Keresés

Részletes keresés

Muity Mijo Creative Commons License 2011.11.12 0 0 395

Egykor nagy divat volt a városlakók körében Baja külterületi részein "hobbit" tartani, az arra affinitást érzők számára jól jött egy kis szabad levegőn való tartózkodás, a föld-, a gyümölcs- vagy szőlőműveléssel kapcsolatos mozgásterápia, arról nem is szólva, hogy mennyivel ízesebb egy saját magunk által megtermelt bármi is annál, mintha egy zöldségesnél vennénk meg.

 

Sajnos ennek a szép népszokásnak az utóbbi egy-két évtizedben leáldozott, fokozatosan utáltatták meg a szorgalmas emberekkel a gazdálkodást azok a fosztogatók, akikről egykor ekként szóltak: ami nem parázs és nem mozdony, annak lába kel. Na ez ma már nem igaz, mert a "vasazók" modern eszközeikkel nem csak egy mozdonyt, de még a vasúti sínt is könnyedén ízeire szedik jó bevétel reményében.

 

Ebben a műfajban köztudottan a cigányság egy arra hajló része jeleskedik, a szorgosabbja, mert azért van ezzel tennivaló derekasan: felderítés, kiszállás, figyelőhálózat felállítása, bontás, szelektálás, szállítás, áralku az átvevőhelyen, osztozkodás, alibi, egyszóval átfogó stratégiát és jó szervezőkészséget igénylő tevékenységről van szó, aminek meg kell, hogy legyen az illő díjazása.

 

Baján az ember azt hinné, hogy a IV. kerület a többihez képest kivételt képez, lévén itt található egyrészt a helyi cigány önkormányzat székhelye, valamint egy olyan cigány közösségi ház is a kultúrszomj csillapítására, mely a pozitív diszkriminációban mindig is jeleskedő Város nagylelkűségének köszönhető.

Nem, kérem, alapos tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy a közvetlen közelség védettséget képes jelenteni. A mai üzemanyagárak mellett ésszerűbb minél közelebb megélhetési forráshoz jutni, ergo ma már a szlogen mard azt, ami karnyújtásnyira van tőled, hogy ne keveredj magas kiadásokba.

 

A szememben a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke lényegében a nagy tiszteletet övező vajda tisztséggel megegyező, ezért alkalmasint őt szoktam megkérni, próbáljon már a megszokottaktól nagyobb figyelmet szentelni áldott népére, hiszen nekik sem jó az, ha ellenszenv övezi a jelenlétüket. Ez négy-öt alkalommal is megtörtént már, de úgy tűnik, nem igazán van foganatja a kérésnek. Aminek előbb-utóbb az a réteg fogja e teszetoszaságnak kárát látni, mely ma még talál így kenyérre valót, de ha mindenkivel megutáltatják a szorgoskodást, és gazda nélkül maradnak a hobbikertek, akkor bizony nem marad más hátra, mint egymásban keresni azt, amit eddig még a "magyarok" által sikerült megtalálniuk.

 

Muity Mijo Creative Commons License 2011.10.27 0 0 394

FELHÍVÁS!

Előjelzem azoknak a bűnöző életvitelt folytató "polgártársaknak", akik már sokadik alkalommal igyekeznek feltörni személyautóm üzemanyagtartályának zárható tanksapkáját, és akik a jármű erőszakos kinyításával értékeimet eltulajdonították, hogy a parkolásra használt helyszín rejtett térfigyelő kamerával lett ellátva.

Nem, nem megyek a rendőrségre, minek, hiszen az a mérhetetlen szabadság, ami a gátlástalan és felbátorodott aljanép számára adott feleslegessé teszi, hogy jegyzőkönyv nyögvenyelős pepecselésével pocsékoljam el az időmet annak minimális reménye nélkül, hogy eredményes utánajárásra számíthatnék.

Ugyanakkor kijelentem, amennyiben újabb kísérletett tennének és sikerül tettenérni őket, garantálom, hogy a helyszínt nem fogják törött végtagok nélkül elhagyni, "elegem van" jelmondat jegyében mit sem törődve ennek bárminemű következményeivel.

Nem érdekel a frázis: megélhetési bűnöző -, én sem élek fényesen, de nem járok el lopni, betörni, fosztogatni, rabolni, de azt sem vagyok hajlandó birka módjára tűrni, ha velem teszik ezt.
Egyébként is köztudott, hogy keveset lopni nincs értelme, de mivel a sors nem adta meg számomra, hogy politikussá váljak, milliárdos nagyságrendű lenyúlásra vajmi kevés esélyem lenne.

Muity Mijo
Baja

Muity Mijo Creative Commons License 2011.07.25 0 0 393

Baja!

És ismét Baja ... :(

Ha mocsok, akkor ki nem maradhatunk.

 

Csalás szinte mindenütt

 

"... 

a napokban jelentette be a Bajai Rendőrkapitányság, hogy elfogtak egy étkezési utalványokat hamisító szervezett bűnbandát.

