Speaker, nem volt minden forradalmár szent. SZVSZ minden hasonló megmozdulás részvevőjének 90%-a tisztességes, de a fennmaradó 10% olyan, amilyen.
Az arányok persze lehetnek mások, de ez a lényegen nem sokat változtat. Meg aztán, lehettek ott éppenséggel provokátorok is.
A végén még kiderül, hogy a felismerhetetlenül péppé vert, felakasztott ember nem is a pártházat őrző ávós katona, hanem a kérdezősködő szabadságharcos volt, akihez az elvtársak előzékenyen gránátot vágtak. Később kihurcolták a civilbe öltözött bolsik és felkasztották, majd széttrancsírozták és mellette fényképezkedtek.
Gyalázkodásod téged minősít.
Mint olvastuk száz felfegyverzett ember volt a pártházban, ez ugye több, mint két szakasz.
Nem az oroszoknak, hanem a KGB-bnek, meg a rákosista bolsi bandának volt szüksége vérfürdőre, hogy igazolja, "nekik volt igazuk". Senkinek sem rugdalták szét a felismerhetetlenségig a fejét, ott golyószóróval lőttek, kézigránátot dobáltak, a sérülések ekkor keletkeztek. Mező Imrét akkor már az orsozok és a Földes vezette rákosista bolsik halálra itélték, mert tudták, Nagy Imre mellett van. Ezért is lőtték le hátulról, azt híresztelve a forradalmárok golyója végzett vele.
Ezért a csőcselékezésért kapnál tőlem egy két kerestlen szót, ha találkoznánk, de valószínüleg időben eltűnnél, mint az ÁVÓ-sok Budapestről.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Október 29-én Kádár János jelent meg a Köztársaság téri pártházban. Mező Imrével és a főtisztek egy részével tárgyalt. Miről és miért - nem tudjuk. Ennek felderítése is a „fehér foltok" körébe tartozik. Egy biztos: ekkor már elterjedt a pártházban a hír, hogy másnapra támadás vár-ható. Szó szerint: „A környéket megszállták a felkelő cso-portok! Aki a térről a pártház irányába megy, azt igazoltatják." Így történt azzal a két néphadseregbeli főtiszttel is, akiket a HM-ből küldtek valamiféle újabb meg-bízással október 29-én 21 órakor Mező Imréékhez. Az esetet jelentették Tóth Lajos ezredesnek, sőt telefo-non a HM-nek is. Tompa és Várkonyi is felkészült az elkövetkezendőkre. Megerősítették az őrséget. 1990-es meghallgatása során, kiderült, hogy az épületben levő magas rendfokozatú néphadseregbeli tisztekkel való megbeszélésen szóba került az is, hogy egy külső támadás esetén valamelyik ezredes veszi át a két fiatal és tapasztalatlan karhatalmista tiszttől a parancsnokságot. Ami mindenképpen logikus lett volna. De nem így történt! Október 30-án megkezdődött a támadás, Tompa és Várkonyi ma-gára maradt. Az épületben tartózkodó négy néphadsereg-beli ezredes (Tóth Lajos, Papp József, Szabó Lajos, Asz-talos János) egyike sem mutatott hajlandóságot, hogy -ha már becsületből nem is, de a szolgálati szabályzat ér-telmében! - mint rangidős átvegye a parancsnokságot. (Igaz, Tóth Lajos az ostrom legelején már megsebesült.)
Október 29-ről 30-ra virradó hajnalon, még szürkült, amikor tehergépkocsi állt meg a pártház előtt. Vadonatúj rendőr uniformisokat raktak le róla. Tompa Károly ezekbe a kék színű egyenruhákba öltöztette át a következő órákban a karhatalmistákat. Vagyis álruhába bújtak. Egyenruha-váltással - az államvédelem belső karhatalmistáiból - rendőrökké váltak. Ruhaszállítás közben tűnt fel Tompáéknak, hogy az eddig a téren állomásozó szovjet páncélozott harci jármű - legénységével együtt - az éjszaka folyamán eltűnt, a szovjetek úgy hagyták el őrhelyüket, hogy elvezénylésükről még Mező Imrének sem szóltak!
Október 30-án 9 óra tájt újabb tehergépkocsi érkezett a Köztársaság térre. Ridák ÁVH-s főhadnagy intézkedé-sére a BM belső karhatalom egyik zászlóaljának hadtáp részlege küldött élelmiszert a pártházbeli két szakasznak.
Mindezen sürgés-forgás joggal keltette fel a Köztársaság téri környék lakóinak figyelmét. Kilenc és tíz óra között több fegyveres felkelő (tulajdonképpen akkor már „nemzetőr") jelent meg a téren.
