Rumci, köszönöm. A rövid ö-s *mindegyikötök alakot szándékosan nem írtam eredetileg, az számomra is hibás. (Gondolom, a hosszú ô-s mind(egy(ik))ôtök a kettôtök analógiájára került a nyelvbe, ld. hármótok.) A mindôtök mellett nekem a mindetek és a mindtek is régiesnek hat.
Mi a helyzet a ládd-dal?
Nem véletlen nem írtam erre semmit mind ez ideig, hanem azért, mert fogalmam sincs. Kicsit örülök is annak, hogy ez a kérdés nincs szabályozva. Nekem tulajdonképpen nem nagyon van bajom egyikkel sem. Azért most kibontom a listát, és kérdőjelezek-csillagozok kizárólag nyelvérzékemre támaszkodva:
?: nekem kicsit furcsa, valószínűleg nem része a nyelvi kompetenciámnak;
??: nekem meglehetősen furcsa, nem része a nyelvi kompetenciámnak, biztosan nem használnám, de kivetnivalót sem találok benne;
*: helyesírási hibásnak tartom.
Az összes értékelésem vitatható. Lehet, hogy valaki fellel valami szakirodalmat, de erős meggyőződésem, hogy az sem tud megalapozottabb adatokra támaszkodni.
Mind(meg)annyiatok/mind(meg)annyiotok/mind[egy(ik)]ôtök/mind(egyik)tek/mindetek/mindnyájatok válaszát köszönöm, búttam a könyveket, s ráakadtam a bú igére.
OFF
A fenti változatokból melyek a helyesek? Vagy inkább úgy kérdem, hogy melyek az egyértelműen hibásak. (Merthogy van, amelyik nem rossz, csak régies stb.)
ON
Igen, a hadd nekem is kilógott a sorból. Újabb (reményteljesebb?) liba: a lát-nak ládd származéka (vö. lám) nem tartozik oda?
A kinő szép példa, csak én nem gondoltam bele az igekötős igékbe.
A hadd viszont még véletlenül sem tartozik ide, az a hagyd lexikalizálódott formája.
(Érdekes párhuzam az angol let.)
Megszólíttatván.
Az érdekesség az, hogy a felszólító mód jele E/2. határozott (régebbi elnevezéssel: tárgyas) ragozás rövid alakjában zéró fokú. Ez azt jelenti, hogy tő: néz + személyrag: -d. Ez épp ugyanaz a felépítés, mint a nézed, csak nincs előhangzó. Ebből egyenesen következik, hogy a megfelelő igealakokban a tőhöz mindig -d igei személyrag járul. Ez azonban csak akkor van így, ha a megfelelő tőalak mássalhangzóra végződik. Vannak azonban olyan töveink is, amelyeknek van magánhangzóra végződő tőalakjuk. Ha van ilyen, mindig ezt kell használnuk, és a magánhangzós tövet követően mindig dd a személyrag (a váltakozás ugyanolyan, mint pl. a múlt idő jelénél); ezek az igék a következők: tesz : tedd, vesz : vedd, lesz (nem tárgyas ige), eszik: edd, iszik : idd, hisz : hidd, visz : vidd; lő : lődd, nő (nem tárgyas ige), fő (nem tárgyas ige), sző : sződd, ró : ródd, (rí : rídd, nyű : nyűdd, hí : hídd, ví : vídd, szí : szídd, fú : fúdd, bú [nem tárgyas ige], ó : ódd, jő [nem tárgyas ige]); jön (nem tárgyas ige). A megy és a van igéknek van még magánhangzóra végződő tőváltozatuk, de ezek nemhogy nem tárgyasak, tehát nincs is ilyen alakjuk, hanem az egyéb felszólító módú alakjaikban sem a magánhangzós tőváltozatot használják.
Megszólíttatván.
