Az eredeti forgatókönyv szerint Poe ugye már az elején meghalt volna és ezt a szerepet Finnre írták. Valószínűleg forgatás közben jöttek rá, hogy milyen jól működik a karaktere, de akkor már késő volt Finnt kiírni.
A Disney (és Abrams) világában aki gonosz és nem a főgonosz, az csak ilyen balfék.
Valahogyan jó értelemben vett profizmust el nem tudok ezek után képzelni, ahogy az egészhez nyúltak.
Úgy tudom ezt elképzelni, mint ha egy adott (a széles néptömegek körében) népszerű, de valójában kétes dolgairól elhíresült áruházlánc dolgozói közé lépnél be. Van az USA-ban ilyen, tehát nem légből kapott példa.
Hiába is próbálnál egy magasabb szintet képviselni... lehúznak a sajátjukra, megetetnek a PR-hülyeségeikkel, és a végén teljesen az ő dallamukra fogsz táncolni.
Bármennyire is becsmérlő, jelenleg a Disney a filmgyártás Walmartja.
Finnel a legnagyobb baj az, hogy minden valószínűség szerint pszichopata. Gondoljatok bele, gyerekként együtt nő fel a többi rohamosztagossal, bajtársak, akik az életüket köszönhetik egymásnak (következésképpen barátok is), de miután eldönti, hogy dezertál, percekkel később már lelkesen öli a többi rohamosztagost, sőt, időnként még ujjong is!
"Aztán valahol kiszivárgott, hogy Luke a rossz oldalra áll. Eredmény? Megint őrjöngés egy csomó fórumon."
Én az SW-univerzummal most ismerkedő, Luke-ba rajongásig szerelmes lányomon látom, hogy mekkora szívtelen kegyetlenség lenne összetörni egy ilyen ultimate hero karaktert és elvenni egy álmot örökre rengeteg gyerektől. Szerintem vannak olyan Aragorn-típusú abszolút pozitív hősök, akiket nem szabad bántani, pláne nem azért, hogy csupán egy bombasztikusnak gondolt csavarral újabb dollármilliárdokat facsarjanak ki a sztoriból. Luke figurája szerintem tabu.
Igaz, ezt is olvastam máshol, hogy az utolsó pillanatban kapta meg az ominózus szöveget, amit MH nem is ismert állítólag a hitelesebb megdöbbenés érdekében.
"Aztán valahol kiszivárgott, hogy Luke a rossz oldalra áll. Eredmény? Megint őrjöngés egy csomó fórumon. Pedig ha van valami, ami teljesen új dimenziókba emelné a történetet, soha nem látott szélességűre tágítva az SW-horizontot, akkor az egy ilyen fordulat. Pláne, ha közben ott lebegne a lehetőség, hogy a valódi rossz nem egyenlő azzal, amit a néző annak gondol."
Ez az a fajta mismásolás és erkölcsi relativizálás volna, amire Lucas (és a hozzá hasonló, ebből a szempontból "régivágású" filmkészítők) soha nem lett volna képes.
Érthető is miért: a mismásolás és az erkölcsi relativizálás jól állhat negatív hősöknek (és az efféléket "modern" szellemben értelmezőknek), de sohasem olyan egyöntetűen pozitív hősöknek, mint Égenjáró Lukács.
Mert lássuk be: a valódi rosszat mégsem választó, csak amolyan a-helyzettel-átmenetileg-megalkuvó Luke mégsem volna az igazi.
Nem azért, mert így az erkölcsi "jósága" sérülne, hanem pontosan a hitelessége kérdőjeleződne meg:
"You failed, your Highness. I am a Jedi, like my father [itt Luke fejével legyőzött apja felé int] before me."
Ezt nem lehet nem elég komolyan venni. Ha Luke hatalmas Jedi mesterré vált és még mindig erős az Erőben, miért ne győzhetné le Snoke-ot Jedi eszközökkel? Számtalan módja van ennek, a sötét oldalra való "kvázi" átállás nélkül is.
"Az ep7 valóban az ep4 remake-szerűsége, de halkan megjegyezném, a James Bond-filmek nem önmagukat remake-elik már több mint ötven éve? A Tarzan-filmek vagy a Batman-filmek nem egy kaptafára készülnek?"