A pártházbeliek érdekelhették őket. A környék lakóit faggatták: kik vannak az épületben? Ez időben az MDP már nem működött. Mint írtuk: a kerületi pártbizottságok önmaguktól feloszlottak. Mint vaj a tűző napon, úgy olvadt el az eddigi kommunista „tömegpárt".
Tíz óra után pár perccel történt, hogy 5-G fegyveres fiatal a pártház főkapuja felé tartott. Ellenséges szándék nélkül szóba elegyedtek a kapubejáratnál álló valódi és álrendőrökkel. Államvédelmisták után, meg azután érdeklődtek, hogy mi ez a nagy sürgés-forgás az épületben? Kik számára jött a sok élelmiszer? A fegyveresek még mindig, minden támadó szándék nélkül beléptek a pártház műmárvánnyal borított ovális formájú előcsarnokba. Elképzelhető, hogy személyesen akartak a dolgoknak utánanézni. Hogy ezután mi történt, erről Tompa Károly a már említett 1957-es visszaemlékezéseiben a következőket írta:
„...Reggelizés után elmentem borotválkozni. A borot-válkozást még be sem fejeztem, amikor jelentették, hogy a téren fegyveresek gyülekeznek, és egy csoport civil ruhás fegyveresen igyekszik kifelé az épület csarnokából. A fegy-veresek öten-hatan lehettek. Odaérkezésemig az épületben lövés nem hangzott el. Közvetlen ezután az előcsarnokban kézigránát robbant. Ekkor már a harcosok körülfogták a lépcsőházat, s a gránátrobbanás után - amelytől senki sem sérült meg - tüzet nyitottak. Ennek következményeként egy személy az ellenforradalmárok közül már nem tudta elhagyni az épületet, így elfogták az előcsarnokban."
Ez az idézet olyan fontos, hogy megjelöljük a forrást. A Kádár korszak legelejének egyik legelső propaganda kiadása tartalmazza Tompa visszaemlékezéseit (Sólyom József-Zele Ferenc: Harcban az ellenforradalommal, Bu-dapest 1957. 47. old.). Így, ilyen részletesen később soha nem mondatták el Tompával a csata kitörésének nyitá-nyát.1990-ben, amikor a budapesti Béke Szálló halljában Tompa Károlyt személyesen is megismerhettem, a velem körülbelül egyidős embertől október 30-i emlékeit kér-deztem. „Hogyan is robbant ki a Köztársaság téri csata?" Kitért a válasz elől. Csak annyit volt hajlandó mondani: a fegyveres civilek, akik beléptek az épületbe, nem mutattak ellenséges szándékot. Megerősítette viszont az 1957-es állítását: „kézigránát robbant közöttük".
Vagyis világos az ábra. Bizonyára nem az épületet elhagyni szándékozó fegyveresek egyike oldotta ki a ké-zigránát biztosítékát. Miért tette volna? Csak saját magukat veszélyeztethette ezzel. A kézigránátot Tompa vagy valamelyik katonája dobta az emeletről. Lehet, hogy pánik hangulatban, hiszen tegnap este óta feszült izgalommal várták az „ellenforradalmárok" támadását. S ekkor rá kellett döbbenniük, íme - ezek már itt ráz épületen belül vannak! Tehát védelmi-reflexből is fegyverükhöz nyúltak. Ennek során több fiatal lőtt sebet, sót halálos találatot kapott, mert ahogy Tompa Károly ezt elmondta 1957-ben, a civilek közül emberei csak egy személyt vettek őrizetbe.
Ebben a zűrzavarban a pártház kapujában álló álruhás -és igazi rendőrök elhagyták posztjukat és a Köztársaság téri bokrok között kerestek menedéket. A civil fegyvere-sek nem bántották őket. Egy részük eldobta fegyverét és hazament. Mások meg beálltak a nemzetőrök közé, akik viszont Tompa sortüze után ostrom alá vették a pártházat. 1956. október 30-a volt,10 óra 15 perc. A Köztársaság téri csata kezdetét vette.
