Nekem az ugrik be róla, hogy öngyilkosságra készül, ezt sugallja a görnyedt, szomorú testtartása. Ha jól sejtem, a kép címe Vándor, de nekem nem ez ugrik be róla...
Erre a képre fel akartam idézni azt a pár mondatot, amit Hamvas irt Szent Ágoston kapcsán a kereszténységről, de azért nem teszem, mert bizonyára ismeritek, és mert bizonyára nem tudnám pontosan idézni.
Bocs.
Kitárja a karját, eldobja a botját, s leugrik, -hogy megszülessen, bele a húskerékbe. Vagy ha van esze, akkor vállalja, hogy nem ugrik. Nincs itt szó öngyilkosságról. Sokkal inkább születésről, ami ha önkéntes, akkor a túloldalról nézve ugyanaz, de ne játszunk a szavakkal.
Azt észrevettétek, hogy a fény a siralomvülgyből jön?
Mellesleg, régi kedvencem.
Köszönet a szép képért! Szereted a természetjárást? A virágos mezőn való szabad csatangolást? Néha találkozhatsz ezekkel a nagy pillanatokkal, amikor a "madarak is hallkabban csicseregnek". Azt hittem, hogy ez az érzés nálam vmiféle naív idealizmus, szentimentális bárgyúság ect. A kereszténységet v a taot nem mertem volna kimondani, v mellérendelni. Örülök, hogy Te is így látod, ezt a képet zárszókéntelmutattad. Úgy érzem talán kicsit "megértettelek", el kell vetnem, amit az előző hozzászólásomban leírtam. Sajnálom. .......
A topicnyitó ötlet király. Az időzítés viszont szerintem pocsék. Nyáron, a forróságban, a strandolás a kirándulások idején vhogy másképp viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz mint máskor. Persze a téma hallatlanul érdekes, de pont ilyenkor? Amikor az ember nem tud betelni isten egy nagy alkotásától a nőtől? Bocs, nem akarlak offolni, hisz pont Te hívtad fel a figyelmemet a három legfontosabb könyv topicban Cioranra, Szolovjovra, amit nem győzök eléggé megköszönni Neked. Dehát Ciorant is inkább mazsoláztam, a tematikus olvasás őszre maradt. Már csak ilyen balga vagyok.
"Érdekes elgondolni, hogy frakkban, és cilinderben, meg sétabottal hogyan mászhatott ilyen magasra."
Szerintem nem hegymászót ábrázol a kép. Szerintem egy kiránduló, és valami járhatóbb vonalon jött fel, nem petig a falon, és most kiért egy szirtre. Meg szerintem alave egy régebbi kor emberét mutatja a kép.
Hm... h... nagy akartam lenni mint ember, de a világ ha itt is hever a lábamnál, tudom, kicsi vagyok benne, és kívüle. Csodás az élet! De nem félek a másik világtól! x+y=xy Földi szemem rövidebbre lát, földi fülem kevesebbet hall. Ez a rövid és ez a kevés mégis milyen sok és mély. Forrongj világ, ez a te dolgod, üstöd alatt a tüzedet én is szíttom, pedig én vagyok a tűzrakó és én aki elégek.
"Az áldott hegyről szerettél hallani. Ez a világ legmagasabb hegye. Ha csúcsát eléred, már csak egy vágyad lesz: lejönni onnan, és azokkal lenni, akik a legmélyebb völgyben laknak. Ezért nevezik áldottnak a hegyet."
Érdekes elgondolni, hogy frakkban, és cilinderben, meg sétabottal hogyan mászhatott ilyen magasra.
Az öltözete nem illik a helyszínhez, kivéve, ha úgy hozták a csúcsra és nem maga mászta meg a hegyet.
De ez lényegtelen külsőség. A kép azt sugallja, hogy nehéz feljutni a hegycsúcsokra, de azt az érzést, amikor megpihenve visszatekint valaki a megtett útra, semmi sem kárpótolhatja.
Az illető épp átgondolja, mennyit szenvedett, és azt mondja: "Sebaj, megérte!".
Számomra a kép nem ilyen sötét.
Amit én látok az az, hogy ez az ember felülemelkedett valamin, amit már fentről néz.Gomolygó, kesze-kusza valami, és elfáradt a küzdelemben, hiszen botra támaszkodik. ( de mégis felért ! )
Azt is bíztatónak tartom, hogy a felhők mögül kezd előbújni a nap.
1. ha ugrik (és elég hite van), akkor talán nem zuhan le, hanem egy légáramlatot meglovagolva, széttárt karokkal, albatroszként lebben tova
2. ha leugrik, talán nem zuhan le, hanem feloldódik a felhőkben, beleolvad a ködbe, eggyé válik a Mindenséggel
3. talán Kőrösi Csoma Sándort láthatjuk, ahogy egy tibeti hegycsúcson szemlélődik
4. talán 10-20 méterrel a sziklaszirt és a ködburok alatt egy kellemes, langy termálvizű tó fekszik és ha véletlenül megcsúszik hősünk és lepottyan, akkor a finom habokban fürdőzhet egy jót (tuggyátok, mint télen a Hévizen, ehh dejósiaz :) )
Ez a hegymászó turista koradélelött felérve
egy kisebb csúcsról (mondhatni csücsökröl :-))
tekint le
a felszálló (és az amúgy jó monitoromon gusztustalanul sárgás-zöld színben játszó) párával és szélfújta felhöpamacsokkal borított
hegyes-vögyes tájra.
Természetesen (,és a Hegymászók szokásához is híven)
le kell mennie.
(Aki depressziv, dekadens stb. az egyenesen ugrik (az ötletre)
Nem kizárt, hogy mire leér odalent is kisüt.
A Nap!
Nekem még az önygyilkosság és a téboly is eszembe jutott. Egyébként ezeket télneg jól ábrázolja. Klassz. De azért a háószobámban nem biztos hogy kitenném :).
Csak egy kép Caspar David Friedrichtől, az egyik legkedvesebb festőmtől.
Pusztán kiváncsi vagyok, hogy másban is elindít-e valamit ez a festmény. Ki mit gondol róla? Kiben milyen hatásokat, gondolatokat, érzéseket ébreszt?
