FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
A férjem mániás depresszióban ( vagy annak egyik elhajlott fajtájában) szenved? mert nem ő szenved, hanem én, mert úgy látszik, hogy a kezelések és gyógyszerek nem használnak. Segítsen valaki!! Halálra kínoz és szekíroz.
Fiatal, debreceni csajt keresek, akit ingyen meggyógyítanák annak fejében, h leközli az esetét..sanci@digikabel.hu A kezelés nem gyógyszerrel történik..
Kedves fórumozók, Horváth Lili pszichológus hallgató vagyok. A kutatásunkhoz keresünk önsebző, vagy korábban önsebző résztvevőket. Ha tudtok és szeretnétek segíteni abban, hogy ezt a témát jobban megismerjük és megértsük, a horvathlili.elte@gmail.com címen tudtok elérni. Ha titeket közvetlenül nem érint a kérdés, de ismertek valakit, aki szerintetek szívesen részt venne a kutatásban, kérlek osszátok meg vele is ezt a lehetőséget, hogy minél több érintetthez eljuthasson az információ. Köszönöm, Lili
Dokihoz ma már nem csak a betegek járnak, mondjuk pszichológushoz. Régen papokhoz meg sámánokhoz jártak, de őket nem hívták betegnek.
Azért ez egy baromi nagy felelősség. Az a kérdés, hogy tudsz-e elég minőségi időt szánni a gyerekre is és önmagadra is? ha ez nincs meg, és erre utalnak a suicid gondolatok, a kényszermosolygás, attól még nem leszel gyenge ember, hanem egy olyan ember, aki tudatában van a határainak, és aki ettől még szeretheti a kistestvérét. Ha rábíznád olyanokra, akikben megbízol, vagy ha te is nevelnéd, valójában mindegy, inkább az a lényeg, milyen megfontolásból csinálod. "Mit fognak szólni", ez mindkettőtöknek árt. Ez egy hazugság, nem a szeretet, csak annak eljátszása. Ahogy egy zacskós levesről sem tudod eljátszani, mennyire tápláló.
Ha felfedezed a felelősségben rejlő örömet, az megint más. És az sem gond, ha nem akarsz megszakadni, ha inkább fiatal akarsz lenni, belevetni magad a tanulásba. Ezt senki nem tudhatja helyetted.
Az sem mindegy, hogy van-e esetleg egy társad, aki segítene.
Sziasztok! Segítséget illetve tanácsot szertnék kérni.
18 éves vagyok most érettségizem, de bizonyos okok miatt én fogom nevelni a kistestvéremet, sok családi gondom van és a vizsgadrukk mellet egyszerűen mostmár úgy érzem ez túl sok nekem, nem tudom hogy igy mi lesz velem a jövőben. Megpróbáltam pozitiv lenni, és a jövőmet tervezni, de egyszerűen ez már nekem sok. A barátaimnak és a családomnak nem akarok, nem beszélhetek róla, mellettük mindig vidámnak mutatom magam, nem akarok gyengének tűnni és én se akarom magamat gyengének látni de mostanában nem egyre többször fordultak meg a fejemben suizid gondolatok. Nem akarok dokihoz menni mert nem vagyok beteg, de valami jó stressz levezető módszert vagy tanácsot tudnátok adni?
Talán a bizalmatlanságáról kéne megtudni egyet s mást. Honnan eredhet. Megmutatni, hogy lám, te vagy más, aki azért közel van hozzá, ő is bízik... és nagyon figyelni, mit válaszol. Belebújni a bőrébe, és onnan kifelé körülnézni, milyen lenne, ha olyan lennél, mint ő. Bár veszélyes is lehet.
Mit lehet olyankor tenni, ha valaki az egyik családtagján a paranoid skizofrénia tüneteit véli felfedezni, de az illető családtag nem és nem hajlandó orvoshoz fordulni?
Szia LonelyMaster! Köszönöm! Igen, segített, hogy leírtam, mert jólesett kiírni magamból. ...és való igaz, jólesnek a válaszok!:) Igen, ismerem a mondást és milyen igaz...!!! Igen, én is remélem, hogy mostmár javulni fogok, mert ez így nagyon nem jó! Üdv!
