FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Hát az - gyakran magam is így gondolom :-) Szívem szerint néha törölném a hozzászólásaimat amiket itt elkövettem - mert a befejezett múlt. De egyszerűen szükség volt rá, hogy megoldjunk valamilyen saját problémát. És igazán sok intelligens és törekvő és botrányos embert ismertem meg ez úton, néhányukat személyesen, méltó és méltatlan helyzetekben egyaránt. Egy dolog kristálytisztán kiderült: ezek megoldható problémák.
Az ilyenekre nem szoktam reagálni, de légyszi, ha újak vagytok a topikban, kissé olvassatok vissza. És akkor egyből feltűnik, hogy Mikolt nem csak pofázni jön ide és Ernő is csak azután jön ide "szórakozni" miután hajszálon múlt, hogy az ikrei nem haltak bele az anorexiába. Akik ide írnak, mind nagyon komolyan benne vannak, voltak ebben. De már túl sok komolytalan személy fordult itt meg ahhoz, hogy mindenkit komolyan vegyünk. Először látnunk kell, hogy nem vicceltek, nem az időnket akarjátok pocsékolni, tényleg akartok gyógyulni, és akkor minden további nélkül megpróbálunk segíteni. De ne 2 hozzászólás után várjátok el ezt.
Megőrülök a bulimiától! És annyira egyedül érzem magam ezzel a dologgal. Nagyon kellene pár tipp! Ha valakinek sikerült megállítania egy falásrohamot, az hogyan csinálta?!
Én nem hánytatom magam, nálam a kompenzáló magatartás koplalás, hashajtózás és rettentő sok futás. 27 éves vagyok, egy éve indult kb ez a dolog, anorexiával kezdődött, aztán hamar átbillent. 166 cm magas vagyok, és amikor nagyon koplaltam, 52 kg voltam, de amikor elkezdődtek a zabálások, hízni kezdtem. Így most a zabálás és koplalás hullámok alatt 58 és 61 kg között ingadozom (szinte hetente). Rohadtul elegem van belőle már! Járok pszichológushoz, bár nem rég óta. Sok mindenre rávilágított már, elég sok dologgal tisztában lettem, de tünetek nem javulnak.
Kérlek, írjátok meg, hogy ha ti jobban lettetek (akár rövid időre is), az mitől volt!
Hát akkor házi praktikaként ha egyszer megvan a belső békéd, akkor tartsd meg.
Ha nem sikerül, akkor érdemes külső segítség után nézni. Ez sokminden lehet, egy jó barát, egy pszichológus, a vallás, a jóga, stb... bármi. Nem ismerem az ízlésedet, gondolkodj te ezen.
Naponta 5x eszem, általában...kompenzálós napon is, de akkor csak leveket vagy gyümölcsöt. Ha nincs gyümölcs vagy lénap, egyenletes a vércukrom, tisztában vagyok a GI -vel, tudom, mi az inzulinválasz stb. Kerülöm a tipikusan zabálást okozó, vércukor hullámoztató élelmiszereket, italokat (cukor, fehér liszt, édes italok, sör stb). Legalább 3 l ásványvizet megiszom, ha mozgok, többet. Így fogytam le, eléggé képben vagyok.
A c. pontnál a hiba. A zaba általában nem "rendes" éhségből indul ki, ez valamiféle ... másmilyen éhség. Lelki, nem testi. Ha normálisan eszem is ugyanúgy előfordul.
Értem. Akkor viszont azt hiszem sajnos tudomásul kell venned, hogy ha valakinek a 70-90 kilós nők tetszenek, akkor te neki nem fogsz. Az ízlések már csak ilyenek, azt esetleg magadban meg tudod változtatni, a másikét - sajnos - aligha.
egyaltalan nincsen kulonbseg. adott egy egeszsegugyi problema. nyilvan ha meg tudtad volna egyedul oldani, akkor nem irnal ide, mert megoldottad volna. ergo segitseg kell. ez nem az a temakor, amit otthon sajat kutfobol tudsz majd megoldani. amig ezt nem fogadod el, nem fogsz tudni elorelepni.
Sziasztok! Kicsit nehéz... nem is értem, miért kerestem rá erre a fórumra. Valami gáz van velem, az egészen biztos. Nos, kezdem az elején, hátha úgy könnyebb lesz. :) 29 éves vagyok. Mindig teltebb voltam. Nem kifejezetten kövér, de már középiskolában is inkább telt. Az évek során szépen kilencvenpár kilóra sikerült hízni. 173 cm magas vagyok, akárhonnan is nézzük, ez sok. Viszont én sosem láttam magam annyinak, elvoltam, szerettek és szerettem. Egy nap kitaláltam, hogy lefogyok. Még jobban akartam tetszeni...valakinek.
Egy év alatt sikerült is elérnem a 65 kg-t. Ez alatt az egy év alatt a nagy motivációm felszívódott, magamra hagyott, elmenekült... mindegy, hogy nevezem... Pár hónapja beszéltem vele skype-on, videohívással. Elmondta, hogy szerinte csont és bőr vagyok. És különben is hova lett a mellem stbstb. Szóval nem nagyon tetszett neki a látvány. 173 cm magassághoz 65 kg pedig nagyon nem csont és bőr kategóriás...na mindegy.
