Keresés

Részletes keresés

Tabitha Creative Commons License 2010.08.28 0 0 15308
'kibicek' ikszdé
Hát ki kell ábrándítsalak, mert ide nem járnak szakemberek, ide beszélgetni járnak az emberek a problémájukról. Ha szakember lennék én sem osztogatnám itt az ingyen tanácsokat, mert ez a szakmájuk, ebből élnek meg. Szóval ha szakember véleményére vagy kíváncsi, fordulj szakemberhez.
Előzmény: Törölt nick (15306)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.28 0 0 15307
7és fél éve nem beszéltetek? Mégis mire vársz akkor? Ha neki fogalma sincs az érzelmeidről, miért nem mondod el neki? Tudat alatt nem hiszem hogy ráfog jönni.
Előzmény: Törölt nick (15305)
Törölt nick Creative Commons License 2010.08.28 0 0 15306

Lehetőleg szakemberek tanácsát várom, az önjelölt kibicek tanácsait fenntartással kezelem, de természetesen minden épeszű javaslatra nyitott vagyok.

 

Javítás:

"Valami radikális módszer kellene, mielőtt amíg nem késő."

Előzmény: Törölt nick (15305)
Törölt nick Creative Commons License 2010.08.28 0 0 15305

Nos, igen... Ide jutottam. Fogalmam sincs, hogy mennyire tipikus/általános a problémám, vagy mennyire patologikus/egyedi. Tanácsot szeretnék kérni, minden komoly ötletre nyitott vagyok.

 

Előzmények:

 

7 éves párkapcsolat. Volt. Gimnáziumi szerelem. A Legnagyobb, életemben. Társ lehetett volna, a Párom. De vége lett (nem részemről). A casus belli banális volt, ürügyet szolgáltattam. Olyat, ami fájdalmas bár, de idővel, szeretettel és szerelemmel, elfogadással úrrá lehetett volna rajta lenni. Gondolom én. Nem így történt. Szóval elhagytak. Ennek 7 és fél éve.

 

Azóta? Vegetálás. Pótcselekvések. Szublimáció. Menekülés önmagam és az egyre terhesebb, nyomasztóbb jelen elől.

 

A jelen: változatlan. 7 és fél éve. Hetente álmodom a volt Páromról. Mindig megrázó egy ilyen álom. Többnyire álmomban boldog vagyok és ígéretes a jövő vele. Megbocsát nekem és tervezzük az életünk. Máskor szomorú az álom, de mégis jó, mert vele lehetek. (Volt egy igazán megdöbbentő eset. Megálmodtam egy halálesetet, ami a családjában történt és mint utólag megtudtam: valóban így volt!)

 

Aztán felébredek és a valóság mindennél sivárabb. Ilyenkor nagyon erősen hív a halál, minden életkedvem elpárolog. Üresnek, lidércesnek érzem a valóságot. 7 és fél éve egyszer sem beszéltünk egymással, az érzelmi szál nincs elvágva, még rituálisan se. Erre zérus esély van sajnos.

 

Mit tegyek? Minden jel szerint képtelen vagyok elengedni őt és "rá vagyok kapcsolódva". Szeretem. Egyre kevesebb a reményem, hogy valaha is túl tudnék jutni rajta. A tudatalattim (?) nem engedi. Nem akarja elengedni. Valami radikális módszer kellene, mielőtt nem késő. Mert ebben a szörnyű vergődésben, érzelmi haláltáncban nem élhetek évtizedeken át, főleg nem úgy, ha lenne valaki más, aki az életem része lenne (természetesen ilyen körülmények között nem volt, most sincsen és nem is lesz, amíg a szívem a múlt földjében gyökerezik...).