Mielőtt e további eseményeket ismertetnénk, szükséges itt egy lényeges megállapítást tenni. A hazai pártirodalom évtizedeken keresztül tudatosan meghamisította és eltorzította a pártház ostromának jellegét. A náci dr. Joseph Goebbels - Hitler propagandaminisztere - örömét lelhette volna például a Hallás Ervin-Lajtai Vera-féle „Köztársaságtér,1956" című irományban, amelyben a szerzőpár 320 oldalon keresztül igyekezett bizonyítani, hogy a pártház elleni ostrom nem is az ÁVH-nak, hanem a kommunisták nagy-budapesti székházának szólt. Erre az életbevágó központi szervre akartak az „ellenforradal-márok" úgymond „halálos csapást" mérni. A letűnt rend-szer egy zsurnalisztája, Szántó Miklós - pártfunkcionárius, a kommunista Magyarok Világszövetsége elnevezésű BM-leányvállalatnál később fontos bizalmi pozícióban -előszeretettel font tényes glóriát a pártház elleni csatából. Egy 1970-es budapesti kiadványban („Szabadság, te szülj nekem rendet!" ez a könyv címe) feleleveníti az október 30-a előtti nap eseményeit. Ő maga is a Köztársaság téri pártházban volt. Szerinte Mező Imre elé akkor a térről elfogott fegyveres civileket hoztak. Arról faggatták őket, hogy mit keresnek a környéken. Szántó Miklós „legendá-riumából" idézünk:
„Felderítésre küldték őket. Háromszoros gyűrű fogja körül a pártházat. Parancsot kaptak, hogy a pártházból élve senki sem menekülhet. Ez a kommunisták utolsó támasz-pontja. A szovjet csapatok visszavonultak, már csak a Köztársaság téri pártház veszélyes. Ha ezt elfoglalják, akkor övék a főváros, és akié Budapest, azé az ország..."
Mit szóljunk ehhez a meséhez? A Köztársaság téri pártház eme szerénytelen felértékeléséhez? Tény, hogy október 30-ig semmiféle záróöv nem létezett a pártház körül. Hiszen ha ilyesmi lett volna, sem a szovjet harcijármű, de a ruhát és élelmiszert szállító ÁVH-s tehergépkocsi sem „mozoghatott" volna bántatlanul a körzetben. Október 30-án 10 óráig az ment be a pártházba, aki akart, és aki akart, az kijött onnan. Ezenfelül: október 30-án kommunista volt a kormány miniszterelnöke, kommunisták vettek részt a legitim működő kormányban. Megjelent a kommunisták lapja, a „Népszabadság", és lépések történtek az MDP át-változtatására, mégpedig MSZMP névvel. Október 30-án a régi rákosista vezetés mindenütt visszavonulót fúvatott. Az Akadémia utcai központi pártházat (amely valamivel talán fontosabb volt, mint a nagy-budapesti MDP székház) is kiürítették. Ságvári Ágnes pártfunkcionárius írja 1989-ben Budapesten „Mert nem hallgathatok..." című vissza-emlékezéseiben, hogy ők például az Akadémia utóban már október 29-én megkapták az utasítást: ürítsék ki az épüle-teket. Ne védjék az Akadémia utcai MDP központot. A vezető pártfunkcionáriusokért szovjet páncélosok jöttek. Egy BM miniszterhelyettes is ezen lánctalpas „járművön" oldott kereket. Akinek még volt kedve a pártért „küzdeni", az átment a Parlamentbe. Vagyis mindez csak aláhúzza a történelmi tényt: a Köztársaság téri pártház ostroma nem a párt ellen irányult. A fegyveres csoportok az álcázott belső karhatalmistákat támadták, azokat kívánták az épületből eltávolítani.
És most lássuk a BM 1957, június 11-i „Jelentés"-ét a csata kezdetéről;
„Először csak kézifegyverekkel, hadipuskákkal, gép-pisztolyokkal és golyószórókkal lőttek. A támadásuk fő bázisa az Erkel Színház volt, amelynek tetején több go-lyószóró volt felállítva. A színház Luther utcai oldalával szemben levő ház kapujából golyószóróval lőttek. A fel-kelők egy csoportja a Gázművek alatt levő szobortól húzódott csatárláncban a pártház felé, védelmül felhasz-nálva a park fáit és mélyedéseit. Egy csoport Beszkárt -ruhás felkelő a Kenyérmező utca sarkán a pártház oldalával szemben levő diákszállóba hatolt be és annak tetejéről nyitott tüzet a pártházra..."
Drámai leírás, amivel a pártállam nyomozóhatóságai azt kívánták feletteseiknek, bizonyítani, hogy a pártház el-len a felkelők előre kitervelt és jól átgondolt ostromra készültek fel. Ez megint csak legenda. Kezdetben a pártház bejárati oldalára tüzeltek a téren levő felkelők. Tulajdon-képpen még 11 órakor is akadtak olyan párttisztviselők, akik az oldalbejáratokon elhagyták az ostromlott párthá-zat. A villanyszolgáltatás, a telefon mindvégig működött a pártházban, ami már önmagában is arra mutat, hogy az ostromlók nem tervszerűen készültek feladataikra. Hiszen, ha ezt tették volna, akkor első teendőként az épületet - minden vonatkozásban - elzárják a külvilágtól!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Kedves speaker, - roppant hülyeségeket írsz te itten.
Az épület nem volt tele Ávossal, - pontosan két szakasz volt benne, - ha voltál katona, akkor tudod, hány fő az.
