FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez! Megértésüket köszönjük: a moderátorok
igaz, idegesítőek...gyűlölöm a felszínes társalgást, meg mikor fél év után 1 ismerős rámszól msn-en h szia, hogy vagy? most erre mi az istent mondjakxD amúgy én hiszek benne hogy nincs felhőtlenül boldog ember a földön és nincs totális boldogság. depressziós vagyok hehe, most röhögök egy jót rajta. igazad van már egy ideje diagnosztizáltam magamon, főleg a hangulatváltozásaim miatt. van úgy hogy teljesen emberséges vagyok, érdeklődő, segitőkész, olyankor szeretek, védelmezek mindenkit. aztán 1x csak rámjön a hoppáré, és egyik pillanatról a másikra akit előbb szerettem, szó szerint meg tudnám ölni. pl felkelek éjjel cigifüstre, látom párom bagózik...ugy eltud borulni az agyam hogy szó szerint elképzelem h megölöm, aztán odaszólok neki hogy - bakker tudod jól emiat van a rákod, még este sem vagy meg cigi nélkül? hát akkor dögölj meg reggelre! aztán 5 perc mulva már szánom, bánom, nem értem hogy mondhattam ilyent... de van ugy hogy megyek utcán, vagy metrón látok ellenszenves embereket, vagy túl vidámakat, vagy szimplán bambulókat azokat is meg tudnám ölni...ha vidám azért h mi a fsznak örül annyira, ha bamba azert mert olyan... szerencsére ezek pillanatnyi érzések, de néha megijedek magamtól hogy mi lesz ha 1x megölök vkit hirtelen haragból? jó nem fogok mert hiszem hogy senkinek nincs joga ehez, de mégis, szoktam magamon meglepődni. néha úgy érzem, olyan magányos vagyok, ugy beszélnék valakivel, de ha meg rámszólnak msnen, tiszta nyüg, és semmi kedvem válaszolni:P te is depressziós vagy? vagy veled mi újság? olvassak utánad, hszeid?
egyébként én is néztem dr G-t, amíg lehetett. mostanában meg a Life Network-öt bámulom. és egyre jobban idegesítenek a "normális" emberek (ez nagyképűen hangozhat, pedig nem az, csak nincs kedvem magyarázkodni)
hát meggyőzom hogy mennyire rossz lesz nekem, és ha beleegyezik, ha nem ugy is az lesz hogy én is megyek:P mert persze hisz egészségileg semmi bajom, fiatal vok még ezekkel jön, dehát ez kevés az élni akaráshoz. a helyzet az hogy 1-2 éve már annyira unok mindent, nem sok mindennek tudok örülni, annak is ideig óráig. eleve ez a helyzet is bosszantó számomra...megismerek vkit neten, beszélünk, ha csaj akkor halálosan unom a tipikus nöi témákat, ha pasi akkor ugyis csak dugni akar, ...szal mkit megunok, abbahagyok. Igazából vagy hasonló helyzetüvel tudnék beszélgetni 1 napnál tovább, vagy orvossal. Alig várom az estéket néha és lesem Dr.G-t mert eszméletlen érdekelnek a törvényszéki boncolások, meg az egésségügy. meg, nem is dolgozom, egész napom azzal telik hogy felkelek, unatkozom, fözök, mosok közben halálra unom magam, megkérdem párom hogy van, kicsit jól vok, de félora mulva megint szétunom magam...olvasgatok, sétálok...aztán kb ennyi. és az a baj hogy tényleg semmi nem érdekel csak az amit mondtam,de abbol karrier mar nem lesz
értelek, nagyon is. halálbiztos (hehe) vagyok abban, h én is ugyanígy gondolkodnék erről. viszont nem volt alkalmam kipróbálni, márpedig a valóság lehet teljesen más, mint amit elképzeltem. ha jól értem, ő nem akarja , h vele halj. hogy lehet erről bárkit meggyőzni, ha magától nem kívánja ezt a véget?
az meg marhára nem számit neki semmit, hogy éle őrzöm az emlékét, vagy nem. az csak nekem rossz mert élek és érzek. viszont ha vele megyek biztos lehet benne h nem felejtem el és nem hancúrozok utána senkivel:D én ilyen viccese, kicsit morbidon látom a dolgokat, ami nem csoda hisz rengeteget gondolok a halálra.
