Szia, nekem porcelán van, eléggé feltöri a számat minden egyes aktiváláskor, de ezen a lagyviasz segít. A porcelán keszülék nagyobb és élesebb, ezért ennél fokozottabb ez a probléma. Amire minden típusú fogszabályzáskor számítsatok: a fogak ilyenkor elmozdulnak, ez az enyhe érzékenysegtől kezdve akár odaig is fajulhat, hogy a fájfalom miatt nem tud az ember harapni. En 5,5 hónapnál tartok, a változás döbbenetes, de az tuti, hogy ha kész lesz, nagyon fogok rá vigyázni, mert én ezt a tortúrát még egyszer végig nem csinálom.
A fog és a fogszabályzó tisztántartása nyilván nagyon fontos, erre vannak speciális fogkefék, stb.
Számomra nem olyan rég kiderült, hogy akár tartós migrénes fejfájás is lehet a hülyén álló fogak miatt. Itthon ez még ráadásul alig ismert dolog, a legtöbb fogorvos csak bambán néz a problémára és agydaganatra gyanakszik.:(
Marhára elegem volt az egészből, a húzok, toldok, ide a pénzt dokikból.
Azoktól érdeklődnék, akik most viselnek fogszabályzót, vagy esetleg már túl vannak rajta és így van tapasztalatuk a témában. Az érdekelne, hogy mennyire nehéz hozzászokni a felragasztott készülékhez, illetve a mindennapokban okoz e valami kellemetlenséget, amire érdemes felkészülni, mennyire macerás a tisztán tartása? Én nemrég vettem az egyik "kuponos oldalon" magamnak és a páromnak egy-egy mindkét fogívre szóló fogszabályzós kupont, és bár jövő év első negyedévéig érvényes, nem szeretném sokáig húzni a felrakatást, de addig szeretnék a lehető legjobban felkészülni. Nekem porcelán, a páromnak - akinek ez lesz a karácsonyi meglepije - fém készülékre szóló kupont vettem, így kifejezetten érdekel, ha valakinek ezekkel a típusokkal kapcsolatban van tapasztalata. Ja, és esetleg jár valaki a Kavics Dentálba szabályoztatni? Előre is köszi a válaszokat!
Október elején rakták fel, múlt héten szorították meg először. Ma teljesen híg állapotú leves (!!!) fogyasztása közben lejött a hátsó rögzítő. Holnap reggel megyek vissza, de addig is nem lehet vele valamit kezdeni? Konkrétan nyelni se tudok anélkül, hogy ne harapnék rá. Ügyeleten esetleg leszedik, ami most ott szabadon lóg?
Október elején rakták fel, múlt héten szorították meg először. Ma teljesen híg állapotú leves (!!!) fogyasztása közben lejött a hátsó rögzítő. Holnap reggel megyek vissza, de addig is nem lehet vele valamit kezdeni? Konkrétan nyelni se tudok anélkül, hogy ne harapnék rá. Ügyeleten esetleg leszedik, ami most ott szabadon lóg?
ÉN nem sokára kapok fogszabályzót, ha sikeres a végeredmény mindenképpen megosztom veltek. Elég komplikált a helyzetem, nem egyszerű, már küldtek el orvosok,hogy ezt nem tudják megoldani. Volt aki 1 millió ft-os tervet rakott le elém... lassan két éve járok orvosokhoz, valaki azt mondta meg tudja csinálni , nem lesz egyszerű, két év a sikereig és műtétre is szükségem lesz. A fogaim egyébként nem állnak rosszul, harapási gondjaim vannak, ami nem a leggyakoribb,ráadásul elég speciális eset.
Sziasztok ! 28 évesen most keresek fogszabályzó szakorvost Nyíregyházán.Tudnátok segíteni, esetleg ajánlani valakit.Kinek van milyen tapasztalata van ezen a téren?
A fogszabályzást általános suli óta halogattam, de végül a modern technikákat olvasgatva rászántam magam, hogy elmenjek megcsináltatni. Adok a körülöttem lévők véleményére, és a Smile Centerben tényleg elégedett lehettem az eredménnyel, kedvesek voltak, azonnal kaptam időpontot, a fogszabályzó pedig gyakorlatilag nem is látszik, és nem kell sokat sem hordanom :) örülök, hogy megléptem ezt, nektek is hajrá!