Köszönöm, kedves pearl12! Igen, még mindig olyan, mintha tegnap történt volna... Persze, tudom, hogy nem szabad elfojtani, csak azért mégis kínosan érzem magam, ha sírni lát bárki is:S Jobban szeretek egyedül átesni rajta, aztán ha lenyugodtam, előjövök a rejtekhelyről:D Na igen, tudom, hogy nem szégyen, de nem akartam elrontani a Szent este hanulatát, inkább tartottam magam, csak aztán, amikor aludni ment a család és én is bementem a szobámba, rámjött:S A hugom (16 éves) bejött, mert kérdezni akart valamit és meglátta, hogy kibuktam. Nem kérdezett, csak átölelt:) Nagyon jó testvér!:) Amennyire tud, támogat a családom, a barátok is és még a pszichológushoz is járok, de nem érzem, hogy javultam volna. Tudom, hogy nem örül neki, hogy szomorúnak lát, nem is vagyok állandóan ennyire szomorú, mert elterelem a figyelmem, de vannak napok, amikor valami/valaki előhozza az emlékeket, vagy akár maguktól a felszínre törnek és olyankor szomorú leszek. A legrosszabb az, hogy most lesz, 30.-án az évforduló, amikor meghalt... Nem is tudom, hogy ki merjek-e menni Hozzá a temetőbe:S Lehet, hogy nem bírnám... Igazad van, a szívemben mindig is itt lesz!!!
Nagyon sajnálom, ami történt. Biztos nagyon nehéz lehet Neked. Két dolgot tudnék mondani: az egyik az az, hogy talán jobb lenne, ha nem folytanád magadba a fájdalmadat - ha karácsonykor sírsz az elvesztett barátnőd miatt, az nem szégyen, szerintem nincs azzal semmi baj, ha vállalod a szüleid előtt. A másik pedig az az, hogy a barátnőd ha lát odafentről, biztos nem örül neki, hogy ilyen állapotban lát Téged. Ha igazán szerettétek egymást, akkor biztosan azt szeretné, ha Te azért boldog lennél, és élnéd tovább az életedet Nélküle is. Attól még, hogy elment, a szívedben veled fog maradni örökre...
Sziasztok! Talán azzal is könnyítek a lelki problémám súlyán, ha kiírom itt magamból. Egy évvel ezelőtt elvesztettem a barátnőmet... Hazafelé tartott az autójával, amikor egy részeg vadállat frontálisan nekiütközött, mindketten szörnyethaltak! 20 éves volt!!! Ilyen fiatalon meghalni... Senkinek nem kívánom (bár biztos sokan vannak, akik tudják, hogy milyen) azt az érzést, ami akkor hasított belém, amikor közölték velem, hogy mi történt! Hirtelen nem tudtam reagálni, bár éreztem az ürességet. Egy ideig sokkos voltam, de aztán ami utána következett.... A szüleim felváltva ültek az ágyamon és fogták a kezem, mert nem bírtam lenyugodni, abbahagyni a görcsös zokogást! Azt hittem, megőrülök, belehalok! Végül annyira kimerültem a zokogásban, hogy elaludtam. Napokig csak néztem magam elé, nem ettem, nem beszéltem. Mint egy élő halott. Sokat fogytam is... A temetést le sem merem írni (...) Azóta is pszichológushoz járok, de nem érzem, hogy javulnék. A szüleim, a barátok is támogatnak, jólesik, de nem javulok. Időnként visszaesem (éppen tegnap előtt (is) volt egy visszaesésem), aztán úgy tűnik, hogy jobban vagyok, azután megint vissza... Próbálom magam a szüleihez mérni, hiszen ha én félig belehaltam ebbe az egészbe, akkor milyen állapotban lehetnek Ők??? ...mégis itt vannak, élnek, nem mentek Szabina után! Ha Ők nem, nekem sem szabad! A Karácsony is borzalmas volt, mert eddig mindig Vele töltöttem, most meg... Szent este is tartottam magam a család előtt, de amikor aludni ment mindenki, kitört belőlem a zokogás:S Mikor lesz ez könnyebb??? Mikor fog már enyhülni ez az éles fájdalom??? Nagyon jó ez a topic, jólesett kiírni magamból!
