Üdv, Callie. Én nem aggatok rád gunyneveket, figyelmesen olvastalak a másik topikban. Heidegger ügyben teljesen melléfogtál, tévedtél,: ismerd be tévedésedet, és mindenki tisztelni fog.
Nem az első rész a kérdésem. A második "tradicionalizmus" és a harmadik "elefántcsonttorony" annál inkább, de elnézést kell kérnem, hogy ezt a megjegyzést hozzád intéztem.
Valójában azon a tradicionalizmusba zárkózó toronylakókat szerettem volna provokálni, akik H. szemére vetik a "zavarosságát", főleg annak fényében, ahogyan itt ebben a topikban ezt egyértelműen összekapcsolják a következményeivel.
Jól ismert Heidegger kapcsolata a német nemzetiszocializmussal; ugyanakkor sokan hiszik, hogy mind 1933-ban tanúsított viselkedése, mind ekkor keletkezett filozófiai szövegei leválaszthatók gondolkozásának egészéről. A freiburgi egyetemen elmondott rektori beszéde azonban szorosan kapcsolódik filozófiájához. Ahogyan Hegel Napóleonban, Heidegger Hitlerben látta a megtestesült valóságot, a forradalom legmagasabb rendű kifejeződését, mely ,,teljes mértékben újrarendezi'' a németség nemzeti létét. ,,A vezér egyedül a jelenlegi és az eljövendô német valóság.''[230] 1933 német valóságát a görögökhöz hasonlítja, akiknek a tudás (tudomány, Wissenschaft) nem a lényegiségek (Wesenheiten) megértésének kényelmes útja volt, hanem olyan tényező, mely teljes létezésüket -- mely minden létet átfog -- népként és társadalomként (völklich-staatliches Dasein) meghatározta. Korunkban nagy átalakulás elôtt állunk, mivel Isten halott, s az ember immár rendelkezhet azzal a szabadsággal, melyet csak az igazi közösségben (Volksgemeinschaft) élhet meg.[231]
230 Vö. Martin Heidegger felhívása az egyetemi hallgatókhoz a Freiburger Studentenzeitung 1933. november 3. számában. In: Discours et Proclamations, Mediations, 1961 ôsz, 139. oldal. 231 Martin Heidegger, i. m. 145-148. oldal.
Egyrész ez után már nincs mit érdemben válaszolni. Másrészt eredetileg Anticato-nak válaszoltam, a neked szóló válasz, igazából csak kiegészítés volt az eredetihez.
Löwith más művében is megfogalmazza szinte szó szerint ugyanezt:
1936-ban Karl Löwith így határozottan „azon a véleményen volt, hogy a nemzetiszocializmus melletti állásfoglalás filozófiájának lényegében rejlik. Heidegger fenntartás nélkül egyetértett velem, és kifejtette, hogy ’történetiség’-fogalma politikai síkra szállásának alapja. Hitlerbe vetett hitéről sem hagyott semmi kétséget.” (Karl Löwith: Antwort. Pfullingen, 1988., 171.o.) itt
Te viszont csak állítólagos mondatokat, "beadványt" helyeztél velük szemben.
A docensakadémia alapítására tett beadványa kapcsán Farias, Victor: Heidegger und der Nationalsozialismus. Frankfurt a. M., 1987.
Idézek egy kicsit Rüdiger Safranski, Heidegger életrajzából a 36-os Löwith-vel való római talákozásukról. Az idézettben szereplő dőlt betűs részek forrása Löwith, Karl: Mein Leben in Deutschland vor und nach 1933. Ein Bericht. Frankfurt a. M., 1989,
... Heidegger horogkereszetes karszalagot viselt. "Nyilvánvalóan nem fogta fel, hogy a horogkereszt viselésére nem a megfelelő alkalom, amikor velem tölt egy napot." Heidegger barátságosan viselkedett, de nem tett semmilyen célzást a német viszonyokra. ... ... A Heideggerrel folytatott beszélgetés során Löwith kifejezte, hogy sem Barth politikai támadásával, sem Staiger* védelmével nem ért egyet, neki ugyanis az a véleménye, hogy Heidegger "részvétele a nemzetiszocializmusban filozófiájának lényegéből fakad". Heidegger "minden ellenvetés nélkül" elismerte, hogy "politikai részvételének alapja a történetiségtől való megérintettsége volt". A történetiség heideggeri értelemben vett fogalma korlátozott horizontú teret nyit a cselekvési lehetőségeknek, olyan teret, amelyben a filozófia is mozog, amennyiben uralni akarja korát. Mint láttuk, Heidegger komoly esélyt látott az 1933-as forradalomban arra, hogy sikerüljön kitörni az újkori mesterkedések (Machenschaften) összefüggéseiből. És ha időközben változott is a dolgokról kialakult képe, Löwithtel szemben mégis ragaszkodott ahhoz, hogy az új kezdet esélyét még nem játszották el végleg: "csak sokáig ki kell tartani". Bizonyos mértékig azonban csalódott a politika alakulásában, és az értelmiség tartózkodó magatartását tette felelőssé azért, hogy az áttörés és az ébredés még nem teljesítette be, amit igért. "Ha ezek az urak nem volnának túlságosan finomak ahhoz, hogy maguk is beszálljanak, akkor minden máshogy alakult volna, de teljesen egyedül voltam." Heidegger továbbra is lelkesedett Hitlerért. Ahogyan sokan mások, ő is mindig kész volt minden rosszat megbocsátani azzal, hogy "Ha ezt a Führer tudná!" Karl Löwith csalódott, Heidegger reakcióját jellemzőnek érezte: "Semmi sem könnyebb a németeknek, mint hogy radikálisak legyenek az eszményeket illetően, és közben minden tényszerű valóságon közömbösen felülemelkedjenek. Nem esik nehezükre, hogy minden tényt letagadjanak, és elválasszák a »dolgot« a »személytől«, csak azért, hogy annál határozottabban tarthassanak ki az egészről alkotott fogalmaik mellett."