Tiszta szívből ajánlom a Hedent fogászatot Székesfehérváronon. A főorvosnő és csapata a legjobb orvosok! A foginygyulladas topikban most írtam róluk. Olvasd el nem akarom újból leírni. Náluk a beteg az első és végtelenül jó orvosok. A főorvosnő mindenre figyel, türelmes , elmagyaráz mindent amit írnak a honlapjukon az úgy is van! Budapesten is rendel a főorvosnő hetente egyszer.
sikerült azóta orvost találnod és átesni a műtéten?
Nálam is ilyen műtét jött szóba, és nagyon kíváncsi lennék a tapasztalataidra.
"Az alsó állkapcsomat előre szeretném helyeztetni, és a felső fogívemre kettő fogat implantáltatni.
Már három külön fogászatban voltam, de sehol nem akart a szájsebész a fogszabályzóssal együtt dolgozni, illetve úgy éreztem, hogy nem szoktak ilyet csinálni.
Akinek már volt alsó állkapocs műtétje fogszabályzással, légy szíves írjon nekem, hogy pontosan kinél csináltatta, és mennyibe került. Nagyon fontos ez nekem, tényleg egy hatalmas segítség lenne."
Ez a kérdés fölött kicsit elsiklott a topic. Budapesten szakorvost nem tudok, de az árak várhatóan kivehető 30k+, állandó 100k+. Kb havonta kell járni kontrolra, néhányezer forint.
Az első doki Budapesten a FullDentnél rendel Dórának hívják, elég alaposnak tűnt. Ő volt az akihez először mentem és mondta, hogy ne tekerjem tovább a hiraxot. Akkor Ő még nem jelezte hogy ez gond ahogy a fogam áll, mondjuk tapasztalata ilyenre még nem volt, mert Ő mindenképpen szájpadlás repesztéssel végzett volna tágítást. Dr Csulak Fruzsina, Ő Székesfehérváron rendel, első találkozásra jó benyomást tett rám, de nem tudok konkrét véleményt formálni róla, mert csak egy konzultáció volt, Ő rögtön jelezte, hogy parodontológussal kellene egyeztetni, mert nagyon veszélyesek lettek ezek a fogak, pedig nem is az miatt mentem hozzá hanem csak a felső fogszabályozóm miatt, de Ő rögtön kiszúrta és mondta, hogy kell CT és parodonotológus véleménye.
Amúgy ma megyek vissza a FullDentes Dórához, kikérem újra a véleményét, most már parodontológus szakvéleménnyel és CT-vel a kezemben.
A Parodontológus szintén FullDentes, kollégája a Dórának, jó lett volna ha akkor átküld hozzá, mert akkor lehet már nem vártunk volna ennyit, hogy még jobban kijöjjön a fog gyökere a csontból. Tehát fenntartásaim vannak vele szemben is, de ezt annak tudom be hogy nem volt még erre vonatkozóan tapasztalata.
A parodontológus azt mondta, hogy Ő most ehhez nem tud hozzányúlni félő, hogy az ínyt leszedve és csontot építve a gyökér köré, az íny újra nem tapadna vissza így nem mer most hozzá nyúlni, szerinte lassan vissza kellene mozgatni és ha beljebb kerül utána építene köré csontot.
Székesfehérváron Fruzsina viszont azzal kezdte, hogy ha visszamozgatjuk az egyenlő lesz egy foghúzással, tehát egyenlőre tanácstalan vagyok. Lehet a visszamozgatás mellett döntenék, mert így időzített bomba van a számban a parodontológus szavaival élve, mert bármikor átlyukadhat, vagy felhúzódhat rajta az íny és akkor rögtön elvesztem a fogamat.
Szeretnél hibátlan fogsort, de Neked is azt mondták nem tudják megcsinálni?
Szeretnél fogszabályzót megfizethető áron?
Nincs kedved a hosszú kezelés után éjszakai készüléket hordani, hogy meggátold fogaid visszaalakulását?
Itt a megoldás! :-)))
Patakfalvi Orsolya fogszabályozó szakorvos, aki helyére igazítja minden fogadat, legyen az ferde, félig kinőtt vagy a fogíny alatt. Orsi tudja mozgati a fogakat minden irányba és akár még helyet is varázsol nekik. :-)
A fogszabályzó levétele után a belső fogívre ragasztott sín kerül, így nem kell majd bajlódni az éjszakai készülékkel.
Az árak, ahogy a rendelő neve is mutatja empatikusak, megfizethető bárki számára és a fogszabályozó készülék megvételekor akár még kuponkedvezményt is felhasználhatsz!
