Keresés

Részletes keresés

Biga Cubensis Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65850

Kicsit IRL érdekesség, nemrég néztem egy videót, ha már gyenge pont.

 

A Musashit is elsüllyeszthetetlennek hitték, mégis sikerült elég hamar víz alá küldeni. A nemrég megtalált roncsokból és megnyitott japán aktából kiderült sok érdekesség. A Musashi oldalpáncélját szögben/ívelve készítették, hogy a felülről becsapódó érkező amerikai csatahajó AP lövedékek jobban lecsússzanak rajta. Ráadásul régi módszerrel, szegecseléssel illesztették össze a lemezeket, és nem számoltak/számolhattak azzal, hogy egy 1944-es amerikai torpedó akkorát üthet, hogy kilazítja a szegecseket. A találatok önmagukban nem voltak veszélyesek, az orrba kapott találattól még úszóképes maradt, de a többi találattól a citadellánál a szegecsek elengedtek, elkezdett beömleni a víz. Szintén nem volt felkészülve a hajó a függőlegesen érkező amerikai AP bombákra, amik belül robbantak. Szegény hajó második lövegtornya alatt már süllyedés közben felrobbant a muníció, és végül több km2-en szóródtak szét a fenéken a roncsai.

Előzmény: Mantis Screamer (65849)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65849

"tudták hogy egy torpedó ELVILEG bejuthat, de le kellett volna pattannia a reaktorról"

 

Ep4-ben jelentik Tarkinnak, hogy elemezték a támadást és veszélyes lehet.

 

Az X-Wing Alliance-ban a HCS2-nek két nagy reaktora volt, a'sszem az egyik a fegyveré volt, a másik meg a főreaktor.

Előzmény: Inner Circle (65845)
Bateman Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65848

- Erso nem küldi el sem a bázis megsemmisítésének módját; ennek csak akkor van értelme, ha ő maga sem tudja

- Sem a terveket, amiből a lázadók kitalálhatják; aminek meg csak akkor van értelme, ha neki sincs meg.

 

ennek egyszerű a megoldása: Erso egy üzenetett juttatott ki és megvolt a veszélye, hogy nem ér célba, hanem a birodalmiak elfogják. akkor egyből megtudták volna a gyenge pontot, ha minden elmond, átad abban az üzenetben.

Előzmény: Inner Circle (65845)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65847

Obi1 szintű settenkedő (volt benne gyakorlata....) lázadó kém a HCS-n odaoson a reaktorhoz egy robbanó táskával és felrobbantja.

 

Sokkal egyszerűbb lett volna mint az összes (R1 után) megmaradt vadászgépet beöletni. Yavin mellől csak le kellett volna lépni. 

Előzmény: Vata967 (65844)
Biga Cubensis Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65846

R1 subtitle-ből copy-ztam ki.

Ja nekem is kb ez jön le.

Mondjuk R1-be rakhattak volna pár geonosisi mérnököt, hogy jobb legyen a kontinuitás-feeling, de jó volt az R1 így is. De egyébként bőven lehet, hogy a Birodalom minden geonosisit eltett a láb alól, aki tudott róla..

Előzmény: Inner Circle (65845)
Inner Circle Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65845

Nem tudom, honnan az idézet, Erso a videoüzenetben mondja hogy a reaktort kell szabotálni. Persze hogy bármit jelenthet, rajta kívül úgysem értené senki, ha pontosan elmondaná hogy a klasztront a casszatával taffálta hogy ilyen legyen :D

Az árok és a hőkivezető azért nem lehet az Erso által elrejtett gyengeség, mert akkor Erso egyszerűen elmondta volna, hogy oda kell menni és ezt meg ezt kell csinálni, és az R1 második fele helyett egyből az EP4 jött volna. Az egész R1 lényege, hogy

- Erso nem küldi el sem a bázis megsemmisítésének módját; ennek csak akkor van értelme, ha ő maga sem tudja

- Sem a terveket, amiből a lázadók kitalálhatják; aminek meg csak akkor van értelme, ha neki sincs meg.

