mostanság egymás után látogatják az orvosi szobát játékosaink,a lista tekintélyes ,és a lehető legerősebb embereink bajlódnak sérülésekkel.
Amauri: mákunkra nem találtak izomkárosodást az orvosi szemlén,készülhet tovább, max 1 meccset kell még nélkülözni.
Crespo: összetettebb a helyzet, bal comb,jobb boka, készülget,visszatérése 1-2 meccs alatt várható,nem akarják sietettni mert ez is úgy jött hogy rásérült és a kis bajból nagy lett.
Giovinco : bal boka sérült a Roma ellen, nincs nagy baj,de külön munkát végez, emiatt nem volt veronában sem.gyakorlatilag tornázgat,könnyítetten próbálgatják a játékot.
Marques: felmérték a helyzetet,eredmények napokban,hosszú ideje már sérült, nem akarnak vele úgy járni ,hogy azonnal rásérül,elvégzik a terheléses vizsgálatot és jöhet.
Én is végig néztem a meccset és be kell valljam, hogy elég szomorúan tapasztaltam, hogy Bojinov halvány árnyéka sem már a régi önmagának!
Nagyon sajnáltam, hogy ő ment be a mutatott játéka alapján. Előtte amit nem kell (inkább hagyta volna Galloppának) és nem lőtt amikor kellett volna. Ahogy már korábban is írták tényleg Mirante mentett meg nekünk 2 pontot!!!
Viszont én optimista vagyok és bízok abban, hogy hétvégén Giovinco és Amauri ott tud lenni és sikerül hozni a 3 pontot, mert nem szerencsés a végjátékunk ebben az idényben! Az első 10be szerettem volna látni a csapatot, de erre már nem sok esélyt látok! Természetesen nálam jobban senki nem akarja, hogy nyerjünk.. Neten keresztül vagyok képtelen nézni a meccseket, mert a TV nem adja :( , de majd most vasárnap a Digi adja este 20:30-tól!!
Remélem hozzuk majd a nyárra igért átigazolásokat...
Örömmel olvasom hogy még az 1 pontnak is örülhetünk...
Azon meg jót röhögtem hogy 6 pont van kinézőben, szerintem a nápoly nincs jó passzban az igaz, de ilyen szar csapat mint a Parma nincs most a ligában. Ja és a sampnál edzőváltás lesz , ők időben elküldik Di Carlo-t , és az uj edzővel , új mentalitással esélyünk se lesz ellenük. Arról nem is beszélve hogy ha mindenki sérült akik meg lettek említve akkor tényleg itt a vége, de remélem nem.
bent kell maradni,nincs más lehetőség, Leonardi nyilatkozott is ezzel kapcsolatban,ha kiesünk teljesen végünk hosszú távra.
ha bentmaradunk változásokat ígérnek, nyáron úgyis sokminden eldől, ha marad ez az állapot akkor úgyis idők kérdése és lenullázzuk magunkat. Napoli? hát igen, de én a saját magunk hülyeségétől féltem a meccset, lehetetlen módon állunk hozzá sokmindennek, a helyzeteinket sorra elcsesszük,sodródunk az árral, és valahol kikötünk, oda kell tennünk magunkat és akkor lessz eredmény, de Seba,Crespo és Amauri ha nem játszhatnak akkor vicces vasárnap lesz a következő...
Néztem a meccset,végig, Mirante mentett meg minket többször is a mérkőzésen, a meccs előtt rémülten vettem észre,hogy sem Crespo sem Giovinco nincs még a keretben sem, sérüléssel bajlódtak, végül el sem utaztak, soha jobbkor. az első negyedórában Amauri bicegett le, kért egy maszírt a kispadon majd jelezte hogy csere... *asza. Bojinov bejött, még helyzete is volt. de persze a kaput nem találta el fontos pillanatban. Mirante bravúrjai és a mázli megmentett minket, igy 1 ponttal gazdagondtunk. Palettát utolsó 15 percben kiállították második sárgával. volt egy nagynak mondható helyzetünk de azt bojinov mellé vágta, a többi mirantén meg az égieken múlott. lehet örülni a pontnak.
jön a napoli,majd megyünk samphoz, csupa csemege:(
a róma tizeneggyese sztem vicc volt, persze ellenünk nyugodtan fújják be, nem téma, megszoktuk.
sajnállom a fiúkat mert tény ,hogy rengeteg ilyen tizeneggyes befújásra került ellenünk, az is tény ,hogy a róma klasszisokkal jobb csapat mint mi, de felálni 2-0 ról az sem semmi.