A szovjet katonák a Nagy Imre kormánnyal történt egyeztetés alapján vonultak ki, - nem éppen váratlanul.
Az oroszoknak szüksége volt egy kis "vérfürdőre", - ezért a térre rendelték a felkelőket, és utasították őket, hogy ne lépjenek közbe, ha az Asztalos ezredes csizmasarokkal felismerhetetlenségig szét akarja rugdalni a fejét, és a Mező Imrét is segítsék, ha éppen az az ötlete támad, hogy fejjel lefelé felakasztott holttestéből ki akarja vágni a szívét.
Sajátkezűleg, természetesen.
Rohadt egy dolog, ha a minden forradalom kísérőjelenségeként megjelenő csőcseléket kell védeni, - lehetne talán kisebb vehemenciával folytatni a szerecsenmosdatást...
No, de olvassuk tovább...
Szóval nagyImre elleni összeesküvés része volt? Így akarták lejáratni a forradalmat. Mostmár biztos, hogy a "szív kitépők" is civilruhás, a tömegbe vegyült ávósok voltak. (Későbbi munkásőrök)
PuPu!
Ez már nem a munksáőrség topik, hanem a Köztársaság téri csatáé! Most kezd érdekessé válni a dolog, mert arról van szó, amit én írtam, hogy az oroszok odadobták a pártszékházat a támadóknak azért, hogy ürügyet találjanak a komoly beavatkozásra, ellencsapásra.
A pártszékház parancsnoka egy hithű ávós még azután is provokálta a környékbeli felkelőket, (akik addig nem is tudtak a jelenlétükről a Köztársaság téren), miután az ÁVH-t már feloszlatta az a kormány, amelyben Kádár államminiszter volt. Amikor a felkelők és a környék már tudta, hogy az épület a feloszlatott ÁVÓ embereivel van tele, akik provokatív támadásokat indítanak, az oroszok hirtelen visszavonták a pártszékházat őrző tankjaikat. Az oroszokat ekkortájt Szerov tábornok, a KGB vezetője irányította. Ha ezekután azt fogjuk olvasni, hogy az ÁVH-s őrség rákosista parancsnoka is eltűnt a helyszínről és otthagyták a naív, rákosiéketat utáló, "megbízhatatlan" besorozott de most "továbbszolgáló" ÁVH-s katonákat, és magára hagyták a Nagy Imréhez közel álló, és ezért az ÁVH feloszlatásában is bűnbaknak tekintett Mező Imrét a környékbeli fegyveres felkelők dühének, akkor bizony itt nyilvánvaló provokáció történt, az oroszoknak szüksége volt egy "kis" vérfürdőre, ami később ürügy lehet egy beavatkozásra ("Magyarországon lincselik a kommunistákat!", amint ez később a Kremlben el is hangzott) és ennek a nemzetközi közvélemény elötti alátámasztásához már csak fényképes dokumentumok kellettek amit egy szemfüles és szenzáció hajhász amerikai riporter riasztásával és helyszínre engedésével biztosítottak.
Na de olvassuk tovább!
Szeretném a lehetőségekhez mérten a legjobban tisztázni az ott történteket. Annál mindenképpen tisztább lesz, mint amilyen az említett topicban volt.
Itt a következő rész:
(A scannelési hibákért elnézést, biztosan nem javítottam ki mindegyiket.)
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Ami ezután történt, annak megértéséhez vissza kell kanyarodnunk október 23-hoz.
Október 23-án a késő éjszakai órákban - ekkor még Hegedűs András a miniszterelnök és Gerő Ernő a párttit-kár - az Akadémia utcai MDP székházban a párt Politikai
Bizottságának javaslatára megalakult a „Katonai Bizott-ság". Ennek feladata a szervezés és kapcsolatteremtés volt a pártvezetőség és a fegyveres erők között. A bizottság elnöke Apró Antal lett, 1945 előtti kommunista párttag és Rákositól Gerőig mindenkit készségesen kiszolgáló, Moszkvához tűzön-vízen át hű funkcionárius. A Katonai Bizottság többi tagja is Apróhoz hasonló személy volt. A Bizottsághoz tartozott még a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter is. A Katonai Bizottság tevékenységéről alig van eddig megbízható adat. A lényeg; kezdetben a párt érdekében nagy lendülettel „szerveztek". A szovjet hadse-reg fellépése tudatában és számtalan hamis hír birtokában napokon keresztül abban a tévhitben éltek, hogy a ma-gyarországi „ellenforradalmat" a fegyveres erők „néhány óra alatt" leverik. A Katonai Bizottság a Honvédelmi Mi-nisztériumban rendezkedett be. Fegyvereket gyűjtöttek, amelyekkel a rendszerhez hű kommunistákat kívánták fel-szerelni és harcba vezetni. Valamiféle 1917-es bolsevik Vörös Gárdát kívántak létrehozni - természetesen a siker minden reménye nélkül. A magyar munkásság ugyanis ak-kor már jórészben fegyverben volt és a szovjet katonai intervenciós csapatok ellen harcolt Budán és Pesten - a forradalom győzelméért.