 

Köszönöm:

a ködlovag

Tabitha Creative Commons License 2010.08.28 0 0 15304
de azt nagyjából tudod mitől nem vagy boldog /gondolom nem csak az irígységtől/?
Előzmény: ober17 (15303)
ober17 Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15303
igen az is egy dolog hogy ők nem lesznek boldogok, de vajon én mikor leszek boldog?
ez itt a nehéz kérdés amit csak én tudok megválaszolni
Előzmény: Tabitha (15302)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15302
pár év és ők sem lesznek boldogok, én is felhőtlen, szórakozó tinikort éltem meg mégsem vagyok boldog
Előzmény: ober17 (15301)
ober17 Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15301
hát tudod úgy vagyok ezzel, hogy ők boldogok, én meg itt pöcsölök(már elnézést a kifejezésért) ezzel a szorongással
Előzmény: Tabitha (15300)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15300
irígység? miből kifolyólag
Előzmény: ober17 (15298)
ober17 Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15299
Rosszalkodó, kis szarkölkök sokasága alkotja a budapesti fiatalságot. Drog, pia csajok haverok fanta buli. Ennyi szóval lehet jellemezni az itt lévőket.
Előzmény: ober17 (15298)
ober17 Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15298
Budapesten?
Budapesten nagyon sok a vagány ,sznob ivadék, akiken az ember legszívesebben átmenne egy tankkal.
Ami pedig engem illet, sajnos úgy vagyok ezzel a fiatalkori szorongással, hogy a szorongás irigységet vált ki bennem, az irigység pedig nyilvánvalóan gyűlöletet eredményez.
Előzmény: Tabitha (15297)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15297
bakker Pesten pont az van hogy senki nem törödik senkivel, nem néznek egymásra max véletlen üres szemmel. még akkor sem bámulnának meg ha lila taréjjal rövidgatyában szállnál fel a villamosra... de tudom hogy ez nálad nem így van, máshogy érzed, ez csak egy megjegyzés volt.
Előzmény: ober17 (15296)
ober17 Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15296
Igen, Budapesten lakom.
Előzmény: Tabitha (15294)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15295
Nekem ilyen élményem akkor volt amikor randiztam a férjemmel azaz akkor még pasimmal és láttam,hogy jön szembe a járdán és én meg felé mentem .....na az ilyesmi érzés volt.Cidrizett a lábam és tuti megbotlottam valamiben.Ráadásul olyan érzésem volt,hogy mindenki minket néz és még végig is néztem magamon ,hogy Úr Isten meztelen vagyok vagy mi van????:))))))))))))
Előzmény: ober17 (15291)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15294
Budapesten laksz?
Előzmény: ober17 (15291)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.27 0 0 15293
Nekem vizsgákon, meg mikor nagyon lengén vagyok öltözve. Na jó ez vicc volt.
Előzmény: Piglet81 (15292)
Piglet81 Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15292
Nekem volt már olyan,hogy azt hittem mindenki engem néz,de akkor max csak botladoztam. Amúgy mivel táncoltam,és sokszor voltam színpadon,kezdtem megszokni,hogy néznek :))))
Előzmény: ober17 (15291)
ober17 Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15291
Fórumozók, lenne még egy aprócska kérdésem

Volt már valakinek olyan "élménye", hogy mikor rá tőr a szorongás, és közben gyalogol, elkezd be feszülni aláb és lemerevedik. Ezután ilyen idétlen merev járásod lesz.
Nekem akkor szokott lenni, mikor azt képzelem hogy mindenki engem néz. Ez "nyílt terepen" fordul elő. Magyarán akinek a lábába megy, és nem a vállába mega hátába.
Valaki?
Tabitha Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15290
Dehogyis, nekem nem kell segíteni! Azaz nem lehet:) Megszoktam már hogy ez van elfogadtam, beletörődtem.
Előzmény: Piglet81 (15287)
Piglet81 Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15289
Reméljük. Biztos nem lesz baj. Én is után már nagyon szerettem járni,ahogy visszaemlékszem. Csak hát ugye oviig a gyerek sokat van az anyjával,és ezt meg is szokja :)) remélem lesz valami klassz kispajtása is majd :)
Előzmény: Purcsimanó (15288)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15288
Voltunk már az oviban ,nagyon tetszett neki!Amikor viszem első nap,ott lehetek vele egy kicsit aztán mennem kell.Azt mondja az óvónő rosszabb ha lát a gyerek és elfogja várni hogy ott legyek én is.Biztosan sírni fog odabenn én meg odakinn!
Néhány napig elkísérem ,aztán talán megszokja.:)))))
Előzmény: Piglet81 (15287)
Piglet81 Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15287

Igaz ne beszéljünk róla,csak annyit,amennyi Tabitha miatt szükséges,hogy segíthessünk neki.

