállveregetése. Aki mindig az igazságot keresi, az talán nem is marad életképes ebben a rendszerben. Egészen más, mint pl. a tanároknál, ahol kezdőként beküldenek a terembe egyedül, és ugyanakkora felelősséged van, mint egy húsz éve gyakorló kollégának. Itt érezned kell, ahogy végigjárod a létrát... Fogd fel így, egyszerűen ez a rendszer és a szokás, és ez nem téged minősít.
A keddihez meg bátorság, sok erőt és szerencsét kívánok! Hánykor gondoljak rád?
most gyűröm a vizsgaidőszakot, és próbálok nem kiakadni az élet igazságtalan voltán. nem tudtam még beletörődni abba, hogy miért élvezet az, ha valakit csak úgy meghúzhatnak, és hogy a jegyem, amit kapok, az egyáltalán nem tükrözi a tudásomat. hát hiába, ez már nem gimi, de minden esetben úgy élem meg a jegyeimet, mintha _én_ lennék a hármas. mert ha ránéz valaki az indexemre, azt látja, hogy én egy hármas ember vagyok - ez meg tök szar. :((
kedden megyek anatból, amitől nagyon-nagyon félek. és már így, vid végén tökre elfáradtam - mindenesetre azt tudom, hogy a kövit nem így fogom szervezni, mert a legnehezebb vizsgát a végére hagyni nem valami jó dolog.
Velünk semmi extra: államvizsga megvolt, most mesterizek klinikai pszichón, Lóri is szeptemberben államvizsgázik, kisasszonynak épp ovit keresünk. Most épp 6 hetes vakációmat töltöm, úgyhogy egész nap játszunk, olvasunk, sétálunk, gyöngyöt fűzünk, kirakózunk, stb. Várjuk már a meleget, ha 1 valami nem változott, az az, hogy továbbra is kínzás számomra minden 20 fok alatti hőmérséklet.
szia Kasza! általában jól vagyok, köszönöm, most már 3. éve a Gondolat Kiadó korrektorjaként nyomom, írok, olvasok, taicsizom egy éve, lesz új könyvem nemsoká, ilyesmi. Veletek mi?
Igény biztosan lenne rá, ha enyhe költségekkel meg tudnátok oldani, azt hiszem, én beneveznék. Jelentem, meggyógyultam az anorexiából. Évek óta 50-51 kiló vagyok, ingadozások nélkül, testképzavar nélkül. 52-53 szeretnék lenni, de nem stresszelem ezt sem túl, jólesik, hogy amikor éhes vagyok, eszem, nem sokat, de nem vagyok különösebben válogatós, dolgozom, sportolok, meditálok rendszeresen, szóval alapvetően jól érezném magam a bőrömben, de a bulimiával még mindig nem tudtam elbánni - az egy teljesen más evési kultúra ugyebár, mint az "eszem, ha éhes vagyok" -, és én tulképpen, ahogy mondod, bele is törődtem ebbe. Addikció. Kemény. Kifogott rajtam, feladtam. Frusztrál, hogyne, de már nem okoz különösebb szorongást. Vannak jobb időszakok, amikor abban reménykedem, végre vége... aztán mégsem. Próbáltam pszichológussal, pszichodrámán is foglalkoztam vele, mondjuk nem eleget, de én voltam a hülye, szégyelltem mindjárt előjönni ezzel, aztán meg már nem volt rá elég idő.
Kedves Phyllis! Amióta írtál, nagyon sokszor eszembe jutsz, hogy vajon mi lehet veled. Az a 28 kg nagyon nem hangzik jól. Ez már tényleg nagyon veszélyes állapot. Végig olvastam a korábbi kommentjeidet és így ismeretlenül is nagyon aggódok érted. Gondolom a családod is ugyan ezt teszi és gondolom ebből időnként már eleged is van. Igazából főleg így orvosként és e betegség korábbi átélőjeként nagyon rossz a tehetetlenség érzése, hogy annyira nagyon szeretnék segíteni, de ehelyett csak betűkben látom az állapotod életveszélyes voltát és még csak nem is láttalak soha sem. Kérlek írj valamit magadról, hogy jobban vagy-e. Olyan szép az élet és csak egy van belőle!!! Várom a soraidat!!!
