Keresgéltem egy kicsit.
Az első transzatlanti kábelt 1858-ban sikerült működésbe helyezni (korábban is volt sikertelen telepítési kísérlet, beleszakadt az óceánba). Távíró jelek átvitelére tervezték.
A kábel nem sokáig működött. Mai szemmel elképesztően lassú volt, Victoria királynő és Buchanan elnök 96 szavas üzenetváltása több óráig tartott. A kábel minősége gyorsan romlott, egyre lassúbb lett, és egy hónap múlva egy nagyobb feszültséggel történő kísérlet során végképp beadta a kulcsot.
Ebben a kábelben értelemszerűen nem volt még aktív elem (nem létezett elektroncső). Érpárt használtak, nagyon nagy volt a vesztesége, különösen az akkori szigetelő anyagokkal kivitelezve.
1866-ban már sikerült egy jobb kábellel tartós, használható kapcsolatot elérni.
Később áttértek a koaxiális kábelekre, és jelentősen növelni tudták a sebességet, de az még mindig csak távíró jelek átvitelére volt alkalmas.
Meglepően későn, 1956-ban készült el az első transzatlanti, beszélgetések átvitelére is alkalmas kábel. Ebben már műanyag dielektrikumot és aktív erősítő elemeket használtak.
Az első, beszélgetések átvitelére alkalmas transzatlanti kábel a TAT-1 volt, és 1956-ban építették. Elektroncsöves erősítőkkel működött. Már létezett a tranzisztor, de még nem ítélték elég megbízhatónak. A kábel 22 évig működött, és egyetlen egy elektroncső sem rohadt le ennyi idő alatt. Pedig nem mindennapi követelményeknek kellett megfelelni, ezek a csövek több km mélyen dolgoztak, elképesztő külső nyomást kellett kibírniuk.
Érdekes módon a rádió alapú átvitel messze megelőzte, 1927-től működött mint telefon szolgáltatás.