Hát ezért nem igazolja majd Löwith Heideggert, mikor az felkéri rá a háború után.
*egy svájci lapokban lezajlott vitáról van szó Heidegger politikai szerepvállalásával kapcsolatban.
Rüdiger Safranski: Egy némethoni mester. Európa. Budapest, 2000.
Ennyit Tietjen-ről. Löwith mégiscsak forrás hozzá képest.
Hogy Heidegger náci volt e? Igen, méghozzá a végsőkig következetesen kitartott a nácizmus mellett,.....a rendszer mellett jó németként a végsőkig kiállt.
Mivel támasztod ezeket alá?
" Egyszer ugye ott vannak azok, kik tisztára mosnák és ellenállót faragnának Heideggerből, áprilisi lemondását használva fel a náci tendenciák veszélyeztette tudományosság, a becsületesség és a megújítás érdekében felháborodottan távozó tudós mellszobrának kifaragásához. Ezzel szemben a tudós még azon a nyáron egy a nemzetiszocialista forradalom lángját továbbvivő docensakadémia szellemiségét alapozná meg egy -szintén elvetett- beadványában. Harminchatban Rómában Karl Löwithnek mondja a következőket: "a nemzetiszocializmus az az út, amely Németország számára kijelöltetett, csak elég hosszan ki kell tartani rajta." " irod.
De lényeges különbség van a beszéd, a szavak súlya és a tetteké között. Mit tett Heidegger?
1. Megsemmisítő szakértői véleményt adott Arnold Rugéról, ezzel megakadályozta,hogy az a heidelbergi egyetemen újra előadásokat tarthasson. (Antiszemita uszítás miatt vonták meg ezt a jogát Rugénak. Később azonban részt vett a Hitler-Luddendorf puccsban,majd négy évig együtt raboskodott Hitlerrel. A nácik hatalomrajutása után rehabilitálni akarták az egyetemi viszonylatban is; ezt akadályozta meg Heidegger.)
2. Rektori beiktatása után nem engedi, hogy antiszemita plakátokat függesszenek ki a nemzetiszocialista diákkörök. Megakadályozza, hogy ugyanezek könyvégetést rendezzenek az egyetemen.
3.Megtagadja,hogy korlátozza zsidó hallgatók felvételét ill. a már hallgatók tanulmányainak lezárását.
4. Megtiltja az egyetemen katonai sportrendezvények megtartását.
5. Kizárólag olyan kollégáit tette meg dékánoknak,akik nem voltak tagjai a náci pártnak.
6. Ellenezte,hivatalos fórumokon is, a Führer-elv alapján álló új felsőoktatási rendeletet,ami súlyosan korlátozta az egyetemek autonómiáját.
7. Elődjét, a szociáldemokrata Möllendorf professzort, akit a nácik nyomására mondott le, kinevezte az orvosi kar dékánjának.
8. Amikor a minisztérium nyíltan követeli, hogy váltsa le az általa kinevezett dékánokat, Möllendorfot és Wolfot, nem teszi meg - viszont helyzete tarthatatlanná válik és ő mond le.
Forrás pl:
Hartmut Tietjen:Martin Heidegger szembesülése a nemzetiszocialista egyetempolitikával és tudományeszménnyel in Utak és tévutak, Atlantisz kiadó 1991.
Ezek mind lényeges cselekedetek,és egy irányba mutatnak: bizony, a náci tendenciák veszélyeztette tudományosság, a becsületesség és a megújítás védelme irányába.
Te viszont csak állítólagos mondatokat, "beadványt" helyeztél velük szemben.
