Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 357
Jelenleg Kanadában élek ezért kaptam az alkalmon és elmentem egy moziba. A filmel kapcsolatban itt is hasonló hajcihő volt, mint amerikában, a pénztárak elött 10 napja vártak az emberek. Felkészültem rá, hogy ha most megyek el jegyet venni, akkor több nap is eltelhet mire bejutok egy előadásra. Tehát fogtam a sétálómagnómat meg egy horgász széket és felkészültem a legrosszabbra. A korábbi egyik munkahelyemen épp akkor mondtam fel, ezért úgy gondoltam, jól esik egy kis álldogálás miközben nézegethetem, a zuhogó esőben elázott lányok vizes polóinak mintáit J. Amikor odaértem ténzleg nagy sorok voltak, de azért messze nem akkorák mint amilyenre számítottam, és a nőnemüek száma is a várakozásaim alatt maradt. Egy furcsa belléptetési rendszert találtak ki a filmre sorban állóknak, amit még most sem egészen értek, ezért nem is eröltettem az agyam tovább... Kikerülve a három hosszú oszlopban elgyötörten várakozó többségében Darth Vader-nek öltözött rajongó tábort, és a két sorban őket kiszolgálló még elgyötörtebb büféskocsikat, egyenessen a mozi föbejárata felé vettem az irányt. (Még sohasem láttam ennyi kövér Darth Vader-t. Ha valaki azt mondja magyarországon sok az elhízott ember, jöjjön el kanadába). Bennt csak néhány eltévedt takarítónő kószált (egy ilyen 30 vetítővásznas multiplex-ben ez könnyen elöfordul az emberrel). A főpénztárokon öklömnyi feliratok „NEM PHANTOM MENACE PÉNZTÁR”, itt csak a más filmekre jelentkezőket szolgálták ki a jegyeladók, ami felért egy szabadnappal is. A pénztárak mellett a szokásos jegyeladó automaták. Amiket én (aki még nem beszél tökéletes angolsággal) elöszeretettel használok. Érdekes módon a kanadaiak csak a jegypénztárakat használják, pedig az automaták elött nincs senki, nomeg hitelkártyát és bankártyát is elfogadnak. Miután az elsö három a második képernyőérintésre lefagyott az otthon már jól bevált felirattal (igen-igen, ezek az automaták is Bill Gates-re alapoznak) elmentem a sarokban álldogáló régebbi gombos készüllékhez. Ennek a képernyője is össze volt tapogatva pedig ez nem érintőképernyős készülék volt. (Valószinü erre az itteniek nem jöttek rá, és miután a sok képernyő nyomkodásra nem reagált berakták a sarokba). A megfelő menüben majdnem korlátlan mennyiségü Star Wars jegy volt, így vettem egyet aznap estére. Kifelé menet a nagysúlyu Jedi lovagok nem értették a vigyorgó ábrázatomat...
És most egy két szó a film helyszineiröl csak címszavakban...(Nem szeretném a film poénjait lelőni).
Biztos olvastatok már egypár kritikát és ezek kivétel nélkül lehúzzák a filmet, nos én sem mondhatok el túl sok jót. A film gyakorlatilag mindvégig a két Jedi lovag (Qui-Gon Jinn, Obi Wan) és Amidala hercegnő útjait követi végig, és a cselekmény nem folyik annyi párhuzamos szálon amint azt az elöző részekben már megszokhattuk.