Az érdekesség az, hogy a felszólító mód jele E/2. határozott (régebbi elnevezéssel: tárgyas) ragozás rövid alakjában zéró fokú. Ez azt jelenti, hogy tő: néz + személyrag: -d. Ez épp ugyanaz a felépítés, mint a nézed, csak nincs előhangzó. Ebből egyenesen következik, hogy a megfelelő igealakokban a tőhöz mindig -d igei személyrag járul. Ez azonban csak akkor van így, ha a megfelelő tőalak mássalhangzóra végződik. Vannak azonban olyan töveink is, amelyeknek van magánhangzóra végződő tőalakjuk. Ha van ilyen, mindig ezt kell használnuk, és a magánhangzós tövet követően mindig dd a személyrag (a váltakozás ugyanolyan, mint pl. a múlt idő jelénél); ezek az igék a következők: tesz : tedd, vesz : vedd, lesz (nem tárgyas ige), eszik: edd, iszik : idd, hisz : hidd, visz : vidd; lő : lődd, nő (nem tárgyas ige), fő (nem tárgyas ige), sző : sződd, ró : ródd, (rí : rídd, nyű : nyűdd, hí : hídd, ví : vídd, szí : szídd, fú : fúdd, bú [nem tárgyas ige], ó : ódd, jő [nem tárgyas ige]); jön (nem tárgyas ige). A megy és a van igéknek van még magánhangzóra végződő tőváltozatuk, de ezek nemhogy nem tárgyasak, tehát nincs is ilyen alakjuk, hanem az egyéb felszólító módú alakjaikban sem a magánhangzós tőváltozatot használják.
Megszólíttatván.
Az érdekesség az, hogy a felszólító mód jele E/2. határozott (régebbi elnevezéssel: tárgyas) ragozás rövid alakjában zéró fokú. Ez azt jelenti, hogy tő: néz + személyrag: -d. Ez épp ugyanaz a felépítés, mint a nézed, csak nincs előhangzó. Ebből egyenesen következik, hogy a megfelelő igealakokban a tőhöz mindig -d igei személyrag járul. Ez azonban csak akkor van így, ha a megfelelő tőalak mássalhangzóra végződik. Vannak azonban olyan töveink is, amelyeknek van magánhangzóra végződő tőalakjuk. Ha van ilyen, mindig ezt kell használnuk, és a magánhangzós tövet követően mindig dd a személyrag (a váltakozás ugyanolyan, mint pl. a múlt idő jelénél); ezek az igék a következők: tesz : tedd, vesz : vedd, lesz (nem tárgyas ige), eszik: edd, iszik : idd, hisz : hidd, visz : vidd; lő : lődd, nő (nem tárgyas ige), fő (nem tárgyas ige), sző : sződd, ró : ródd, (rí : rídd, nyű : nyűdd, hí : hídd, ví : vídd, szí : szídd, fú : fúdd, bú [nem tárgyas ige], ó : ódd, jő [nem tárgyas ige]); jön (nem tárgyas ige). A megy és a van igéknek van még magánhangzóra végződő tőváltozatuk, de ezek nemhogy nem tárgyasak, tehát nincs is ilyen alakjuk, hanem az egyéb felszólító módú alakjaikban sem a magánhangzós tőváltozatot használják.
Kedves Rov!
Azt hiszem, a problémát magad is könnyen megoldod, ha olyan szavakkal próbálsz felszólítani, amelyek történetesen nem d-re végződnek az alapalakjukban.
Például:
kér - kérd azaz kér+d
áll - álld (ki a próbát) azaz áll + d
a d- végűeknél és ugyanaz a végződés: d
tehát
mond + d
áld + d.
Ezek azonban az egyszerűbb esetek, mert van
iszik - idd
eszik - edd
visz - vidd.
És még sok kedves hasonló szépség:
lát - lásd
fusd.
Az okoról és a rendszerről, remélem, Rumci Tanár Úr ír még.
Kis Ádám
Segítségeteket szeretném kérni. Boldogult általános iskolás koromban a helyesírásom csapnivaló volt, azt csak annak pocsék külalakja tudta alulmúlni. Azóta a külalak számottevően nem romlott, de csodák-csodája a helyesírásom fejlődésnek indult, köszönhetően egy kis igényességnek és odafigyelésnek. Újabb és újabb "felfedezéseket" téve ma már egész türhetőek az irományaim.
Van viszont még mindig egy nagy hiányosságom, amit nem tudok lekűzdeni. Ez pedig a felszólító mód. Azt tudom, hogy "mondd" és nem "mond", de nem tudom, hogy miért. Már többször próbáltam a helyesírási szabályzatból kisilabizálni a helyes megfejtést, de sajnos nem ment. Kérdésem egyszerű: mikor kell megkettőzni szóvégi mássalhangzó után a "d"-t és mikor nem szabad?
Lehet, hogy kérdésem nevetségesen bugyuta, de anno nyelvtanórán nem figyeltem, most viszont már szeretném helyesen írni.
Előre is köszi. A választ levélben is kérem, mert nem biztos, hogy a következő napokban lesz időm benézni ide.