FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Általában úgy sikerül, hogy visszanyerik a lelki egyensúlyukat (ha másképp nem megy, akkor külső segítséggel), majd utána rendszeresen esznek és sok folyadékot isznak hozzá.
Nekem hiába mondják,hogy még kellene rám 3 kiló (férfiak mondják és jelenleg 54-55 kiló vagyok- haha), még így sem érzem jól magam. Akkor pozitív a kisugárzásom,ha elégedettebb vagyok magammal. Tehát azt már tudom, nem másnak akarok megfelelni, hanem magamnak.
Engem az motivál, hogy kevesebb legyen a visszaesésem, hogy minőségibb életet éljek. Elvégre egy életünk van. A bulímia elveszi az életem 85 %-át és semminek nem tudok úgy örülni,ahogy más. Egy tengerparti nyaraláson is azon gyötrődjek,hol dobjam ki magamból a kaját???
Bár nemvagyok Csernus-fan, ebben igaza van. Szerintem ideig-óráig lehet húzni ezt a magam-oldom-meg-az-evészavaromat, de ebből nem sok jó szokott kisülni. Mennyien voltunk, akik öngyógyítás közben falcoltunk, öngyilkoltunk, mert annyira belefáradtunk abba, hogy mókuskerék az életünk. Utólag belátom, hogy nagyon hülye döntés volt halogatni a szakemberhez fordulást, nagyon sok rossztól megkíméltem volna magam, ha ezt időben teszem meg.
Én is végigolvastam az egészet! :D A leghúzosabb, amikor a saját ősrégi bejegyzéseimet olvasom... Nem semmi, milyen pályát jártam be. :( És nem mondom, hogy befejezett múlt, de rohadt sokat változtam, fejlődtem, tanultam, tapasztaltam, és talán a legfontosabb [nekem], hogy megtanultam nem (kizárólag) másokat hibáztatni a problémáimért, és azt is tudom, hogy ha ledugom az ujjam a torkomon, arról nem X meg Y tehet, hanem csakis én, mert én döntöttem úgy, hogy hányni fogok. Ha ekkora hülye vagyok, szenvedjek is érte én, és nem kenjem át a felelősséget másra.
Nálam ez ennyi, én döntésem, én felelősségem, csak magamnak kell elszámolnom, de mivel van tükör a mosdókagyló fölött és szeretek is belenézni, _magamnak_ kénytelen is vagyok elszámolni! (És ez nem csak az evési szokásaimra vonatkozik.)
Na.
Viszont néha én is k. sokat fizettem volna, ha valaki segít megállítani zabálás közben (vagy inkább előtte).
Egyértelmű tapasztalatok: ha kényszeresen akarok enni, annak mindig, kivétel nélkül mindig lelki háttere van. Önismeret kérdése, megtalálod, megtaláljuk-e az okot, és utána döntés kérdése, hogy próbálunk-e változtatni rajta (igen, akkor is van B-, C- és D-terv, ha rajtunk kívülálló okok állnak fenn, ha a körülmények olyanok, satöbbi, itt megint hárítás és menekülés lehet és akkor megy minden tovább a maga útján).
Technikai tapasztalat: nálam sosem jött be, hogy iszom egy kávét, teát, vizet, akármit és azzal "jóllakom" és akkor nincs roham. Rohadt nagy önuralom kell hozzá, de megnézem az órát, azt mondom magamnak, hogy most várok félórát, ha akkor még mindig annnnnyira elmondhatatlanul kívánom az adott kaját, amire épp gondolok, akkor megkapom és hajrá. De átgondolhatom a félóra alatt, hogy kell-e nekem az a kaja, akarok-e rohamot, akarok-e hányni. És létezik nemleges válasz.
