Csak mint az Agymenőkből megtudhattuk, a Frigyláda sztorijával egy baj van: ha Jones nem szerepel a filmben, akkor is ez lett volna a vége: a nácik elviszik a ládát az meg kinyírja őket. Meg lehetett volna a filmet HF nélkül is csinálni, csak nem lett volna benne ennyi felesleges verekedés meg üldözés :P.
Érdekes tapasztalatokat lehet leszűrni, ha valaki Az ébredő Erő ismeretében nézi újra Az elveszett Frigyláda fosztogatóit. Kathleen Kennedy és Lawrence Kasdan személye is összekapcsolja a két filmet. A Frigyláda színvonaláról nem lehet vita, mert hivatalosan is minden idők legjobb kalandfilmjeként van elkönyvelve, és pedig jogosan, mert a kb. 15. megnézés során sem untam.
Nos, a lényeg, hogy mindkét film scriptjét Lawrence Kasdan írta. Meglepőnek tűnik, de legalább annyi momentum került át a Frigyládából az ep7-be, mint a régi SW-filmekből. Dietrich ezredes például egy az egyben Hux karaktere, csak kicsit idősebb kiadásban. Maz Kanata gyakorlatilag egyenlő Sallah és Imam karaktereivel. Hasonló a két film gyors tempója és a humora is. De ami a legszembetűnőbb, hogy mindkettő tele van blőd marhaságnak tűnő dolgokkal, vagyis ha valaki beleköt a Frigyláda forgatókönyvébe, akkor legalább annyi képtelenséget, földrajzi és fizikai ökörséget talál, mint az ep7-nél. Az Első Rend például egy az egyben ugyanaz az operettnáci gyülekezet, mint amit az Indiana Jones-filmekből ismerünk, félelmetesebbnél félelmetesebb bénázásokkal. A Frigyláda német objektumainak ismeretében nem is annyira kupleráj a Starkiller bázis biztonsági rendszere.
A lényeg: mivel nekem a Frigyláda az egyik kedvenc filmem, ezért innentől kezdve nehezebb dolgom van akkor, ha bele akarok kötni az ep7 cselekményébe, mert amit az egyik filmben hülyeségnek tartok, azt a másikban is annak kell minősítenem.
Maz Katana kocsmája. Jön Kylo Ren meg néhány rohamoszi, emberkednek, pénzt követelnek Maz Katanától, Kylo a fényfallosszal szétveri a berendezést, mindenki kiszalad egy fickó kivételével, belekötnek abba is, felborítják a kajáját, erre az feláll (Bud Spencer) és a szart is kiveri belőlük. Jönnek a TIE vadászok, szembejön Poe (Terence Hill) egy X-szárnyúval és lelövi az összeset, de mindenki katapultál - az egyiknek közben Terence ellopja a sisakját és a másikat azzal csapja le. Közben Bud elveszi a fényfalloszt Kylo-tól, kikapcsolja és a nyelével ötösével veri le a rohamoszikat. Terence leszáll odakint, jön a tomfás rohamoszi, Terence megragadja a tomfát, kicsit huzakodnak, aztán a rohamoszi kap egy akkora maflást, hogy hármat fordul a sisakja a fején és a végén még pofán is vágja a tomfával. Kirohannak a rohamoszik, utoljára Kylo a nyakáig leszakadt sisakkal, hosszú vörös alsógatyában és azt ordítja: "Ez egy Wampa, tűnjünk el innen!", beszállnak a felnyíló szárnyú hajóba, azt Bud Spencer félkézzel megfogja, nem tud felszállni, addig-addig túráztatják a hajtóművet, hogy amikor elengedi, egyből beleszáll a Starkiller bázisba és felrobban, de nem hal meg senki. Közben Terence lejattol Han Solóval és lesmárolja Rey-t. Finn meghajol a fénykarddal és azt mondja: "F-amaszuka köszönetet mond barátainak, ti tanítottátok meg a rohamosztagost arra, hogy aki háborúzik, az a legnagyobb barom." Terence viccből lelövi sugárvetővel C3PO piros karját, Bud a szemét forgatja, sóhajt, visszaragasztja. Később megjelennek Snoke fővezér bázisán, megverik a többi rohamoszit, Terence megint lesmárolja Rey-t, szabadon engednek néhány ewokot, Snoke kienged rájuk egy Rancort, Terence Bud háta mögé bújik, aki odasúg valamit a Rancornak, erre a Rancor mélyet köszön és visszabújik az odújába. Kicsit pofán vágják Snoke-t, ő ijedtében ad nekik egy-egy piros terepsiklót sárga tetővel, erre megveregetik a vállát és közösen zabálnak egy csomó hagymás babot és isznak fejenként két liter whiskyt. Kiderül, hogy Kylo Ren is túlélte, ő is kap a babból, miután megölelik egymást Han Solóval és Leiával. Terence még lesmárolja Leiát, Han Solo röhejesen felháborodott pofát vág, Csubi röhög, BB8 prüttyög, C3PO fordítja: "Azt kérdezi, vihet-e babot a Rancornak?", Terence megkérdezi: "Tényleg, hogyan szabadultál meg tőle?" "Hát csak úgy, hogy én meg Rancorul tudok!" és itt kimerevedik a kép, megjelenik a FIN felirat.