A Bond-filmek talán a legkevésbé (a főgonosz általában hasonló, de a storyline mindig más), a Tarzannal vagy Batmannel való összehasonlítás pedig biztosan vérig sértené Lucast. Ennél tényleg komolyabbnak gondolom a SW-t, ahogy maga Lucas eredetileg is tervezte (más kérdés, a PT gyártása alatt hogyan fuserálta el egyre jobban az eredeti imidzset).
Őszintén szólva nincs rá racionális magyarázat. Még az a szerencse, hogy életben hagyták. Gyakorlatilag Boyega szinte összes jelenetét vihette volna, egészen a Starkiller elleni támadásig.
A másik érthetetlen dolog Hux karaktere. Az rendben van, hogy vele kapcsolatban elmaradt a nagy meglepetés (amit egyébként vártam), de azt nem értem, hogy miért kellett egy ilyen tehetségtelen fajankónak ábrázolni.
Érdekes dolog ez a Star Wars. Amikor tavaly ilyenkor előkerült az első teaser, akkor vajon hányan akadtak ki az új ötleteken (Kylo Ren fénykardja, BB8, fekete rohamosztagos)? Olvasgatva a különböző fórumokat, szerintem sokan. Azóta eltelt egy év, és most az a baj, hogy nincsenek eredeti ötletek.
Aztán valahol kiszivárgott, hogy Luke a rossz oldalra áll. Eredmény? Megint őrjöngés egy csomó fórumon. Pedig ha van valami, ami teljesen új dimenziókba emelné a történetet, soha nem látott szélességűre tágítva az SW-horizontot, akkor az egy ilyen fordulat. Pláne, ha közben ott lebegne a lehetőség, hogy a valódi rossz nem egyenlő azzal, amit a néző annak gondol.
Az ep7 valóban az ep4 remake-szerűsége, de halkan megjegyezném, a James Bond-filmek nem önmagukat remake-elik már több mint ötven éve? A Tarzan-filmek vagy a Batman-filmek nem egy kaptafára készülnek? És Rambo? Vagy Columbo?
Szerintem az ep7 remake-szerűségével csak annyi baj van, hogy túlságosan felületes lett a forgatókönyv és az egyik legfőbb karakter rosszul sikerült.
A rossz karakter Finn. Gondoljunk csak bele. Milyen lett volna a film, ha Poe - aki elég tökös gyerek - önerőből szökik meg az Első Rendtől, ő találkozik Reyjel, ők ketten kalandozzák be a Jakku légterét és ők futnak bele Han Solóba? Valószínűleg jobb lett volna. Rey nyugodtan fénykardozhatott volna egyedül is Kylo Rennel és Han Solo is bejutott volna Csubakkával a bázisra. Talán még Phasmát is elkapják maguktól.
Az a baj ezzel a Finn-gyerekkel, hogy gyakorlatilag egy Jar-Jar 2.0-ás szereplő, akinek nincs igazi funkciója a sztoriban. Valami titkot oda kellett volna tenni a karaktere mellé, ami azt sejteti, hogy sokkal több annál, mint aminek hisszük.
Amúgy van egy jó hírem: aki vadonatúj történetre vágyik, annak már egy évet sem kell kibírnia, mert jön a Rogue One. ilyen típusú SW-mozifilm még soha nem készült. Bármennyibe hajlandó vagyok fogadni, hogy akármilyen lesz, tele lesznek a fórumok rinyálással, mondván hol van Han Solo és Thripio, a Falcon és a Jedik!
Ott volt még Jimmy Smits. Pl. ő egy egészen jó amerikai színész, kissé sajnáltam, hogy Bail Organa nem kapott több játékidőt/nagyobb formátumú szerepet az ep. 2-3-ban...
