Be kell vallanom őszintén amúgy azt hittem, hogy valamivel többen lesztek. A feljutás ugyan elmenni látszik, de előkelő helyen van a csapatotok. Tényleg sajnálom, hogy csak keveseket mozgat meg a dolog.
A jövő még arrébb van, arról még korai értekezni. De tény, a DVTK-val és a Nyíreggyel a nyakunkon 100-szor nehezebb dolgunk lesz, mint idén lett volna. A múltat sem akarom boncolgatni, de a szombaton duplázó Bogdány (alias "Nyúl") anno egy nyáron át nálunk készült, de nekünk végül nem felelt meg, és pár nappal a start előtt elzavarta az egyesület. Pazar...
A válogatott meccs kimarad, most átmenetileg kissé szűkös az eklézsia. Persze nincs echte krízis. Sörre még jut. :-)
Ja, a hetes amúgy valóban mágikus, hiszen Rob Kornél mezszámáról beszélünk. :-)
Bár a Szolnok hozta soros meccsét, szerintem nem kell elkeserednünk. Érzésem szerint ők még legalább egyszer úgyis botlanak majd. Tehát ha hozzuk maradék meccseinket (ami nem könnyű feladat, de nem is kivitelezhetetlen), akkor úgy gondolom miénk lesz az első hely.
Voltaképpen az a hülye, aki meg tudja érteni, hogy mi a g*cim folyik nálatok. Szerintem nem kell pont neked magyaráznom, hogy extra gáz az egész. A panások meg persze hogy haragszanak, mióta a Gate 13 hazai rongya a szobám falát díszíti. :-)
3. Amúgy nem várom el, hogy megértsd. Te csak csoportban gondolkodol. Az EEE nem csoport, hanem egy szélesebb mozgalom.
4. A Viborg nem ér rá, a Pana és a Rapid jelezte érkezését, mert a hírek szerint vadul utaznak rátok egy régi elintézetlen dolog miatt. Krézi Grín Juniti áll össze. Végetek lesz. :)
Most hívott vezetékesen Pronyó meg Kiskotta a fulókércsi brigádból, azt mondták május végére Hentesék is kikeverednek a szolnoki előállítóból. Szerinte inkább ne gyertek. Vagy előtte alaposan búcsúzzatok el a családtól ;-)
Nem három "E" betű vagytok már ti is? Vagy most éppen identitás-zavarral küszködtök? A szekció meg kevés lesz, szerintem hozz Rapidot Meg Panát is, esetleg egy kis Viborgot! :-)
Megint emigrálsz, te fájdalom? Európa nem bírja ki nélküled? :-)
Vecsésre mindenképpen gyere! Kár, hogy már nincs "Hetes", a káposztásoknál múltkor is közel álltatok a feloszlatáshoz, most befejeztük volna a munkát! :-)
Szorítok nektek töki, hogy jussatok fel. Egyrészt jövőre egy Nyíregy' és egy Diós' erős konkurencia lesz, másrészt inkább nálatok vizitálnék semmint Kecskenokon.
Két hétig nem leszek, de ha úgy hozza a sors a Vecsési meccsre lehet kimegyek. Nem tutra mondom, csak lehetre. :)
Wác nickű srác aki a topikott alapította, nem tudjátok milyen néven fut tovább? Vagy esetleg meghalt? Ha olvasol, vagy tudtok róla valamit, akkor kérlek írj a Jarno Trulli fórumon!