Új vagyok itt. Régóta fennálló arc-asszimmetria miatt, most úgy tűnik belevágok a műtétbe, az alsó állkapocsizületem folyamatos növekedésben van, ettől olyan nagymértékű a keresztharapás, hogy később a felső állcsontot is műteni kell. Be vagyok tojva... vajon tényleg kell ez nekem így 43 évesen? köszönöm
1 Először föl rakták az alsó fogszabályzót az alsó fogsorra
2 Utána hyrax tágítós szájpadrepesztős műtét amit Arc Állcsont és szájsebészeti Klinikán végeztek Szegeden A tanszékvezető egyetemi tanár. És mind a 4 bölcsesség fogat ki vették nem volt kinőve.
3 2020 10.01. Akkor veszik le a hyraxot és rakják föl a fogszabályzót a felső fogsorra .
4 Beszabályozzák a fogsort .
5 Bimaxáris osztonómia végeztével szintén igazgató úr fogja csinálni a maxillát hátra a mandibulát hátra.
Én most 41 évesen gondoltam belevágni a fogszabályzásba. Nem olyan vészesek látványra a fogaim, csak picit torlódnak a fogak főképp alul, pici az állkapocs,
így aztán mélyharapás is van, és mindamellett a nagy fogak és a szűk száj / mosoly miatt az első kettő fog elég hangsúlyos.
A doki azt mondta, hogy az alsó állkapocs eléggá hátul van a felsőhöz képest, ezt csak állkapocs műtéttel lehetne orvosolni,
ezt nem szeretném.
Viszont a fogszabályzással szebbek lennének a fogak és szélesebb a mosoly, az alsó torlódást pedig meg lehetne szüntetni és a harapás is megfelelőbb lenne.
Profidentnél jártam, fogszabályoozó specialistánál, két évet mondott, havi díj 28 k, a fogszabályzó 500-600 k nagyjából.
Van valakinek esetleg tapasztalata velük esetleg? Milyen eredmény született? Mik voltak a nehézségek?
Hány orvost vagy praxist kerestek fel, mire döntötök, hogy kinél csináltatjátok?
Láthatatlan fogszabályzással Budapesten a NaturaDent is foglalkozik és én szívből tudom őket ajánlani! Nálunk van a legjobb áron ez a fajta fogszabályzás!
Sziasztok! Szeretnék belevágni a fogszabályozásba, eddig 2 fogorvosnál voltam akik ezzel foglalkoztak de mind a ketten horribilis árakat mondtak (800-900ezer Ft 2 állkapocs, havi kontrollal együtt, fém, nem átlátszó, külső fogszabi) vagy ez az ár a normalis? . Valaki tudna egy aránylag jó árban dolgozó dokit ajánlani Budapest környékén vagy esetleg Budapest keleti részére eső kisebb városokban? Nektek mennyibe fájt összesen a konzultációtól kezdve a leszedésig?
Szia, nem normális. Az ívről van szó, ugye? Ami végigfut a fogak mentén. Nekem nemrég fejezték be a szabályozást, soha nem volt semmi gebasz. Igaz, nekem az ívet is cserélték négyhetente, ahogy kell, így nem volt ideje elfáradni.
Lányom fogszabályzójának alsó, (elvileg) stabil részében a fémszál kb. fél év alatt negyedszer tört el (és persze mindig hétvégén...), és a csonk szúrja szegénynek a száját. Ez normális, elfogadható, hogy állandóan vissza kell járni? Másnak mik a tapasztalatai? Előre is köszi a válaszokat.
Én a https://www.ejjelnappalifogaszat.hu/fogszabalyozas/ dokival csináltattam, és minden rendben ment. Ajánlom őket, bár nem vagyok rutinos fogszabályozásban. Rendesek voltak, mindenben segítettek, odafigyeltek rám.
13 éves fiamnak hiraxos fogszabályzója van (a hirax már benn van egy ideje, most kapta meg a "drótokat" a fogaira"). 1 hónap múlva mennénk búvártanfolyamra vele, de kétségeim vannak hogy lehet e fogszabályzóval búvárkodni (ugye a csutora miatt, meg találtam vmi cikket is hogy a nyomásváltozás amúgy is problémás lehet fogászati beavatkozások után).
Van esetleg valaki aki búvárkodott fogszabályzóval?
Most olvasom ezt és nem akarok átmásolni egy másik topikból, de az Art of Smile rendelőt ajánlom fogszabályozás + szájsebészet kezelésekre! Dr. Kis-Márton Huba a legjobb, leginkább lelkiismeretes orvos, akivel fogszab. ügyében találkoztam! És szájsebésszel közösen dolgozik (aki egyben arc, állcsont sebész is...) + esztétikai fogorvossal is, ha a fogak alakján kellene változtatni.
Szia, nekem porcelán van, eléggé feltöri a számat minden egyes aktiváláskor, de ezen a lagyviasz segít. A porcelán keszülék nagyobb és élesebb, ezért ennél fokozottabb ez a probléma. Amire minden típusú fogszabályzáskor számítsatok: a fogak ilyenkor elmozdulnak, ez az enyhe érzékenysegtől kezdve akár odaig is fajulhat, hogy a fájfalom miatt nem tud az ember harapni. En 5,5 hónapnál tartok, a változás döbbenetes, de az tuti, hogy ha kész lesz, nagyon fogok rá vigyázni, mert én ezt a tortúrát még egyszer végig nem csinálom.