Az az igazság, hogy én Abramstől először a Super8-at láttam, valami olyan beharangozó kíséretében, ami Spielberghez és az E.T-hez hasonlította a történetmesélést, atmoszférateremtést. Egy 30-40 percig működött is nálam ez, de az idegenek megjelenésénél kezdett szétesni a film és totálisan gagyi káosz katyvasz lett a vége és úgy álltam fel végül, hogy nem győzött meg az ipse. Ennek ellenére adtam egy esélyt neki most, de továbbra is azt gondolom, hogy bár vannak látványos, szórakoztató, izgalmas, szerethető, sok irányban érdekesen továbbszőhető pillanatok, szálak a filmben, alapvetően egy elhibázott ziccer, sokkal, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. És ez nagyon bosszantó. Adott volt a lehetőség, de nem éltek vele. Önmagában nézve nem egy rossz movie, de az SW-univerzumban megméretve nagyon vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, még mindig 4/10 és 7/10 között ingadozom, attól függően, hogy melyik pillanatok élnek bennem erősebben.
"Mégha nem is a legkockázatosabb reboot a világon, lásd Hayden Khristenmastent is elbirta a Klónok...anyagilag legalábbis."
Anyagilag biztosan, de több helyütt érezni, hogy nem hozta azt az érettséget és a szerepben biztonsággal mozgást, amit szerepének életkora diktált volna neki.
Nyilván a script is olyan elemeket és párbeszédeket tartalmazott, ami ezt még tetézte is... ez akkor sem mentség.
Ahogy nem az Adam Driver számára sem, hiába gyenge az Ep. 7 scriptje is.
Bár lehet, ezeket a fiatal gonoszokat szándékosan játszatják "gyengébb" karakterszínészekkel, hiszen nem ők az igazi főszereplők dramaturgiailag. Hanem a jó oldal fiatal szereplője (PT: Obi-wan, OT: Luke, ST: Rey) és a jó oldal idősebb, szellemi vezére(i). Nekik kell igazán jót alakítaniuk, ami eddig sikerült is.
(Mondjuk a "white slavers"-t striciknek fordítani szellemes, de nem egészen fedi a valóságot. Persze értem, mire akar itt utalni a fordító)
Kb. erre lehetett számítani, a Disney-nél mindenféle udvariaskodás ellenére elég erősen a saját biztonsági zónájukban akarták tudni az új trilógiát, ezért is akarták Lucas know-howját, de semmiféle eredeti ötletet vagy újítást.
Lucas úgy fogalmazott, azért hagyta abba a SW-t, mivel sokkal érettebb közönségnek akart 2012 után filmeket létrehozni, olyanoknak, akiket kevésbé népszerű témák is érdekelnek (mivel az Indiana Jones és a SW főleg ezeket a népszerű témákat vesézte ki). Szerintem a PT után eléggé kétséges, miféle új ötletei lehettek (volna), látványban biztosan, de koncepcióban?
Ő maga is éppen ezt hiányolja az új Disney-filmben.
Innen nézve már egészen jól látható, mire is törekedett a Disney ennél a vételnél és annak felvirágoztatásánál.
Minél nagyobb hasznot bezsebelni, a lehető legkisebb kockázat mellett.
Ehhez Abrams tökéletes választás volt... kár, hogy az igazi OT-fanoknak (mint nekem) ez nagyon keveset nyújt.
Valahol mintha azt olvastam volna, hogy már 1978ban elkotyogta Prowse valamilyen fórumon, hogy DV Luke apja. Ha ez igaz, akkor talán nem véletlen, hogy olyan szerződést kötöttek vele, ami alapján végül egy buznyákot sem kapott a szerepéért, amiért aztán berágott és bosszúhadjáratot indított, amiért aztán kitiltották.
Lucas pontosan tudta, hogy Prowse bodybuilderként elég jó ahhoz, hogy a Vader maskarában hitelesen mozogjon, de az akcentusa és hangszínészi kvalitásának hiányosságai miatt hangként nem és a ROTJ végén maszkját levevő, ismét Anakinná váló szereplőként sem alkalmas.
Később Prowse egyfajta személyes bosszúhadjáratot folytatott ellene, ami ahhoz vezetett, hogy Lucas az összes SW fantalálkozóról kitiltatta (nyilván mint színész sohasem szerezhetett volna akkora népszerűséget, mint Vader szerepével, de ő még többre vágyott. Nem fogta fel, hogy nem volt elég tehetséges hozzá, így nem is kapott rá lehetőséget).