 

Az ügy hátteréről megtudtuk, hogy a kibocsátók először az eredeti utalványok meghamisított – szaknyelven: címlet manipulált - példányaival találkoztak. Ezeken az összeget valamilyen módon – jobbára lekaparással – eltávolították, és a helyükre magasabb névértéket nyomtattak. A rendőrségi eljárás akkor indult, amikor egy bevásárlóközpontban kíséreltek meg beváltani ilyen hamis példányokat, majd az egyik nagy kereskedelmi lánc hipermarketjéből érkezett be a kibocsátóhoz, már jóval nagyobb összegben, sikeresen beváltott hamisított utalvány. Ezeket, állítják a kibocsátó szakemberei, az elfogadó helyeken kellő odafigyeléssel ki lehetett volna szűrni. Mindkét esetben felderítették a beváltók személyét, a rendőrség folytatja a nyomozást. Információink szerint sokkal nehezebb felismerni azokat az étkezési utalványokat, amelyek Baja környékén bukkantak fel, ezek ugyanis hamis utalványok, nyomdai úton készültek és a laikusok számára nehezen felismerhetőek. Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a hamisítványoknak az előállításához sokkal szervezettebb, profibb bűnözői háttérre van szükség. Bűnüldözői forrásokból megtudtuk, ez utóbbi esetben a bűnelkövetők akár országos hálózattal is rendelkezhetnek."

 

Muity Mijo Creative Commons License 2011.05.15 0 0 392

VIJJOGÁSOK ÉJSZAKÁJA

 

Baja baja időnként az, hogy amennyire szép és vonzó általában, annyira visszataszító tud lenni alkalmanként.

 

Ez esetben valószínűsíthetően a város lakosságának edzettebb hányadánál nem éppen rettegést váltott ki a jelenség, annál inkább végtelen indulatokat és cafatokra cincált idegállapotot, míg másoknál a hátborzongató hang hallatán bizonyára felmerült, miszerint na már megint ki akarnak fosztani valakit/valamit.

 

Tegnap, azaz szombaton este 8 óra körül kezdett el vijjogni egy riasztóberendezés, vélhetően egy járműé, bár ki tudja így hang alapján ezt megítélni. Vijuvijuvijuvijuviju élesen, megállás nélkül, dobhártyát szaggatóan, jó messzire hallhatóan, valahonnan alvégről sikította fájdalmát az amúgy bizonyára számtalan esetben hasznosnak bizonyuló elektromos berendezés, amit általában a riasztójelzést adó hang észlelését követően ki szoktak kapcsolni.

 

Ez esetben nem így történt, hanem konok módon csak vijjogott, vijjogot megállás nélkül az eszköz egyre beljebb a sűrűsödő éjszakába, és az istennek sem akarta abbahagyni, a nyugovóra vágyók bizonyára abban bíztak, hogy végre már csak-csak hazaeszi a fészkes feneség a hang forrásának gazdáját, de ez sem így történt.

Hihetetelen, de a kitartó vijjogás ma reggel 6 óráig kölcsönzött nem kívánt zenei aláfestést a város nem kis részét érintve, és ha csak az élénk képzelőerőmre támaszkodok, már abból is kisebb bolondokháza vizionál elém, mit válthatott ki aprógyermekes bősz szülők esetében.

Mondja még valaki, hogy nem képes önuralmat gyakorolni a magyar nép, hiszen hogy egy kerek tíz órán át tartó vijjogás ne ragadtasson senkivel sem szőlőkarót, és belendüljön a polgár, mint Michael Douglas az ominózus Összeomlás című filmjében, önbíráskodásra ragadtatva magát szétverni azt, ami szétverendő, azért az kemény lakossági hősiességre vall.

 

Persze azért felmerül bennem az is, vajon mi tettek, illetve mit nem tettek az arra illetékesek?

Gondolom attól tartottak, hogy megrongálják más tulajdonát, no de ha egy ehhez képest ártalmatlan szabálytalan parkolás esetén szemrebbenés nélkül elszállítják az adott járművet egy tárolásra rendszeresített telephelyre, akkor ez esetben miért nem történt ez, bedugva egy garázs legmélyebb szegletébe szalmabálákkal jól körbebástyázva?

 

Mijo Creative Commons License 2010.10.21 0 0 391

 

Baja a szunnyadó, az elhallgatott hírek örök Városa.

 

Itt mindmáig él a vörös éra beidegződése: nem lehet bajunk abból, amiről nem tudósítunk!

(Egyik tévéadó "sztárriportere" ezt még az öltözködésével is erősíti, amikor vörösen izzó CCCP felirattal virító pólóját ölti magára.)

 

Itt utoljára a Bácskapocs és a Független Délvidék működése alatt került nyilvánosságra a Város és környéke szennyese, az oknyomozó újságírás kiveszett műfaj környékünkön.

 

Íme egyik bajai eset, amikor 10 hónapos hallgatás után kerül pont az i-re.

 

Meghalt a félrediagnosztizált kismama

 

Ugyan kisvárosunk minden utcasarkára jut egy-egy jogvégzett személy, de ehhez egy szegedi - egészségügyi anomáliákra szakosodott - ügyvéd, Dr. Ábrahám László szokott kitartó rámenőssége szükségeltetett.

 

Ugyazez a téma a Népszabadság előadásában: Halálos kimenetelű téves diagnózis

 

 

Mijo Creative Commons License 2010.07.24 0 0 390

 

Vajon most miért is jutott ez az alvó ügy eszembe: A negyedik gyanúsított is rendőrkézen.

 

Dzsingi-Dzsingi, alaposan bevásároltál ... :(((

 

Előzmény: Muity Mijo (382)
Mijo Creative Commons License 2009.11.15 0 0 389

 

Levelet kaptam városunk egyik derék polgárától, ki szívfájdalmát kiáltotta az orcámba, csak éppen képtelen volt konkrétan előadni, mi miatt is háborog oly mértékben az ő tiszta lelke, amiért klaviaturát ragadott.