Csernus mindig azt mondja, és ezzel egyet kell értenetek, hogy egyedül is meg lehet oldani a lelki problémákat, viszont lehet, hogy 100x annyi ideig fog tartani, mintha pszichológus/ pszichiáter segít benne. Ugyanis ő a szakember. (Mondok egy hülye példát: lehet, hogy én is meg tudnék szerelni egy autót, csak tartana 3 évig, viszont a szerelő fél óra alatt gyertyát cserél nekem...) Kérdés: akar-e az ember hosszú, felesleges évekig tobzódni a betegségében, vagy hajlandó áldozatokat hozni (igen, akár többet is, és nem könnyű, és lemondással jár) és akkor lehetséges jobban lenni.
Különben leszoktam a cigiről és befejeztem az egyetemet : ]
Isten őrizz, örülök, ha az államvizsgámat össze tudom állítani :( Nagyon nagyon nagyon szeretném, ha 1-2 napig helyben állna az idő. Vagy a lányom aludna többet napközben...
Hát az - gyakran magam is így gondolom :-) Szívem szerint néha törölném a hozzászólásaimat amiket itt elkövettem - mert a befejezett múlt. De egyszerűen szükség volt rá, hogy megoldjunk valamilyen saját problémát. És igazán sok intelligens és törekvő és botrányos embert ismertem meg ez úton, néhányukat személyesen, méltó és méltatlan helyzetekben egyaránt. Egy dolog kristálytisztán kiderült: ezek megoldható problémák.
Az ilyenekre nem szoktam reagálni, de légyszi, ha újak vagytok a topikban, kissé olvassatok vissza. És akkor egyből feltűnik, hogy Mikolt nem csak pofázni jön ide és Ernő is csak azután jön ide "szórakozni" miután hajszálon múlt, hogy az ikrei nem haltak bele az anorexiába. Akik ide írnak, mind nagyon komolyan benne vannak, voltak ebben. De már túl sok komolytalan személy fordult itt meg ahhoz, hogy mindenkit komolyan vegyünk. Először látnunk kell, hogy nem vicceltek, nem az időnket akarjátok pocsékolni, tényleg akartok gyógyulni, és akkor minden további nélkül megpróbálunk segíteni. De ne 2 hozzászólás után várjátok el ezt.
Megőrülök a bulimiától! És annyira egyedül érzem magam ezzel a dologgal. Nagyon kellene pár tipp! Ha valakinek sikerült megállítania egy falásrohamot, az hogyan csinálta?!
Én nem hánytatom magam, nálam a kompenzáló magatartás koplalás, hashajtózás és rettentő sok futás. 27 éves vagyok, egy éve indult kb ez a dolog, anorexiával kezdődött, aztán hamar átbillent. 166 cm magas vagyok, és amikor nagyon koplaltam, 52 kg voltam, de amikor elkezdődtek a zabálások, hízni kezdtem. Így most a zabálás és koplalás hullámok alatt 58 és 61 kg között ingadozom (szinte hetente). Rohadtul elegem van belőle már! Járok pszichológushoz, bár nem rég óta. Sok mindenre rávilágított már, elég sok dologgal tisztában lettem, de tünetek nem javulnak.
Kérlek, írjátok meg, hogy ha ti jobban lettetek (akár rövid időre is), az mitől volt!
Hát akkor házi praktikaként ha egyszer megvan a belső békéd, akkor tartsd meg.
Ha nem sikerül, akkor érdemes külső segítség után nézni. Ez sokminden lehet, egy jó barát, egy pszichológus, a vallás, a jóga, stb... bármi. Nem ismerem az ízlésedet, gondolkodj te ezen.
Naponta 5x eszem, általában...kompenzálós napon is, de akkor csak leveket vagy gyümölcsöt. Ha nincs gyümölcs vagy lénap, egyenletes a vércukrom, tisztában vagyok a GI -vel, tudom, mi az inzulinválasz stb. Kerülöm a tipikusan zabálást okozó, vércukor hullámoztató élelmiszereket, italokat (cukor, fehér liszt, édes italok, sör stb). Legalább 3 l ásványvizet megiszom, ha mozgok, többet. Így fogytam le, eléggé képben vagyok.
A c. pontnál a hiba. A zaba általában nem "rendes" éhségből indul ki, ez valamiféle ... másmilyen éhség. Lelki, nem testi. Ha normálisan eszem is ugyanúgy előfordul.
