FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Ez a válaszod tökéletes volt számomra. Nagyon jól látod a dolgokat és tökéletesen egyetértek veled. Én sem adnám fel a házasságom egy hirtelen szerelemért. Legfeljebb kompromisszumot kötném magammal vagy a másikkal. De ez nagyon lutri dolog, vagy-vagy. És egy hosszú évekig tartó házasság biztosabb,mint egy bizonytalan hirtelen szerelem-kapcsolat.
Valóban meg kellene tanulnom a pletykákkal együtt élni. Nagyon jókat mosolyogtam a téged körülvevő pletykákon. Megnyugtató, hogy máshol is vannak ilyen ráérős emberek. De már rájöttem, vagy nagyon ráérnek vagy irigykednek valamire, esetleg olyan elkeseredett az életük,hogy másnak is keserűséget szeretnének. Nálunk mindhárom bőven előfordul.
De hogyan kellene megtanulni,hogy ne foglalkozzak vele? Nem olyan egyszerű,hogy kimondom,nem érdekel. Mert belülről akkor is marcangol.
SZERINTEM a hazassagos peldad es ez a munkahelyes is azon mulik, hogy az ember onmagaval hogyan all. ha biztos labakon, akkor felfogja, hogy jonnek-mennek a kosza szerelmek egesz eletunkben, am a hazassag ennel tobb, egy gazdasagi, erzelmi kozosseg, amiert dolgozni kell. huszonhat pasival is kezdhetek uj kapcsolatot, minddel el fogok jutni abba a stadiumba, hogy amindenapi rutint eljuk es mindig lesz egy izgalmas uj pasi korulottem. ugyanez a pletykakkal: mindig, mindenhol ez megy. itt a belvaros kozepen is pletykalnak arrol, hogy kivel mi van. a fiam rendszeresen nyaral az ocsem aposaeknal videken, es a helyi TSZ-ben arrol pletykalnak, hogy a fiam valojaban az ocsem zabigyereke, azert van az anyoseknal annyit. nana, hogy borzasztoan hasonlit is ra, hiszen a fiam es az ocsem is hasonlit ram. na es akkor most mi van? a munkahelyemen arrol pletykalnak, hogy valunk a ferjemmel, mert nem hordom a jeggyurumet. ha erdekelne, biztos mentegetoznek, hogy azert nem hordom, mert nyaron beleizzad az ujjam a vastag gyurube, de nem erdekel.
meg kell talalni azt az egeszseges egyensulyt az onzoseg es a masokkal valo foglalkozas kozott, ami elhetove teszi szamunkra az eletet.
amugy az eveszavarosokra, borderlineosokra tipikusan jellemzo a vegletesseg. ha pl. jon egy kosza pasi, akkor egybol az lesz a szoke herceg, a mindent elsopro nagy szerelem. holott ez tobb, mint nevetseges. az is csak ugyanolyan ferfi, mint barmelyik mas, nkem egy kosza numera sem erne meg, hogy a ferjemmel osszevesszek emiatt.
Na ezért kéne pszichoterápiába menned. Ott esetleg helyrerázódna az arányérzéked. Megbántódva lenni korántsem olyan szörnyű állapot, mint evészavarral élni.
Viszont abban is, hogy tényleg változtatni lenne szükséges önmagadon. Most ugyanis nem szarod le és evészavarod van. Tehát magadnak ártasz. Legalább annyit változtatnod lenne szükséged, hogy ne legyen evészavarod, azaz akármi is vesz téged körül: ne ártsd magadnak.
Vagy konkrét eset: A szüleim akiket tisztelek és nem szeretném megbántani őket, nagy türelemmel, odaadással felneveltek és szeretnék,ha ilyen vagy olyan lennék.De én az ő elvárásaiknak nem felelek meg. Amit őt szeretnének, az jó, ami én vagyok,nem jó. Nem szeretném megbántani őket, ezért nem önmagamat adom,ha velük vagyok. Néhány dolgot már felvállaltam,hogy ez vagyok. Elfogadták, szomorúak ez miatt,de elfogadták. Viszont vannak olyan dolgok,amikről nem tudnak és ha megtudnák, lelkileg tönkremennének, nagy fájdalmat okoznék nekik, amibe én is tönkremennék. Nem ezt érdemlik. Inkább "megtévesztem" őket vagy kerülöm a szituációkat.