Mindig is érdekes volt megfigyelni, hogy a fantasyk és a SW metafizikájának és ontológiájának olyanok is megpróbáltak a "hátába kerülni", akiknek ehhez cseppet sem volt affinitásuk (és akkor még finoman fejeztem ki magam :D).
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindez a fizikusok és a kozmológusok számára egyszerűen "meseszerű", ahogyan írod.
Számtalan alkalommal igyekeztem arra felhívni a figyelmet, hogy egy efféle "vita" vagy eszmecsere mindig erősen filozófiai is (és nem pusztán tudományfilozófiai!), hiszen ontológiai és metafizikai aspektusai létező világunk alapvető működési elveiben megnyilvánulnak, amit korántsem lehet leírni a newtoni fizika (vagy az einsteini fizikán alapuló kozmológia) alapelveivel.
Nyilván egy ilyen vitában mindenki saját meggyőződése és materialista/idealista mivolta mentén venne részt, ami legtöbbször a materialista oldal részéről a másik hülyének nézésében, az idealista oldal részéről pedig a dolog túlmisztifikálásában végződne.
Ami egyik oldal részéről sem helyes, de mit is tehetne a materialista oldal mást, hiszen csak az anyagban "hisz", a szellemet csak annak "függvényeként" tudja magyarázni, és mit is tehetne az idealista oldal mást, hiszen csak a szellemben "hisz", de nem igazán érti a működését.
No nem állítom, hogy Lucas megértett volna mindebből valami mélyebbet, de arra rájött tanulmányozva a prehistorikus mítoszokat, hogy akkoriban akadhattak olyan emberek (kb. olyan számban, vagy akár lényegesen kevesebben mint SW univerzumában a Jedik), akik tényleg értették mindezt. Számukra az Erő (vagyis az a princípium, ami a világot fenntartja és ami mindenütt jelen van) egy létező tényező volt. A csakis egyedül létező, ami tényleg kicsit más volt, mint a "modern" Isten-felfogás diktálná.
Visszatekintve 17 év távolából, már nem tűnik akkor faszságnak.
Miért nem? Mert bármennyire is elrugaszkodott bizonyos aspektusokban Lucas elképzelt univerzuma a miénktől, ez már túlment volna a szerinte lehetséges határán.
Valahogyan pontosan ott érthető ez meg igazán, ha megnézzük az Erő meghatározását Lucas szerint.
Nem azt állítja, mint a keresztények, hogy az Erő (vagyis Isten) számára nincsen lehetetlen, hanem (sok helyütt, a PT-ben, az OT-ben is) megpróbálja megmagyarázni, hogy ami történt, az hogyan is történt. Ami egészen elfogadható, hiszen nem arra apellál, hogy az Erő egy olyan érzékeken kívüli valami, ami csodákra képes – minden hókuszpókusz ellenére nem!!! –, csupán arra, hogy aki képes azt használni, az az átlagemberek számára csodáknak tűnő dolgokat képes véghezvinni.
És igen, Lucas ebben az interjúban is arról beszél, hogy ezek a mítoszok mennyire ősiek és mennyire jelen voltak a civilizációnk előtt is. Az már tényleg az ő érdeme, hogy mindezt ilyen jól formázta történetté.
Szinte biztos nem lesz ilyen, ez Star Wars. Ráadásul most már a Disney kezében, úgyhogy szinte kizárt. Én mondjuk rajongóként sok mindent elviselnék, de hogy Luke átáll, azt soha. Na, az valóban lerombolná az OT-t. Sajnos inkább azt látom, hogy Kylo hasonló sorsot fog bejárni, mint Vader, a végén majd visszatér a jó oldalra - mondjuk ezáltal legalább tényleg hasonlítana példaképére, a nagypapira.
+ROTJ egyik kulcsjelentében bejött Sebastian Shaw veterán színész, mert Prowse-t Lucas nem tartotta elég jó színésznek ahhoz a pár perchez. és szerintem igaza volt. de ahogy kib.sztak Prowse-al, hogy ezt nem játszhatta el, ez ugyanúgy megtörtént Shaw-al, akit a felújítottban Lucas lecserélt a nyálasképűre a zárójelenetben. (szerencséjére Shaw ekkor már halott volt, így nem láthatta)