Ami még külön érdekes, ha a Hertha csak az utolsó öt mérkőzését zsinorban nyerni tudta volna, elég lett volna legalább a harmadik, vagy talán akár a második helyhez.
És az az Elversberg jutott fel a buli egybe, ahol a múlt évi relegációs sikertelenség után csaknem az egész keretet és az edzőt is lecserélték az idény elején.
Ehhez képest ugyanazt játszották az egész idényben, csak még sikeresebben.
Mint azt már korábban is írtam; aranyból is lehet szart csinálni! Csak jó szakemberek kellenek hozzá. Miként az már vagy egy évtizede megvalósult a Herthánál!
Bár én azt is jósoltam, hogy a bundásháromig meg sem állnak. Nos tévedtem.
Egy nagyon kiegyenlített mezőnyben volt túlzott elvárása itt néhányaknak. A téli szünetben a 7. helyen állt a Hertha és valóban nem volt nagy pont lemaradása a feljutó helyektől, de már akkor látszott, hogy kizárt minden elöttük álló visszaessen miközben a Hertha meg rakétázik az első helyre.
5 fordulóval ezelőtt elkezdtem egy progresszív fogadási sort a Hertha több egymást követő győzelmére, kétszer bejött, de aztán a Bochum elleni 1:1-el elbuktam.
Ennek a kis huliganizmusnak a drezdaiak oldalán most már valószínűleg komolyabb következményei lesznek, mivel épp csak leültek a múltkori magdeburgi balhé indulathullámai... Viszont ez a tegnapi százméteres üldözőverseny a rohamrendőrökkel valamint a sárga/fekete köpenyes ultrákkal legalább kifejezetten vicces volt :-D
1-0-s győzelem a maratoni meccsen Drezdában, még a második automatikus feljutást jelentő helytől 4 pontra van a Hertha, igaz ilyenkor szokott jönni wtf eredmény, hogy aztán megint visszaessenek egy kicsit.
Elmaszkírozott szurkolók a kritikus pillanatban kihúzták a VAR-monitor elektromos csatlakozóját ezért a bíró nem tudta visszanézni a 45. percben történteket,
Sokba került a Hertha-nak a kétgólos hátrány. De elnézve az élmezőny botlásait, egy jobb periódus után ott lehetnek az élbolyba. (de ehhez győzni kellene pl. a következő fordulóban a Paderborn ellen)
Nem hiszem, hogy feljutnak, de már láttunk olyat, hogy egy csapat sok döntetlen után indított győzelmi sorozatot.
A Top 8 csapatból meg alighanem az jut majd fel, amelyik jelen helyzetben 5-6 mérkőzést tud nyerni sorozatban.
(Ha a Hertha az utolsó 5 döntetlen helyett ötször győz, akkor már első helyen állna:-)
A Darmstadt ellen volt egy fantasztikus félidő (40 perc) aztán meg csak nyöszörögtek a második félidőben.
Mintha szeretnék, hogy vége legyen az egésznek 15 perc után, de még muszáj letolni 75 percet, jajj, most mit kezdjünk a labdával.
És aztán, ha így borul a meccsterv, jönnek azok a helyzetek, ahol véletlenül rosszkor, rossz helyen rúg oda a védő az ellenfél csatárának, maga sem érti mi történt.
Három meccs volt sorban, jegyzett ellenfelek ellen.
A Schalke ellen kifejezetten ütős volt a játék, csak Karius tartotta meccsben a (még Dzeko nélküli) listavezetőt. Franc sem tudta róla, hogy tud védeni, ott hétszer kellett neki.
A Karlsruhe ellen elbohóckodták az elejét, érthetetlen.
A Darmstadt elleni hazait nem láttam. Gondolom a 70. percben beszedett piros lap után örültek a döntetlennek is.
Ez egy BULI2 első harmadába tartozó csapat, nagy különbségeket nem látok a 30 pont feletti csapatok között. Mint ahogy például "játék" alapján a St. Pauli és a Heidenheim is inkább ide férne be, mint egy szinttel feljebb. Hogy ebből a rulettből kit dob ki évente a gép felfelé, az a szép a másodosztályban. Az elmúlt két év középszerűségéhez képest látszik némi előrelépés a Herthánál, de a 20 meccsen (az utolsó 5 mindegyike döntetlen) rúgott 25 gól azért nem a feljutás felé mutat (bár a S04 egy góllal kevesebbel áll az élen, bolond liga ez).
Jobban, mint a korábbi Bundesliga 2 években bármikor mostanában (6. hely), de fel kell kötni az alsóneműt, ha a Hertha a feljutásra szeretne kacsingatni.
Több pont kell a vissza körben, mint ebben, összességében hatvan pont felett nyílhat reális esély.
A védelem paraméterei egész jók, ezzel szemben a támadójáték sok csapathoz képest lagymatag.
A vissza kör első hat fordulójában a top 5 ellenfél jön szembe, akár már ott eldőlhet, hogy milyen idényzárásra lesz lehetőség.