Ezer éves államiságunk szeplőtelen lenne, -a múlt mai bányászai szerint- ha meg nem történté tehetnék 40 év szocializmusát, ill. Hornék 4 évnyi kapitalizmusát!
Ők a kisajátítás nagymesterei. És minden dicső tett örökösei!
Azért igen elgondolkodtató, hogy milyen virulensek a vulgármarxista ökörségek, hiszen minden változtatás nélkül, mint a pragmatikus liberális gondolkodás termékei bukkannak fel ismételten itt, és az írott sajtóban is. És talán egyre érthetőbb az is, miért, és hogyan tudott egyes "baloldali" pillanatok alatt "liberálissá" változni '89-'90-ben. Ráadásul minél baloldalibb volt (pl. Haraszti, Demszky stb.), annál liberálisabb lett.
Mindenesetre én is éppen azon gondolkodtam mostanában, hogy milyen sikeresen lehet a jövő építését akadályozni a múlt elhallgatásával. Éppen az éjszaka írott cikkemben vetem fel: Vajon, másképpen gondolkoznának-e a polgárok, vagyis másképpen nézne-e ki hazánk, ha tisztában lennének saját múltjukkal? És vajon kiknek az érdeke, hogy ne legyenek e tudás birtokában?
Tévedsz. :))) Ugyanis a végrehajtó hatalomhoz az önkormányzatok is éppen úgy hozzátartoznak. Esetleg ha Demszkyt is illetnéd pár jó szóval, hálás lennék. :)))) Egyébként teljesen igazad van. Kell a fenének a négyes metró. Demszky építsen inkább iskolát. :)))))
Jelenleg övé a végrehajtó hatalom ha nem tévedek. Ő az állam.
Ha jövőcentrikus lenne, inkább az oktatásra költene és nem pl.autópályára/focira/ájtatosságra/stb.
De az adókedvezményért jár a piros pont. Ezzel azokat hozza helyzetbe, akik maguk is tesznek valamit.
A Lauderről nem sokat tudok, de azért ő legalább egy ISKOLÁT épített, nem emlékhelyet/budai siratófalat/FC laudert.
Valóban. Követeld vissza Zoltaitól azt a 400 milliót, amit közpénzekbol ellopott. De ha a Budakeszi úti telket nem ingyen adják oda Laudernek, hanem pénzért, máris játszhatnának a 18. kerületi gyerekek. Remélem, kezded a visszakövetelést vagy az eladást.
Nem látok ellentmondást, nagyjábol egyetértek ugyanis azzal az elcsépelt mondással hogy: "Magyarországon csak egy elit van". Aki mindenkit leszar és főleg a maga boldogulása meg ideológiai csaták foglalkoztatják.
Adókedvezmény: DE. ezt valóban pozitívnak látom, nem is tudok mit kezdeni vele!:)
Csak hát hol fog játszani a sok Orbán-bébi?
"kis országunk uralkodó elitje fontosabbnak tartja a múltat a jövőnél"
"...ez nem kormányfüggő ..."
Nem látsz ellentmondást? A (11)-ben mintha mást mondanál, mint a legelején.
Az 1-, 2-, 3- és többgyermekeseknek járó adókedvezmény befektetés a jövőbe. Te magadtól elégedetlenkedsz vagy belédbeszéli a sajtó?
1. A példa rossz volt. Legföljebb a kormányzat újabb áztatására alkalmas.
2. El kéne dönteni, hogy a politikai elit hibáztatható mindezért, vagy a "közemberek" mentalitása. Előbbi esetben politikai téma, utóbbiban történeti vagy pszichológiai.
3. A folyton vigyorgó amerikai nem az optimizmus jele, hanem a médiafüggő hülyeségé.
Nem az (bár lehetne tenni érte). És nem is a játszóterekről akartam beszélni, csak egy példát hoztam. A probléma a mentalitás, ami az egész társadalmat jellemzi.
És nem újdonság, példa erre a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás meg az Arany által leírt történet ahol a paraszt, mikor látja hogy a termés nagy részét elverte a jég, nekibúsul és a botjával leveri a maradékot is. (Ellenpélda: árvíz Amerikában, nézed a tévét és azt látod hogy az emberek ülnek a házuk tetején, minden tönkrement, lábuk lógatják a vízbe és vigyorognak a kamerába, hogy nem baj, majd talpraállunk.)
Senki nem semmisitette meg a normális játszótereket: nem is voltak soha. Nemrég olvastam egy cikket arról, milyen sok a játszótéri baleset. De sajna - így a cikk - nincs pénz arra, hogy jó játszóterek épüljenek. De azt látjuk, mennyi minden másra van pénz, pl. a milleneumra volt sok milliárd (meg a magyar focira is, de ebbe ne menjünk bele). És ez nem kormányfüggő: az előző kormányok alatt is ugyanez volt.
Jól emlékszem, hogy az oktatási tárca éves költségvetése 50 milliárd körül jár? Ez vicc, összehasonlítva más kiadásokkal.
Jó lenne, ha egyszer egy ember és jövőcentrikus kormányunk / önkormányzataink lenne /lennének, mindegy, milyen színben.
SZVSZ szép köztéri szobrok, és jól használható, - kutyasz*rmentes játszóterek, kutyafuttatók egyaránt kellenek. Ezektől lesz teljes a komfortérzetünk, - már ha beszélhetünk ilyenről.
Abban viszont egyetértek, hogy nevetséges CLXX.Szt István után elkészíteni CLXXI Szt István szobrot, - vagy a polgármester mintájára Töhötöm szobrát.
:O)))
Mikor és kik semmisítették meg a 18. kerületi normális játszótereket? Demszky ezt biztos nem hagyta volna. A jelenlegi kormányzásra és a jövőre nézve jó jel, hogy egyre hitványabb gumicsontokkal indulnak a kormányellenes szálak.
Én annak tulajdonítom, hogy a kapitalizmus ideológiailag egyre degeneráltabb, főleg Mo.-n, még új eszmei fogódzókat se tud találni az embereknek, csak a régieket felújítani.
Azért nem láttál még soha ennyi papot, mint most 20-án.
hat erre en is kivancsi lennek...
azt meg hozzateszem, hogy a mult sokkal alkalmasabb a megosztasra, mint a kozos jovo..(persze ez nem a mult hibaja, hanem a multat kihasznalok-e)