Keresd meg Túry Ferencet! Tőle többet senki nem tud a magyar lehetőségekről, és el fogja mondani. Én jelenidejű szemtanúja voltam ahogy tönkretették amit épített.
Sziasztok! Köszönöm szépen az eddigi válaszokat, de kíváncsiian várom mindenkiét! Sajnos az OEP által finanszírozott ellátásnak nincs sok esélye, bár mident megpróbálok ezirányban is intézni. Csakis ezért gondoltam a fizetős megoldásra... Lényeg a lényeg, jövő héten szeretnék minden lehetőséget végig járni annak érdekében, h ne a beteg zsebéből tartsuk fent az intézményt.
Nagyon régen írtam már, de rendszeresen olvaslak Benneteket!
Szia Edhaz!
Szerintem nagyon jó ötlet!!!!!
Már csak azért is, mert nincs olyan központ, ahol kizárólag csak ezzel foglalkoznának! Úgy hallottam, hogy volt dr. Thúry-nak valahol, de hogy működik-e még, és milyen, azt nem tudom. Annyit tudok Róla, hogy már nem praktizál, tanít.
Én elég sűrűn megfordulok különböző kórházakban - akár évente is -, de csak azért eszek ott, hogy minél előbb kijöhessek.
Most is sajnos nagyon fenyeget ez a veszély - már a pszichiáterem be is akart vitetni, de amíg bírom elkerülöm, ugyanis ott semmit nem csinálnak az emberrel, csak tömik kajával, meg gyógyszerekkel.
Egyébként most 28 kiló vagyok...
Bár sztem - mivel fizetős lenne -, valószínű, hogy kevesen engedhetnénk meg magunknak... :((((
Sziasztok! Én 36 éves vagyok, orvosként dolgozom. Múltamból kifolyólag érzékenyen érint az evészavar témakör és mindig megérint, ha olvasok e témában betegség történeteket. ímélyen átérzem, hogyha valaki az anorexia, vagy a bulimia rabja.
Sajnos Magyarországon nincs megfelelően kiépített terápiás rendszer az evészavarok kezelésére. Szeretném tőletek, szintén érintett kedves fórumosoktól megkérdezni, hogy nektek mi a véleményetek, milyen az ellátás ma Magyarországon az evészavar szempontjából. Szerintetetk lenne - e létjogosultsága egy evészavar központnak Magyarországon? Párommal arra gondoltunk, hogy létrehoznánk egy olyan intézményt, ahol ugyan fizetős rendszerben, de csak evészavarral kezelnénk betegeket. Ez egy nem tipikus fehér köpenyes "kórház szagú" intézmény lenne, hanem egy családias, ember közeli, ember központú otthon, ahol lenne lehetőség ambuláns kezelésre és bentfekvéses kezelésre is. Sőt, igény szerint egész napos, de otthon lakós megoldás is lehetséges lenne. Tervben van egy " elvonó " jellegű rész kialakítása is az olyan krónikus súlyos bulimiás betegek számára, akik már nagyon nagyon régóta betegek és többszöri próbálkozással sem sikerült gyógyulniuk és már nem látnak más kiutat, de nagyon szeretnének meggyógyulni. Szerintem a súlyos bulimás krónikus esetek ily módon jól kezelhetők lennének. Természetesen mindezt jól képzett szakemberekkel, megfelelő ápolási személyzettel, kiegészítő terápiákkal, stb.
A kérdésem csak annyi lenne: szerintetek lenne rá igény??? Annak ellenére, hogy fizetős ellátás (azaz egyenlőre OEP támogatás nélküli ellátás) lenne, lennének jelentkezők egy ilyen intézménybe? Szükség lenne szerintetek bentfekvős részlegre is?
Természetesen a szakmai szférából is fogok érdeklődni ezekkel a kérdésekkel, de előtte szerettem volna TITEKET, érintetteket, vagy már gyógyult személyeket megkérdezni. Szívesen várok mindenféle véleményt!!!
Mivel nagyon nagyon mélyen érintett voltam a bulimiában, szívvel-lélekkel csinálnám Párommal ezt a kis intézményt!!!
Köszönöm, hogy elolvastatok! Kíváncsian várlak titeket!!!