 

Oda-vissza levelezésünk oda vezetett, hogy nahynehezen sikerült rájönnöm, mitől fortyognak az indulatok, íme: "Túloznék, ha azt állítanám: mi magunk vagyunk a Vadkelet?"

 

Kedves Lajos! Nézzük szép sorjában!

 

A Vadkelet, miként a Vadnyugat sem egy város, hanem egy olyan vidék, egy olyan térésg, terület, ahol a vad indulatok féken tartása igen nehéz falatnak bizonyult, talán sajátságos okok miatt nem is volt cél, rendet tartani az ilyen helyeken.

 

Ennélfogva a vadkeleti jelző nem csupán Bajára vonatkozna, hanem teljes kishonunkra, mitöbb még azon túl, a hozzánk hasonló többi honra is.

 

Mondom vonatkozna, mármint abban az esetben, ha az állításként hangzott volna el, és nem feltett kérdésként, miként az tüzetes szemrevételezés mellett jól látható.

 

Lajos! Most külön a te kedvedért választ adok önmagam kérdésére.

 

Igen, Lajos, mi vagyunk a Vadkelet!

 

És ha még ez sem elég, akkor azt is hozzáteszem, a vadkeleti települések között előkelő helyet foglalunk el az élbolyban, már ami a mocskos ügyeket illeti, beleértve úgy a következményekkel járókat, mint az elkendőzötteket.

 

Ezeknek én az írásaimban csak egy vékonyka szeletét tettem közszemlére, ezeknél sokkal, de sokkal több jellemzi városunkat, a térségünket.

 

Nem nehéz ezekkel szembesülni, csak ki kell mosni a szemünket, miután kihúztuk fejünket a homokból!

 

Mijo

 

Előzmény: Muity Mijo (382)
Mijo Creative Commons License 2009.02.05 0 0 388

 

Nehéz röhögés nélkül továbbadni az ilyen híreket.

 

Repülőt loptak Baján

 

Ugyannakkor minden vicc nélkül nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy ízeire szedve valamelyik honi fémhulladék felvásárlónál landolt a repülőgép.

 

 

tt65 Creative Commons License 2009.01.15 0 0 387

Értem.

Nem lehet, hogy máshol is úgy van mint Baján, csak ott nem ismerjük annyira a szereplőket, mint kisvároskánkban?

 

Én momentán szívom a pesti szmogot, bár szerintem annak oka sem a "gőzerővel működő nagyüzemekben" keresendő, hiszen gőzerővel ma már csak a nosztalgiavasutazásban lehet találkozni, egyébként pedig ma már minden Kinában készül. Pesti nagyüzem sem lehet ma már túl sok. A rossz levegő inkább a közlekedés meg a fűtésre fogható. Gondolom az előtt is lehetett ilyen, hiszen amikor mindenütt fával szénnel fűtöttek biztos az is okozott szmogot, csak akkor nem mérték még ill. nem nyomorgott ennyi helyen 2milla ember.

 

üdv: Tamás

 

 

Előzmény: Mijo (386)
Mijo Creative Commons License 2009.01.14 0 0 386

 

Csupán megragadta a figyelmemet, hogy soros bankrablásunk visszatekintő leltárja számontartotta a bajai esetet is, ahol, ha valami durva dolog történik, ott előbb lesz az elkövetőből népi hős, netán szerencsétlen mártír, mint kommersz elítélt.

 

Baján előbb ítélnek el relatíve keményen konspirációs alapokon nyugvó mondvacsinált ürügyekkel, mint tényleges bűncselekményekért.

Baja az a város, ahol a bűnözők, a csibészek, a gazemberek sosem kényszerültek arra, hogy szemérmesen lesütött szemmel a markukba röhögjenek, hiszen ezt mindig is megtehették seggük repedtéig hahotázva is, akár a főtér kellős közepén.

 

Baján mesteri módon képesek ősidők óta elmaszatolni olyan ügyeket, melyek máshol jelentőségükkel hatalmasakat durrannak.

Én semmi különbséget sem látok Baja, és az olyan egykori vadnyugati kisvárosok között, ahol a bűnözők és a bűnüldözők közötti jól ismert mezsgye hajszálvékonyságúnak volt tekinthető.

 

Tamás! Baján, mint leselkedő veszedelemtől, talán egyedül a szmogtól nincs okunk tartani! Lévén ez az egy olyan szegmens, ahol már nem kell rettegniük az embereknek, hogy gőzerővel működő nagyüzemeinkben elveszítik munkájukat.

 

Előzmény: tt65 (385)
tt65 Creative Commons License 2009.01.13 0 0 385
jó lenne tudni, miről jutott ez eszedbe? kapott valaki valami fényes kitüntetést?
Előzmény: Mijo (384)
Mijo Creative Commons License 2009.01.13 0 0 384

 

Idilli kisvárosunk örök dicsőségére: 1993-ban Baján, a III. Béla Gimnáziumban egy harmadik osztályos tanuló gépfegyverrel túszul ejtette öt osztálytársát és elbarikádozta magát az iskolában, de sikerült lefegyverezni.

 

Ahogyan ezt az ügyet is intézték anno, azon sem lennék meglepődve, ha annak akkori szereplői éltesebb korukban a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége tagjaiként jutnának díszpolgári címhez, szokásosan lelkes össznépi ünneplés közepette.

 

tt65 Creative Commons License 2008.11.15 0 0 383
Halálra gázolt egy fiatalt egy ittas rendőr
Megállás nélkül továbbhajtott az 5505-ös főúton, Bácsbokodnál a szolgálaton kívüli rendőr.