Alap állapotban Marino simán ellavírozna valahol a tabella közepén,de végül is ezzel a bravúrral nem is tudom mit kezdjünk, veronában sok mindenre választ kapunk, ha megint megy a nagy semmi és kikapunk veronában,aztán otthon napoli, 1 pontokkal nem lehet és nem szabad elfogadni teljesítményként!!!!!!! reménykedtem hogy a cesena chievo x lesz, persze hogy jimenez gólt vág az utcsó percben, igy tényleg komoly derby lesz.
Parma in crisi. Preavviso a Marino: se perde a Roma, ciao. Per la sostituzione del tecnico si parla anche dell'ex Nevio Scala come traghettatore oltre ai nomi di Zenga, Cosmi e Colomba.
nos az a téma van,hogy ha kikapunk Róma ellen akkor helló szia van Marinonak vasárnap.
ha nem(tehát lehet feltételezni ok a vezetőknek az x is) akkor folytatja a főnök úr velünk.
nos sajnos nem lakok kint parmaban,de megyek ki párszor éves szinten.
a kiállítás nem olyan nagy durranás volt,rengeteg régi mez, cikkek,régi dolgok ,kiállítva főleg a Settore Crociato által összegyűjtött cuccokból.
Edző témában, ez egyik barátom a centro coordinamento (www.parmaclub.it) elnöke irta nekünk ,hogy túl késő már váltani emiatt marad velünk Marino, nos anno Ranieri pont úgyanebben az időpontban érkezett, és akkor sikerült bentmaradni.
Di Carlo óta 2Xis meggondolják mit tesznek, sztem most sem döntenek jól, azzal hogy marad semmi sem változik, a legeslegjobb tényleg az lenne hogy sok nullra kikapni és akkor menjen vasárnap szépen haza Marino. Ő nem ide való, eddig is mindenhonnét azért dobták ki mert kevés volt, Zengára egy kicsit kevesebb esélyt látok mint a többire mivel ő hosszabb kontaktot akar magának.
a feladat pedig nem is könnyű, mostani helyzetben amit kell tenni,hogy felrázni annyira a gárdát hogy bentmaradjunk.
Vicc hogy erről kell beszélni, én Zengát bíznám meg a munkával,de mivel nem máról holnapra gondolkodunk, kérdés az is hogy akarjuk e őt évekre, ami mindenképpen Colomba és Cosmi mellett szólhat az az ,hogy régóta melóra várnak, és vállalják bármilyen feltételekkel, aztán ahogy sikerül. Tény a jó melónak ára van.
Scala mester érdekes kérdés, nem is tudom vele kapcsolatban mit is irhatnák, amikor csak meghallom a nevét ,azok a csodálatos évek jutnak eszembe...
Egy valami azonban biztos hogy eljutott Ghirardi tudatáig, ha a köv nyáron (persze ha sikerül bentmaradni) nem lép valami komolyabbat edzői poszton akkor csak idők kérdése ,hogy mikor leszünk ismét B sek.
most az első számú célunk nem lehet más mint az,hogy bentmaradjunk. Gasperini,Ranieri eleve kiesik mint szuper megmentők,perzse ha szabadok is lennének igen csak kemény lovettáért mondanának igent.
marad az ,hogy elnézzük Marino eszetlenkedéseit és várjuk a bajnokság végét, és tökre mások kezébe leszünk, ami ugyangyak egy megoldás ,de elképesztően kockázatos, Bari off, aztán még 2 csapat van amely sorsolástól is függ mit produkál.
ha marad Marino ez lesz, az tuti hogy nem mi fogjuk eldönteni a sorsunkat.
Ha megy Marino és jön Colomba,Cosmi,De biasi, kategória akkor olcsó megoldást keresve megpróbáljuk a mentális problémákat sürgősen megoldani.
