Köszönöm kedves ÁrPi, s ha már így beletaláltál, elárulom neked (de csak neked 8:))) ma van a születésnapom, ebből lett a nickem.
Még1x kösz a köszöntőt. T.
"de ha valaki az igazság szemszögéből néz mindent bizony mindenkinél jobban el van veszve itt és most."
Eléggé talányos mondat.
Azt sugallja, hogy akkor bizony az igazságtalanság szempontjából kell néznünk a dolgokat ! (?)
Ez hogyan lenne a gyakorlatban ?
Mi az, hogy "el van veszve" ?
Szvsz: igazság 234 a 56-dikon, vagyis végtelen létezik, IGAZSÁG viszont csak EGY...
T
Ne legyünk olyan önhittek, hogy a mi korunk sokkal másabb, hogy a ma embere sokkal másabb és a ma igazsága sokkal elveszettebb.
Az igazság és igazságtalanság mindenütt, mindig együtt jár és az ember mindig szabadon választhatott köztük.
Pontosan erről beszélek én is, amikor azt mondom, hogy többféle szemszögből igyekszem nézni a dolgokat. Ez nem zárja ki, hogy lássam a különbözőségeket, a hibákat, de ha ez nem az ellentét kimélyítése, hanem a közös nevező létrejötte céljából történik, akkor a stílus, a hangnem és az indulat is más dimenziókba kerül.Ez pedig szerintem megkönnyíti a gyakorlati megvalósítást is.
Kedves oncogito, már régen akartam reagálni szimpatikus beírásodra. Teljesen egyetértek vele, csak továbbra is a gyakorlati megvalósítás ami a nehéz számomra. De nem adom fel.
A békítésről annyit, hogy ne elmossuk a kb.ségeket, hanem próbáljuk megkeresni a lokális igazságokat, mert mindegyik félnek van ilyene...
Üdv: Tv
Irtam már erről egy másik topicban is, de szívesen megísmétlem itt is a magam ideologiáját.
Természetesen én sem vagyok képes mindenkit elfogadni, de legalább ne legyek elfogultan gyűlölködő.
Ha önmagamra legtöbbször meg tudom találni a mentő körülményt, akkor ez másnak is kijár. Nem nyelem le mosolyogva az inzultusokat, néha a butaság és a fanatizmus engem is feldühít,de nem könnyen és akkor is nagyon rövid időre.Mindig is kényszer volt számomra, hogy valamit több oldalról is megvizsgáljak, sosem egyféle szemszögből ítéljek, vagy mondja véleményt.Azt hiszem ez tükröződik vissza az emberekkel való viszonyomban is.
Bár be kell valljam, a legtöbb ellentétet a békítő szándékaim hozták létre. :-)))
Kedves Oncogító, már meg ne haraguggy, de te nagyobb békítő vagy mint én, pedig ez nagy szó !
Néha már összemosónak tűnsz, aki bárkit bárkivel össze tud egyeztetni.
Én egyetértek azzal, hogy senki se bűnös, meg, hogy ne a személyt, hanem a tettet kell minősíteni, de mondd, te ezeket a gyakorlatban is meg tudod valósítani ?
Öszintén !
Én nagyon egyetértek veled elméletben, csak a gondom - az egész topic folyamán mindenkivel - hogy nekem az elmélet kevés. Hogy kell csinálni a mindennapi gyakorlatban ? Mert mosolyogva NYELNI, az nem megoldás, az betegségbe torkolló önfeladás.
Üdvözlettel: tvdr
Nagyon könnyü ítélkezni a látványos bűnök felett: golyót neki.
Azonban gondoltál-e arra, hogy sokszor a szavak, a gúny, a közöny is képes ölni? Ráadásul könnyebb kibujni ennek a felelőssége alól.Sokszor még lelkiismeretfurdalás sem kíséri.
Szerintem soha semmit nem késő valóban megbánni. Ez sokkal biztosabban kizárja azt a bűnt, amit megbántunk, mint a halálos ítélet.
Helló Patrik! Mint azt ígértem, válaszolok! Elolvastam a 90. bejegyzést. És elolvastam a nekem címzett üzenetedet.