Ma már azt is tudjuk, hogy a Moszkvából Budapestre érkezett szovjet politikusok közül Anasztaz Mikoján szo-ros kapcsolatban állt a Katonai Bizottság több emberével. Az 1917-es októberi bolsevik puccsra emlékezve, ő volt az, aki javasolta a magyar elvtársaknak a munkásosztály felfegyverzését. Szovjet támogatás (és engedély) nélkül Apró Antalék ugyanis soha nem kezdhették volna meg a „magyar Vörös Gárdák" felállítását.
Október 28-a fordulópont a magyar forradalomban. A Katonai Bizottság a Nagy Imre-féle rádióbeszédben az eddigi rezsim bukását látta. Nézetük az volt, hogy a kormány a bejelentéssel kapitulált az „utca előtt". Apró tanácskozásra hívta össze embereit. Nem tudjuk még, hogy ebben az órában a szovjetek milyen álláspontot fog-laltak el az új magyarországi helyzetben - mivel az ese-mények gyorsvonati sebességgel robogtak. Annyi biztos, hogy Apró szovjet biztatásra cselekedett - ahogy egész életében. Nem tanulván a múlt hibáiból, és abban a szilárd hitben, hogy a nagy Szovjetunió nem hagyja cserben ma-gyar elvtársaikat, a Katonai Bizottság elhatározta: puccsot szervez Nagy Imre ellen. Egy rajtaütésszerű támadás során „kikapcsolják" Nagy Imrét és kormányát. Helyébe egy kommunista katonai diktatúrát állítanak. Függetlení-tik magukat az országban zajló eseményektől.
Apró Antalék terveit a Katonai Bizottság egy tagja, a mindig is heves természetű, vérmes Földes László 1984-ben ki is kotyogta. Budapesten „A második vonalban" címen megjelentetett visszaemlékezéseiben a következők olvashatók; „A terv tartalmazta a politikai vezetők (a Nagy-kormányról van szó! - G. P. megj.) néhány napos elszigetelését. Erre azért lett volna szükség, mert akkor még nem tudtuk, hogy ki az áruló közülük. Az egész Aka-démia utcát el akartuk zárni a külvilágtól... Azt reméltük, 48 óra alatt rendet teremtünk..."
Kijelölték a katonai diktatúra fejét is. Ez a magyar királyi honvédség egykori jutasi őrmestere,1945 óta kom-munista párttag és 1956-ban a kecskeméti III. hadtest parancsnoka Gyurkó Lajos vezérőrnagy lett volna - egy kevés intelligenciával rendelkezd, de szovjethű katona.
A Földes-féle idézet - még erősen kozmetikázott formá-jában is - önmagáért beszél. A „népi demokrácia megmen-tése érdekében" a Katonai Bizottság egy bolsevik típusú államcsínyre készült. Hogy ehhez - a szovjet forgatókönyv szerint - megadják a kellő hátteret, a katonai szervezés színhelyéül a Köztársaság téri MDP pártházat (stílusosabb lett volna egy gyár az Angyalföldön) jelölték ki.
Október 28-án este így érkezett a pártházba Tóth La-jos ezredes a HM-ból, egy néphadseregbeli politikai tiszt és másnap 8-10 újabb főtiszt és beosztott tiszt, hogy e pártházi „bázisból" megkezdjék a forradalommal szem-beni tevékenységüket. Tulajdonképpen a kerületi párt-szervezetek bevonásával akarták „fegyverbe hívni" a megbízható - mármint számukra megbízható - kommu-nistákat. Fegyvereket a néphadsereg raktárából igényel-tek. Úgy tervezték, hogy ezeket honvédségi gépkocsin szállítják a város különböző helyeire az odagyülekeztetett és felállítandó „vörös gárdista" osztagok részére.
Az események azonban eljártak felettük. Október 29-én már alig működtek a városban kerületi pártszervezetek. Az MDP szétesett, a funkcionáriusok saját jövőjüket néz-ték. Az ÁVH is szétesett. A budapesti Belső Karhatalom Szamuely Tibor laktanyáját Orbán Miklós ezredes október 30-ra lényegében feladta. Embereit vagy evakuálta, vagy egyszerűen szélnek eresztette. A BM-hez tartozó „zöld ÁVH", vagyis a határőrség Budapestre rendelt alakulatait október 29-én a déli órákban érte el a központi parancs: fejezzék be a rájuk bízott objektumok biztosítását, vonul-janak eredeti körleteikbe, esetleg vissza, vidéki helyőr-ségeikbe. Az MDP Akadémia utcai központi székházát eddig biztosító pécsi „zöld ÁVH"-s egységek is ekkor hagyták el - erre a parancsra -Budapestet (Ábel László 1992-es budapesti közlése). Egy részük visszaindult a Dunántúlra, két századot - még ma is titokzatos „erők" - Érden vontak össze. Ott gyülekeztették tudniillik azokat az egységeket, amelyeket a Nagy Imre-kormány ellen november 4-én a szovjet erők oldalán kívántak bevetni.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Mi a gondod?