 

Örülök,hogy megy a fiad oviba,de nem volt beszoktatás? Mondjuk az én időmben csak fogtak,bevittek,otthagytak és kész. Az első 3 napban lázasra sírtam magam,hogy haza vigyenek,mert nem akartam anya nélkül lenni.aztán rájöttek a turpisságomra:)))

Előzmény: Purcsimanó (15285)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15286
Sajnos én is tapasztaltam,hogy ezek a dolgok annyira megkeményítik az embert,hogy szinte zombi lesz belőle.Nem reagál úgy a dolgokra ahogy kellene.Én ennyire nem merültem bele a dologba,de közel álltam hozzá.Nem érdekelt senki és semmi és kemény volt a lelkem mint egy darab jég!Nem tudott meghatni senki gondja baj.Arra gondoltam kit érdekel ha nekem szar az életem legyen másé is az.Nehogy már nekik jobb legyen.Szerencsére az évek alatt ez azért enyhült.Na nem lett belőlem egy "Kedves Nővér" de most tudok foglalkozni mással is nem csak a nyűgömmel.
Előzmény: Tabitha (15282)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.26 0 0 15285
Arra ne gondolj,hogy anyukád beteg lesz és mi lesz akkor stb stb....megkeseríti az életed.Mindenki meghal egyszer és nem biztos,hogy jó ebbe előre belegondolni!
Nem lehet úgy élni,hogy arra gondolunk egyszer meghal akit szeretünk!Belerokkanna az ember!!!

Beszéljünk másról!!!Ez nem jó dolog!!