Értem. Akkor viszont azt hiszem sajnos tudomásul kell venned, hogy ha valakinek a 70-90 kilós nők tetszenek, akkor te neki nem fogsz. Az ízlések már csak ilyenek, azt esetleg magadban meg tudod változtatni, a másikét - sajnos - aligha.
egyaltalan nincsen kulonbseg. adott egy egeszsegugyi problema. nyilvan ha meg tudtad volna egyedul oldani, akkor nem irnal ide, mert megoldottad volna. ergo segitseg kell. ez nem az a temakor, amit otthon sajat kutfobol tudsz majd megoldani. amig ezt nem fogadod el, nem fogsz tudni elorelepni.
Sziasztok! Kicsit nehéz... nem is értem, miért kerestem rá erre a fórumra. Valami gáz van velem, az egészen biztos. Nos, kezdem az elején, hátha úgy könnyebb lesz. :) 29 éves vagyok. Mindig teltebb voltam. Nem kifejezetten kövér, de már középiskolában is inkább telt. Az évek során szépen kilencvenpár kilóra sikerült hízni. 173 cm magas vagyok, akárhonnan is nézzük, ez sok. Viszont én sosem láttam magam annyinak, elvoltam, szerettek és szerettem. Egy nap kitaláltam, hogy lefogyok. Még jobban akartam tetszeni...valakinek.
Egy év alatt sikerült is elérnem a 65 kg-t. Ez alatt az egy év alatt a nagy motivációm felszívódott, magamra hagyott, elmenekült... mindegy, hogy nevezem... Pár hónapja beszéltem vele skype-on, videohívással. Elmondta, hogy szerinte csont és bőr vagyok. És különben is hova lett a mellem stbstb. Szóval nem nagyon tetszett neki a látvány. 173 cm magassághoz 65 kg pedig nagyon nem csont és bőr kategóriás...na mindegy.
Súlytartásra "kapcsoltam", de nehéz volt a váltás. Fura volt, hogy beleférne pl. cukros édesség stb, amiket én egy éven keresztül nem ettem. Nem is nagyon volt rá igényem. A súlytartás alatt is fogytam, kb 63 kg-ig. Akkor voltam igazán csinos, azt mondom, hogy az az a súly, ami ideális nekem. Nos, nem sokáig voltam 63. A mensim nem jött meg, voltam orvosnál, kaptam rá gyógyszert (progeszteron asszem). Akkor egyszer megjött a gyógyszertől, azóta sem... viszont rendesen zabálok olykor. Nem rosszullétig. A rosszullét után is. Cukros édességeket, csokit, ilyesmit. Ebben az a mulatságos, hogy abszolút nem voltam régebben édesszájú. Kilencvenix kilósan sem. Nem tudom miért, nem tudom megállítani általában. Ha "megzavarnak", megáll, de másnap újra jön az érzés, mintha nem futott volna le egy program előző nap... :/ Lelkifurdalás, és torna-torna, persze csak mikor már tud az ember a nagy hasától tornázni. Másnap hajnalban meg Hunyadi víz. Ezeket a tornákat régen szerettem...most meg kezdem megutálni, mert már csak a kompenzálásról szól... Nem is sikerül úgy már, híztam, és ez marha rossz érzés. Hányni talán egyszer hánytam, de akkor rendesen rosszul voltam, annyit ettem... spontán visszajött vagy a fele. Nem bántam, de ritka nagy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam. Ez az "élmény" aztán visszatartott attól, hogy ilyen módon próbáljak kompenzálni. A minap sikerült újra 65 alá menni, de azúta már túlvagyok két zabarohamon... elképesztő, mint valami szándékos önpusztítás.
Félek, hogy ez itt már nem normális, akkor sem, ha nem sorolható egy bizonyos evészavar kategóriába sem... Ti mit tennétek a helyemben? Úgy, hogy orvost semmiképp nem szeretnék látni... szeretném egyedül megoldani. Csak még nem tudom, hogyan. :)