A film elején némi lövöldözés után egy vízalatti világba jutunk el (ez a Naboo mocsaras oldalán van), az itteni látvány teljesen új az eddigi filmekhez képest. Sajnos a víz alatti szörnyeknek a szokásos márláttamilyetajurassicparkdinoszauruszainál számítógépes grafika kinézetük van, és az élőlények többsége sem illik bele az őket körülvevő környezetbe. A következő helyszin a sivatagos Tatooin bolygója, olyan lakóházakkal amikröl nekem mindig a Csillagkapu (Stargate) városa jut eszembe. Itt ismerkedhetünk meg Anakin Skywalker-el a későbbi Vader-el és feltünik pár pillanatra Jabba is. Itt zajlik le a nagy verseny is (amiböl már a starwarsracer jatek profitál is). A verseny után a csapat Anakinnal kiegészülve Coruscant-ra a galaktikus fővárosba érkezik. A város gyönyörüen néz ki és az egész bolygót beteríti. Itt van a „galaktikus országgyűlés” (elnézést majd a fordítók biztos jobb munkát végeznek mint én) és a Jedi lovagok főtanácsa is. Itt találkozhatunk Yoda-val és Mace Windu-val a főtanács vezetőivel (ha van ilyen). A film végefelé ismét visszatérünk a Naboo-ra. Természetessen mindeközben jópár ürközi csata és légifelvétel látható.
A film nézhető, igaz nem éri el az eddig megjelent trilógia eggyik részének a színvonalát sem. Nagyon sok új élőlényt láthatunk szinte minden pillanatban, de ettöl a film még nem válik jobbá. A legnagyobb hibát a rendkivül egyszerü történetben látom. Egyetlen olyan rész van amikor pár pillanatig visszajön a régi Star Wars érzés, de ezért a pár pillanatért nem biztos, hogy érdemes megnézni a filmet. A nevezetes részlet Darth Maul, Qui-Gon Jinn és Obi Wan összecsapása. A film vége nagyon cukrosra sikeredett, és az ember elgondolkozik hogy azt a 10 dollárt talán másra is költhette volna. Nálam közrejátszik az a tény is, hogy az utolsó tíz percet a melettem ülő megállás nélkül végigtüsszögte. Ha kötekedni akarok, akkor találok jópár furcsa dolgot a sztoriban, de ezeket magatok is látni fogjátok. Nem értem, hogy a birodalom harcosai ezúttal miért robotok kivétel nélkül, amikor kb. 50 évre rá a Csillagok Háborújában már hús-vér emberek... A technika visszafejlödik ? A másik dühítő tény az ifjú Anakin bemutatása. A 10 év körüli fiúcska megnyer egy gyorsulási versenyt, majd űrhajót vezet (no és behatol az ellenség védőbástyái mögé) anélkül, hogy valaha űrhajóban ült volna. Ezeknél a részleteknél úgy érezzük mintha valmilyen 6 éveseknek készült mesefilmet néznénk. Mindezek ellenére egy szorakoztató filmet láttam, de az adrenalin szintem sehol sem emelkedett túl magasra...talán újra megnézem a Matrix-ot...
Ha elmentek a filmre, a várakozásaitokból kellően levonva talán jól fogtok szórakozni.
Adja isten, hogy a következő részt olyan csinálja akinek nem a promóció és a bevétel az elsődleges szempont.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 356
Az SW homepagen-n nem találtam címet, de ez szeintem direkt van így.