1. A srácról. (tudod, a kislány gyilkosáról)
"Letöltötte a büntetését..." Szerintem ez tökmindegy. 20-30 év büntetés egy gyermekgyilkosságért... Kit érdekel, letöltötte-e!
"az egyház megbocsátott neki" Na, ez az ami végképp nem érdekel!
Imádkozott másokért, megtért, stb... Akkor miért nem imádkozott, amikor kinyírta a kislányt, aki előtt ott állt az Élet?
Más. Mondtam, hogy akkor lőném le azt az anyagyilkos csávót, ha minden igaz lenne, amit a TV elmondott. Ez esetben le kéne lőni. Úgyis végigkíséri ez a tett egész életén, és ha most nem komplett őrült, akkor előbb-utóbb az lesz. Milyen életet élne egy anyagyilkos, Patrik? Szerinted lenne barátnője, stb? Őrült. Ez esetben elmegyógyintézet jár neki. Ha meg nem őrült, akkor golyó a fejébe...
Amit a cigányokról, melegekről írtál... Na, ez más. SOHA nem lövetnék le valakit azért, mert roma, vagy más vallású, vagy bármi ilyesmi. Ez az, ami messze áll tőlem. Az ilyen embereket nem igazán értem. Mármint a fajgyűlölőket. Vannak fenntartásaim bizonyos embercsoportokkal szemben, de ezek csakis személyes tapasztalatokból adódnak, és a fenntartás nem utálat, vagy gyűlölet. Senkit nem bántanék a fajtájáért, vagy bármi ilyesmiért.
Üdv!
Vigyázz, ne kezd el ostorozni azokat, akik szerinted nem értik meg a szeretet lényegét.
Az szerintem ott kezdődik, hogy azt tudjuk elsősorban megérteni, aki minket nem ért meg. Piszok nehéz dolog ez, ezért jobb mindenkivel elnézőbbnek lenni, mint saját magunkkal.
Helló Mindenki!
Nem akartam ide beszólni, de most nézem a TV-t. Egy anyagyilkos csávóról volt szó benne, talán látta valaki.
Megmondom, mit kéne tenni, ha az elmondottak igazak.
Kivinni a srácot a börtön elé és lelőni.
Ennyi.
De, de nagyon is ! Csak én már öreg vagyok ahhoz, hogy magamnak is hazudjak ! Csak az igazat akarom.
Majd te is rájössz egyszer.
Búcsúzom dzsipikém, egy hétig nem bosszantalak !
Szia: 8:))) Üdv: tiva
Kedves G.P. látom, most készülsz belőlem, végiglátogatod korábbi irásaimat, hogy valahogy találj benne olyat, amivel quasi megfoghatsz...
Állok elejbe, legyen így.
Remélem akkor is a Bibliát hívod segitségül, amikor saját életedben hozol döntéseket. Vagy nem ?
Ha elejétől végigolvastad ezt a t.-ot olvashattad, hogy én gyakorlati segítséget kértem, hogyan csinálják mások, hogyan szeretik ők azokat, akiket nagyon nehéz. Mert én MERTEM bevallani, hogy bizony némelyeket nem tudok igazán. És hazudni sem akarom, hogy igen. És túlzottan meggyőző válaszokat nem kaptam garmadával. Ez egy probléma nekem, sose mondtam, hogy tökéletes vagyok. De mint B.Shaw mondta volt; " azért, mert nem tudok tojást tojni, azért még elmondhatom, hogy ez a tojás büdös...!"
Hát ennyi, üdv. tv.
Rendben van, de ha nem tartom helyesnek, akkor miert latnam azt, hogy a szeretet bolcsesseg? Hiszen a mester cselekedtei az altalad bolcsessegnek nevezett tulajdonsagbol fakadnak. Ezzel szemben csak azt tudnam mondani, hogy a szeretet: naivsag. Mert amig nem probalunk egy masik emberen az o akarata ellenere valtoztatni, ugy tudjuk elfogadni teljesen. Persze most lehet, hogy azt sem tudom mit ertesz bolcsesseg alatt, de remelem, nem hagysz hulyen meghalni :-)
Kedves András, köszönöm építo hozzászólásodat, annak is második részét foleg.
