Esetleg, egy kis salátával és egy kevés csirkemellel megpróbálkozhat. A lényeg, hogy este 6 után már ne egyen szénhidrátot. Örülök, hogy bejön a program. :-)
Igen, köszönjük szépen, bejön a program, bár az este hat utáni vacsora nélkülözése barátnőmnek kicsit nehézkes. Biotech Vita Diet Shake-et fogyaszt vacsora helyett, csak néha neheztel rám, mikor én este fél tízkor még kajálok egy kis töltött káposztát:)
Ha sérült a vállad, akkor se hagyd abba teljesen a mell és váll gyakorlatok végzését. Ezért esel mindig vissza. Próbáld ki az "elő-kifárasztásos" edzést.
Hát ezt a célt elérni valószínűleg nem lesz nehéz. De talán könnyebb lesz, ha nekiállsz zabálni El Papi ajánlása szerint, és később szálkásítod le. A heti öt edzés szerintem úgy a legjobb, ha egy izomcsoportot csak egyszer edzel egy héten. Tejsavófehérjét, Volumass35-féle tömegnövelőket nyugodtan ihatsz, ezek sima kaják direkt testépítő célokra tervezve egyéb szir-szarok nélkül.
azt javaslom inkabb tomegeljel, mert 185 centihez 85 kilo az nagyon sovany lesz (meg versenyformaban is az lenne), amugy meg naturalban koulonosen erdemes lehetoleg minnel zsirmentesebben tomegelni, ugyanis kesobb a dieta igen sok izmot is elvisz.
erre akartam kiterni. magyaran fingod sincs a kajalasrol. en ehgyomorra nyomok le reggel kb. 25 deka rizst esetleg zabpelyhet. es nem azert mert olyan qrva jol esik. (a 25 dekat ugy kell erteni, hogy meg fozes elott volt 25 deka, azaz szarazon merve)
es itt nincs ilyen hogy nem tudok ellenallni vminek.
a hal egyebkent jo, csak az a mertekkel abbol nekem az derul ki, hogy kozel sem testepito adagokat eszel.
az olasz kajaknal meg ha jol tudom erosen dominal a teszta, ami kifejezetten szar.
amugy szamoljuk inkabb csak 200-nak, a 23-25 grammos turmixot is 20-nak szamoljuk es igy erdemes szamolgatni, ha komoly eredmenyt akar az ember nem kell sporolni a feherjevel. mondjuk ha vki 60 kilos akko leg neki a fel kilo rizs is, igazabol csak ereztetni akartam a szamokat, nekem pl. a kajalasom a mar emlitett rizs meg husmennyisegbol, + napi 6 turmixbol all. igaz en valszeg versenyezni fogok, de ez most tokmind1, celiranyosan e fele erdemes haladni (vagyis, meg kell tanulni kajalni).
annyit tennék még hozzá,hogy jelenleg 78kiló vagyok,emellett 185centi...mindössze annyi a célom,hogy elérjem a 85kilót,aztán pedig kizárólag szálkásítani szeretnék
150 kilóval soha a büdös életbe nem fogok nyomni:-))
"nem tepem a szamat tovabb, mert biztos vagyok benne, hogy a kajalasod sem okes, halkan kerdem meg, hogy meg eszel, naponta egy kilo rizst meg 1 kilo csirkemellet?"
hehe.csirkemellet ritkán eszem,ha tehetem rizst és halat fogyasztok leggyakrabban,abból is mértékkel,de például az "olasz kajáknak" sosem tudok ellenálni.a heti öt alkalom pedig nekem tökéletesen megfelel
Szvsz nem kell mindenkinek 1 kiló csirkemell naponta. Ha semmi mást nem eszik akkor is ez 220-250g fehérje, amire egy 60-80kilós kezdőnek nincs feltétlen szüksége.
na akkor eloljaroban annyit, hogy a heti 5 edzes az igy latatlanba is tuti sok neked, vagy pedig az intenzitasa vicc az edzeseidnek. foleg ha 7 honapja edzel
hasfalerosito gyakorlat nemtom mi, de hasazaslent a hasprest es a lablengedeseket ajanlom, itt kulonosen fontos az intenzitas.
tovabbi oriasi homaly fedezheto fel avval, hogy "nem szedek semmilyen izet", a taplalekkiegeszito ugyanolyan kaja, a vitaminokra meg kurvara szukseg van, en pl. direkt edzescsomagot szedek, amit meg kipotlok extra cvitaminnal, meg b-komplexxel. (napi 2000-2500 mili C vitamint szedek ezaltal pl. a vitamincsomag meg ket tabis, vagyis vmi komolyabb, + a b-vitamin is fontos a kaja feldolgozasahoz) ezt lehetetlen hagyomanyos kajalasbol bevinni.
a ki menmnyivel nyom fekve nemtom mibol erdekes kerdes de tessek: 150-el :D
megnyugtatasul az edzotarsam 200 folott nyom.
edzeni nem mint a bolond kell, hanem intenziven.
labgep meg nemtommi, de ajnalanam a guggolast, aztan melle a labtolot es a labnyujtot, hajlitot. es igen, a labazast szerintem mindenki ruhheli, de pont ez a jo benne. megjegyzem: a guggolasnal szokott kiderulni, hogy ki puhapocs ki nem.
/nem tepem a szamat tovabb, mert biztos vagyok benne, hogy a kajalasod sem okes, halkan kerdem meg, hogy meg eszel, naponta egy kilo rizst meg 1 kilo csirkemellet?
kb 7 hónapja edzek,hetente ötször(a 7 hónap alatt mindig megvolt az 5)
ki mennyivel nyom fekve?nem tudtok valami príma kis hasfalerősítő gyakorlatot
ja és van olyan ember rajtam kívül,aki nem szed semmit?én soha semmilyen "izét" nem szedek/szedtem(semmi kreatin,semmi táplálékkiegészítő,még vitaminok sem),hanem nagyon odafigyelek mit eszem,ill. iszom.mikor elkezdtem azt mondták,hogy "szerek" nélkül nem lehet semmit elérni.ezt határozottan cáfolom.edzeni kell,mint a bolond:-))