Üdv Kojak

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 355
Szerintem a Sith-lovag Darth Sidious nevet Sid Vicious nevebol nyertek :)
Anarchy in the galaxy :)

moon of index

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 354
Egy nagy tábla csoki, és great tisztelet annak, aki talál egy email címet, ami összefüggésbe hozható a LucasFilmmel. Legyen a túloldalon maga Lucas mester, vagy valami tetű marketing seggfej, tökmindegy.

Miért is? Mert a Star Wars Now hompage karbantartója (talán kezdeményezője, nemtom) azt mondotta, hogy ő szeretne email floodot zúdítani, de nem található email cím (hát, én se találtam). Namost, ez vagy lerázás akart lenni, vagy komoly, de annyit megér, hogyha találunk címet, akkor azt elküldjük neki.

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 353
köszi HT :-)

és remélem igazad lesz az új résszel kapcsolatban is, és az is egy
szép mese lesz...

üdv,
Poohy

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 352
Olvasgatva az elmúlt egy-két nap hozzászólásait, a bemutató körüli hacacáréról írt beszámolókat (pro és kontra) ismét felelevenedtek bennem a SW jó húsz évvel ezelőtti bemutatóján kialakult élmények. Cirka 17 lehettem, igazán váratlanul nem ért bennünket az élmény, hiszen az osztrák határtól 10km-re azért meg volt a lehetőségünk az "előzetesek" beszerzésére. Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki akkor a szobája falát SW plakátokkat, Bravóból (echte) kivágott képekkel, na meg persze a menő sztárok képeivel díszítette. Akkoriban Komjáthy Gyuri bácsi átlag három hónapot késett Ö3-hoz képest, a Luxiról nem is beszélve. Mindezt azért írom ide, mert úgy gondolom, hogy amikor az a szó, hogy video ismeretlen volt és nem úgy ment, hogy a "kedvenc" filmemet leakasztom akárhonnam, na meg persze annyiszor nézem meg egymás után, ahányszor bírom - talán a (magyarországon) nem létező sztereo, multiplex (naná Dolby Sourround!) mozik érzése kicsit más volt. Meglepően jó minőségben láttam akkor az Csillagok Háborúját és az élményt biztosan nem fogom elfelejteni. Anyám nevetett rajtam, hogy majd' felnőtt fejjel fantáziálok rajta és építem magamban tovább a történetet. De jó volt egy remekül megcsinált mesefilmet végignézni és utána elalvás előtt még napokig a sötétben látni jeleneteket a filmből. Persze tudom, a SW "feeling"-hez nem árt némi technikai és SciFi érdeklődési körrel rendelkezni, de úgy gondolom, hogy aki szereti a meséket, aki szereti, hogy a jó az esetek túlnyomó többségében legyőzi a gonoszt, az tudja értékelni a SW-t.
Én majd szeptember 16 után fogom látni (mert hogy látni fogom, az tuti) a folytatást - most már a fiammal és nagyobbik lányommal együtt, akik GL által leginkább megcélzott korban vannak (12 és 13). És azért fogok elmenni a moziba, hogy újból egy "bugyuta mesét" megnézzek, hogy lássam a gyerekek szemében azt a csillogást, amit én már lehet, hogy csak szeretnék a magaméban látni. Mert ők még elhiszik, hogy az megtörténhet (talán velük is) amit a vásznon látnak és azt hiszem, lesz olyan pillanat, mikor a fiam jön és mondja: Apu, képzeld mi lett volna, ha...
És hiszem azt is, hogy GL nem igazán azért csinálja a folytatást, hogy a penészedő dollár milliókat naponta kétszer vasvillával átforgathassa szellőzetetés gyanánt, hanem mert Neki is vannak álmai. Félre értés ne essen: tisztában vagyok vele, hogy a világ a pénzről szól, hogy mást ne mondjak a kenyeret és a vizet is pénzért kapjuk. Ebben a világban persze nem árt, ha az ember meg tud élni, vagyis van pénze, de én úgy látom és továbbra is szeretném (talán kicsit idealista módon) hinni, hogy erről a rókáról az X-edik bőrt mások is húzzák, lehet GL-nél jobban.
Végül is úgy gondolom, ha valaki egy mesefilmre indul a moziba és átadja magát a látványnak, nem fog csalódni. Márpedig a trailereket nézve és a szerencsés "látók" beszámolóit olvasva látványban most sem lesz hiány. Számomra pedig a Piroska és a farkas története is csak mese marad - akár dolbysurround-multiplexben is.

***HT***

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 351
OPi

Itt megtalálod: http://atom.pganet.com/index1.htm

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 350
HELP !!!!!!

Magyaorszagon milyen ftp-n talalom meg a kiadott Star Wars elozeteseket ? Jo lenne , kintrol remisztoen lassan jonnek.

koszi;

