FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Sziasztok! Köszönöm szépen az eddigi válaszokat, de kíváncsiian várom mindenkiét! Sajnos az OEP által finanszírozott ellátásnak nincs sok esélye, bár mident megpróbálok ezirányban is intézni. Csakis ezért gondoltam a fizetős megoldásra... Lényeg a lényeg, jövő héten szeretnék minden lehetőséget végig járni annak érdekében, h ne a beteg zsebéből tartsuk fent az intézményt.
Nagyon régen írtam már, de rendszeresen olvaslak Benneteket!
Szia Edhaz!
Szerintem nagyon jó ötlet!!!!!
Már csak azért is, mert nincs olyan központ, ahol kizárólag csak ezzel foglalkoznának! Úgy hallottam, hogy volt dr. Thúry-nak valahol, de hogy működik-e még, és milyen, azt nem tudom. Annyit tudok Róla, hogy már nem praktizál, tanít.
Én elég sűrűn megfordulok különböző kórházakban - akár évente is -, de csak azért eszek ott, hogy minél előbb kijöhessek.
Most is sajnos nagyon fenyeget ez a veszély - már a pszichiáterem be is akart vitetni, de amíg bírom elkerülöm, ugyanis ott semmit nem csinálnak az emberrel, csak tömik kajával, meg gyógyszerekkel.
Egyébként most 28 kiló vagyok...
Bár sztem - mivel fizetős lenne -, valószínű, hogy kevesen engedhetnénk meg magunknak... :((((
Sziasztok! Én 36 éves vagyok, orvosként dolgozom. Múltamból kifolyólag érzékenyen érint az evészavar témakör és mindig megérint, ha olvasok e témában betegség történeteket. ímélyen átérzem, hogyha valaki az anorexia, vagy a bulimia rabja.
Sajnos Magyarországon nincs megfelelően kiépített terápiás rendszer az evészavarok kezelésére. Szeretném tőletek, szintén érintett kedves fórumosoktól megkérdezni, hogy nektek mi a véleményetek, milyen az ellátás ma Magyarországon az evészavar szempontjából. Szerintetetk lenne - e létjogosultsága egy evészavar központnak Magyarországon? Párommal arra gondoltunk, hogy létrehoznánk egy olyan intézményt, ahol ugyan fizetős rendszerben, de csak evészavarral kezelnénk betegeket. Ez egy nem tipikus fehér köpenyes "kórház szagú" intézmény lenne, hanem egy családias, ember közeli, ember központú otthon, ahol lenne lehetőség ambuláns kezelésre és bentfekvéses kezelésre is. Sőt, igény szerint egész napos, de otthon lakós megoldás is lehetséges lenne. Tervben van egy " elvonó " jellegű rész kialakítása is az olyan krónikus súlyos bulimiás betegek számára, akik már nagyon nagyon régóta betegek és többszöri próbálkozással sem sikerült gyógyulniuk és már nem látnak más kiutat, de nagyon szeretnének meggyógyulni. Szerintem a súlyos bulimás krónikus esetek ily módon jól kezelhetők lennének. Természetesen mindezt jól képzett szakemberekkel, megfelelő ápolási személyzettel, kiegészítő terápiákkal, stb.
A kérdésem csak annyi lenne: szerintetek lenne rá igény??? Annak ellenére, hogy fizetős ellátás (azaz egyenlőre OEP támogatás nélküli ellátás) lenne, lennének jelentkezők egy ilyen intézménybe? Szükség lenne szerintetek bentfekvős részlegre is?
Természetesen a szakmai szférából is fogok érdeklődni ezekkel a kérdésekkel, de előtte szerettem volna TITEKET, érintetteket, vagy már gyógyult személyeket megkérdezni. Szívesen várok mindenféle véleményt!!!
Mivel nagyon nagyon mélyen érintett voltam a bulimiában, szívvel-lélekkel csinálnám Párommal ezt a kis intézményt!!!
Köszönöm, hogy elolvastatok! Kíváncsian várlak titeket!!!
Általában úgy sikerül, hogy visszanyerik a lelki egyensúlyukat (ha másképp nem megy, akkor külső segítséggel), majd utána rendszeresen esznek és sok folyadékot isznak hozzá.