1
Muity Mijo Creative Commons License 2008.06.12 0 0 382

 

Hát valóban muszáj rettegésben élnünk Baján?

 

Miféle takony város ez, ahol olyan események zajlanak csendben a fű alatt, melyek normális viszonyok mellett a világsajtót szokták bejárni?

 

Engem hány görény aksztatott már az egykori Bácskapocs hetilaphoz fűződő múltam miatt, ki nem hagyva elsütni a bácsmocsok szinonimát, holott ha belegondolok, az volt az egyetlen olyan lap, mely önzetlenül volt képes törődni térségünk anomáliáival, mely munkatársai képesek voltak időt és energiát emésztő módon oknyomozó újságírást folytatni. Dacolva az ezzel járó veszélyekkel.

Én nem egy esetben még a mai napig is azoknak az időknek a levét iszom, és itt most ebben esetben nem valamilyen dús fantázia szülte egzotikus koktélra kell gondolni.

 

Miféle takony város ez, ha még a fedele alatt zajló véres horror, thriller, krimi, nevezzük aminek akarjuk, de hogy hátborzongató jelenség, az hótbiztos, legfeljebb még egy pohár sör rendelését eredményezi a médiáknak nevezett helyi formációk tespedt munkatársainál, valamiként csak-csak reagálva a nem igazán mindennapiakra.

 

Minek kell történnie ebben a takony városban, ami felrázza az embereket?

Hogy végre elgondolkodjanak azon, miféle városban is élnek valójában ők?

Miféle az a város, ahol okuk van rettegésben élni?

 

Hát nem csak a vizek városa!

Nem csak a fesztiválok városa!

Nem csak egy sajátságos főtér városa!

 

Ugyanis ez rendre ismétlődő módon, a legundorítóbb bűnök, bűncselekmények városa is!

 

Függetlenül attól, éppen milyen ideológiai platformhoz tartozó a város vezetése.

Függetlenül attól, hogy éppen bűnöző-e a rendőrség vezetője (erre is volt példa), vagy pediglen a legkarakánabb fegyveres testületi vezetők egyike.

 

Mintha az egykori Vadnyugaton élnénk. Vagy még inkább, a mai Vadkeleten.

Túloznék, ha azt állítanám: mi magunk vagyunk a Vadkelet?

 

Íme egy lagymatag hír, egy álmatag takony várossal kapcsolatban: Nem csak barátnőjét ölte meg a méregkeverő.

 

És az előzménye: Gyilkosságot akartak eltüntetni a halottgyalázással.

 

Egy faluban, ha ellopnak egy biciklit, csecsemőtől az aggastyánig bezárólag mindenki tud róla, mindenki beszél róla.

 

Vajon hányan tudhatják Baján azt, miféle szörnyűségek történnek a közvetlen közelükben, a küszöbjüktől egy tétován kurta köpésnyire?

 

Furmányos módon anyagi érdekből megmérgezni, meggyilkolni embereket?

Világos nappal ellopni az áldozat elhantolt holttestét?

Aztán egy idő után kiderül, hogy nem is egy, hanem már három az áldozatok száma?

Most akkor valójában hányan akadnak olyanok, akik élve megúszták ezt a rémregényt?

Vagy talán még további áldozatokra is számíthatunk?

 

Egyáltalán: kicsoda-micsoda ez az elvetemült féreg, olyan nagy bűn lenne a tettei mellett, ha valakinek lenne végre annyi vér a pucájában, hogy konkrétan nevesítené az aljas szemetét a világnak?

Vagy talán a klasszikus "batyázásról" van szó?

Valakinek a valakijéről?

Nehogy véletlenül is megtudják az emberek, kitől, kiktől, miféléktől legyen okuk tartani?

Mert ugye azt senki sem akarja elhitetni, hogy ez a torzszülött egyedül hajtotta végre minden tettét?

Hiszen ezek az ügyletek igencsak tarka segítő szereplőkört gyaníttatnak, a társadalom különféle szféráiból.

 

Kiáll!

Ki áll ki?

Nálunk ki áll ki?

Mert nyugati demokráciákban, sokkal kisebb horderejű események megtörténtekor is akad illetékes, aki kiáll, és tájékoztatja hallgatóságát a valóságról.

Nálunk miért nem áll ki soha senki sem?

Vagy még ez is félelemérzettel tölti el az embereket?

 

Mijo Creative Commons License 2008.04.04 0 0 381

 

Megemlítettségem okán meglepődésemnek adom jelét, hogy még nyolc év eltelte után is téma a téma.

 

Amúgy ami a folyamatos vegzatúrát illeti, Gál Zoltán ebben nincs egyedül, ugyanis jómagamnak is "szerencsém van" évek óta elszenvedni egy szélsőbaloldali tömörülés válogatott eszközökkel történő zaklatásait.

 

És mindez ide, az Index fórumaihoz kötődik.

"Érdekes", esetemben még egyszer sem indított "felfigyelés alapján" vizsgálatot a rendőrség. Annál inkább konspiratív módszerek hatására.

 

 

Előzmény: gazo (32)
Mijo Creative Commons License 2008.03.18 0 0 380

 

Jóságos Zoli bácsi valamilyen állítólagos "körlevélben" hivatkozik erre a topikra is.