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 349
BTpro!
Egyetértünk. Tökéletesen megfogalmaztad a barátnődnek azt, amit én éreztem... De kicsit elgondolkodtam rajta és ne felejtsük el, hogy a film a karakterek bemutatása tulajdonképpen és a történet csak egy keret neki. Szóval itt a karaktereken volt a hangsúly, de a történetnek akkor is jobbnak kellett volna lennie, és a karakterek sem voltak annyira erőtől sugárzóak mint az első háromban... persze itt jön be az, hogy ez "gyerekfilm" George Lucas szerint is. Darth Maul volt az egyetlen akiért érdemes volt megnézni. Ő volt az egyetlen igazán hatalmat árasztó karakter a filmben. Igazi élvezet volt nézni azt is, ahogy Palpatine kettős játékot kényszerül játszani a hatalma növelése érdekében. Ez külön ízt adott a filmnek. De ezenkívül sajnos gyengécske volt. Én úgy érzem, hogy a fénykardhasználat nem elég egy Star Wars-hoz, az még az eredeti filmekben is ritkaságszámba ment.. emlékezzünk csak, hogy hányszor láttunk fénykardot az első három filmben? Most így összeszámolva 7x a három filmben... ebben pedig egy filmben rádupláztak minimum... szóval ennek ritkának és halálosnak kellett volna lennie. Persze a Maul Duel fantasztikusan szépen meg volt csinálva.
A következő részekről még kicsit korai lenne vitatkozni, mert Lucas még csak most ment vissza dolgozni rajta, most kezdi csak írni a második rész forgatókönyvét, ami Anakin szerelmi életéről fog szólni tehát romantikusabb beütésű lesz. Azt hiszem, hogy sajnos várnunk kell majd a harmadik részre, ami Lucas szerint a legsötétebb lesz az egész Saga-ban és nagyon kevés bevételt vár tőle, mert az emberek a happy endet szeretik... nos ez a film lesz leginkább hasonló a legjobb Star Wars filmre, a Birodalom Visszavágra. Itt láthatjuk amint Palpatine-ből császár lesz, amikor Anakin áttér az erő sötét útjára és a jedik kiirtását, a birodalom emelkedését és a régi köztársaság bukását. Mindenképpen a legérdekesebb rész lesz a hat közül, úgyhogy ha azt annyira el fogja szúrni mint ezt, akkor levélbombát küldök neki.
Lucassal kapcsolatban annyit: Valóban rengeteg munka fekszik mindabban amit csinált. A Star Warsra mint egy életműre tekintek. Ezt az univerzumot ilyen részletességgell megálmodni, olyan fantáziára van szükség, ami nagyon kevés embernek van ezen a sárgolyón. Őt leginkább a R.A. Salvatore-hoz tudnam hasonlítani a fantasy könyv piacon. szóval kicsit jobban kösse fel az alsót és bízzunk benne, hogy a másik két rész jobban fog sikerülni. Leginkább természetesen a harmadik.
Elnézést kicsit hosszú lettem.

Yfel

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 348
Szerdan megneztem a filmet es sajnos csalodnom kellett benne. Biztosra veszem, hogy ennyi ido utan az elvarasok tul nagyok lettek a filmel szemben, de azert ennel jobban is sikerulhetett volna.
Amikor hallottam rola, hogy keszul az elso resz baromira orultem neki, aztan meg idegeskedtem nehogy elfuseraljak. Igazabol en akkor attol feltem, hogy tul modern lesz az elozoekhez kepest. Tehat tele lesz olyan computeres effektekkel, amelyek nem lesznek elethuek vagy valami hasonlo. Nekem tokre tetszett az elozo filmek feeling-je, ahogy a trukkoket megoldottak, ahogy az egesz kinezett.
Mindegy, mindez meg elment volna, de azt nem goldoltam volna, hogy a story az ilyen gyenge lesz. A film minden egyes perceben tudja az ember mi jon ezutan. Teljesen kiszamithato a tortenet fonala, semmi izgalom, semmi komolyabb konfliktus helyzet. A vegen azt hittem vegre, hogy lesz valami es elfogjak a hercegnot es tekernek a torteneten valamit, de abban a pillanatban felbukkan a decoy es minden izgalomnak vege, a hercegno megmenekul.
Nem kelle felre erteni, mert nem akarom lehordani a filmet, csak aki meg akrja mejd nezni az vegyen vissza a varakozasaibol es akkor talan nem eri, akkora csalodas. Amikor kijottunk a mozibol a baratnom megkerdezte: Mi van nem is orulsz neki? Erre vartal vagy husz eve. Nem tetszett? Mire en mondtam: Ja... tetszett, csak valahogy en nem erre szamitottam.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 347
Lattam a Phantom Menace-t. Holnapra irok egy beszamolot...tudom hogy ezt mar paran megtettek, de nem teljesen ertek egyett veluk.
En nem voltam annyira csalodott mint a kritikusok tobbsege, mert a Star Wars erzest ha nehay percre is, de sikerult visszahoznia... Ebben az evben ez a mosodik film a Matrix utan ami tenyleg tetszett...
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 346
Coppola megvédte Lucast.