Nekem hiába mondják,hogy még kellene rám 3 kiló (férfiak mondják és jelenleg 54-55 kiló vagyok- haha), még így sem érzem jól magam. Akkor pozitív a kisugárzásom,ha elégedettebb vagyok magammal. Tehát azt már tudom, nem másnak akarok megfelelni, hanem magamnak.
Engem az motivál, hogy kevesebb legyen a visszaesésem, hogy minőségibb életet éljek. Elvégre egy életünk van. A bulímia elveszi az életem 85 %-át és semminek nem tudok úgy örülni,ahogy más. Egy tengerparti nyaraláson is azon gyötrődjek,hol dobjam ki magamból a kaját???
Bár nemvagyok Csernus-fan, ebben igaza van. Szerintem ideig-óráig lehet húzni ezt a magam-oldom-meg-az-evészavaromat, de ebből nem sok jó szokott kisülni. Mennyien voltunk, akik öngyógyítás közben falcoltunk, öngyilkoltunk, mert annyira belefáradtunk abba, hogy mókuskerék az életünk. Utólag belátom, hogy nagyon hülye döntés volt halogatni a szakemberhez fordulást, nagyon sok rossztól megkíméltem volna magam, ha ezt időben teszem meg.
Én is végigolvastam az egészet! :D A leghúzosabb, amikor a saját ősrégi bejegyzéseimet olvasom... Nem semmi, milyen pályát jártam be. :( És nem mondom, hogy befejezett múlt, de rohadt sokat változtam, fejlődtem, tanultam, tapasztaltam, és talán a legfontosabb [nekem], hogy megtanultam nem (kizárólag) másokat hibáztatni a problémáimért, és azt is tudom, hogy ha ledugom az ujjam a torkomon, arról nem X meg Y tehet, hanem csakis én, mert én döntöttem úgy, hogy hányni fogok. Ha ekkora hülye vagyok, szenvedjek is érte én, és nem kenjem át a felelősséget másra.
Nálam ez ennyi, én döntésem, én felelősségem, csak magamnak kell elszámolnom, de mivel van tükör a mosdókagyló fölött és szeretek is belenézni, _magamnak_ kénytelen is vagyok elszámolni! (És ez nem csak az evési szokásaimra vonatkozik.)
Na.
Viszont néha én is k. sokat fizettem volna, ha valaki segít megállítani zabálás közben (vagy inkább előtte).
Egyértelmű tapasztalatok: ha kényszeresen akarok enni, annak mindig, kivétel nélkül mindig lelki háttere van. Önismeret kérdése, megtalálod, megtaláljuk-e az okot, és utána döntés kérdése, hogy próbálunk-e változtatni rajta (igen, akkor is van B-, C- és D-terv, ha rajtunk kívülálló okok állnak fenn, ha a körülmények olyanok, satöbbi, itt megint hárítás és menekülés lehet és akkor megy minden tovább a maga útján).
Technikai tapasztalat: nálam sosem jött be, hogy iszom egy kávét, teát, vizet, akármit és azzal "jóllakom" és akkor nincs roham. Rohadt nagy önuralom kell hozzá, de megnézem az órát, azt mondom magamnak, hogy most várok félórát, ha akkor még mindig annnnnyira elmondhatatlanul kívánom az adott kaját, amire épp gondolok, akkor megkapom és hajrá. De átgondolhatom a félóra alatt, hogy kell-e nekem az a kaja, akarok-e rohamot, akarok-e hányni. És létezik nemleges válasz.
Csernus mindig azt mondja, és ezzel egyet kell értenetek, hogy egyedül is meg lehet oldani a lelki problémákat, viszont lehet, hogy 100x annyi ideig fog tartani, mintha pszichológus/ pszichiáter segít benne. Ugyanis ő a szakember. (Mondok egy hülye példát: lehet, hogy én is meg tudnék szerelni egy autót, csak tartana 3 évig, viszont a szerelő fél óra alatt gyertyát cserél nekem...) Kérdés: akar-e az ember hosszú, felesleges évekig tobzódni a betegségében, vagy hajlandó áldozatokat hozni (igen, akár többet is, és nem könnyű, és lemondással jár) és akkor lehetséges jobban lenni.
Különben leszoktam a cigiről és befejeztem az egyetemet : ]