 

Krennic nem teljesen hülye, Ersónak nyilván sok cucca volt, de a nem szorosan az ő munkájához tartozó infók nem voltak nála. Ezért el kellett kocogni a Scarifra a TELJES dokumentációért, amit megszerezve átnyálazhattak a Yavinon kifejezetten azért, hogy hogyan lehet icipicit megpukkantani a reaktort. A Birodalom nyilván tudott a nyílásról, nyilván azt is tudták hogy egy torpedó ELVILEG bejuthat, de le kellett volna pattannia a reaktorról. Mikor rájöttek hogy izé, nem, szóltak is Tarkinnak hogy baj lehet.

Később az EP6-ban Wedge mondja is, hogy az ő vadászának a fegyverei meg se karcolnák a HCS2 reaktorát - nyilván ilyen kellett volna a HCS1-be is. Más kérdés hogy gondosan odatettek neki egy "power regulator"-t, hogy azért valami jusson a szegény vadászpilótának is :D

Előzmény: Vata967 (65844)
Vata967 Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65844

Ezzel csak az a baj, hogy jelenthet bármit. Bármilyen reaktorral kapcsolatos rejtett hibát. Számomra egy nem pont oda illô és kivülrôl ha nehezen is, de támadható hôkivezetô nyílás, pont ilyen rejtett hibának tűnik. 

Szóval vagy ez volt a rejtett hiba, vagy nem, mindenki gondolhat amit akar.

Előzmény: Biga Cubensis (65843)
Biga Cubensis Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65843

Így van. Az R1 szót sem ejt a nyílásról, ezt akkor sakkozzák ki az Ep4-ben, miután R2-D2-ről leszedik az adatokat.

 


"You said your father made a trap.

The reactor. He's placed a weakness there.

He's been hiding it for years.

He said if you can blow the reactor,
the module, the whole system goes down.

You need to send word to the Alliance."

Előzmény: Inner Circle (65841)
Vata967 Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65842

Hacsak így nem.

Előzmény: Inner Circle (65841)
Inner Circle Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65841

A rejtett hiba nem a hőkivezető nyílás, hanem a reaktor gyengesége, mármint hogy egy viszonylag kis robbanás megsemmisíti, és aztán viszi magával a HCS-t. Erso ennyit mond. Hogy ezt a lázadók hogyan tudják kihasználni, az már az ő dolguk. Az árokról és a nyílásról Erso nem ejt szót.

A fegyverzetnek meg része az energiaellátás, ilyen módon Erso könnyen babrálhatta a reaktort.

Előzmény: Vata967 (65839)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65840

Állatjó lesz remélem.

 

De a cikkíró úgy látszik nem ismeri a 90-es évek SW szimulátorait.

Előzmény: Biga Cubensis (65835)
Vata967 Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65839

Akkor eszerint a rejtett hiba (hôkivezetô nyílás) a fô fegyver része lett volna? Nekem ez sántít. Félreértés ne legyen, nekem kifejezetten tetszett anno az R1. Kár, hogy a konzisztencia megteremtésére olyan keveset áldoztak, és itt most nem csak a Disneyre gondolok, hiszen korábban Lucas se törôdött túl sokat vele.

Ez persze "bizonyos szempontból" jó dolog, hiszen e következetlenségek nélkül mirôl is cseveghetnénk itt évtizedeken keresztül :-).

Előzmény: Mlle. Grenelle (65837)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65838

Demo verzió.

Látványterv.

Meg mikor Erso feleségét megölték már eleget dolgozott a HCS-n és ezek után sok évvel jött az R1 sztorija.

Tehát amit látsz abban lehetett Erso munkája is.

Előzmény: P.Stanley (65829)
Mlle. Grenelle Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65837

Dr. Erso a DS1 orbitális harci állomás fő fegyverzetének kialakításáért felelt, ha jól értem.

https://www.starwars.com/databank/galen-erso

Előzmény: Jani-wan. (65836)
Jani-wan. Creative Commons License 2020.06.16 0 0 65836

"ki-be szerelgették"

 

Nonszensz.