Pontosan mi a kérdésed? Hogy Heidegger náci volt e? Igen, méghozzá a végsőkig következetesen kitartott a nácizmus mellett, annak ellenére, hogy grandiózus forradalmi programját elmeszelték a -Kopancsi említette- pragmatikus vezetők. Sértetten, Nietzschére hivatkozva -jobbító célzattal- kritizálja a nácizmusban rejlő rasszizmust és Jünger porosz bolsevizmus gondolatával kacérkodik, de a rendszer mellett jó németként a végsőkig kiállt. Ezzel nincs mit kezdeni, bár sokan próbálkoznak. Egyszer ugye ott vannak azok, kik tisztára mosnák és ellenállót faragnának Heideggerből, áprilisi lemondását használva fel a náci tendenciák veszélyeztette tudományosság, a becsületesség és a megújítás érdekében felháborodottan távozó tudós mellszobrának kifaragásához. Ezzel szemben a tudós még azon a nyáron egy a nemzetiszocialista forradalom lángját továbbvivő docensakadémia szellemiségét alapozná meg egy -szintén elvetett- beadványában. Harminchatban Rómában Karl Löwithnek mondja a következőket: "a nemzetiszocializmus az az út, amely Németország számára kijelöltetett, csak elég hosszan ki kell tartani rajta." Sorolhatnám még, de fölösleges. Másrészt ott vannak azok, kik kiátkoznák őt nácizmusáért. Alább van is néhány ilyen alak, álltalában valamiféle antifasizmusra hivatkoznak, ami nem jelent semmi mást, mint nyomorult kis létük megédesítése azzal a pillanattal, mikor a Nagy Filozófus fölé emelkedhetnek a jó emberek erkölcsi magasságába. Erre kár több szót vesztegetni, ismerjük jól a jó embereket. A legjobb cenzorok, ORTT tagok, tömbbizalmik közüllük kerülnek ki. És persze Eizensteint se átkozzuk ki a Patyomkin páncélos c. kurzusfilmjéért. Hogy a tradícionalizmusnak nevezett zavaros eszmerendszert, zavaros eszmerendszernek nevezik a -furcsa perverziótól hajtva, még a 21. században is- racionálisan gondolkodni próbálók? Joggal, hiszen az. Miután engem szinte minden érdekel, ezzel is kisérleteztem, van e benne rendszer. Van, de nem az, mit magáról állít. A kedvencem Lanz von Liebensfeld kiugrott pap, újtemplomos rendalapító, önjelölt nemes List gründolta családfával (és zsidó anyukával), schönereriánus hírlapíró, jezsuitaellenes árja-pogány ősgermán teológus, aki szerint Krisztus ha nem is párthus herceg, de "elektromos tercier ember", az Ostara füzetek kiadója, egyszóval az igazi tradícionalitás alfája és omegája. A többiek se jobbak. A tradícionalitás ugyanis nem más, mint a talajtvesztett kisember, a deklasszálódó provinciális értelmiség, és a globalizáció jótékony (?) hatásaként a demokrácia révén minden különösebb előképzettség nélkül felemelkedő és hangját hallató, véleményét magának kikérő ostoba senkik egyik kiútkeresése. Hogy mi mindenből lehet megváltó tant mixelni, az lenyűgöző! Az ember egyszerűen nem tud elveszni még az általános nihilizmus idején se. Nem homályos tradícionalizmus azért nincs, mert azok, akik a vallásos szövegeket szó szerint értelmezik már rég kivonultak a világból valami ortodox zsidó telepre és ott uzival a kezükben állnak ellent a gaz modernitásnak, vagy a gangesz mentén meditálnak már vagy húsz éve mocskosan egy szál ágyékkötőben. Egyszerűen nem érnek rá tradícionálisnak lenni. Az elfántcsonttornyokról meg annyit, hogy ott érdekesen keveredik a modern világtól megóvni szánt tradíció az ezen eszmerendszeren belül a legsötétebb tellurizmusnak nevezett tanokkal, mint például a vad őstermészet megőrzése, sőt! Tisztelete. Erre mondják asszem, hogy "nagy komédia". Szerintem csak szinkretizmus. Még kétezer év és az ősi ökologikus liberáldemokrata szent szövegeket fogják tanulmányozni, ugyanezek a megváltást kereső alakok, egy úvészínű Marx Mestert ábrázoló mellszobor előtt időnként füstölőt gyújtva. Merthogy az eredeti szent szövegek is keletkeztek valamikor, és valljuk be, annak semmi esélye, hogy Heidegger metafizikáról szóló művei fennmaradjanak. Egész egyszerűen Heideggert nem lehet addig vulgarizálni, hogy Édesvíz kiadós sikerkönyv legyen belőlle. Ezért nem értem én, hogy mi a kérdésed! Mi köze Heideggernek a tradícionalistákhoz és az ezoblablához?
ui. Ez nem azt jelenti, hogy a magukat tradícionalistaként definiálók közt nem akadt tehetséges, hiszen ott van például Evola. Kinek az árja-római fajt ugyan nem sikerült feltalálnia, de a modernitáskritikája egész frappáns, hogy mint festőt ne is említsem!
Meglepődve látom ezt a topicot. Mennyi energiát fordítanak sokan , hogy nagy emberek múltjában kutakodjanak,hátha találnak valami rosszat. Nem a topikba beírókra gondolok,hanem az idézett cikkek szerzőire.
Én máshogy tudom Heidegger tevékenységét. Most nincs időm részletesen vizsgálgatni pl. ezt az írást, valahogy kedvem sincs hozzá. Egyetlen dolog rögtön feltűnt:
"1934 áprilisában Heidegger lemondott a rektori hivatalról. A háború után azt állította, hogy ezzel a nácik túlkapásai ellen tiltakozott. Ám úgy tűnik igazi indítéka a mélységes elégedetlenség volt - hiszen felismerte, milyen keveset is tudott elérni. "
A tények: Heidegger egész rektori működése alatt konfliktusok sorozatába bonyolódott a náci kultúrpolitikával (vagyis az államgazgatással is). Pl. az új, a náci tartományi szervezet által támogatott egyetemi reformmal nem értett egyet, nem támogatta, nyíltan fellépett ellene; megakadályozta a könyvégetést a saját hatáskörében, nem azokat nevezte ki dékánnak,akiket a NSDP akart volna. Végül, amikor azt követelték, hogy távolítsa el az egyetemi funkciókból zsidó származású kollégáit, megtagadta, ekkor lehetetlenné vált további munkája,és így lemondott.