 

Szürke- és zöldhályoggal küszködő agysérültek némelyike máris kezdi a szart rám dobálni (és e topik eltüntetésével vádolni), nem is gyanítva azt, hogy Zoltán utalása saját hozzászólására vonatkozik.

 

Kijózanodás után alaposabb kezelés nagy segítséget jelenthetne.

 

Mijo Creative Commons License 2007.03.30 0 0 379

 

"Kétszer fejbe lőttek egy ukrán nőt a Baja melletti Szív Csárdában

 

Index

2007. 03. 29., 22:08

 

A helyszínen meghalt az a 30 éves ukrán nő, akit egy 55 éves horvát férfi kétszer fejbe lőtt egy Baja melletti bárban csütörtökön este.

 

Egy horvát férfi és egy ukrán nő szóváltásba keveredett egymással egy Baja közelében, az 55-ös út mellett, a várostól két kilométerre található bárban, a Szív Csárdában. A harmincéves, ukrán állampolgárságú nő a Szív Csárdában bérelt szobát, ide érkezett az 55 éves férfi. A presszóban találkoztak, szóváltásba keveredtek, majd a vita végén a férfi pisztolyt rántott és kétszer fejbe lőtte nőt, mondta az Indexnek Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 

Miután a férfi marokfegyverével kétszer fejbelőtte, a nő azonnal meghalt. Ekkor a horvát állampolgár maga ellen fordította fegyverét, öngyilkosságot próbált elkövetni. Megsebesítette magát, de nem halt bele a kísérletbe, súlyos fejsérüléssel a bajai kórházba szállították. Miután stabilizálták állapotát, átvitték a kecskeméti megyei kórházba, mondta a szóvivő.

 

A párról egyelőre nem lehet tudni, hogy rokonokról, ismerősökről van-e szó, vagy hogy a veszekedés előtt ismerték-e egyáltalán egymást. A Szív Csárdában a pultos nő volt szemtanúja a tragédiának, aki elbújt, majd a lövések után értesítette a rendőrséget.

 

A rendőrség azonnal megkezdte a gyilkosság körülményeinek vizsgálatát, de a férfi nincs kihallgatható állapotban."

 

____________________________

 

A rendőrségi sajtószóvívő struccpolitikás stílusa az, amitől minimális tájékozottsággal bíró helyiek kínjukban fetrengeni tudnának a röhögéstől.

Csak fantázia kérdése lehet miért. Engem az 5-ösön kapott el mindig kacagógörcs, amikor a "vasprefektus" Gergényi frázisait idéztem fel magamban. Rozsdamarta vas az, mely prefektúra alapjait ilyen matéria képezte.

 

Hát igen, mifelénk nyüzsögnek az ukrán fiatalasszonyok túristaként. El tudom képzelni, hogy a keménységükről jól ismert horvát háborús veteránok egyike kényszerült valutanepperkedésre, és a hrivnya-kuna közötti váltószám feletti vitában veszítette el szegény felfegyverzett usztasa a fejét (csoda, hogy nem a mi egykori kalasnyikovaink egyike lapult a zakója alatt).

 

De az is eszembe jut, hogy vajon hány és hány magyar leányzó és fiatalasszony kényszerül túristáskodásra idegen földön, kitéve magukat hasonló szituációnak?

 

 

Mijo Creative Commons License 2007.02.24 0 0 378

 

Egy nyaktörő példa arra, mi is az, ami minálunk elképzelhetetlen.

 

Mert!

Ki is merne szembeszállni puszta kézzel Magyarországon fegyeres támadókkal szemben?

Ki merne manapság szembeszállni Magyarországon annak tudatában fegyeres támadókkal szemben, hogy azt követően kitegye magát eljáró hatóságok, és ilyen-olyan "jogvédő" ügyvédek éveken át tartó vegzaturájának?

Ki merné szembeszállást követően kitenni magát azoknak a következményeknek, melyektől a 'családtagok' bosszúja miatt kellene tartani?

Ki az az előzőek miatt megfélemlített Magyarországon, kiben van annyi bátorság, hogy szembe merjen szállni támadóival szemben?

No és hát a mai Magyarország 'épphogycsakélünk' nyugdíjasai között, vajon hány higanymozgású Brúszlí és Villámvill található, kik képesek húszéves kibadizott ifjak fejét sűrű hijjúúúzások közepette lerúgni?

 

 

Előzmény: Mijo (377)
Mijo Creative Commons License 2007.02.10 0 0 377

 

Úgy tűnik muszáj!

 

Egyik barátom háromszintes lakása középső szintjét úgy fosztották ki pár hete éjjel, hogy a család tagjai békés alvással töltötték idejüket a felső szinten. Hála a sorsnak mély alvással.

Szerencséjükre nem ébredtek fel.

Még nagyobb szerencséjükre a tettes/tettesek beérték a felső szint látogatása nélkül.

 

Ott tartunk, hogy ez a társadalom csak arra készíti fel polgárait, hogy jámbor birka módjára tűrjön. A felső szinten alvó lakó, kommersz polgárként nem tart maga mellett sem Pitt Bullt, sem csőre töltött vadászpuskát, sem uzit, nagyon még u-szöges csúzlit, netán vízipisztolyt se, így szinte kínálja magát a mindenre elszánt elkövetőnek.