A magyarázat hogy Dizni ezt is el...ta.

Előzmény: Stratonicus84 (65832)
Biga Cubensis Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65835
Mlle. Grenelle Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65834

Van valami könyv, ami ezt is megmagyarázza. 

Előzmény: Inner Circle (65833)
Inner Circle Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65833

Vagy csak ment a "pimp my ride Death Star". Mindig nagyobb tányér kellett, mint a széria.

Előzmény: Stratonicus84 (65832)
Stratonicus84 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65832

Biztos, hogy valamivel megakadtak, hiszen a Sith-ek végén a szuperlézer-tányér már kezdetlegesen be van építve, a Zsiványban pedig még hiányzik. Szóval tuti, hogy sokat bíbelődtek a szuperlézerrel; ki-be szerelgették, próbálgatták, fejlesztgették.

Előzmény: Biga Cubensis (65830)
Mlle. Grenelle Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65831

Nem a szuperlézer miatt kellett oda Galen Erso?

Magát az állomást nem lehetett olyan különösen nagy kunszt megépíteni...

Előzmény: Biga Cubensis (65830)
Biga Cubensis Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65830

Gondolom nem volt minden kidolgozva, ez a beetető/demó verzió volt :)

Valakinek ki is kellett vitelezni, valószínű rohadt sokan dolgoztak rajta, és Erso-t is azért "hívják" vissza, mert megakadtak valamivel.

Előzmény: P.Stanley (65829)
P.Stanley Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65829

Itt már elégé késznek tűnik a terv.Befejezettnek.Honnan jön akkor a képbe ez az Erso?...

Előzmény: P.Stanley (65828)
P.Stanley Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65828

P.Stanley Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65827

A geonozisiak tervezték.Az ő magasságukra készülhetett :-) Ezért is ellentmondás az R1 amit tök felesleges volt megcsinálni

Előzmény: Inner Circle (65826)
Inner Circle Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65826

Lehet, hogy ez a számukra zavaróan alacsony belmagasság volt Galen Erso második elrejtett trükkje

 

Azt mondta, a birodalmiak maguktól nem jönnek rá a sebezhetőségre. Persze hogy nem, mert a homlokukat dörzsölgetik... "Francba, már majdnem rájöttem, mi zavar ebben a k_rva űrbázisban, amikor megint bevágtam a búrámat!"

Előzmény: informer0707 (65825)
informer0707 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65825

Hát például Leia hercegnőnek meg R2-es asztrodroidoknak tökéletes volt ez a belmagasság :) Az viszont tényleg gyanús, hogy az építtető/irányító főnököknek mind alacsony lett volna a téma (Palpi, Darth Vader, Tarkin).

 

Lehet, hogy ez a számukra zavaróan alacsony belmagasság volt Galen Erso második elrejtett trükkje, a reaktorhoz vezető kipufogóakna után. Gondolta, ha a lázadók nem tudják felpukkantani a reaktort, akkor a Halálcsillag személyzete majd az ajtófélfák konstans lefejelése miatt agyrázkódásokban múlik ki :)

Előzmény: mindenki senkije (65821)
informer0707 Creative Commons License 2020.06.15 -1 0 65824

Ő lett volna Lucy Skywalker.

Előzmény: mindenki senkije (65817)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65823

Na pont ezt írtam...

Előzmény: mindenki senkije (65821)
Mantis Screamer Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65822

Hát Csuvi járhatott volna úgy az AT-XT-ben mint én mikor beültem egy T-72-es vezetőülésébe, simán kilógott a fejem.

Előzmény: mindenki senkije (65818)
mindenki senkije Creative Commons License 2020.06.15 0 0 65821

Eleve már a halálcsillagot sem az ő méreteikre szabták (de akkor kiére?):

 

Előzmény: Vata967 (65819)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!