Francis Ford Coppola, George Lucas egyik legrégebbi barátja. Az AP hírügynökségnek nyilatkozva az író-rendező-producer elmondta, hogy hogyan reagált Lucas az enyhén szólva vegyes kritikákra amik a Phantom Menace-t érték, " George nagyon keményen dolgozott a filmen. Tudom, hogy kapott egy csomó rossz kritikát, de nincs tőlük kibukva vagy ilyesmi.Mindenek ellenére hatalmas siker lesz. Ízig-vérig Star Wars. Nem hinném, hogy a nézők valóban csalódottak lesznek."

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 345
Ahogy arra számítani lehetett a Star Wars: Episode One – The Phantom Menace már most rögtön rekordot döntött ( és ebből többet is ).
A film a bemutató első 6 ( !!! ) órájában egy döbbenetes 7.5 millió dolláros bevételt ért el a hajnali bemutatótól számolva ( 1999. Május 19.12:01 a.m. ).
A szerdai teljes bevétel elérheti az akár 35 ( !! ) millió dolláros bevételt is becsült adatok szerint.
Az előző rekordot Steven Spielberg Lost World: Jurassic Park-ja tartotta 26.1 millió dolláros bevételével, de ez egy vasárnapi napon született az 1997-es Memorial Day weekend idején.
Egy másik rekord is megdölni látszik. A jelenlegi rekordtartó szerdai nyitó napon eddig a Devlin & Emmerich féle Independence Day volt, amely 17.4 millió dollárt hozott 1996-ban, Július 4-én.
Vegyük azonban figyelembe, hogy az előző rekorder eredménye munkaszüneti napon született míg ez a szerda munkanap volt.
George Lucas ezen ötlete ( az előrehozott bemutató ) a hardcore rajongóknak volt kitalálva, de a hétvégén majd a családok is harcba indulnak a film megtekintéséért.
Számítsunk még jó sok rekordra már ma is, de a végeredmény majd Hétfő után.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 344
Nekem meg kisebb a pofám, mint a Jay Lenonak.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 343
Nnnaaa!

eberek = emberek

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 342
emberek = emberek.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 341
Pint,

Nem kell úgy elkeseredni, mint már lentebb írtam az itt (USA) lévő eberek nagy része sem áll/állt sorban hetekig (én sem) csak hogy az első nap bejusson. Szeretem a Star Wars-t, meg is fogom nézni, de Jay Leno után szabadon: A fogszabályzós szűzfiúknak nagy nap volt a tegnap, nekem csak egy szerda. Get a life!
RT.

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 340
Sam L. Jackson sajnos tenyleg csak rovid szereppel bir. O a leidosebb human a Jedi tanacsban. Ha 4 mondatnal tobbet szolt, akkor sokat mondok. Pedig sokkal tobbre szamitottam. Meg egy francos lezer kardot sem villant elo.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 339
Oké, tudom, hogy le vagyok ejtve, meg unalmas is vagyok, de azér válaszoljon má egy okos ember arra, amit korábban kérdeztem, és itt alant van rá egy link. Naaaaa.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 338
Akit esetleg erdekel azon ritka pillanatok egyike, amikor Star Wars tema az MTV1 esti hiradojaban, az letoltheti a
reszletet mpeg file-ban az atom-rol ( az I. Epizod rovat aljan keressetek )
Egyebkent en is lattam a reggeli musort Havassal... az meg csak hagyjan, hogy fingja sem volt a temarol, engem inkabb az
idegesitett, hogy minden megnyilvanulasaval, gesztusaval fikazta a temat, es nem engedett senkinek sem vegigmondani egy
ertelmes bovitett mondatot, pedig en ( es szerintem ezzel nem vagyok egyedul ) szivesebben hallgattam volna a Rez Andris
velemenyet a filmrol, mint a Havas Henriket.... egyebkent a musort felvennem, hamarosan fel is pakolom az atomra egyeb
tegnap felvett hirados anyaggal egyutt...

eMU
--

Atom: http://atom.pganet.com

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 337
Sam Jackson = Mace Windu (ha jol irtam)
Jedi. Ha minden igaz, tagja a Jedi Council-nak. Rovid szerepe lesz.
(Amúgy mommá meg komám, hogy kerdezhetsz te olyat, hogy jedi-e? Te nem láttad az első trailert? Elküldjem?)

ui. betojas, mennyi amerikai (meg kanadai?) nyomul itt. Most aztan meg irigyebb vagyok. DISZNOSAG, HOGY TI MAR MEGNEZTETEK! Ha nekem rossz, legyen rossz nektek is!