A bibliai idézetektol nem zárkózom el, csupán az emberek SAJÁT tapasztalataira, gyakorlatára voltam itt kiváncsi. Én nagyon szeretem a Bibliát, de azt nagyon nem, ha valaki párbeszéd helyett hosszú idézetekkel (amelyekrol nem mindig vagyok meggyozodve, hogy az illeto egyáltalán érti, s ha igen, akkor jól-é...) próbál érvelni a saját feje helyett... Mert sajnos nem ritka az ilyen.
Kösz: Tiva
Ha te kereszteny vagy, fogalmam nincs, hogy miert zarkozol el a bibliai idezetektol. Gondolod, hogy ott nincs benne a valasz, vagy az nem vezethet ra?
Eloszor is a szeretet nem feltetlenul erzelem. Szerethet valaki ugy is egy masik embert, hogy vannak olyan dolgok ennek a masik embernek az eleteben, amiktol undorodik. A te peldaidnak az a lenyege, hogy azok egyes embereket olyan komolyan taszithatnak, hogy mar nem tudjak kulonvalasztani a szemelytol. En ilyenkor bele szoktam gondolni abba, hogy Jezus ezeket az embereket ugyanugy szereti, mint engem, oertuk ugyanugy meghallt. Ettol altalaban elegge elszegyenlem magam, es utana mar tudok szeretettel nezni ezekre az emberekre (nem a buneikre). Ha vegkep nem megy a dolog, megkerem Jezust, hogy adjon tobbet abbol a szeretetbol, ami neki van. Ha az az ember bunos (nem lepras), akkor ez alt. azt valtja ki belolem, hogy hirdessem nekik az evangeliumot. Enelkul peldaul nehezen sikerult volna homoszexualisokkal vagy rasszistakkal beszedbe elegyednem. (Bersze nem bajcseveges volt, de ereztek azt, hogy tenyleg jot akarok nekik, es ez nem csak suket duma.)
Nem az volt itt a lényeg, hogy helyesnek tartjuk-e a novellában szereplő "szeretet mestere" adott megnyilvánulásait, haem az, hogy gyökeresen eltérő elképzeléseink vannak a szeretetről, és valójában nincs általános recept rá, mert a szeretet végső soron bölcsesség.
Szeritem ott van a kutya elásva, hogy a szeretetet sokan valami érzelemként élik meg. Pedig a szeretet a cselekvésben nyilvánul meg. Tehát "szeretni az ellenséget" azt jelenti, hogy ha az ellenséged szenved, ugyanúgy segítesz rajta, mint a legjobb barátodon. Ugyanez vonatkozik a szadomazochista szekrényhátú pedofilra, a gusztustalan politikusra, vagy akár Bill Gécc-re. (Növekvö ellenszenvességi sorrendben felsorolva). Érzelmi szinten pedig mindig kerülni kell a túláradást, és higgadtnak kell maradni. Sajna sokan túlságosan nagy jelentöséget tulajdonítanak az érzelmeknek.
Gyerekek, ez a kis esszé a korábbi hozzászólásommal egybevág. A szeretet bölcsessssség. Nincs rá általános recept. Bocs a copy-ért.
Herbert Hahn: "D A S G 0 L D E N E K Ä S T C H E N"
"Az arany szekrényke" c. művéből.
J.CH.Mellinger Verlag ; Stuttgart.
A SZERETET MESTERE
Sok idővel ezelőtt, a lemenő nap országaiban vándorolt egy férfi, akiről sokat beszéltek. Csodát csoda után meséltek róla - és Őt magát a Szeretet Mesterének nevezték.
Az volt a tulajdonsága, sohasem lehetett tudni, éppen hol tartózkodik. Titokzatos módon feltünt valahol - majd épp oly titokzatos módon el is tűnt. Többnyire egy-egy buzgó tanítvány követte.
A Szeretet Mesterével nagyon meg akart ismerkedni egy nemes ember, akinek nem a nemesi neve volt fontos, hanem hogy azzá váljon, és fel tudjon odáig növekedni. Már sok pénzt, és sok fáradtságot fordított a tanulásra, és már sokat fáradozott, hogy megtalálja a Mestert. Már három éve járta fáradhatatlanul az országokat, amikor egy faluba érkezve azt hallotta, ott volt pár órával ezelőtt náluk. Utoljára egy szegény özvegy szántóföldjét megáldotta, és az erdei kápolna felé vette útját.