Igen - keveset tudott elérni a tudományosság, a becsületesség és a megújítás érdekében, a náci tendenciák ellen- ezért lemondott.
T. kavkaz! Viszont most milyen messze jutottunk ettől.
Egyébként kár, hogy az érdemi megjegyzések ilyen régiek ebben a topikban. (Pl.: Kopancsi 100). Merthogy igy már egy második Heidegger topikon túl, szerintem csak még aktuálisabb a kérdése. Kiváncsi lennék a válaszára annak fényében, hogy sokan minden a tradicionalizmushoz kapcsolódó, abból kiinduló eszmerendszert eleve homályosnak bélyegeznek a racionalizmus nevében. Akkor az itt annó elhangzott okfejtések mentén joggal ? És ezek után hogyan "értelmezzem" az akkori hozzászólók visszavonulását pár - tradicionális - saját topik elefántcsonttornyába ?
Ki merne csodálkozni azon, ha egy olyan korban, amikor az eddigi világ kiszakadt eresztékeiből, felébred a gondolat, hogy most csak a veszély öröme, a "kaland" lehet az a mód, amely biztosíthatja az embernek a valóságost?
Attól még a filozófiája varázslatos és semmi köze sincs semmilyen náci elmélethez (maximum mint az "akárki"-ként létezés egyik alesete/avagy példája lehet, de ide szinte minden besorolható a kommunizmustól a kapitalizmusig)
Rendszerváltás előtt (ha volt ilyen...) meg szinte minden magasabb beosztású tanár (pl. docens) ügynök volt... na és? mi más lett volna, máshogy nem taníthattak...
Valaminek látszani meg valaminek lenni két különböző dolog. Attól még hogy H. nácinak látszott nem jelenti azt, hogy az is volt. Ráadásul még ha az is lett volna, akkor sincs semmi. Valaki komunista, valaki kapitalista, valaki szocialista, valaki liberalista, valaki hagyományörző nagy-magyarkodó, valaki náci, valaki buddhista, valaki katolikus, valaki ... ettől szines a világ, és ettől ilyen tragikus....
a vasárnapi gondolat-jel ben is épp arról rinyált egy tag hogy milyen szörnyű hogy top európai értelmiségiek pl Heidegger Jaspers meg stb néha a diktatúra mellé álltak , és hogy jaj de undorító meg bizonyára pszhihésen gárgyultak és naná hogy hatalommániásak
mintha 2-3 eltévedt értemiségi választotta volna meg hitlert ? és nem a tömegével meghülyült ostoba tömeg teremtette volna meg a feltételeket ahhoz hogy ...
mintha az értelem garancia lenne arra hogy az ember rossz dologban nem hihet , Hit alapon
mintha az értelem garancia lenne az általános emberségre ami tem torzul el a hatalom erőterében ugyanúgy mint egy átlagos kispolgár embersége
Heidegger sorozatunk harmadik, és egyben befejező része következik, újabb megdöbbentő részletek a dok. filmből:
Heidegger azonban nem volt meggyőződve arról, hogy a nácizmus megfelelő kézben van a náciknál. Hitlernek, szerinte, iránymutatóra volt szüksége, aki biztosítani tudja, hogy a náci forradalom valóban elérje célkitűzéseit, - és ez maga Heidegger lett volna…
>>Heidegger kétségtelenül megalomániában szenvedett. Abban a téveszmében ringatta magát – mert mi más is lehetett ez, mint téveszme – hogy visszanyúlhat a problematikus platóni előképhez, és eljátszhatja a „filozófus-király” szerepét a III. birodalom Hitlere mellett.<< (Richard Wolin)
>>Úgy vélte, hallgatni fog rá az új rend, és „szürke eminenciás” lehet Hitler, vagy bármely más vezér mögött; és komolyan hitt abban, hogy ha a megfelelő filozófus áll a megfelelő helyen, a dolgok egészen másképpen alakulnak majd. Németország, s vele együtt Európa is, új életerőre kap – minden szép lesz, és egészen más.<< (R. Rorty)
Heidegger meg volt győződve, hogy a forradalmat a helyes irányba tudja kormányozni; s ezzel nemcsak hogy náci lett, de egyenesen náci fanatikus – olyan ember, aki az ügy érdekében kész akár a legaljasabb módszerekkel is élni…
Csak mostanában derült ki, hogy Heidegger mennyi időt töltött azzal, hogy kollégáiról kompromittáló leveleket és feljelentéseket írt a helyi hatóságoknak, sőt a Gestapo-nak is, amiért azok nem támogatták a náci forradalmat, vagy éppen pacifisták voltak az I. világháború idején.
Heidegger rágalomhadjáratának legnevesebb áldozata Hermann Staudinger volt, a Freiburgi Egyetem kémiaprofesszora, a későbbi Nobel-díjas tudós. A Freiburgi Állami Levéltárban Hugo Ott professzor olyan iratokra lelt, amelyek egyértelműen bizonyítják , hogy 1933-ban és ’34-ben H. Staudingert a Gestapo szoros megfigyelés alatt tartotta, a Heidegger által továbbított rosszindulatú híresztelés miatt.