Csábítóan hangzik? Hívd fel a rendelőt még ma! :-) Ne feledd az első konzultáció ingyenes!
Ui.: Páciensként mindenkinek csak ajánlani tudom! :-))))))))
Igen Fehérváron Dr Szilágyi Andrea, Cmed. Amúgy SZTK alapon is rendel itt Fehérváron. Kíváncsi vagyok mi lett volna ha nem a full fizetős magánpraxisára megyek el hanem az államira. Valószínűleg ugyan ez csak többet kellett volna várnom és nyomorognom a kis váróteremben a rendelője előtt (voltam egy alkalommal ott is, mikor a tágító gumicskákat helyezte fel a hyrax felrakása előtt egy nappal). A bosszantó az, hogy magánrendelésén sem foglalkozik többet a páciensekkel és mint az összeszerelő üzemben a munkadarabok váltják egymást az emberek, egyedi eseteket teljesen figyelmen kívül hagyva, esetleges komplikációkkal nem törődve.
az orvosnak jobban együtt kellene müködni, csodálom, hogy engedted, hogy felragassza a készüléket, mert akkor már úgy olvasom nem volt nagy bizalmas benne...
Sziasztok, segítséget szeretnék kérni. Gergő vagyok és tavaly nyáron 31 évesen tapasztaltam, hogy a felső 6-os fogaim amik egész fiatal korom óta befelé dőltek (ha jól tudom keresztharapásnak hívják) a foggyökérnél érzékenyek lettek, fogkefe vagy hideg víz érintkezésekor. Elmentem fogorvoshoz, magánrendelőbe aki átküldött fogszabályozásra, (itt is magánrendelést választottam) hogy ami fiatal koromban elmaradt szabályozás most kell megcsinálni, különben elfogom veszíteni a fogaimat.A fogszabályozó szakorvosom rögtön mondta, hogy szájpadlás tágítót kell berakni, majd ha az végigment jöhet felülre a szabályozó majd később alulra is.Lenyomatot levette és gyors el is készítette a hyraxot. Felrakásnál minden rendben volt és mondta, hogy kétnaponta 1-et tekerjek rajta, semmiképpen ne halogassam mert akkor nem lesz elég gyors a szájpadlástágítás és csak a fogam fog széttolódni amit el kellene kerülni, hiszen nekem a felső fogsorom szűk az alsóhoz képest és azt szeretnénk az alsóhoz igazítva szélesíteni. Ez volt november végén, karácsony előtt még ránézett és azt mondta minden rendben. Én tekergettem is ahogy kell, viszont januárban már úgy tűnt kezdenek a fogaim a befele dőlésből kifelé terpeszteni és zavart, hogy nem nő a két első fogam előtt a hézag, ekkor kértem tőle egy időpontot, hogy nézzen rá, mert amúgy csak februárban kellett volna visszamennem. Időpontra mentem, gyors ránézett azt mondta, hogy csak tekerjem tovább, jeleztem neki aggályaimat, de azt mondta minden rendben van. Haza mentem és bízva benne tekertem tovább, azt mondta, hogy tekerjem míg nem akad meg, eljött a február és már nagyon furcsán álltak a fogaim és még mindig tudtam tekerni. Lassan közeledett az újabb időpont és ezt megelőzően elmentem egy másik fogszabályzó szakorvoshoz akit egy barátom ajánlott, hogy nézzen Ő is rá, mi a véleménye. Zavart egy kicsit hogy egyáltalán nem tart kontroll alatt a választott orvosom és mikor korábban is nála voltam, semmit nem beszélt át velem, hogy mire kellene figyelnem, mi jó, mi nem jó stb..., tehát kicsit elbizonytalanodtam hogy kicsit félvárról veszi az én fogaim sorsát. Akihez elmentem orvos rögtön azt mondta, hogy Ő ezt tovább már semmi képpen nem tekerné és látszik, hogy nem a szájpadlásom tágult hanem a fogaimat nyomta ki. Ekkor elég bénán kifelé dőltek nem is kicsit, de azt javasolta Ő is hogy tovább kell haladni jöhet a fogszabályozó rá, viszont nem tartja jó ötletnek tovább tekerni, mert kezd felül a gyökér rész kijönni és már csak vékony íny választja el a szájüregtől a gyökeret és ki is lyukadhat.A következő két hétben már nem tekertem rajta semmit, majd időpontra megjelentem az orvosomnál, aki megnézte és azt mondta, hogy minden rendben van jöhet a fogszabályozó. Nem mondtam