Bár már esteledett, a nemesember gyorsan elbucsuzott, lovára ugrott, és az erdő irányába ügetett. Hamarosan utolért két vándort: egy tiszteletreméltó aggastyánt, mély, tiszta szemekkel, és egy jelentéktelen arcú, jelentéktelen ruházatú, de igen egyenes tartású fiatalembert.
A nemes leugrott lováról, meghajolt, és szólt:"Üdvözölhetem a Szeretet Mesterét? - Kérem, engedje meg, hogy elkisérhessem!"
Az aggastyán nem válaszo1t. Csöndesen, de barátságosan intett csak a kezével, mig a fiatalember mozdulatlanúl állt. A nemes örült a szerény intésnek, szívesen követte volna az aggastyánt, tiszteletet érzett iránta, és szeretetreméltónak találta. Gyeplőre fogta a lovát, és úgy lépkedett a vándorok mellett a mindig sötétebb estében. Kínosnak érezte, hogy neki lova van, mig azok olyan szegényesen vándorolnak.
Egy koldussal találkoztak. Az idős ember kezet nyújtott neki, és megajándékozta egy tallérral, mig a fiatal némán állt mellettük. A nemesnek ekkor egy szép gondolata támadt. Odament a kodushoz, és felajánlotta neki a lovát. Az nagy örömmel elfogadta a nemes ajándékát. Amikor a koldus a lovat elvezette, az öreg pár szó dicséretet mormolt. "Ez volt az első oktatás a Szeretet Mesterétől - gondolta a nemes örömmel - a többi majd következik.
De az idegenül érintette, hogy a fiatalember csak a vállát vonogatta.
Hamarosan elérték az erdei kápolnát. Volt mellette egy kis őrház. Az őr már meghalt, de felesége, és leánya a házban lakott. Megengedték, hogy a vándorok ott éjszakázzanak. Hálából reggel azok fát vágtak, és vizet hoztak. A fiatalember még pár ágyást is fölásott a kertben. Majd útrakeltek. Búcsuzóúl az őr leánya mindegyiküknek egy-egy csokor ibolyát hozott, majd integetett a távozóknak.
A fiatalember már a következő lépésnél eldobta a maga csokrát, és akármeddig is integetett a leány, egyszer sem fordult hátra.
Az öreg csodálkozva nézett rá, de nem szólt semmit.
"Durva fráter" - gondolta a nemes - a Szeretet Mestere mellett ilyeneket csinál.
Délre egy apácakolostorhoz értek. A kolostor főnökasszonya széltében - hosszában híres volt a szelidségéről. Senki sem emlékezett rá, hogy egyszer is valami gorombaság hagyta volna el a száját. A jóságos főnöknő finom étkekkel látta el őket. Majd a nemes kérésére megmutatta nekik az egyszerű, de hangulatos helységeket. "Ez az én áhitatom szobája" - suttogta halkan, és egy tompa megvilágítású, kicsi helységre mutatott. A napsugár egy finom aranyozású ablaküvegen tört meg, és az ablakkeretből Szent Cecília boldogan mosolygó képe tekintett vissza. Mindenki félénk lépésekkel indult a helyiségbe - elől a fiatalemberrel. Amint botjával a képre akart mutatni, megbotlott, lába kicsúszott, és maga az ablakba zuhant. Az üveg a földre csörömpölt - a többiek meg fölkiáltottak.
"Ó, ez csak üveg!" szólt mintegy elégedetten a fiatalember.
Az idős főnöknő remegett. Szeme könnyezett, pirosság lövellt az arcába. "Ez a pimasz fráter szedje össze jobban magát! Ó Uram bocsáss meg neki!" Zokogva fordult az öreghez:" Ez előtt a kép előtt imádkoztam negyven évig!" Az öreg le volt taglózva. De csak a vállát vonogatta. A nemesnek égett a bot a kezében, de folyton csak az öreg tiszta, mély tekintetét nézte. Amikor az mély alázattal kezetcsókolt e főnöknőnek, arra gondolt: "A szeretetnek micsoda mestere! Igen, mellette valóban növekedni fogok!"