Nem is a két év a fontos, hanem az egész folyamat, ami ide vezetett.
Itt-ott elhintek némi információt, de az egész igazságot senki nem tudja rólam.
Tudja fene, talán szégyellem korábbi gyengeségeimet. Jó lenne, ha lenne valaki, aki át tudja érezni azokat a dolgokat, amiket átéltem.
Távolról sem vagyok tökéletes és az emberi természet minden gyarlóságával rendelkezek.
Annak ellenére, hogy az én hibám, jó lenne, ha tudna valaki segíteni. Ha valaki rendelkezik problémamegoldási ambíciókkal, azzal szívesen megosztom privát e-mailben, de a nyilvánosság elé nem szívesen tárok ki mindent.
Hát gondolom akkor most valamiféle depressziós tüneteket produkálsz. Mondjuk ez így télen nem is csoda, már eléggé régen láttuk a napot hosszabb időn keresztül sütni. Én azt csinálnám a helyedben, hogy végiggondolnám, mik voltak régebben azok a tevékenységek, amik örömet szereztek. Aztán szépen elkezdenék velük foglalkozni - és persze nem várnék lángolást, csak azt, hogy rákapjak az ízére. Aztán majdcsak javulnak a dolgok. Talán az a legfontosabb, hogy tudatosítsd magadban azt, hogy az öröm rajtad múlik és benned dől el. Minden, ami kívülről jön, csak ideiglenesen hat, és talán az a legfontosabb, hogy nem Te alakítod, formálod. (És persze mindezt mondja az az ember, aki alig várja már, hogy kisüssön a nap, és egy kicsit jobb kedvre derüljön tőle :-))
Szedsz antidepresszánst? Csak mert az antidepi-bogyók mellett elvileg nem is fogsz égő vágyat érezni semmi iránt, mivel nemcsak a negatív érzéseket tompítja el, hanem a pozitívakat is. Ha bogyókat szedsz, ne vágyj az elérhetetlenre, hanem keresd meg az izzó parazsat, ami lehet, hogy még melegebb is lesz, mint az égő tűz...
Nem tudjátok, hogy lehetne valami iránt "égő" vágyat érezni? Korábban sokkal jobban szerettem volna dolgokat, most meg csak úgy teszem-toszom módra, csinálok bármit is, de nincs benne lélek. Ez nyilván a depresszió. Sosem gondoltam, hogy a depresszióm olyan mély lesz, hogy már nem fáj semmi, nem érdekel semmi. Valahogy lélekkel kénye csinálni a dolgokat, de nem megy ...
Sziasztok! Bár én is nagyon nyűgös vagyok (ilyen pocsékul már egy éve nem voltam, és nagyon reméltem, nem is leszek), de az új évet valahogy csak igyekszem olyan szemmel nézni hogy hátha pozitívabban alakul... És persze változtatni a rossz dolgokon. Bárcsak rajtam múlnának...!
Békés boldog új évet kívánok minden kedves fórumozónak!
Új évre Az év végére elkoptak a napok, a naptár is már újabb után lapoz, de most miénk egy percre tán minden: múlt, jelen, jövő... ugye drága kincsem?
Rohanó percek, múló események, emlékek, mik már kenyeret sem kérnek, szerelem, könnyes félelem, bánat, elmondom idén utolsó imámat:
Gondolom én sokszor, bár fák lehetnénk, s lombot hullajtva bűneink letennénk, télen tisztulnánk nyugodt békességben, új életet kapnánk minden új évben...
A világ ma már ingyen nem oszt semmit, tanulnánk meg hát mi egymást szeretni, akkor boldog lenne az új esztendő... ha az emberben önzés helyett szív nő!