Szeptember 6.-án megy pici fiam oviba!Úgy félek tőle,mint ördög a szentelt víztől:)))))
Elég anyás tartok tőle,hogy sokat fog sírni!!!Annyira furi lesz,hogy nem lesz itthon!Aztán remélem valami történik már az én sorsommal is és elkezdődik valami új.......
Előzmény: Piglet81 (15284)
Piglet81 Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15284
Hát ha nekem kellene holtan találnom valakit,abba én is belehalnék,nem bírnám elviselni.A nagyapám otthon halt meg a mamámnál,de akkor nem éltünk még együtt,én 12 éves voltam.Még jó,hogy nem láttam,csak arra emlékszem,hogy anya felmosott a konyhában,csöngött a telefon,felvette,nagyokat hallgatott,aztán letette,és ment tovább felmosni,de csak zokogott....iszonyú volt.Nah de próbáljuk meg ezeket elfelejteni,és lehet Purcsi férjének igaza van,hogy Cerpe diem! csak hát nekem ezt még tanulnom kell,mert már most arra gondolok,hogy mi lesz ha anyukám lesz beteg,és elveszítem.
Előzmény: Tabitha (15283)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15283
Nem okolhatod magad ezért, megindokoltad miért kellett elmenned, és nem tudhattad nagyid mikor hal meg. Második párom is így halt meg kórházban, mondtam neki másnap délben jövök, de nem délben mentem, csak délután 4kor, mert elötte elmentem cicakiállításra. Igaz másnap is megnézhettem volna, de így döntöttem. Mire beértem párom meghalt, én találtam meghalva, ágyszomszédai mondták hogy jé, de még félorája hörgött... Én még örülök is neki hogy így történt, ahogy elmondták már olyan állapotban volt reggel, hogy már ugysem nagyon érzékelte a környezetét, és csak nekem lett volna hatalmas szenvedés haldoklani látni. Így is szörnyü volt hogy én találtam holtan, nem a növérek, orvosok.
Előzmény: Piglet81 (15279)
Tabitha Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15282
Hát nem egyszerű...sajnos ebből kifolyólag védekezésképp megkeményedtem.
Úgy tudtam elvielni ezt a sorozatos veszteséget hogy netes játékfüggö lettem. Összes szabadidőm ott töltöttem, csak azokkal az emberekkel kommunikáltam akik ott játszottak. Nem kérdeztek semmi olyasmit ami emlékeztetett volna a fájdalmakra. Beleéltem magam ebbe a müvilágba, és eltünt a realitás, viszont a fájdalom is. 2 évig nyomtam. Csak a végére annyira megkeményedtem hogy pl egyszer nyaggatott párom hogy menjünk el valahová nem bírja már nézni amit csinálok. Visszafelé autóval elütött egy biciklist, és nekem annyi volt az elsö reakciom hogy lol meg hoppá, meg bakker mekkorát repült...utána elfolytottam a röhögést. Amikor kezdett leesni mi történt akkor sem csak azt éreztem hogy uristen szegény párom ha ez most 'kimurdált' bakker mi lesz a párommal. Szal semmi empátia a biciklis iránt. Nem lett semmi baja szerencsére csak horzsolása, és a bicaj sérült meg. Ekkor kicsit megijedtem magamtól, de szerencsére ahogy abbahagytam a játékot, ez a közöny az igazi emberek iránt elmult.
Előzmény: Purcsimanó (15280)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15281
Nehéz is az ilyesmit feldolgozni!Én 26 éves voltam amikor apám meghalt 47 évesen!A kezemet fogta a szemembe nézett ,mondani már nem tudott semmit,úgy ment el.Ma is fáj és nagyon rossz,hogy nem ismerhette meg az unkáját.Annyira jóban lennének!!!
Apu agylágyulást kapott 42 évesen,tolókocsiban élt 5 évet.Megpróbált öngyilkos lenni,mert nem bírta.Amikor megmentették zokogott,hogy olyan nyomorék,hogy még arra sem képes,hogy megölje magát.Borzasztó volt!
Az 5 év alatt úgy gondoltam fel vagyok rá készülve,hogy meghal.Amikor meghalt sokkot kaptam,nem emlékszem a temetésre pedig ott voltam.Beállt a kép és nem is tudom mi történt és egyáltalán hogy zajlott a dolog.Erre nem lehet felkészülni és túlélni is nagyon nehéz.
Még szép,hogy akarod a mamádat ,hiszen szeretted és talán ezzel tudod megnyugtatni magad,hogy ő egy jobb világban van.Ott nincs fájdalom és bánat.Én is ezzel nyugtatom magam.Hidd el nekik ez megváltás!!!
Van egy videó kazettám amin rajt van apukám.Kisfiam lassan négy éves lesz de nem volt erőm megmutatni neki,mert nem bírnám elviselni a fájdalmat ha látnám.Most is összeszorul a torkom ha csak írok róla,pedig eltelt 10 év.
Azt mondják az idő mindent megold.A fenét!!!Ami fáj az később is fáj,csak nem jut eszünkbe minden nap!!!
Előzmény: Piglet81 (15277)
Purcsimanó Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15280
Egyet kell értenem Piglet81-el.Nyilván ezzel a tudattal másképp látja az ember a dolgokat!!!Anyósom mindig azt mondja nem éri meg veszekedni,hiszen nem tudjuk meddig élünk és ha beüt a krakk akkor csak bánjuk az összes rossz szavunkat,rossz gondolatunkat és tettünket.Az én pici fiam ha valami rosszat csinál apósom mindig azt mondja inkább rossz legyen mint az ágya szélén kelljen ülni,mert beteg.Persze ez nem azt jelenti,hogy mindent meg kell engedni,de van ami felett jó szemet hunyni.
Nem lehetett könnyű az eddigi életed és ahogy látszik nem is könnyen folytatódik.Én azt látom,hogy mindenki a maga baját látja a legnagyobbnak.Viszont ha körülnézek látom,hogy az én gondom csekélység ilyesmivel szemben!
Ha csak köhög a gyerekem parázok mi lehet ,most kiderült szívzöreje van ez is eléggé megviselt.Férjemet januárban vitte el a mentő infarktus gyanúval....azt hittem beleőrülök a tudatba,hogy elveszíthetem!Nem azért mert önző vagyok ,hanem azért mert annyira szeretem!Nekem ő a világ közepe és a gyerkőcöm.Nélkülük nincs élet nekem ezen a bolygón.
Bár ha bele gondolok azóta változott meg a férjem is és azóta a jelszava Élj a mának!!!Talán az ő agyában is az van mi lesz ha holnap meghal és nem élt úgy ahogy szeretett volna.
Neked nem lehet könnyű ezzel a tudattal élni!Minden elismerésem a tiéd!!!!
Előzmény: Tabitha (15274)
Piglet81 Creative Commons License 2010.08.25 0 0 15279