Amikor megint az úton voltak, kissé félrevonta az öreget, és suttogva mondta: Kísérődet nem kellene annyira elkényeztetned!"
Az öreg a fejét rázta.
Estére a városba értek. Egy orvoshoz mentek, aki éppen befejezte a könyvet, amit írt. Már megszokta az idegen látogatókat, és szívélyesen fogadta hármukat. "Éjszakára a dolgozószobámba mehettek, ha nem túlnagy benne számotokra a por."
Az öreg mosolygott: "Éppen az országútról jövünk."
Hamarosan mélyreható beszélgetésben volt az orvossal - a többiek meg hallgatták. A tavasszal virágzó növények gyógyító erejéről beszéltek, majd az ősziekről, és az egyszerű növényekről, amelyek csak bizonyos holdállásnál gyógyítanak. Százféle titokról, amelyek mind az ember és a növény bensőséges kapcsolatáról beszélnek. Mindezt az öreg mesélte el, és az orvos áhítattal hallgatta. Jegyzeteket készített magának. Már volt egy könyvre való jegyzete és most majd itt, majd ott írt valamit hozzá, mialatt az öreg boldogan mesélt. Nemesünk pedig igy gondolkodott: "A szeretetnek és a tudománynak a mestere!"
Mivel még az év eleje volt, és az éjszakák még hűvösek, tüzet gyújtottak a kandallóba. De a tavaszi virágillatot is élvezni akarták, és ezért egy ablakot nyitva hagytak. Az öreg mesélt, az orvos irt, a többiek hallgatták. Nem vette senki észre, amikor az esti égbolton sötét felhők keletkeztek. Hirtelen egy széllökés felkapta a teleirt oldalakat. Pillanatok alatt már a kertben keringtek. Az orvos, az öreg, és a nemes utána rohant. Eső volt várható, és jaj, ha az oldalakat besározza, vagy szétszaggatja!
A széllökések mindig erősebbek lettek. Mindenki futott és kapkodott, és senki sem vette észre, hogy a fiatalember a szobában maradt. Végre minden lapot összeszedtek.
"Ez rosszul végződhetett volna" - szólt kifulladva az orvos. Boldogan indultak vissza a szobába. De visszatántorodtak, amint vastag füst csapott az arcukba. Egyik szélroham a még benn maradt lapokat fölkapta, és a kandallóba dobta. Pár foszlánya még a szobában keringett elszenesedve, és elzsugorodva. Egy vasta köteg a fa tetején izzott.
A fiatalember a kandalló előtt állva, a kabátját széttárva tartotta, nehogy a lapokat a szél visszahozza a tűzről.
Az orvos ájultan omlott össze.
Az aggastyán meg volt rendülve. Becsukta az ablakot, és az orvos homlokára vizes ruhát tett.
A fiatalember az ájulthoz lépett, és egy pillanatra kezeit a homlokára tette. Az orvos felébredt, "köszönöm" - mondta.
"De ne ennek, ne ennek!" kiáltott föl a nemesember. "Hiszen ez..." De nem tudta befejezni. Az öreg megragadta a karját, és kihúzta a szobából.
Hamarosan újból az erdőben voltak. Amikor az első fák körülfogták őket, megállt a nemesember.
"Bölcseség Mestere - szólt - ez már sok! - Ez ott állt, engedte hogy egy ember életműve elégjen, és nem szégyenli, hogy köszönetet mondanak neki! Uram - hogy tűrheted ezt? - Kergesd el, mert nem érdemli meg, hogy tanítványod legyen! Vagy én hagylak el még ma!"
Az öreg összerezzent. Majd ezt morogta: " Uram, állj meg! Nem Ő a tanítvány. Én... vagyok a tanitvány. Ő... a Szeretet Mestere."
A nemesember azt hitte álmodik.
" Ő a Szeretet Mestere?"
Szédült.
"Uram, ha ez a szeretet, és te ebben a szeretetben vagy a tanuló, - akkor én vagyok őrült, vagy a világ. Látom, - csúfot űztek belőlem: Azonnal megyek!"
Vissza akart fordulni, hogy elmegy. Most a fiatalember lépett elő: "Fogadd el még a magyarázatot!"