neki, hogy nem ért még véget a menet és már nem tekertem tovább, meg persze azt sem mondtam, hogy voltam másnál. Rendben mondom akkor megbeszéltünk egy időpontot, próbáltam még beszélgetni vele, hogy mire számítsak és hogy meddig marad bent a Hyrax (mert ekkor mondta, hogy az egy darabig még bennmarad, előtte nem jelezte, azt hittem le fogja venni szabályzás előtt, azóta megértettem, hogy azért kell, hogy ne menjen magától vissza a fogam a szabályzás elején), tehát próbáltam vele erről beszélgetni de nem sok ideje volt így abban maradtunk, hogy majd megyek március elején addigra meglesz a szabályzó és akkor felrakja.Márciusban mentem és próbáltam a felrakás előtt beszélgetni vele arról, hogy pontosan mire is számíthatok, de csak általános dumával terelt, hogy bízzak benne és hogy majd az ívek csinálják a dolgukat. Köpni nyelni nem tudtam, már rakta is fel a szabályzót, persze utána kifizettem a 180 ezer forintot és mondta, hogy 1 hónap múlva menjek vissza az első állításra. Ekkor még kiderült, hogy a 7-es fogamra nem került brekett, az majd csak később, de ki van már fizetve minden benne van az árban csak állításonként kell 5 ezer forintot fizetnem.Az első pár napban eléggé fájtak a fogaim de kezdett a fájdalom elmúlni, viszont mikor nagyra nyitottam a számat a drótok beleálltak az arcomba és kisebesítették átbökték, ezt magamnak sikerült orvosolnom, fogóval, csipesszel, meg kézi dróthajlítással és azóta nem ér bele a számba, a fogaim is elhagyták a fájást, már csak érzékenyek maradtak az elsők. Amikkel természetesen egyáltalán nem tudok rágni, de még a fog mosása is kellemetlen, de gondolom ez normális. Az is hozzá tartozik még, hogy a harapásom teljesen tönkrement, elől nem érnek össze a fogaim, mert ahogy kidőltek a sarkuk előbb felütközik az alsó hatosokon, minthogy összetudnék harapni, ez sem könnyíti meg az evést. De nem akarok nyavalyogni ezekkel még semmi bajom nem lenne, viszont ma voltam egy 3. fogszabályzó dokinál, mert az jutott eszembe, hogy ott hagyom lehet a mostanit, mert nem tetszett az, hogy semmi infót nem oszt meg velem és nem mondja el előre a tervet a kezelésére a fogaimnak, csak felületesen beszél, részletekbe nem kíván belemenni és nem tudom azt, hogy hogyan várható például az hogy a torlódott első fogaim helyre jönnek, amikor most például a drót húzza őket befelé és még torlódottabbaknak érzem őket.Ekkor ez az orvos megnézte és felhívta a figyelmemet arra, amire a korábbiak nem hogy nagyon nem jól néz ki főleg a bal felső hatosom, hogy ennyire kidudorodott az ínyemnél és tényleg vékony íny borítja csak. Amúgy azt vettem észre, hogy eleinte kifelé dőltek, de mostanra egyenesebbek lettek és ez annak köszönhető, hogy felül fordulnak úgymond ki a csontból, tehát a csontból tolódott ki a gyökere a fogamnak. Azt mondta, hogy Ő ezt problémásnak ítéli meg és ha most Ő átvenne akkor első körben nem is a fogszabályozómmal kellene foglalkozni hanem CT-t és röntgent csináltatna, majd parodonotológus bevonásával valahogy csontot kellene "növeszteni" köréjük. Majd ezt követően dolgozna ki egy tervet a fogak szabályozására. Itt tartok most, kérlek ha tudtok segítsetek, mit érdemes tennem, járt már valaki hasonlóan?
Barátommal elhatároztuk, hogy közösen belevágunk a fogszabályozásba. Tudnátok nagyjábóli árakat mondani, illetve esetleg dokit ajánlani, akihez érdemes menni Budapesten? Ja, és még egy kérdés, felnőttként csak ezt a beragasztott fogszabályzót alkalmazzák? Köszönöm előre is a válaszokat!
önligirozó fém nem túl nagy breketekel emellé rak fel a felső fogam belső felére valami pöcköt meg még kapok harapásemelőt meg intermaxillaris gumikat amivel hátraviszi az alsó fogívemet ill tágitja a felső fogívet vele