A dokumentumok igazolják, hogy 1933 szept. 29-én, a filozófus, freiburgi egyetemi irodájában fogadott egy magasrangú náci hivatalnokot. Ő maga kérte a találkozót azzal a céllal, hogy a hatalom tudomására hozza politikailag kompromittáló feltételezéseit Staudinger állítólagos I. világháborús magatartásával kapcsolatban. Heidegger azt állította, hogy a tudós nem csak pacifista volt, de kém is, és hogy német vegyifegyverekkel kapcsolatos gyártási titkokat adott át az ellenséges hatalmaknak. A később alaptalannak bizonyult állítások miatt Staudingert több hónapon keresztül megfigyelés alatt tartották, s a kihallgatások során többször is bántalmazták. Hogy a vizsgálat el ne sikkadjon, Heidegger segítőkész levelet írt a Gestapo körzeti parancsnokának, amelyben körvonalazta, hogy az ügyet véleménye szerint hogyan kellene kezelni. >>Heidegger összefoglalja a Gestapo-nyomozás főbb pontjait; majd levele végén azt javasolja, hogy Staudingert politikai múltja miatt, - amely szerinte az új Németországban elfogadhatatlan – meg kell fosztani székétől a Freiburgi Egyetemen anélkül, hogy a továbbiakban nyugdíjat kapna. A levelet így írja alá: „Heil Hitler, Heidegger”.[a kamára ráközelít] Szönyű levél… Ha rögtön a háború után napvilágra kerül, Heidegger többé nem taníthatott volna egyetlen egyetemen sem…<<[mondja Ott professzor]
…
…
Raimund Kliebansky, a ma 93 éves nemzetközi-hírű tudós, Heidelbergben volt egyetemista, amikor a nácik hatalomra kerültek. Meggyőződése, hogy Heidegger a német diákság egy teljes nemzedékére volt pusztító hatással.
>>1933 június 30-án, - magam is ott voltam – Heidegger beszédet mondott Heidelbergben. A tanári kart és a hallgatókat arra intette, hogy hagyjanak fel a humanista, keresztény ideákkal; ne hagyják, hogy ezek az eszmék elgyengítsék őket, és váljanak igazi nemzetiszocialistákká… Ebben bűnös Heidegger. Abban az értelemben, hogy felelős azért, amiért az egyetmi ifjúság jelentős része elkötelezte magát Hitler mellett.<<
1934 áprilisában Heidegger lemondott a rektori hivatalról. A háború után azt állította, hogy ezzel a nácik túlkapásai ellen tiltakozott. Ám úgy tűnik igazi indítéka a mélységes elégedetlenség volt - hiszen felismerte, milyen keveset is tudott elérni.
>>Valójában nem a nemzetiszocializmusból ábrándult ki, hanem abból az illúzióból, hogy bármely politikai párt képes lehet megvalósítani azt a mélyreható változást, amelyet ő elképzelt; s amelynek szükségességére a filozófia történetének tanulmányozása ébresztette rá.<< (Andrew Benjamin)
…
Attól kezdve, hogy lemondott a rektorságról, Heidegger egészen a háború végéig tartózkodott a közügyektől. Nemrég azonban olyan hivatalos iratokra bukkantak Berlinben, amelyek szerint Heidegger a náci párt tagja maradt egészen annak felszámolásáig… [a kamera ráközelít Heidegger pártkönyveire] Erről már akkor is csak kevesen tudtak.
…
Heidegger háború utáni visszatérésének legzavaróbb vonása az, hogy soha nem kért bocsánatot azért amit a ’30-as években tett. És soha nem ítélte el egyértelműen Hitlert és gonosztetteit. Úgy tűnik, 6 millió zsidó halála sem tudta szóra bírni…
>>Újra tanítani kezd, és a filozófiai és irodalmi körök egyre csak azt várják: „gyerünk, mondj már valamit…, valami emberit a szörnyűségekről, a soáról, a genocídiumról - a holokausztról!” És semmi! Semmi! Engem igazán ez dühít, ez döbbent meg…<< [mondja az egyik nyilatkozó filozófus]
Reménytelen vagy. Követetesen nem vagy hajlandó belegondolni abba, mit jelent egy olyan társadalom polgárának lenni, amely terroréhínség áldozatává vált.
Az ukránok nem felszabadítást vártak a németektől, meg nem liberális szabadságjogokat, hanem egy olyan rezsimet, amelyben nem rabolják el az utolsó szemig tőlük a termést.
Azt gondolták, Sztálinnál minden jobb, és annyit még ma is merek állítani, hogy Hitler rosszabb nem volt. Ami pedig a megszállást illeti: Ukrajna ma önálló állam. 1940-ben Moszkvából kormányozták, hogy miképpen, azt tárgyaltuk. Miért ne gondolhatták volna azt, hogy megszállót cseréltek? Egy egészen szörnyűt egy talán elviselhetőbbre.
Egy bizonyos Szolzsenyicin, aki tett egyet s mást a régió szabadságáért, egyenesen kijelenti, hogy Hitler símán megnyeri a háborút, ha kicsit is épít arra a gyűlöletre, ami Sztálin ellen az egész SzU-ban megvolt. Szerinte nem az agyonnyomorított oroszoktól volt elvárható a Hitlerrel szembeni ellenállás, hanem a nyugatiaktól. Szolzsenyicin szerint nagy gazemberség volt a Nyugattól, hogy Hitler legyőzését az orosz nép vállára tette gyakorlatilag és erkölcsi üzenetek formájában.