Dettó! Én kétszer láttam még csak. De teljesen megegyezik a véleményem azzal, amit leírtál. Mondjuk, ha két év múlva a VIII. részben valakit lefagyasztanak, valaki másnak levágják a kezét és valakiről kiderül, hogy Kylo Ren az apja, akkor már lehet, hogy kicsit félre áll majd az orrom... :D
Michael Bay:
BÁÁÁNG!!!
DURR!!!
Szuperlassított DURR!!!
Csöcs, hülye poén, USA zászló.
Zsidó C3PO: Jajhve, Tervezőm!
Fekete R2: Prütty, de nem a régi, hanem sokkal coolabb.
BÁNG!
Jön a sequel!
Akkor legyen, bár nem biztos, hogy győzöm munícióval:
Steven Spielberg?
Valamennyi szereplő az 1970-es éveket idéző jelmezben mászkál (csőnadrág, hosszú haj) A Hux asztalán lévő teáscsésze pedig egyenesen a British Museumból lett kölcsönözve. Poe Dameron szerepét Tom Hanks alakítja, aki a film nyitányaként, még a Jakkura érkezése előtt, hosszú perceken át elnehezült tekintettel idézi fel egy monológban, milyen érzés volt tíz évvel ezelőtt szétrobbantani az Abraham Lincoln X-202/T Sky-Aberdrome márkájú birodalmi csillagrombolót. Sajnos a Theodore Roosevelt Y-601/W Sky-Timberwolves kilövését már nem hallgathatjuk meg, mert rajtaüt egy felhőkarcoló méretű ősgyíkszerű valami (suspense!). Poe kilövi, utána irány a Jakku és a többi ugyanaz, mint Abramsnél.
Tarr Béla?
17.00 Kezdődik a film.
17.05 A Jakku látható éjszaka.
17.15 Egy őslakos átballag a tábor túloldalára.
17.25 Valami felvillan az égen. Egy jakkui őslakos mindezt a felesége csupasz seggéből kimászva észleli.
17.35 Max Von Sydow arca tűnik fel. Néz maga elé, aztán odafordul valamihez.
17.45 Dübörgés az égen. Egy öregasszony riadtan kezd kiabálni a kutyájával.
(...)
19.00 A jakkui tábort megrohamozó katonák fegyverének torkolattüze felvillan.
(...)
20.05 Kylo Ren leszúrja Max Von Sydowot.
(...)
Tim Burton?
Johnny Depp egészen biztosan szerepel benne, mondjuk bohócmaszkot öltve ő játssza Unkar Platt szerepét, aki így főszereplővé lép elő. Időnként megsütik és megeszik a kevésbé szimpatikus szereplőket (kivéve Reyt, akit Helena Bohma Carter alakít). Kylo Ren és Hux egy groteszk musicalbetétet is előadnak, amelynek refrénje alatt villákat szurkálnak az Első Rend hadifoglyainak szemébe. Chewbacca menet közben elveszíti a fejét, de a pingvinruhás Han Solo társaságában azért egészen jól ellesz a továbbiakban.
David Fincher?
A film cselekményének nagy része szűk alagutakban és csatornákban játszódik. Han Solo visszafiatalodott húszévessé, ráadásul a rafinált kameratechnikának köszönhetően azt is láthatjuk, hány négyzetcentiméteres sebet ejt a lézerfegyvere. Kylo Ren ugyan megöli, de a rendező később bizonytalanságban tart minket, hogy nem egy tudathasadásos ember víziójának kell-e tekinteni az egészet.