Nagyjából stimmel, - leszámítva persze azt, amit Gosztonyi "történész" esetében le kell számítani ...
No és most mi az a minőségileg új, amit megtuttál ebből?
Vagy akkor itten derült ki, hogy a Munkáőrség=ÁVO ?
Lujzi, - ne kötötzködj!
:O)))
Don Quihösurg,
csak érdeklődtem. Már kérdezni sem szabad ?
Zmac
Dícséretes az erőfeszítésed, amivel tájékoztatsz bennünket a történelmi esemény egyik interpretációjáról (bizonyára ez a helyes, de nem tudom, lehet másként is). Viszont nem tudom, hogy miféle politikai cselekvésnek kellene akkor most következnie ebből ?
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Tompa Károly a rendelkezésére álló első napokban igyekezett megismerni a rábízott védelmi objektum különböző pontjait és karhatalmi szempontból megszerbezni az épület fegyveres biztosítását. Politikai vagy másféle eligazítást Orbán Miklóstól nem kapott. Az ÁVH-s ezredes csak telefonon keresztül biztatta: tartsanak ki, az „ellenforradalom” leverése már folyamatban van! Tompának megkönnyebbülés volt tudnia, hogy a szovjetek október 25-én éjjel három T-34-es páncélost állítottak a pártház elé. Ezek e következő napokban is ott maradtak a téren. A katonák az épületbe soha nem jöttek be, jelenlétük viszont biztosítás volt arra nézve, hogy az épület mentes marad mindenféle külső támadástól.
Mint mondottuk, Orbán ezredes a pártház védelmét Tompa Károly hadnagyra bízta. A másik szakasz parancsnoka Várkonyi György, egy 23 éves alhadnagy, Tompa beosztottja volt. Tompa igyekezett kézbe venni a dolgokat. Idézek egy 1957-es (első és utolsó) nyilvános írásos nyilatkozatából.
„Október 23-án este Várkonyi hadnaggyal (tulajdonképpen alhadnagy – G.P. megj.) közösen megszerveztük az épület védelmét. Én a szakaszommal az első emeletet foglaltam el, ezenkívül néhány embert felküldtem a negyedik emeletre, elsősorban azzal a feladattal, hogy a Rákóczi út felőli polgári épületek tetejét figyeljék, nem szerveznek-e abból az irányból támadást a pártház ellen. Várkonyi szakaszával a földszintet, a lépcsőházat és a második emeletet biztosította. A földszintet, a kapubejáratot öt-hat harcos védte, a lépcsőházban négy-öt őr volt elhelyezve, az étkezdében ugyancsak öt harcost helyezett el Várkonyi hadnagy, tekintettel arra, hogy az étkezde ablakai a térre néztek. Ezenkívül a második emeleten volt még három-négy beosztott katonánk…”
Ez a hosszúlélegzetű idézet is bizonyítás a maga nemében. Lám, a karhatalmisták a forradalom első napjaiban felkészültek egy, az épületet megcélzó, külső támadás elhárítására. Már ez a tény is cáfolja a későbbi, a pártpropaganda által terjesztett állításokat, miszerint az október 30-i támadás a pártház védőit „meglepte" volna. Tompa a rábízott védelmi objektumok nagyságára való tekintettel Orbán Miklóstól október 26-ától kezdve erősítést igényelt. Megígérték neki, hogy amint beérkeznek a Veszprémből felrendelt karhatalmi erők – abból küldenek a Köztársaság térre. De ezek az egységek soha nem érkeztek meg Budapestre!
Időközben Mező Imre Tompától függetlenül maga is igényelt a Belügyminisztérium fegyverraktárából puskákat, géppisztolyokat. A Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztálya egy 1957 június 11-én kelt „szigorúan titkos” jelzetű Jelentés szerint (amelynek tárgya a „budapesti pártbizottság ellen intézett támadás”) 1956 október 24-én kb. 50 puska, kellő mennyiségű lőszer és 2 láda kézigránát érkezett az épületbe. Ezekkel a pártbizottság dolgozóit fegyverezték fel, akik – úgy látszik – értettek a fegyverekhez, talán mert ilyenfajta kiképzést is kaptak. Tompa a felfegyverzett civileket is őrségbe osztotta, és bevonta védelmi tervébe. Védőrsége így kb. 100 főre nőtt.