Ilyen bájos erkölcsi üzenet volt a Hitler oldalára állt „hazaárulók” kiadása, vagy pl. amit te itt a topicban szajkózol az ukrán nép „butaságáról”. Egy saját erkölcsi üzenet: szégyelld magad!
Egyébként a franciákat nem idegen hadsereg szabadította meg a náciktól? Talán rémlik a történelemből: az amerikaiak és az angolok. És a franciák számára is öröm volt ez esetben az idegen hadsereg bevonulása. Csak az ő számításuk bejött. Az ukránoké meg nem. Lehet őket elítélni, csak nehogy véletlen tévedj egyszer a politikai helyzetmegítélésedben, és nehogy emiatt a te válladra igyekezzenek tenni mások gazemberségeit.
A nácik propagandája szvsz zseniális és tanítanivalóan követendő volt; szépen bedőltek a "felszabító mítosznak" az ukránok (is). Minden háború, de a II. különösen: a propagandával kezdődött, melynek célja a józan-egyszerű belátás megszűntetése volt. Heidegger karakán-markáns kiállása a komcsi propaganda révén időben eljuthatott volna akár az ukránokhoz is: látták volna nincs választási lehetőség, két diktatúráról van itt szó. A játéknak csak gyalogáldozatai a sakkjátszmában, más szerep nincsen szánva nekik.
A józan ember egyszerűen gondolkodik, nem kell ehhez akadémia: idegen ország hadseregétől megváltást sem várni, nem szabad keresni.
A szabadság és a mai értelemben vett szabadság témához csak ennyit: mondjuk, de nem tudjuk mi ez. Talán azért mert nincs is? A mai politikára szvsz nem a szabadság jellemző, hanem a választási lehetőségek igen szűk keretrendszere.
A szabadság csak látszólagos állapot, semmi több.
Nincs. Ezt a történelemben is fel kell tudnunk fedezni. Nem beszélhetünk szabadságról.
Támogattak egy rezsimet, ami a szabadságukat korlátozta, egy csomó más fontos területen viszont olyan eredményeket ért el, amire a huszas évek demokratikus kormányai sosem voltak képesek. Ez szerintem nem erkölcsi kérdés. Mindez szó szerint igaz az ún. fogyasztói társadalmak ideológiájára is. A magyar rendszerváltás fő mozgatórugója többek ez is volt. Az ember szvsz nem csak "gazdasági lény", több annál. Illetőleg én a gazdaságot és az "erkölcsöt" nem választanám szét.
Amíg ezekben a rendszerekben gondolkodunk, addig csak a korlátokat fogalmazzuk meg másképpen, valódi szabadságról nem beszélhetünk. ÍA többi pedig metafizika. Bővebben a Platón topicban utána kereshetsz: az állam ill. a törvény-szabadság vitákban.
Mégis, mit kellett volna egy ukránnak csinálni? Ember! Nem elméleti választásokról beszélünk. Választani két szembenálló hadsereg diktátorai közül lehetett. Amit az egyik ellen tettek, azzal a másikat támogatták. Ez így nézett ki. Mert ez nem filozófia volt, hanem történelem. Ha én ukrán lettem volna 1941-ben, mentem volna virágot dobálni azok után, hogy 4 millió honfitársam halt éhen pár évvel korábban azért, mert a kommunisták elrabolták a búzát. Erre végre befut valaki, akiről úgy tűnik, hogy akármilyen megfontolásból, de megszabadít végre ezektől a mocskoktól.
Csak persze kiderült, hogy Hitler sem volt kisebb gazember, mint Sztálin. Idő kellett, hogy ez kiderüljön. Szemben veled, egy ukránnak 1941-ben ez nem volt nyilvánvaló. Miért lett volna az?
Abban persze igazad van, hogy ma már van harmadik választás. Éppen ezért nem érdekel sem H. nácizmusa, sem a nyugati értelmiség jelentős részének kommunizmusa. De ha már egyiket vizsgáljuk, mint elkerülni való példát, akkor vizsgálni kellene a másikat is, és ami azt illeti, azt nagyobb súllyal, amibe többen estek bele.
Ami a szabadság-rabság kérdését illeti Németországban: hátha nem csak az érdekelte őket, hogy mennyire szabadok? Hátha az is fontos kérdésnek tűnt, van-e munkájuk, leköpik-e az országukat, katonai megszállás alatt tartják-e, stb. stb. Ébredj már fel! A mai liberális-demokratikus értelemben az emberiség legnagyobb része sosem volt szabad. Mégis éltek valahogy, voltak dolgok, amik fontosak voltak számukra. Miért lenne axióma, hogy a mai értelemben vett szabadság a központi érték, amit semmi módon, semmi okból nem szabad korlátozni?
A német közvélemény erkölcsi magatartását abból kell megítélni, amiről tudomást szereztek. A Holocaustot pl. titokban tartották előttük. Így azért nem felelősek. Támogattak egy rezsimet, ami a szabadságukat korlátozta, egy csomó más fontos területen viszont olyan eredményeket ért el, amire a huszas évek demokratikus kormányai sosem voltak képesek. Ez szerintem nem erkölcsi kérdés.
Sztálin vagy Hitler A történelem számomra az a tudomány, amely folytonosan önmagát ismétli. A magyar történelem is ismeri a "két pogány" között dillemát. Az általam igen sokra becsült költő-hadvezér Zrínyi A török áfium elleni orvosság c. írásában a lehetőséget igen szépen körbejárta. Az idő őt igazolta, ezt tovább nem is kell ragoznom.