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 336
Hi !
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 335
Nos, a kritikakbol leszurheto, hogy a vizualis elmenyen van a hangsuly (Big Scree Videogame), a tortenet nem igazan jott be.
A fanatikusoknak ugyis tecceni fog, a tobbiek meg ne nezzek meg, oszt kesz.
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 334
Nekem az a félelmem - a trailerek alapján - , hogy a GL megpróbál trendi lenni, és az éppen aktuális scifi divat szerint készítette el a filmet... meg hogy nem a sztorira koncentrált, hanem a látványra... meg nem szeretem Liam Neesont...

bogyó

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 333
Nem lehet, hogy csak azért nem élvezhetô úgy az új epizód, mert közben egynehány esztendôvel idôsebbek (és talán igényesebbek is) lettünk, és mint a kábítósoknak, egyre több és intenzívebb élményre van szükségünk, hogy ugyanaz a feeling beálljon? Vajon mit fognak mondani a gyerekeink, akik mondjuk elôbb láthatják az új (de valójában elsô) részt. Hogy fog >nekik< tetszeni utána a (régi) folytatás...

Azért én is kíváncsian várom az ôszi bemutatót!

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 332
Tudjátok, milyen messze van még szept. 16? Nagyon.. :-((

Láttátok ma reggel a szabadság térben Havas Henriket? Gőze nem volt az egészről. nem akarom nagyon szidni, mert tanít (bát igaz, legutóbb igazságtalanul kaptam hármast nála), de ez akkor is... Mi az, hogy azt sem tudja, miről szól? És még meglepődött, mikor Réz András azt merte mondani, hogy a SW-t szívesebben nézné meg, mint a Sztálin menyasszonyát... :-((

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 331
Azt, hogy pontosan mit játszik azt nem tudom (utána kellene nézni), de a film készítőiről és szereplőiről itt találhatsz információt:
The Phantom Menace

McAl

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 330
Nem vagyok komplett ... (mindegy)
Tudja valaki mit jatszik az L. Dzsexon Samuel a filmben? Tenyleg Jedi lovag?
Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 328
Gyerekek !

Jo volt. Nem eget rengeto, de nem is kutyaszar. Egyszeruen a 16 ev varakozas annyira felfokozta az etvagyat, hogy azt nincs olyan Lucas vagy barki, aki kielegitette volna.
A hatamon tenyleg futkosott a hideg, amikor az elejen felhangzott a jol ismert szignal es megjelent a jol ismert felirat: Long time ago, in a galaxy far, far away...
De aztan semmi. Vagy csak alig valami. Kesobb azert lassan felveszi az ember a "ritmust" es kezdi izlelgetni a filmet es a vegere egeszen belelendul. De ketsegtelenul mas. En nem ilyen erzesre emlekszem az elozo harom reszbol, de ez az uj sem rossz. Nem kell fanyalogni. Ez ilyen es kesz. De Liam Neeson es Ewan McGregor korul tenyleg nem ereztem annyira az Erot, mint az oreg Obi-Wan Kenobi korul annak idejen. Valahogy, olyan uresen kongtak.
A film ettol meg prima, meg kell nezni ! De a kovetkezo ket reszhez Lucasnak tenyleg fel kell kotnie a gatyokajat !

Betör

Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 327
Nekem nagyon tetszett! Egyszeruen elmentem, beultem, jol ereztem magam. Ennyi.

Ha egy kicsit ki szeretnel kapcsolodni, szereted ezt a mufajt akkor jol fogsz szorakozni. Es ezt ezert csinaltak, szerintem megeri a penzet ($4).



May the Force be with you.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!