A nehézségeket elsősorban a politikai kérdések tisztázatlansága adta. Tompa Károly elbeszéléséből is tudjuk, de más források is mondják: október 25-től kezdve a karhatalmisták hangulata, harci kedve folyamatosan romlott. A Belső Karhatalom legénységi állományának nagy részét rendszerhű, így megbízható parasztfiúk adták. Igaz, nem önkéntesekként jelentkeztek a testületeknél. Többségük megkérdezés nélkül, a sorozásnál került a Belső Karhatalomhoz, ahol a néphadsereg újoncaival ellentétben bizonyos előnyöket élveztek (zsold, ellátás, stb.). Ha ezek a fiatal katonák a városi emberek helyzetével, életkörülményeivel nem is voltak tisztában, saját otthoni – falubeli – problémáikat már a család keretein belül ismerték, észlelték. Ha nem is nyíltan, vagy jobban mondva tudatosan, de 1956-ban már ők, a sorozott államvédelmista „belső karhatalmisták” is valamilyen vonatkozásban elégedetlenek voltak a rendszerrel. Sérelmeik paraszti létükből adódtak. A Köztársaság téri pártházban szolgálatot teljesítő K. Farkas József a „Népszabadság” hasábjain, 1957 elején életéről kérdezvén ezeket mondta: „Apáméknak 12 holdjuk volt. Ehhez a földhöz kilencen vannak. Ötven mázsa búzánk termett, s annyit vittek el belőle a beszolgáltatásnál, hogy a fejadag sem maradt meg. A kenyeret a péktől kellett vennünk. Elhiszik, hogy nekem nincs egy ruhám, amiben majd kimenjek a kórházból ha meggyógyulok? Hát nekünk nem ugyanúgy fájtak Rákosiék embertelen intézkedései, mint a többi dolgozónak?”
Október 24-e és 29-e között a pártház őrsége bizony elég meggondolatlanul, sőt ostobán viselkedett. Kihasználva védett és szovjet páncélosoktól biztosított helyzetüket, a parancsuk eredeti feladatához hűtlenné válva, előszeretettel és aktív módon beavatkoztak a környék eseményeibe. Maga Tompa Károly mondta el nekem Budapesten 1990 augusztusában, amikor megkerestem és a 34 év előtti eseményekről kérdeztem, hogy katonái október 24-én (és a rákövetkező napokban is) a Köztársaság térre és közvetlen környékére jártak ki „portyázni”. Ha valahol fegyveres fiatalra akadtak, azt lefegyverezték, és behozták a pártházba. „Kihallgattuk, majd megfelelő ajánlással átadtuk őket a Mosonyi utcai rendőrségnek…” – mondotta. A BM már idézett 1957-es „szigorúan titkos” Jelentéséből pedig kiderül, hogy egy kisebb felkelő csoport október 25-én a pártház élelemszállító kocsiját akarta megszerezni. „A védők tüzet nyitottak rájuk, mire elmenekültek. Az egyik felkelő súlyosan megsebesült. A sebesültet elsősegélyben részesítették, majd a pártház egészségügyi részleg parancsnoka egy létrából rögtönzött hordágyon, két fehérköpenyes elvtárssal a Koltói Anna Kórházba szállította az esti órákban…”
Mindezen akciókkal Tompa károly csapata felfedte a környék lakossága (és bizonyára a felkelő csoportok) előtt is valós kilétét.
A környéken ezek után mindenki tudta, hogy az MDP székházban „nagyszámú” államvédelmi őrség tanyázik.
Október 28-án a kora délutáni órákban Nagy Imre miniszterelnök a Kossuth Rádió hullámhosszán általános tűzszünetet rendelt el Budapesten. Pár órával később ismét mikrofon elé állt. Beszéde a forradalom győzelmének meghirdetése volt. A nép követeléseit kormánya – mondotta – magáévá teszi. Kilátásba helyezte a tárgyalásokat a szovjet csapatok Magyarországról való kivonása érdekében, és a továbbiakban bejelentette: „ A rend helyreállítása után egységes új államrendőrséget szervezünk. Az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük…”
Az ÁVH feloszlatásának híre a Köztársaság téri pártházban szolgálatot teljesítőknél megtette hatását. Az épületben ugyanis egész nap bömbölt a rádió. A hírt nem lehetett letagadni. Mindenki hallotta. A sorozott államvédelmista karhatalmisták Nagy Imre bejelentését úgy értelmezték, hogy mivel a testületet feloszlatják, az ő szolgálatuk is befejeződött. Le akartak szerelni, haza akartak menni.