Arca megváltozott, szeme napsugárként sugárzott. Egész lénye kegyelmet lélekzett.
A nemes elnémult. Mikor az öreg meglátta a változást, ezt susogta feléje: "Elhiszed, hogy nem vagyok túl öreg ahhoz, hogy ennek a Mesternek a tanítványa legyek?"
Mivel a másik kettő leült, a nemes is melléjük telepedett.
A fiatalember beszélni kezdett.
"Azon csodálkozol, amit ma láttál? És én gyenge, mégis csak a szeretetet szolgáltam.
Jó oka volt, hogy eldobtam magamtól az ibolyacsokrot. A leány megszeretett engem, holott már el van jegyezve mással. Ha csak egyszer is visszanéztem volna, hűségét iránta egy pillanat alatt elveszítette volna - mindörökre. Ezért a szeretet szolgálatában keményen viselkedtem.
A kolostor főnöknőjét teljesen elárasztotta az édeskés jámborság, és a rejtett hiúság. Az emberek már képtelennek tartották, hogy vétkezzen. Azt mondták róla, Ő maga is már egy angyali lény, hasonló Szent Cecíliához, aki előtt naponta térdelt. Ekkor felfedtem az ördögpofát lelkében, friss huzatott csináltam, és szeretetből bamba fajankó lettem.
Az orvos abba a veszélybe került, hogy könyvirása miatt elalszik. Könyvet irni nem új dolog neki. Ezt már akkor tudta, amikor még a bölcsőben feküdt. De az élet valami újat kér tőle - az élet gyógyítónak hívta. Azért hagytam, hogy a könyve elégjen - amit pedig megmenthettem volna. A könyvekben elégetett bölcseséget összefoglaltam egy szóban, és ezt a szót a fejére tettem. Majd a fejében meggyökeresedik, és a szívében kezd virágozni. Már holnap megment egy beteget, akit már meg sem akart látogatni. Halála óráján pedig áldani fogja azt a tavaszi estét, amikor elégett a könyve! Igy lettem bolond - tisztán szeretetből.
Itt van az értelmezése. Én csak a szeretet gyönge szolgája vagyok."
Az aggastyán meghatottan hajtotta le a fejét: "Az én Mesterem, az én Mesterem!"
A nemesember felállt. Számára egy új élet kezdődött.
"Köszönöm neked! - Fél életemen át készültem erre, és három évig kerestem azt, amit egy nap alatt láttam. Most megyek, életem végéig van elég tennivalóm." A fiatalember kezét nyujtotta, és a másikét sokáig tartotta.
"Csak menj, és cselekedj. Amig hazalovagolsz, azon gondolkozz, hogy mit tegyél!"
A nemes mégegyszer elcsodálkozott.
"Én hazalovagolok? Nem adtam oda tegnap este a lovamat egy koldusnak, amikor a szeretetet kezdtem tanulni?"
"A szeretetet? Látom, hogy barátom ennek a szónak az értelmét tovább keresi majd, mint ahogyan gondoltam. A koldus, akinek lovadat adtad, egy sokat keresett rabló volt. Lovad jól jött neki, hogy megmeneküljön a haláltól. De már a bitófán lóg. Elfogták, amikor egy vendégfogadóban villogó aranytallérral fizetett a pálinkájáért. Ugyanaz a vendéglő volt, mint ahol megtudtad, merre vagyok. Csak menj oda, lovad ott áll egy jászolhoz kötve.
Menj békében barátom - szép tavaszi út van kilátásban a ló, és lovasa számára!"
A nemesember elment. Az aggastyán - aki annyira fiatal volt a tanulásban - egy darabon elkísérte. Egészen csöndben voltak. Amikor az erdő széléhez értek, látták, hogy halvány holdvilág, és csillagfény hullik az útra. Az eljövendő virágok illata megemelte a Föld emlőit.
"Vándorolj a tavaszban!" - búcsuzott az aggastyán.
A nemes elindult. Minden lépésnél mondott egy szót:
Igen, tavasz, most már ismerlek,
mától fogva ismerlek téged,
téged, aki vihart hozol,
és virágokat a viharban.
Te magad vagy a Szeretet Mestere!