Mert aki egy lakásba, ha éjjel, ha nappal zárfeltörés módszerével behatol, az fel van készülve arra, hogy a lakók meglephetik, és az eszköztár tekintetében buta ember az, aki illúziókban ringatja magát, itt már nem barack a fejre, vagy laza seggberúgás az, ami a félelemkeltést szolgálja. Mondhatnók, nem babra megy a játék, a cél az értékszerzés bármi áron. Ma már nincs ára az emberi életnek! Áldozattá válhatsz milliókét éppen úgy, mint kétszáz forintért. Ma már az elkövetőt nem érdeklik a köetkezmények, és ez köszönhető sok egyéb mellett mindannak is, ami az általános helyzetet jellemzi. Mely miatt például diplomás, állásban lévő személyek is pénszállítók kirablására szánják magukat. Pedig ilyenektől másféle rablási stílust szoktunk meg eddig. Hát akkor mi várható, beszűkültebb gondolkodású rétegektől? Ma oda jutottunk, hogy az éhség is ösztökélő erővé válhat. Az elkeseredettség tűréshatára. Fog ez még fokozódni is.

 

Az imént említett esetről beszélgetvén, szép sorjában előkerültek más hasonló élmények is, az ember nem is hinné mennyi akad.

Érdemesebb volna alaposabban górcső alá vonni ezeket, mivel nagyon úgy tűnik, szervezetten folyik térségünk fosztogatása. Csak éppen erről mintha nem igazán szólnának az arra illetékesek. Mintha nem élnének a figyelemfelhívás lehetőségével. Talán jobb lenne, ha a rendőr nem csak a már kifosztottat nyugtatgatná azzal, milyen szerencséje volt, hogy nem ébredt fel, vagy ha felébredt, mekkora mázlija van, hogy nem hősködött és támadt a behatolókra, hanem széles körben igyekezne tájékozattást nyújtani a lakosságnak az ésszerű viselkedésre azokban az esetekben, amikor támadás éri az otthonukat.

 

Baján szilveszter tájékán több háztartás sérelmére követtek el lakás- és házfosztogatásokat azonos napon (éjszakán), egymást követően.

 

Sükösdön jól emlékeznek arra a sorozatra, amikor egy éjszaka alatt 5-6 házat raboltak ki.

Egyik barátom hozzátartozója itt úgy vált áldozattá, hogy a tettes(ek) végtelenül pofátlan módon az emeleti hálószobába is bemerészkedtek, és az alvó házaspár éjjeliszekrényéről vitték el az odahelyezett ékszereket.

Egy szinttel lejjebb ami érték volt, mind odaveszett.

 

Sajnos példa akad rengeteg, vajon mennyi ismert bűnüldöző szerveink előtt?

És ha rendőreinket továbbra is ide-oda fogják rángatják a "főváros védelme érdekében", csak nőni fog az esetek száma. A bajai és Baja környéki rendőrök távolléte miatt, bajai és Baja környéki lakosok rovására. Azok rovására, kiknek kenyerüket köszönhetik.

 

Mijo

 

Mijo Creative Commons License 2006.09.26 0 0 376

 

Hajjaj!

Van mit hozzáfűzni ehhez?

 

 

Mijo Creative Commons License 2006.09.17 0 0 375

 

 

Az MDF-es gyanúsított részlegesen beismerte a gyilkosságot

 

"Sz. Gyuláról úgy tudják, sokat italozott és szerencsejátékkal is vesztett pénzt. Azt, hogy Horváth Károly uzsorakamatra adott volna hitelt, tagadják a rokonok. „Vállalkozó volt” – mondja a feleség. Sajtóértesülések szerint H. K. közismert éjszakai figurája volt Marcalinak."

 

*****

 

Hát igen, szerencsejáték, uzsorakamatos hitelek, ezek a műfajok azok Baján is, melyekkel kapcsolatban így szól a fáma: "Baja ezekben a napokban olyan, mintha cunami söpört volna végig rajta: házakat, autókat, hajókat ragadott magával, csoda, hogy eddig még emberáldozatot nem követelt."

 

Van, ahol a "cunami" csak értékeket sodor magával, van, ahol pár golyó is követi útját. Hogy ez eddig Baján még nem következett be, az akár szerencsés véletlennek is tekinthető. Ha egyszer elszáll valamelyik érintett nyugalma, itt is előfordulhat minden.

Amikor több száz milliók forognak kockán, ott a türelem véges is lehet ám.

Bizony ez az a terep, ahol tegnap még képes voltál elhitetni magadról, hogy valaki vagy, mára meg kiderül, hogy az utolsó hajléktalan is biztosabb lábakon áll, mint te, aki mohó kapzsiságában mások rászorultságának akar vastag vámszedője lenni.

Amit tegnap fortuna jókedvében a kezedbe tett, az mára képes úgy elszállni, hogy csak a légüres tér marad utána és a kegyetlen kijózanodás. Ráébresztve, hogy senkiből valakivé válni csupán pénz forgatásával nem is olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt az öntelt agyú kismóricka hiszi.

 

 

Előzmény: Mijo (367)
Mijo Creative Commons License 2006.03.25 0 0 374

 

Most vélhetően csak gyermekcsíny keltett riadalmat, de hát ugye így kezdődik, és ha vérszemet kap a "jópofáskodó" a látványtól és a velejáróktól, akkor akár máshol és másként is végződhet.

 

A Bokodi úti használaton kívüli szeméttelepen keletkezett tűz, a sűrű koromfekete füstgomolyagból következtetve gumi, vagy műanyag kapott elég markáns módon lángra.