A fog és a fogszabályzó tisztántartása nyilván nagyon fontos, erre vannak speciális fogkefék, stb.
Számomra nem olyan rég kiderült, hogy akár tartós migrénes fejfájás is lehet a hülyén álló fogak miatt. Itthon ez még ráadásul alig ismert dolog, a legtöbb fogorvos csak bambán néz a problémára és agydaganatra gyanakszik.:(
Marhára elegem volt az egészből, a húzok, toldok, ide a pénzt dokikból.
Azoktól érdeklődnék, akik most viselnek fogszabályzót, vagy esetleg már túl vannak rajta és így van tapasztalatuk a témában. Az érdekelne, hogy mennyire nehéz hozzászokni a felragasztott készülékhez, illetve a mindennapokban okoz e valami kellemetlenséget, amire érdemes felkészülni, mennyire macerás a tisztán tartása? Én nemrég vettem az egyik "kuponos oldalon" magamnak és a páromnak egy-egy mindkét fogívre szóló fogszabályzós kupont, és bár jövő év első negyedévéig érvényes, nem szeretném sokáig húzni a felrakatást, de addig szeretnék a lehető legjobban felkészülni. Nekem porcelán, a páromnak - akinek ez lesz a karácsonyi meglepije - fém készülékre szóló kupont vettem, így kifejezetten érdekel, ha valakinek ezekkel a típusokkal kapcsolatban van tapasztalata. Ja, és esetleg jár valaki a Kavics Dentálba szabályoztatni? Előre is köszi a válaszokat!
Október elején rakták fel, múlt héten szorították meg először. Ma teljesen híg állapotú leves (!!!) fogyasztása közben lejött a hátsó rögzítő. Holnap reggel megyek vissza, de addig is nem lehet vele valamit kezdeni? Konkrétan nyelni se tudok anélkül, hogy ne harapnék rá. Ügyeleten esetleg leszedik, ami most ott szabadon lóg?
Október elején rakták fel, múlt héten szorították meg először. Ma teljesen híg állapotú leves (!!!) fogyasztása közben lejött a hátsó rögzítő. Holnap reggel megyek vissza, de addig is nem lehet vele valamit kezdeni? Konkrétan nyelni se tudok anélkül, hogy ne harapnék rá. Ügyeleten esetleg leszedik, ami most ott szabadon lóg?
ÉN nem sokára kapok fogszabályzót, ha sikeres a végeredmény mindenképpen megosztom veltek. Elég komplikált a helyzetem, nem egyszerű, már küldtek el orvosok,hogy ezt nem tudják megoldani. Volt aki 1 millió ft-os tervet rakott le elém... lassan két éve járok orvosokhoz, valaki azt mondta meg tudja csinálni , nem lesz egyszerű, két év a sikereig és műtétre is szükségem lesz. A fogaim egyébként nem állnak rosszul, harapási gondjaim vannak, ami nem a leggyakoribb,ráadásul elég speciális eset.
Sziasztok ! 28 évesen most keresek fogszabályzó szakorvost Nyíregyházán.Tudnátok segíteni, esetleg ajánlani valakit.Kinek van milyen tapasztalata van ezen a téren?
A fogszabályzást általános suli óta halogattam, de végül a modern technikákat olvasgatva rászántam magam, hogy elmenjek megcsináltatni. Adok a körülöttem lévők véleményére, és a Smile Centerben tényleg elégedett lehettem az eredménnyel, kedvesek voltak, azonnal kaptam időpontot, a fogszabályzó pedig gyakorlatilag nem is látszik, és nem kell sokat sem hordanom :) örülök, hogy megléptem ezt, nektek is hajrá!
Tiszta szívből ajánlom a Hedent fogászatot Székesfehérváronon. A főorvosnő és csapata a legjobb orvosok! A foginygyulladas topikban most írtam róluk. Olvasd el nem akarom újból leírni. Náluk a beteg az első és végtelenül jó orvosok. A főorvosnő mindenre figyel, türelmes , elmagyaráz mindent amit írnak a honlapjukon az úgy is van! Budapesten is rendel a főorvosnő hetente egyszer.
sikerült azóta orvost találnod és átesni a műtéten?
Nálam is ilyen műtét jött szóba, és nagyon kíváncsi lennék a tapasztalataidra.
"Az alsó állkapcsomat előre szeretném helyeztetni, és a felső fogívemre kettő fogat implantáltatni.
Már három külön fogászatban voltam, de sehol nem akart a szájsebész a fogszabályzóssal együtt dolgozni, illetve úgy éreztem, hogy nem szoktak ilyet csinálni.
Akinek már volt alsó állkapocs műtétje fogszabályzással, légy szíves írjon nekem, hogy pontosan kinél csináltatta, és mennyibe került. Nagyon fontos ez nekem, tényleg egy hatalmas segítség lenne."