Súlytartásra "kapcsoltam", de nehéz volt a váltás. Fura volt, hogy beleférne pl. cukros édesség stb, amiket én egy éven keresztül nem ettem. Nem is nagyon volt rá igényem. A súlytartás alatt is fogytam, kb 63 kg-ig. Akkor voltam igazán csinos, azt mondom, hogy az az a súly, ami ideális nekem. Nos, nem sokáig voltam 63. A mensim nem jött meg, voltam orvosnál, kaptam rá gyógyszert (progeszteron asszem). Akkor egyszer megjött a gyógyszertől, azóta sem... viszont rendesen zabálok olykor. Nem rosszullétig. A rosszullét után is. Cukros édességeket, csokit, ilyesmit. Ebben az a mulatságos, hogy abszolút nem voltam régebben édesszájú. Kilencvenix kilósan sem. Nem tudom miért, nem tudom megállítani általában. Ha "megzavarnak", megáll, de másnap újra jön az érzés, mintha nem futott volna le egy program előző nap... :/ Lelkifurdalás, és torna-torna, persze csak mikor már tud az ember a nagy hasától tornázni. Másnap hajnalban meg Hunyadi víz. Ezeket a tornákat régen szerettem...most meg kezdem megutálni, mert már csak a kompenzálásról szól... Nem is sikerül úgy már, híztam, és ez marha rossz érzés. Hányni talán egyszer hánytam, de akkor rendesen rosszul voltam, annyit ettem... spontán visszajött vagy a fele. Nem bántam, de ritka nagy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam. Ez az "élmény" aztán visszatartott attól, hogy ilyen módon próbáljak kompenzálni. A minap sikerült újra 65 alá menni, de azúta már túlvagyok két zabarohamon... elképesztő, mint valami szándékos önpusztítás.
Félek, hogy ez itt már nem normális, akkor sem, ha nem sorolható egy bizonyos evészavar kategóriába sem... Ti mit tennétek a helyemben? Úgy, hogy orvost semmiképp nem szeretnék látni... szeretném egyedül megoldani. Csak még nem tudom, hogyan. :)
Köszönöm, bár eddig csak a ballagás és vizsgaidőszak járt le, ezután következik a licensz vizsga (elméleti rész, a 3 év összes tantárgyából) és az államvizsga (a dolgozat megvédés), na meg ezután a felvételi a Klinikai pszichológia és pszichoterápia mesterire. Terv az sok van, szerencsére, én inkább kitartást, pénzt, időt és energiát kérek. Ja meg hogy ne legyen ekkora teljesítménykényszerem, ami nagyon megnehezíti a dolgaimat. Sajnos én még mindig nem vagyok képes elfogadni, hogy házimunka és gyerek (akivel napi 11-12 órát nagyon aktívan kell fogllkozni) mellett nem lehetek kitünő tanuló is.
Ahogy írtam, NEM élvezem. A "bosszant" pedig nem a megfelelő szó arra, amit érzek, ill. amit átélek.
8 éves korom óta sportolok. Nagyon szeretek futni, de az utóbbi időben néha sajnos kényszernek érzem. (A 10km-t kb. 50 perc alatt teljesítem.)
Az elmúlt 10 évben én is mindig zabáltam, ha rossz kedvem volt, idegeskedtem, stb... mindig zabálással vezettem le mindent. Ez most is bennem van, de ellenállok. Nem tudom, meddig. Ördögi kör.
(A jelenlegi helyzetem sajnos bonyolultabb a munkahelyi stressznél...)
Inkább én is ezt az érzést ismerem. Ha idegeskedni valóm van, mindig megyek a hűtőszekrényhez. Akkor vagyok elégedett magammal, amikor kiegyensúlyozott vagyok.
Akkor ezek szerint a munkahelyi stressz miatt fogysz,mint sok más ember? Az idegeskedés? És ezt egyszerre élvezed és bosszant is,ami már a betegség jele... Ennyi a tüneted vagy egyéb is? A túlzott sportolás további fogyni akarás?
Ha már felismered a természetellenes dolgokat magadon, az már fél siker. De csak fél, az is valami...
Köszönöm szépen, hogy írtatok! Nyáron fájdalmas események történtek... ezek után lettem egyre rosszabbul (bulimia), és úgy döntöttem, segítséget kérek. SZTK-ba mentem, de ott nem vállalt senki. Ajánlottak viszont egy pesti specialistát, októbertől márciusig hozzá jártam. Sajnos anyagilag nem tudtam tovább vállalni, emellett időben is nehezen oldottam meg. Éreztem közben, hogy nem jó irányba haladunk, ezt jeleztem is, mégsem változtattunk a dolgokon. (Persze hozzáteszem, hogy ha nem kéthetente jártam volna, hanem heti kétszer, akkor biztosan hatékonyabb lehetett volna a terápia.) Annyira jól alakulna az életem végre...! Meg kell küzdenem ezzel... sajnos, akit emlegettek (aki tényleg segített nekem), hozzá nem tudok visszamenni. Tavaly nyáron ő volt az első, akit megkerestem, de azt mondta, nem vállal. :( Timóka, válaszolva, a kérdésedre: nem, egyáltalán nem élvezem ezt... ahogy fogyok, úgy látom magamat egyre kövérebbnek... de nem is ez a lényeg. Fizikailag sem vagyok jól, hát még lelkileg. Azt hiszem, először rendeznem kell a munkahelyi a nehézségeimet, hogy fel tudjak állni (sajnos elsősorban tőlem független körülményekről van szó). Igyekszem küzdeni ellene, tudatosan, minden nap reggelizem, eszem 3-szor, rendes ételeket... én vagyok a legjobban meglepve, hogy ennyi rengeteg kaja mellett fogyok. Amennyire megijeszt, amit mutat a mérleg, annyira motivál is, hogy legyek még kevesebb... de nem kell ragoznom, ismeritek az érzést. :(