Írtátok, hogy Phasma százados eddig nem túlságosan tüntette ki magát, hiszen ő kapcsolta ki a pajzsot. Bár erre nincsenek tanúk, de azért elképzeltem, hogy kimászik a hulladékzúzóból, teljesen bemattult páncéllal, és elmagyarázza, hogy ő ott ellenállókat keresett, és amúgy semmiről sem tud semmit. Erről meg eszembe jutott ez, az eredetit biztos mindenki ismeri:
- Hm. Szépen durran szét ez a köztársasági bolygó.
- És milyen finom ez a bor! Igaz? - Úgy, ahogy mondod. Ki gondolta volna harminc évvel ezelõtt, hogy majd itt fogunk ülni egy valóban működő Halálcsillagon, nemes bort kortyolgatva.
- De nyomorult, pajzs nélküli TIE-kben, faroklövész nélkül is boldogak voltunk, boldogabbak, mint ma.
- Vader nagyúr mindig azt mondta, hogy a technológiai terror az Erőhöz képest semmi. - Igaza volt! Én boldogabb voltam, amikor még nem igáztuk le a Galaxist. Egy első generációs Halálcsillagon laktunk, a fegyverek nem tudták befogni az X-szárnyúakat, egyesével kellett leszedni őket TIE vadászokkal. - Nektek legalább kész volt a Halálcsillagotok! A mienk fele hiányzott. - De a ti fél Halálcsillagotok is keményebb volt, mint a mi SSD csillagrombolónk, ami nekiütközött és felrobbant. Még egy A-szárnyú is szétütötte a parancsnoki hidat. - Óh! Én arról csak álmodtam, hogy bárcsak egy csillagrombolón lakhatnánk. Nekünk az kastély lett volna. Mi egy rissz-rossz kibelezett bolygóbázis szemétkompaktorában laktunk. Minden reggel arra ébredtünk, hogy valakit leránt az egyszemű polipszörny. Csillagromboló, parancsnoki híd? Hah! - Amikor azt mondtam: Halálcsillag, egy mozgó célpontot értettem alatta, aminek a reaktorhűtőjét még pajzzsal se látták el. De nekünk, az legyőzhetetlen volt! - Nekünk nem lett kész a Halálcsillagunk. Pont a kaszárnya hiányzott, aki aludni akart, az vigyázzban állt az egyik hangárban, mintha díszőrség lenne. - Mázlisták! Nektek legalább volt hangárotok. Mi viszont százötvenen éltünk az Endoron egy elrekvirált ewok faluban.
- Fenn a fán? - Igen. - Micsoda kényelem! Mi három hónapig egy karbonitfagyasztóban laktunk. Hatkor keltünk. Elzavartuk a disznótörpéket, ettünk egy darab száraz wampafület. Napi tizennégy órát dolgoztunk a pajzsgenerátorban heti hat kreditért. Utána hazamentünk, és Vader addig fojtogatott minket az Erővel, amíg el nem aludtunk. - Micsoda luxus! Mi hajnali háromkor lejöttünk a fáról. Ettünk egy marék meleg ewokszart. Húsz órát dolgoztunk a pajzsgenerátorban havi két pennyért. Aztán hazamentünk, és Vader a fejünket, meg a nyakunkat verte a fénykardjával - ha szerencsés napunk volt! - Én minden éjfélkor kimásztam a szemétkompaktorból. Tisztára nyaltam a börtönszintet. Ettem egy kevés hideg ewokszart. Huszonhárom órát dolgoztam a pajzsgenerátorban, négy évenként egy kreditért. És amikor hazamentem, Palpatine szénné égetett az Erővillámmal.
- Na jó! Én este tízkor keltem, azaz fél órával azelõtt, hogy lefeküdtem volna. Ittam egy csésze hideg mérget. Napi huszonkilenc órát dolgoztam a pajzsgenerátorban. Én fizettem érte Hux tábornoknak. Aztán hazamentem, és Kylo Ren minden este sikoltozva legyilkolt a fényfallosszal, utána meg angstolt Vader sisakjával a kezében. - Ezek a mai fiatalok meg nem hisznek el nekünk semmit. - Bizony nem!
Hipertér fegyver= nem fénysebességgel megy, hanem a hipertérben, valahogy úgy, mint a Star Trekben (gondolom). Ugye a Falcon is még mindig az Alderaanra utazna, ha csak 0,5 el megy a fénysebesség felett (?). Nem néztem meg mekkor a táv a Tatuine meg az Alderaan közt, de gondolom nagyobb mint 35 fényév.