á öngyilkos az olyan csunya szó, mikor párom mélyponton volt, mikor azt hitte már nagy a baj, azt mondta ö ugyis megteszi, semmi kedve haldokolni hosszasan. én meg megígértettem vele hogy jo akkor megyünk együtt. van ebben egy kis cinkosság is, meg jó érzés lehet neki is hogy szeretem ennyire. csak azabaj úgysem hiszek neki, hogy együtt, csak rábólintott mert látta úgysem hagyom békén mig igent nem mond. de majd még meggyőzöm ha itt lesz az ideje. meg tod egyedül nem merném megtenni, közösen meg olyan érzés hogy mégsem félek annyira, vágod...én nem akarom, de azt sem hogy megint tovább kelljen ugy élni. bakker nem tom megfogalmazni milyen szar lenne.
magyarul, öngyilkos leszel, ha a párod meghal. ha jól értem.
nem tudom (nem kekeckedni akarok!!!), miért baj vagy rossz az, ha őrzöd azok emlékét, akiket szerettél és akik meghaltak. nagyon kívülről látom, persze.
az a baj, h így is-úgy is egyedül halsz meg. mert hogy igaz a mondás -- MINDEN ember egyedül... viszont egyedül élni nem kell utána. ez is igaz.
aham, és mennyi pasinak örizzem az emlékét? ö lenne a 3ik, aztán ennyi erővel potom 75 éves koromig még ki tudja mennyiét... ja majd felváltva beszélgetek velük álmomba...van egy mondás a Donnie Darko c filmben, hogy minden ember egyedül hal meg..ettől is félek, így hát akkor nem félnék ha van kivel menni:P
Azért borzasztó dolog ez amit írsz!!!Úgy értem maga a tény,hogy a párod elmegy és te menni akarsz vele!Mégis valamiért úgy érzem egyet értek veled.Nem lehet könnyű így folytatni.Valszeg én is ezt tenném,ha ilyen helyzetben lennék.Egyszer azt mondta a párom:ne merjek előbb meghalni mint ő,mert nem tudná elviselni...ezzel viszont én is így vagyok!Mondjuk nálunk van gyerkőc akiért KELL folytatni!!!
Kicsit irigyellek!Már annyira vágyom rá,hogy elmehessek dolgozni vagy tanulni,vagy valami jó már történjen velem ilyen téren!!!!!Bele akarom magam vetni valamibe ami új és eltereli a figyelmem!!!!!
Köszönöm, és bocsánat, hogy ehhez képest aztán semmiféle válaszom nincs :) Csak mostanában sajnos read only se tudok lenni, annyira hajtás van. Egyfelől baromira sajnálom tényleg, mert ahogy futólag látom, sokmindenről maradtam le. Kár érte. Másfelől viszont tényleg nagyon jó, legalább ez a része az életemnek úgy nagyjából rendben van.
hát látod hogy némelyeknek sikerül, de én el nem tudnám képzelni. neki se jó hogy nem tud szabadulni, meg az exnek sem ha sokáig nyaggatják. sőt előbb-utóbb utálat is, olyan hagyj már békén érzés is lehet belőle. az meg aztán a legrosszabb végkifejlet.