De más topicocban is állandóan előjön: a nincs más választás, a két rossz között a kisebb. Ezt szokták kompromisszumnak hívni. Nem, nem az. A megfogalmazás hazug. Ez nem komromisszum, ez megalkuvás. Ha pedig megalkuszol véged.
Nos, hogy te úgy érzed, hogy a németek nem volt rabságban, ez nem igaz. Berlin Hitler tombolásáig Európai legszabadabb városa volt, Párizsnál is szabadabb. A kefebajszú tombolásának kezdetekor, gyorsan lehúzták a roló, miközben Martin bácsi jól elvont Freiburgban, azzal, hogy pl. Platónt fikázta.
Az ukrán példád sem áll. A naív ukránok ismét a Zrínyi kapcsán bemutatott csapdába estek. Hitlernek egyszerűen szüksége volt rájuk, és ő ilyen kérdésekben igazán pragmatikus volt, éléskamrára ill. a hadtápnak biztonságra volt szüksége (Napóleontól tanult) így hát átmenetileg együttműködött velük. Az ami Kijevben történt - szánalmas az urkránokra nézve. A nemzeti elbutulás szép példája volt. Nem célok voltak, hanem eszközök.
Nos, nem tudom a franciák mit szólnának ehhez:
Az igazság, hogy legalább annyi, vagy inkább sokkal több kollaboráns volt, mint partizán. Remélem lesz módod pár pohár bourgondi után körbejárni velük ezt.
Belegondoltál abba, hogy 1936-ig Németország a Rajna partjáig franciák által megszállt övezet volt? És Hitler szüntette meg ezt a képtelenséget. Ugyan már, a bevonolás nem Hitler érdeme. Hanem a nyugati politika fellőssége. Ha nem asszisztálnak neki, nincs a holokauszt, nincs a népirtás sem. A két választás csapdájába estek. Így szavaztak: inkább Hitler, mint a bolsevikik. Nem merték mondani: sem Hitler, sem Sztálin. Ezt nem.
Hátha ennek az égvilágon semmi köze az ő filozófiájához? Nos szerintem a felvetés igazán érdekes. Az embert még mindig nem jártuk körbe, de nagyon eltér a véleményünk. Ez jó. A második lépcső a Heidegger-féle filozfia megbeszélése lenne. Én a Lét és Időt olvastam (nem tetszett). Ravenblack annak idején javasolta a Mi a metafizika?-át, ám ahhoz én azóta sem tudok hozzájutni. Kerüljük egymást. Hát szép lenne, ha nekimennénk. De nem tudom, hogy ki fogjuk-e merni mondani, hogy a heideggeri filozófia pont olyan homályos, mint megalkotójának egzisztenciája? A mű és alkotója fedi egymást, szvsz nem választható a kettő szét.
Én a XX. század egyik önáltatásának tartom, hogy azt mondjuk: Heidegger annak legnagyobb vagy egyik legnagyobb filozófusának van minősítve. Az, hogy az emberek a filozófiától, tehát a szabad gondolkodástól elfordulnak, pont annak köszönhető, hogy ilyen önámító hülyék művelik, még hülyébb sznobok asszisztenciájával azt. Igen, akkor már jobb a Popcorn, az Amstel és az sms.
Zárszóul elárulom, hogy nekem, közgazdásznak a III. Birodalom vezetőinek pragmatizmusa sokkal imponálóbb, mint az egyetemi filoszok bajuszpödörgetése.
Az oroszok sőt a franciák is, azokkal akik kollaboráltak a nácikkal gondolkodás nélkül elítélték.
Nézd, én értem, hogy filozófus vagy, akit az élet elméleti oldala érdekel. Van ebben valami tiszteletre méltó. De azért a történelemre nem lenne szabad minden kritika nélkül elméleti modelleket ráhúzni.
Az ukránok pl. virágesővel fogadták a bevonuló németeket. Akkor volt nyolc éve, hogy Sztálin ukránok millióit éheztette halálra. Hitler elég őrült volt ahhoz, hogy ezeket az embereket maga ellen fordította, mert másodrendű állampolgárként kezelte őket. Ha nem teszi, szerintem megnyeri a háborút.
Mindenestre nem látok olyan eleve adott erkölcsi kötelességet, hogy az oroszoknak Hitler ellenében Sztálint kellett volna választaniuk. Ők sem láttak ilyet: milliószámra álltak Hitler oldalára. Így is. Akik gondolkodás nélkül elítélték őket, azok Sztálin pribékjei voltak.
Ja, meg a győztes szövetségesek, akik a fogságukba esett „áruló” oroszokat egy az egyben kiadták Sztálinnak. Százezerszámra.
Ne nekem magyarázd, hogy volt harmadik út, magyaráztad volna egy akkori orosznak, vagy ukránnak!
Ami a franciákat illeti, nos a történelmet a győztesek írják. Az igazság, hogy legalább annyi, vagy inkább sokkal több kollaboráns volt, mint partizán.
De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy a franciák egészen más helyzetben voltak, mint a németek. Aki közülük együttműködött a nácikkal, az egy idegen megszállóval működött együtt.
Ez valami olyasmi, mint hogy a Rákóczi szabadságharc idején magyar labancnak lenni legalábbis problémás erkölcsi pozíció. Osztráknak lenni születési adottság.