Ha Zenga jön akkor szánunk rá pénzt, és talán vele képzeljük el a jövőt is.
Felreppentek a hírek miszerint komoly szakvezető érkezne nyáron ,de hát ahhoz minden tekintetben változni kell.
a csapatot képesnek tartom rá, de ilyen tutyi mutyi módon nem lehet irányítani egy állítólag fejlődni akaró klubbot.
viszont ha mindez csak duma akkor ez az egész csak idők kérdése és újra B liga lesz.
Bár ne így legyen , mert tény Ghirardi biztos nem amiatt fűzte meg Leonardit és nem amiatt hozott ide korrekt játékosokat, szóval a hibák orvoslásával igen is el kell indulni felfele, de mihamarabb.
Scalat én is olvastam tegnap a Gazzettaban, csak éppen olyan szavak kíséretében amit nem értek :) így nem tudom hogy vele mi a helyzet. A többi név az volt amik itt is repkednek Zenga, Colomba,... Szerintem csak jobb edző lehet.
A legrosszabb az lenne ha döntetlen lenne, mert akkor Marino maradna, viszont 1 ponttal sokra nem mennénk. Inkább kapjunk ki.
FcParma, hozzád szólnék. Írtál ( még decemberben) arról hogy van egy kiállítás most a csapat történetéről. Gondolom ott lakóként már voltál, irnál arról hogy pl. mennyire részletes, miket láthat ott konkrétan a látogató. Kösz
Főleg kisebb csapatoknál: Reggina, Livorno, Avellino, Bologna, Cagliari, legnagyobb csapata eddig a Napoli. Egy évnél többet nem sok helyen töltött el... :/
Ja hogy Colomba? Az más. Hát egy közepes edző, vészforgatókönyvnek és az idény befejezésére tökéletes. Remélhetőleg a kieséstől megment minket, mert szerintem Marinoról már beszélhetünk múltidőben (esélytelenek nyugalmával megyünk Romába), sztem erre a feladatra jó lenne. Nyáron meg jöhetne valami tutibb edző.
Így van szörnyű lesz a hátralévő szezon. Eddig kellett volna összeszorgoskodni a pontokat. Egyvalamiben bízhatunk hogy a mögöttünk lévők még bénábbak lesznek. És az egész az elnök és az edző hibája. Ezzel a kerettel nem itt kellene tartani.
És igaz hogy nincs jó edző a piacon, de szerintem bárki jobb lenne mint Marino. Ezt mindenki látja csak az elnök nem?????????
nos a gazzettadiparma mostani közlése szerint mister Marino marad a helyén, és vele megyünk tovább.
Leonardi megoldja neki a helyzetet.
zenga állítólag csak hosszabb távra irna alá,akik meg maradnak azok leves kategóriák, én nem javaslok semmien Cosmi,vagy ilyesmi kaliberű cserét. Ranieri és Gasperini felejtős, ők már melóztak ebben a szezonban máshol, igy ők nem melózhatnak másoknál a Serie A ban.
ennyi röviden.
az újság honlapján a szavazás állása a bentmaradást illetően...
Nem néztem tegnap a meccset, nem is akartam éreztem hogy csak idegbajt kapnék...
Már rég olvasni kellene hogy "Marino non c'e il allenatore di Parma". Ja és nem arrivederci neki hanem soha viszont nem látásra( ezt nem tudom come si diccono:) ). Ehelyett még mindig szenvedünk vele. Ha jól láttam egy felforgatott csapat volt, nem a szokásos felállás, 3 védő játszott, és az 5 kp. közé Galloppa hogy nem fért be??
2006/07-es szezonban sokat tett azért (Giuseppe Rossival párban), hogy bennt maradjon a csapat. Akkor is a Valenciától jött hozzánk. Szóval ebben a visszalépés dologban szerintem nincs semmi. A munka az munka. Ha a szabályok lehetőséget adnak rá, én örülnék neki, hogy ha hozzánk kerülne. De Zengára is kíváncsi vagyok, hogy mire lesz majd képes. Ha már a felsorolt három névből választani kell akkor én is Zengat mondanám.