Önmagamat kellene adnom? Tudom,hogy fájna nekik és képesek belebetegedni. Inkább én próbálok taktikázni... Ez most durván hangzott, szebben is fogalmahattam volna,de most így jött ki belőlem.
Történetesen a példánál maradva, én sem mernék változtani az életemen. Ki tudja,hogy az az érzés mennyire biztos érzés. Lehet, csak azért a rajongás,mert tiltott és nehéz megharcolni minden kedves gesztust vagy egy romantikus pillanatot. De mihelyt megkapná teljes egészében, egyik pillanatról a másikra megváltozta a helyzet. Meg kellene harcolnia más dolgokkal is. Anyagi körülmény, új otthonteremtés, esetleg a gyerek (ha van),hogyan élné meg,stb. Nem is biztos,hogy ez a szerelem olyan boldogságot adna és akkor az ő döntése során életek mennének tönkre...
Ez hasonló helyzet,csak azért könnyebb változat az én munkahelyem. Itt van a szomszéd utcában. Csak egy ugrás.Biciklire ugrok és ott vagyok. Ha kell valami, csak hazaugrok, ha arról van szó, a férjem csak beugrik hozzám. Nem kell naponta 2 órával korábban kelnem, buszra szállnom, kiöltöznöm. Röviden csupa kényelem. Másik oldalról, nyitott könyv az életem. Központban vagyok. Figyelik, kivel állok le beszélgetni, ki kanyarodik be hozzánk a hídra, mit iszok a presszóban, milyen rövid szoknyában vagyok, hová megyek biciklizni délutánonként, milyen színűre van festve a körmöm, ott voltam-e buliban és kikkel táncoltam stb. Ez viszont az idegeimre megy és legszívesebben itt hagynám az egész társaságot. De magammal szúrnék ki. Inkább le kellene sza...om nagy ívben, ki mit mond, de egyenlőre nem megy. Ezen kellene változtatni,nem menekülni egy új helyzetbe,ami nem is biztos,hogy jó lenne.
Lehet egymásnak tanácsot adni, persze. De az a másikkal történik és nem veled.
És nem mellesleg egy régi mondás: sose fogadj el koldustól pénzügyi tanácsot... Ha az olyan nagyon jó lenne, akkor saját magán alkalmazná és gazdag lenne.
Csak az ezzel a probléma, hogy ez a nő, akiről itt szó van, szemmel láthatólag mindent elrendezett a fejében. Az egész világért felelősnek érzi magát (holott a valóságban nyilván nem az). Eszébe se jut, hogy így esetleg a férjének se jó, mert nap mint nap végignézi, hogy ez a nő, hogyan hal meg szépen lassan, egy szót se szólva az evészavarával. Talán a férje boldogabb lenne, ha tudná, hogy a nő jól van, még akkor is, ha esetleg elválnának.
Azzal, hogy ez a nő nem vállalja önmagát, az érzéseit és az igényeit, két másik felnőtt embert néz gyereknek (holott ők is felnőttek) és mindenkinek hazudik: saját magának, a férjének, a kedvesének.
Persze, nem kell tapsikolni,csak amikor az ember elindul egy jó irányban és biztatják, akkor az mégis jól jön. Persze, lehetnek visszaesések,de ez annál is előfordul,aki heti kétszer pszichológushoz jár. Lehet egymásnak tanácsot adni, talán saját tapasztalatok alapján, talán elgondolkodunk rajta, talán alkalmazzuk, talán segít.
Én például szívesen olvasom, másnak hogy sikerült a harca, a napja, voltak - e sikerei. Ha másra nem,hát erre is jó a fórum.
Ne érts félre, nem vitázni akarok. Nem vagyok az a típusú emberfajta!
Értem,miről beszélsz.