Gondolkodni lehet rajta, szakításokból is mindig tanul az ember. Pl amikor engem hagyott el valaki, nem elvakultan csak a saját hiányomról, fájdalmamról gondolkodtam, hanem az okokon is amiért elhagyott. Kész voltam megérteni őt, mert ha az ő szemével néztem magam, rájöttem hogy igaza van, mi nem tetszett bennem. Veszíteni is tudni kell. Persze nekem abból a szempontból könnyü volt hogy tudtam mik az indokai a szakításra. Olyan is volt hogy attól még szerettem, fájt, megpróbáltam új esélyt kapni, de a második 'nem' után nem erőlködtem. Ideig elszomorkodtam, majd jött valaki más aki elfelejtette velem. Nem szeretek sokáig olyan dolgokért vágyakozni amit nem kaphatok meg.
Hááát hogy én nem siránkozok az egy dolog, mert reménykedem hogy megúszhatjuk, meg elhatároztam hogy ha mennie kell /mert nem akar fájdalmak közt meg halni/ akkor megyünk együtt xD Ja nevetek rajta, de tényleg ez az 1 tudat az ami miatt nyugodt vagyok. Hogy akkor szarunk bele ennyi volt és nekem sem kell végigélnem az egészet. Komolyan az az egy dolog amitől rettegnék hogy akkor tovább kell élem.
Mert ha gondolkodik rajta attól jobb lesz ugye? Ha kikészti magát max az elmeorvosnál köthet ki. És van értelme? nincs. erőszakkal szerezze vissza? Az meg mire jó? Attól boldogok lesztek? Én a saját tapasztalataimat írtam le,mert tudom bele lehet őrülni.De én 7 év szenvedést nem bírtam volna ki. Még 3-at se. Tovább kell lépni.Sajnos v. hál'istennek azt nektek kell eldönteni.
És itt van tabitha,akinek meg beteg a párja,és bármikor elmehet. Tudja ő is. Ha siránkozik rajta attól kinek lesz jobb?!? szerintem lehet példát venni róla.
A nicked alapján ffi neműnek gondollak. Az életkorod nagyjából 28 és 32 között lehet ... Elmondanám, hogy nem vagy egyedül. Az én esetem is hasonló, bár a 7 évtől azért messze vagyok. Nekem egy 3 éves munkahelyi kapcsolatom volt, 25 évesen az első komoly kapcsolat. Talán szerelem. 3 évig tartott, nem volt éppen szokványos, mert a hölgy nálamnál 17 évvel idősebb 3 gyerekes anyuka, aki éppen külön élt a férjétől. 3 évvel ezelőtt lett vége. Azután próbálkoztunk még, de már más volt a kapcsolatunk "jellege", és már én sem voltam a régi. Másfél évvel ezelőtt azonban teljesen véget ért. Én is képtelen vagyok elengedni, amit az is megnehezít, hogy még mindig egy helyen dolgozunk. Pillanatnyilag azt látom megoldásnak, ha összeszedem magam és újra kezdeményezek, de jelen helyzetemben, ebben a haldoklásban nincs értelme. Szóval 3 éve csak vegetálok, pótcselekvések, csinálok ezt-azt, de lélektelenül, átélés nélkül. Próbálok menekülni magam elől, az emlékek elől, mégis visszahúznak ... Próbálok mást keresni, hátha az új kötelék erősebb lesz, de a tapasztalataim szerint semmi esély egy új "idegen" kapcsolat kialakítására. Hát ezaz ... megértelek. De nem tudok megoldást.
Igen valószínűleg minden kapcsolatban van egy domináns fél.....Legalább is a legtöbben.Nagyon nehezen hiszem el,hogy van olyan kapcsolat ahol az egyik fél nem alárendeltje a másiknak.Valaki mindig enged a másiknak.
ismerős... csak akkor nyitják ki a szájukat ha valami a kedvükre van vagy valamit akarnak. de ha baj van akkor kuss van. és a végén én leszek a hibás ha kihúzom belőlük hogy milyen erőszakos vagyok. bezzeg ha sose kérdezném meg mi baja van akkor meg szivtelen dög lennék:P