 

A tűzoltók és a rendőrség kivonult a helyszínre, ahogy fél város is, hiszen a látvány valóban nem mindennapi, talán a 'Posztó' részbeni égése volt hasonló pár éve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2006.01.25 0 0 373

 

Én valamit nem értek Baja és környéke viszonylatában, volt már itt is minden, ami a bűnügyi palettát tarkítja: akadt itt bankrablás, akadt csoportos túszejtés (terrorcselekmény), akadt célzott rendőrlövés (amit még a szakma is hidegvérű kivégzésnek tekintett), volt több ízben is üldözéses hajsza, volt bérgyilkossági kísérlet, volt vállról indított rakétával lövöldözés, volt számtalan gyilkosság és öngyilkosság, rablás és önrablás, volt csoportos erőszakos közösülés, volt uzsorások leszámolásos belviszája, még szatírunk is akadt, ha jól emlékszem, és ezek közül jószerével egyik sem vált széles körű szenzációvá, mintha ezek a mi vidékünkön afféle magától értetődő természetességű esetek kéne, hogy legyenek időnként. Rengeteg mocsok van a szőnyegünk alatt ...

 

Országunk más részein meg, ha bolhacsípés éri valamelyik szűzlány fülcimpáját, máris zeng az összes média, napokig nem lehet mást hallani, mint a soros eseményt.

 

Ilyenkor merül fel bennem: biztos, hogy a helyi összsajtó, rendeltetett helyzete magaslatán áll?

Vagy bőven elég a megélhetéshez, amit a hirdetők hoznak a konyhára?

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.12.13 0 0 372

 

EGY LÁGYÍTOTT DIKTATÚRÁBAN MUSZÁJ! Baján is ... No comment.

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.11.21 0 0 371

 

Szia Józsi, régen voltál felénk, már hiányoztál.

Délelőtt akartam reagálni, de váratlanul el kellett mennem, így elmaradt.

 

Józsi, ez a statisztikai hasonlat nagyon frappáns, valóban extrém az egész ilyeténi publikálás, nem véletlenül tették a felsorolást az online verzióban olvashatatlanná.

A HVG-t általában rangos kiadványnak tartják, és lám, mégis ekkora szarvashibát vétettek, még ráérzésből is felmerülhetett volna a felelősökben, hogy úgy marhaság amit előadnak, ahogy van.

Jó hírű településeknek okoztak rémhírterjesztéssel kárt, csak remélhetik az ilyenek, hogy külföldi utazási irodák nem fogják a lapot autentikus forrásnak tekinteni.

 

Szentül hiszem, hogy a rendőrségi statisztikák alapból falsak, részint egy halom megtörtént és valóban súlyos bűncselekményt elhallgatnak, vagy kikozmetikáznak, másrészt meg a piti ügyeket úgy tupírozzák fel, hogy a felderítési mutatók sokkal optimálisabb eredményességről szólnak, mint amit a valóság takar. Nagyot lehet itt is a számokkal bűvészkedni.

 

Jó az összehasonlításod, magam is vallom, bizony bármilyen ramaty is a helyzet itt mifelénk (is), de hogy a "bűnös városban" egy percig sem laknék, az is biztos. Hevességem miatt egyszerűen állandó konfliktushelyzetnek lennék kitéve attól a szinte mindenhol megtalálható csőcseléktől, mely mindennek tekinthető, csak éppen turistacsalógató látványnak nem. És ebben aztán megtalálható Európa igen színes etnikai választéka. Ezek már nem kispályások, az én delibb időmben dívó hagyományos pofonok ma szart sem érnének, ha viperától kezdve szamurájkardokig és lőfegyverekig bármilyen őlőeszköz megtalálható az arzenálban.

 

El lett ez cseszve alaposan ezzel a túlliberalizált szarházi világgal, csak zabálja meg elsősorban a főváros, amit a nyáladék politikusaik főztek ki számukra.

Persze mindezzel egyetemben Baján sem érzem jól magam, itt is megtalálható dögivel minden mocsok, de hát a rendőr sem pisálhat szembe a széllel, különösen nem, ha az ismert módokon van megkötve a keze.

Igen, a rendőrséget nem a mostani hiarerchiával központi irányítással kéne működtetni, hanem állami segítséggel az adott település, mint munkáltató irányításával és elszámoltatásával.

Még most is forog a belem, ha eszembe jut, hogy a Tölgyesi-éra a maga gengszternívójával mekkora helyrehozhatatlan kárt tett ennek a városnak.

 

 

Előzmény: ferenczijózsi (370)
ferenczijózsi Creative Commons License 2005.11.20 0 0 370
Már Churchill is megmondta: "Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam". A HVG-ben megjelent számok statisztikai mutatókból kiragadióott eredmények, amik valóban mutatnak valamit, de így önmagukban nem sokat. Gondolj csak bele: Pannon halmát összehasonlítani Baktalóránházával.... alma-körte. Vagy például, azért csak jobb lehet Szekszárdon élni, mint Budapesten, hiába áll az egyik itt a másik meg ott a sorban. Szerintem.
Előzmény: Mijo (369)
Mijo Creative Commons License 2005.11.19 0 0 369

 

Sajnos nagyon úgy tűnik, mégsem nézhetjük meg interneten, hogy a HVG hetilap hatalmas indulatokat kiváltó összeállítása szerint, muszáj-e rettegésben élnünk Baján.

 

 

A HVG honlapjáról.Akad még látható írásuk, mely az e heti, azaz a 46. számban található részletező írásukra hívja fel a figyelmet ("Fekete városok"), de mint bal oldalon jól látható, ennek a címnek a tartalmát egy lakat rejti el előlünk, egy lakat gátol meg bennünket abban, hogy megtudjuk hol kell félelemben élnünk, és hol térhetünk be nyugodtan egy jó kis sörözésre/fröccsözésre.