Az az igazság,hogy úgy gondolom, (bár ez megint az én okoskodásom),hogy az evészavarom egy-két élethelyzetből adódik, alakult ki és ezeket az élethelyzeteket megmásítani nem lehet és másként sem feldolgozni. Konkrétumokat nem akarok írni,de hogy értsd,miről beszélek, megpróbálok egy olyan példát írni,ami talán szintén megmásíthatatlan és nem lehet másként feldolgozni. Hülye példa lesz,de talán érthetőbb lesz így: x nő belement egy házasságba,ami a környezetének megfelelt, közben beleszeretett y-ba. De a kedves, gondoskodó férjét nem akarja megbántani és jól is élnek, tenyerén hordozza,közös vagyon, közös vállalkozás, elfogadja a család,minden happy (majdnem). A nő tehetetlen,nem tud mit kezdeni érzéseivel és evészavarba keveredik ez által,mert nem tudja feldolgozni a helyzetet. Nos, nincs megoldás. Nem fogja ott hagyni a férjét,de arról a jó érzésről sem fog lemondani, ami az élet egyik legjobb érzése. És tovább lehetne bonyolítani. Most ez fura példa volt,de nekem is olyan problémám van, hogy kilépni, változtatni nem lehet, nem is akarok, a múltat megváltoztatni nem lehet, csak másként feldolgozni. A kérdés,hogy akarjuk - e. Persze, tudom,azért van a pszichológus,hogy erre megoldást találjunk, a különböző élethelyzetekre.
Amúgy értem el sikereket, csak őrült lassan.
A baj talán ott van,hogy nem is akarom elfogadni,hogy hízok és nem is akarok abból kigyógyulni,hogy ne érdekeljen a külsőm,mert annyira jó,amikor sikereim vannak, amikor elérem azt,amit szeretnék, és attól érzem jól magam. Csakhát ezért mindennap újra harcba indulok és leszívja az energiám.
Csak tán nem azt szeretnéd, ha mindenki mosolyogva nézvé, ahogy tönkremész? Bár felnőtt emberként úgy döntesz az életedről, ahogy neked tetszik, és azt csináls amit akarsz, de azt azért ne várd el, hogy mindenki tapsikolni fog neked és biztosít róla, hogy minden úgy jó, ahogy csinálod.
Minden hozzászólásban az is látszik, hogy nem integráltan kezelitek a kérdést - abban pszichoterápia segítene. Mit jelent ez magyarul? Hogy valójában szeretnétek meggyógyulni, de úgy, hogy közben szép vékonyak maradjatok. És ha más beírja, hogy esetleg hízott egy kicsit, azt nem képes sikerélménynek megélni, tehát azonnal azon kezd versengeni a többiekkel, hogy mégis mennyire vékony, mert ebben és csakis ebben képes mérni a sikert.
Így nagyon hosszú ideig bennemaradsz olysmiben, amiről azt hiszed, hogy segítség, pedig nem az. Az idő pedig csak múlik. Mire 5 év után felnézel, azt fogod látni, hogy még mindig ugyanott tartasz, pedig ha már az elején igazi segítséget kérsz, akkor már az első öt éven, ami pedig a legnehezebb, már túl lennél....
Nem értem,mi bajod van azzal,ha a fórumban leírjuk, ki hol tart, mi jár a fejében, milyen sikerei vannak és egymásnak tanácsokat adunk,hogyan lehetne változtatni dolgokon. Talán még hasznos is lehet, és talán megerősítés is néhány emberkének.
Olyan lelombozóak a szavaid, egyáltalán nem építő jellegűek és inkább felzaklatnak.
Én néhány fórumtársammal nagyon jól elbeszélgetek és jó érzés,ha segíteni akarnak vagy megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Ebben mi a baj?
A topic eleje (és közepe is) ugyanilyen párbeszédekkel van tele. Azt gondolom róla, hogy ez egyfajta homályos biztonságérzést teremthet, hogy "minden rendben van" de még inkább "minden kontroll alatt van". Csak sajnos ez a kontroll érzés csak időleges, és egyre kevésbé lehet elfedni azokat a jeleket, amelyek szerint mégsincsen minden rendben.
annyit nem szamit, hogy most elkezdjem pontokba szedni.meg aztan most nyugodt idegallapotban vagyok, nem hergelnem magam azzal, hogy visszaolvasom azt a sok valogatott ostobasagot, amit itt napokon kerestul osszehordtak.