Sajnálom a mamádat is. Szegénykém!!! Az én nagymamám már otthonban volt,de onnan is sokat vitték kórházba,de ott elcseszték a cukrát, össze vissza irogattak neki mindenfélét egy hónapon belül. Meg sem várták míg a gyógyszer hatni kezd. Kérvényt kellett írnunk,hogy az eddig bevált gyógyszereket kaphassa,nem kell helyettessítő,úgy is mi fizetjük. Aztán a vége az lett,hogy inzulin kellett. Aztán egyszer megint rosszul lett(szélüts éle) de nem akarták a mentőt kihívni. Tudod mennyit harcoltam én a nővérekkel? sokszor úgy elküldtem őket a p*ba(de komolyan) anyu már a végén csitítgatott,hogy csak a nagyin állnak bosszút. Akkor a kaja is...mikor bekerült,még nagy adagok voltak,de hiába mondtuk,hogy cukros,direktbe nem kapott olyan étrendet. Aztán elkezdték megcsináltatni az épületet,de csak ímmel-ámmal,gondolták abból a pénzből,amit év végén visszaigényelhetnek,de az nem esett le nekik,hogy KHT-k nem igényelhetnek vissza áfát(akkor-most nem tudom hogy van) Tavaly júliusban műtöttek a fogammal,és a nagyit is akkor vitték végleg be a mentők. De már az agyának akkora része károsodott,hogy sem beszélni,sem enni nem tudott. Anyuék nem akarták megmondani,és nem akartak beengedni a kórházba,mondván a frissen műtött foggal ne menjek,mert elkaphatok valami fertőzést. Édes istenem,amikor megláttam csövekkel tele... Anyu elmondta,hogy vele még úgy sem kommunikált,ahogyan velem,amikor 3 napra rá,hogy bevitték,bementem. Kinyitotta a szemét,és megszorította a kezemet. Anyu teljesen ki volt. Aztán kikerült a kórházból,el egy elfekvő részlegre a 10. kerületbe. Jobbat sajnos nem találtunk. Akkor egy kicsit jobban lett,már cső sem kellett,hogy egyen. Aztán elmentem nyaralni,de mikor egy hét múlva jöttem haza,és a határról felhívtam a szüleimet,hogy mindjárt otthon leszek,apu mondta,hogy siessek,mert a nagyinak nem sok van hátra. Magas láza lett és nem ment le.Szombat reggel bementem hozzá,törölgettem a homlokát meg a mellkasát vizes ruhával,beszéltem hozzá,és megfogta a kezem(anyunak semmit nem csinált)Fogtam egy pár percig,de nem sokáig,mert az anyósom vitt el a kórházba,és nem akartam,hogy ő feljőjjön,és azt sem akartam,hogy sokáig várakozzon a kocsiba. Elköszöntem a nagyitól azzal,hogy holnap megyek. Reggel telefonált az apukám,hogy a nagymamám nincs többé.....Engem szeretett a legjobban kicsi korom óta a fenekem is kinyalta,én meg arra nem voltam képes,hogy még vele maradjak!!!!! Egy szemétláda vagyok,pedig ő csak rám számított. Azóta sem tudom ezt a képet kiverni a fejemből. Szegénykém,annyira szerettem őt,én is szinte vele nőttem fel...úgy hívtam: ajama

Előzmény: Tabitha (15278)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!