Közép-csoport FC Dabas Dabas-Gyón Dunaújváros ESMTK FTC II Kozármisleny Hódmezővásárhely Honvéd II Iváncsa Kecskemét Körösladány Majos Monor Paks II Rákosmente Szegedi VSE Szekszárd Taksony Újpest II Vác
Az NB II-ben és az NB III-ban nem folytatódnak a küzdelmek. Mint az MLSZ közleménye fogalmaz, „a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba”. Ez alapján tehát a másodosztály első két helyezettje, az MTK és a Budafok a következő idényben az NB I-ben szerepelhet, míg a 18. Tiszakécske és a19. Vác kiesik a harmadosztályba.
Igazából nekem Apám nem volt olyan nagy foci fan... Még a tévében is messze kerülte a sportot... Sokan nem is értik a családban, hogy miért vagyok ilyen sportbuzi. Kire ütöttem? Így nem volt kedvem egyedül meccsekre járni... Aztán Balatonlellén az egyik üdülőben, ahol nyaraltunk, az ottani vezető elvitt többször Balatonlelle és Siófok mérkőzésekre. Szép emlékek mind! Voltam a Győr, a Gázszer és a Nagykanizsa ellen is, válogatott találkozón is (Málta) és Lellén Magyar-kupameccsen a Videoton ellen. Aztán később Magyarország-Wales és Magyarország-Brazília mérkőzéseken az osztálytársammal, de többet ő sem jött! :( 2005-2006-ban végre eljött velem Édesapám a Vác hazai meccseire. Aztán ez is lecsillapodott nála, de aztán nagyon lelkes lettem a DVSC miatt, így láttam a Hajduk Split és a Manchester United elleni BL-selejtezőket.
Majd 2017-től már középidős emberként én jártam egyedül több sporteseményen. Focimeccseken is: Óbudán, Csepelen (több helyszínen), Angyalföldön vagy a Hungária körúton is.
Engem 1991-ben vitt ki édesapám egy Dorog elleni Mk meccsre. Aztán onnantól nem volt visszaút.
Hidegrázás visszagondolni arra, hogy akkoriban mi voltunk a Ferencváros fő riválisa, mint most a Videoton. Sokat változott a világ.
Ennek ellenére még létezik a helyi foci, még ha évekig nem is talált haza a csapatunk. A stadion készülőben van, akármilyen "basic" is lesz, végre a település sportbarátai kicsoszoghatnak vasárnap délután a ligetbe szurkolni, anyázni, szotyizni.
Hogy hogyan lettem Vác drukker? Az egy nem egészen bonyolult történet. Sokszor lógtam Domonyban az unokatestvéreméknél. Persze ők mindenben jobbak voltak nálunk, amit nagyon utáltam bennük. Vagy csak szerették volna ezt hinni magukról. De a lényeg, hogy az uncsitesóm Fradista volt. Többször néztünk Nb1-es bajnokikat és a váci focicsapat jó néhányszor odacsapott a Ferencvárosnak. Hogy idegesítsem őt és a Nagybátyámat (szintén Fradista volt), óriási Vác drukker lettem. Utána rendesen ment az egymás basztatása! :D De nagyon élveztem! :)
A Nemzeti Sport kaotikus nyárról ír a váci csapatot említve... Amikor John Marshall lett a váci klub tulajdonosa és nb1-ről beszélt, akkor minden bekajáltam... Sajnos az élet nem őt igazolta. Legyünk akkor klassz focistákat kinevelő focicsapat!
Friss hírek a csapatról! A brit tulajdonú részvények a múlt hét folyamán a Vác VLSE tulajdonába kerültek, így a csapat 100% -os tulajdonosa a Vác VLSE lett. A csapatnak további sikereket kívánunk! Friss hírek a csapatról! A brit tulajdonú részvények a múlt hét folyamán a Vác VLSE tulajdonába kerültek, így a csapat 100% -os tulajdonosa a Vác VLSE lett. A csapatnak további sikereket kívánunk!
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL Érkezők: Bajkán Balázs (FC Hatvan), Bartos Julián (Mosonmagyaróvár), Dulló Martin (Csákvár), Filipovics Marko (Újpest FC – kooperációs kölcsön), Géringer László (DVTK II), Hajnal Balázs (Újpest FC – kooperációs kölcsön), Juhász György (PMFC), Kasza Balázs (UTE U19), Mácsik Dominik (Nyírbátor), Magos Mátyás (SBTC), Pusztai Armand (Vác VLSE U19), Sárosi Soma (Gödöllő), Szabó Levente (Kubala Akadémia), Szalánszki Gergő (ETO FC Győr), Szenes Bence (FC Dabas), Szűcs Kristóf (Újpest FC – kölcsönbe), Zámbó Dániel (Kecskemét) Távozók: Abu Attila (Soroksár), Búrány Zoltán (Taksony), Csillag Dárius (Dorog), Durso Giuliano (Tiszakécske), Földi Máté (THSE-Szabadkikötő), Görgényi Dávid (FC Ajka, szabadon igazolhatóként), Gyürki Gergely (?), Hegedűs Csaba (Taksony), Kákonyi Dániel (Taksony), Lőrincz Péter (abbahagyta), Mátyás Zsolt (Balassagyarmat), Murai Márk (BVSC-Zugló), Pintér Bence (Iváncsa), Sóron Tibor (Szeged-Csanád GA), Szabó Norman (Mezőkövesd?), Szekszárdi Tamás (Nyíregyháza), Tóth Gergely (Kaposvár), Zsolnai Richárd (DVTK, szabadon igazolhatóként), Varga Szabolcs (Szeged-Csanád GA), Varjas László (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Wieland Dominik (Mezőkövesd – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza?)
Hogy erre a hírre reflektáljak, remélem sok saját nevelésű váci játékos kap helyet a kezdőben és egy lelkes csapatot láthatunk az ősszel hétről hétre.
Én megbízom John P. Marshallban, remélem tudja, hogy mit csinál. Mindenesetre lehet, hogy kellett ez a vérfrissítés! Majd kiderül, hogy alakulnak a dolgok.
A labdarúgó NB II 24. fordulójában a Vác meglepetésre 5–0-ra győzött a Kazincbarcika vendégeként, Putnokon. A váciak hengerét már az 5. percben megindította a télen érkező Sóron Tibor, majd a félidő közepén Görgényi Dávid is betalált. A szünet után Zsolnai Richárd duplázott, két gólja között pedig Tóth Gergely is gólt szerzett az indiszponáltan futballozó Barcika ellen. A váciak aratták ezzel a bajnokság legfölényesebb idegenbeli sikerét.