Hogy ezt a lakatot saját akaratukból helyezték el, vagy úgy rakatták velük oda, az vagy kiderül a későbbiek során, vagy nem.

Mindenesetre számomra ez sem bizonyít többet, mint hogy nem is egyes települések "színe" itt a kérdés, hanem cakk-pakk az egész sötét országé :(.

 

Marad mustrára a lap nyomtatott változata.

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.10.09 0 0 368

 

Nem azért írtam ebbe a topicba régen, mert kevesebb okunk lenne rettegni Baján és környékén. Csak éppen kezdek kicsit belefáradni abba, hogy a változására alig-alig mutatkozik remény, majdhogynem "törvényszerűnek" tűnik beletörődnünk sorsunkba. Ez is egyik oka csalódásomnak az EU-ban, egy kicsit reménykedtem abban, hogy tisztább világ köszönt ránk. Szegényebb, de tisztább. Úgy tűnik, tévedtem.

 

Talán még tart a helyszínelése annak a balesetnek, mely Baján az 51-es főút, Emitel előtti szakaszán történt jó egy órával ezelőtt.

Egy ámokfutásnak két vétlen autó lett az áldozata. Egyik vezetője egy bajai hölgy, a másiké egy vidéki. Egyikük sem gyanította, hogy e verőfényes vasárnap délelőtt autóik ronccsá fognak válni. Szerencséjükre tudtommal súlyosabb sérülés nélkül megúszták a rájuk zúduló szerencsétlenséget. Ez nem rajtuk, és nem a balhét okozó autó, kommunikációra képtelen vezetőjén múlott.

Városunkban még akad olyan dőre ifjú, ki képes azt hinni, van esélye meglépni az őt üldöző rendőrautó elől. Ez a hiszem józan emberek fejében meg sem fordulna. Lám, a dolog vége egy hármas baleset lett, annak várható következményeivel. Az sem lehet közömbös, hogy az a bizonyos kommunikáció képtelenség minek köszönhető. Vannak elképzeléseim.

 

Beszéljenek helyettem, a helyszínen készített felvételek:

 

 

 

 

 

 

 

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.04.20 0 0 367

 

Azt mondja ma egyik bennfentes, Baja ezekben a napokban olyan, mintha cunami söpört volna végig rajta: házakat, autókat, hajókat ragadott magával, csoda, hogy eddig még emberáldozatot nem követelt.

 

 

Mijo Creative Commons License 2005.04.18 0 0 366

 

Talán magasrangú vendégek érkezésekor tapasztalható olyan intenzív rendőri jelenlét az utcáinkon, mint ami a legutóbbi napokat jellemezte Baján.

Egyes hírek szerint, ennek oka éppen az alább említett "krízishelyzet", mely miatt feltűnően sok idegen, idegességre okot adó arc felbukkanása és mozgása váltott ki vélhetően némi nyugtalanságot és óvatosságot helyi illetékeseink részéről.

A kapzsiság mértékegységét nem ismerem, de talán bizonyos mértékben fokmérője lehet az, ha a helyi "felvevőpiac" miatt némelyek odáig mennek el,  hogy képesek nagy összegeket kölcsönként csupán azért uzsorakamatra felvenni, hogy azt még nagyobb uzsorakamatra továbbadják oda, ahol még akként is fogadtatásra talál.

Csakhogy! Hol fent, hol lent! Birodalmak tündökölnek, és birodalmak alábuknak! Amilyen nehéz a tündöklést elérni, hatványozottan gyorsabb idő alatt lehet egyik pillanatról a másikra lepadlózni, és néha talán még a nullás állapot is istenes(ebb) lenne, mint amikor magánkéz vár magánkéztől jóval többet, mint amennyit az adott markocska birtokol, és ilyenkor bizony nagyon nagy bajok képesek kerekedni. Nagy dőreség a dominó-elv magával söprő erejét számításon kívül hagyni!

Hanem! Amíg a "nagyászok biznisze" zajlik, addig talán még úgy lehetnénk a kérdéssel, egyék meg azt, amit főztek maguknak és egymásnak. Viszont, amikor a jámbor, de csőbehúzható "köznép" körében is megtalálják némelyek a lehúzhatókat, és amikor munkáscsaládok feje fölött válik az otthon, szépnek ilyenkor aligha tekinthető csillagos éggé, akkor megette a fene ezt a világot, meg azokat is, akik hagyták ezt idáig fajulni.

Igen! Nagyon nagy arcok zsugorodnak ezekben a napokban töpörödötté; nagyon nagy fényesen csillogó autók zsugorodnak vissza Zsigulikká; szép nagy Duna-cirkálók fognak visszavedleni úszógumikká; nagyon kikent/kifent szépasszonyok válnak rövidesen esztétikai megjelenésükben némileg elhanyagoltabbá, kevésbé jólfésültté, kevésbé bronzosítottá, kevésbé kikozmetikázottá; önmagukat nagyon, de nagyon okosnak vélők fognak üres és buta tekintettel kibámulni saját kongó fejükből; és hát ugye fejek fognak hullani, sorsok, életek fognak megpecsételődve kisiklani.

Olyanok fognak ismét másoknak előre köszönni, kik az elmúlt évek során erről leszoktak, kik ezt lealacsonyítónak tartották ...

 

 

Előzmény: Mijo (365)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!