Heidegger nem francia volt, hanem egy franciáktól mélyen megalázott nép fia, aki számára Hitler adta meg a revans esélyét. Belegondoltál abba, hogy 1936-ig Németország a Rajna partjáig franciák által megszállt övezet volt? És Hitler szüntette meg ezt a képtelenséget.
Értem én, hogy itt a topicban magas filozófiai szinten folyik a csevely, de hátha H. sem volt olyan ember, aki a történelem ilyen esetlegességeitől függetleníteni tudta magát? Hátha ennek az égvilágon semmi köze az ő filozófiájához?
Igen, azt tudom, hogy eltiltották, hogy emiatt lett volna öngyilkos... Nézd, azért egy öngyilkosság sosem vezethető vissza egyetlen okra, a dolog nagyon komplex. Az biztos, hogy súlyosan érintette az eltiltás, a pasi ízig-vérig tanár volt.
Hát igen, de legtöbben ezen az alapon nem teszik meg még ezt a kis dolgot sem, merthogy "nem ezen múlik a Föld jövője". Na persze. Meg persze vannak olyan emberek, akik többet is tehetnének, de nem teszik, mert pld. olyan körök érdekeit képviselik, amelyeknek üzleti veszteséget jelentene a szén-dioxid kibocsátás korlátozásáról szóló egyezmény elfogadása és végrehajtása(lásd USA).
Babits pont ebből az alapállásból vitatkozott Heideggerrel.
Ja, de tudod m'ér akart öngyilkos lenni? Mer' a vizsgálóbíróság(Jaspers javaslatára) el akarta tiltani öt évre az oktatástól. Egy ideig el is volt tiltva.
Heideggerről írja valaki, hogy "sajnos, a század egyik legnagyobb gondolkodója". Úgy vélem ez a mondat igencsak találó - én a filozófiatörténetből főleg Heideggerrel foglalkozom (illetve próbálok), vívom is a magam harcát azzal, hogy emberként messze nem elfogadható amit csinál. Mindez azzal kezdődött, hogy nem ment el Husserl temetésére 38-ban (bocs, ha ezek már elhangzottak, nem olvastam végig a topicot, csak leírom amit tudok), pedig Husserl 30 éve a mestere volt, az egész fenomenológiában rá építkezik. És persze zsidó is volt. A zsidó szeretőjét is kidobta a 30-as években, aki nem volt más, mint Hannah Arendt, ezután - ki gondolta volna? - hamarosan rektorrá lett Marburgban. Egyik előadásán közölte a tanitványokkal, hogy most nem lesz óra, vegyük a kabátjukat és menjenek mind szavazni - természetesen Adolf Hitlerre(!). Ami szintén jellemzően fasiszta magatartás, hogy igazából a háború után sem tagadott semmit, kivéve a legvégén, nyolcvanon túl, a Spiegel interjúban. Ami még az elmondottaknál is nagyobb baj, hogy a fasiszta attitűd súlyosan rajtahagyta bélegyét az életművön is - én mindezt abban látom, ahogy leírja, hogy a filozófus megkülönböztetett pozicióban van, rá nem vonatkoznak a logika törvényei stb.
Az egyetlen szimpatikus pont az, hogy a 40-es években volt egy öngyilkossági kísérlete.
végső soron akkor sem foglalkozhatok éjt nappallá téve a különféle fenyegető szellemi veszedelmekkel, ha azok a családomat is fenyegetik. Persze, hogy nem. De gondolkodásodban meghatározó elem lesz no nem a félelem, hanem az, amire azt mondod, hogy nyomasztja az embert.
Kanyarodjunk vissza, Heideggerhez: miféle pasi az, aki ilyen helyezetben oktat-tisztséget vállal-a munkájának él. Az oroszok sőt a franciák is, azokkal akik kollaboráltak a nácikkal gondolkodás nélkül elítélték. Ha együttműködsz, az azt jelenti, hogy elfogadod is azt. Ott-akkor nem lehetett engedményt tenni. Persze Raven írta végül is nem mi csináltuk. Szóval valamennyire csak foglalkozol vele, ha akarod, ha nem. Kíváncsi vagyok azért arra, hogy Heideggerrel mi lett volna ha: zsidó.
Sztálin vagy Hitler dilemma.
Ez a XX. századi értelmiség teljes szellemi csődje. A választás. Ki mondta neked, hogy csak két pólus volt: Sztálin vagy Hitler. Ne hidd el, ez hazugság! A gondolkodásodat meg gondolom nem a halivúdi filmek határozzák meg: az arra jó amire ki vannak találva. Egy kis szirup, egy kis kábulás, közben pattogatott kukoricát zabálsz és megfogod a partnered csöcsét.
Nos, azért mondjuk Platonról megy egy normális topic, csak ő nem érdekel annyira.
Másik problémám: végső soron akkor sem foglalkozhatok éjt nappallá téve a különféle fenyegető szellemi veszedelmekkel, ha azok a családomat is fenyegetik.
De ha mégis megtehetném: nem lenne több értelme a kommunista veszéllyel foglalkozni? Végülis a nyugati értelmiség igen jelentős része Sztálin szellemi cinkosa lett, legalább annyira, vagy sokkal jobban, mint H. Hitleré. Ez egy jóval gyakoribb szellemi zsákutcának tűnik, a halivúdi filmek mégis kevésbé vizsgálják. Akkor meg miért az egy H.-n verném el én is a port?