Tompa Károly 1957-es nyilatkozatából idézünk:
„… Ezekben az órákban egyre romlott az őrség hangulata. Nem értették, mit jelent a rádióban közvetített rendelkezés az Államvédelmi Hatóság felszámolásáról. Megértettem velük, hogy ez csak az operatív szervekre vonatkozik. A karhatalomra most nagyobb szükség van, mint bármikor ezideig – mire a harcosok megfogadták, hogy megvédik a pártházat minden eszközzel, ha kell életük árán is!”
Miért volt szükség Tompa Károly ilyenfajta nagy fogadkozására?
Miért tartott a parancsnokság egy ilyenfajta „kívülről” jövő támadástól? Hiszen a magyar forradalom történetéből ma már tudjuk: ahol az ÁVH nem provokálta a tömegeket, ahol nem lépett fel csekista brutalitással a néppel szemben, ott – legalábbis október 30-ig – a Belső Karhatalom harcosai ellen a forradalmárok nem kezdeményeztek tűzharcot. A testületet békén hagyták. Kitértek útjából. Csak a szovjet katonai egységek ellen harcoltak. A Köztársaság téri pártházban tartózkodó őrcsoport azonban csak október 30-án vált egycsapásra megtámadottá, azaz a pártház védőjévé. Mindeddig – a részleteket az előzőekben már említettük – ahol csak tehették, ők kergették, vadászták a forradalmárokat. Így már október 24-én az egyik „portya” alkalmával három személyt „szereltek le”. Október 25-én újabb civil fegyvereseket tartóztattak fel, akik a Koltói Anna Kórház irányába szelték át a teret, nem törődvén (talán nem is tudván arról) hogy mi is van a pártházban. Október 29-én, (egy nappal a Köztársaság téri csata előtt), sötétedés után, Tompa emberei ismét fiatal fegyveresekre bukkantak a téren. Elvették fegyvereiket, hiába igazolták ők magukat nemzetőr igazolvánnyal, amely egyben fegyverviselési jogot is jelentett. Tompáék szemében ezek, a Nagy Imre kormány által kiállított igazolványok érvénytelenek voltak. Pedig ekkor – október 29-én vagyunk – az ÁVH és vele együtt a belső karhatalom jogilag tulajdonképpen egy „nem létező” testület volt. Úgy is mondhatnánk: egy illegális fegyveres csoport. Hiszen ahogy ezt az előzőekben kifejtettük, október 28-án maga Nagy Imre rendelte le az ÁVH feloszlatását.
Persze, Nagy Imre (és a forradalom) ellenségei ezzel a lépéssel nem értettek egyet. A pártházban alakulóban volt egy Nagy Imre (és a győztes forradalom) elleni akció. Az itt gyülekező pártfunkcionáriusok és katonák – köztük a néphadsereg politikai tisztjei – a pártházban biztonságban tudták magukat. Nem csoda az erős fegyveres őrség miatt, de azért is, mert a téren, épületük előtt október 29-én délelőtt még mindig ott álltak a szovjet harckocsik. Ezeket azonban e nap délutánján 16 órakor a szovjet felsőbb parancsnokság kivonta a Köztársaság térről. Helyükbe egy páncélozott harci jármű jött. Ennek ugyan ágyúja nem volt, de volt egy nehézgéppuskája, ami egy, az épület elleni támadásnál komoly károkat tudott volna okozni a rohamozóknak. Ki és miért rendelte vissza a szovjet páncélosokat – ma sem tudjuk! Egy biztos, ez provokáció volt. Prédának dobták oda a szovjetek a pártházat!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
"A rendszer védelmét szervezték." — ez tudtommal azt jelenti, hogy Asztalos J. (?) vezetésével megalkult a párt Katonai Bizottsága, és elkezdték számba venni a mozgósítható embereket és a felszerelésükhöz beszerezhető eszközöket.
Mivel a "Munkásőr fegyverraktár" témában folyamatos offtapicskálás folyt, úgy gondoltam, érdemes a címben említett eseménynek saját topicot nyitni. A levegőbe beszélést elkerülendő, ide fogom másolni Gosztonyi Péter: A magyar Golgota c. könyvéből az ide vonatkozó részt. (Százszorszép kiadó és nyomda Kft, 1993)
Hosszú lesz, úgyhogy darabolom.
>>>>>>>>>>>>>>>>
A Magyar Dolgozók Pártja nagy-budapesti székháza ostroma az 1956-os forradalom történetében ha nem is döntő, de jelentős helyet foglal el.
Állítjuk ezt annál is inkább, mivel november a 4-én idegen csapatok segítségével hatalomra került Kádár-kormány, a Köztársaság téri pártház előtt lezajlott drámai eseményeket – a csatát és kísérő jelenségeit is – uralma első hónapjától kezdve, saját politikai céljaira használta fel. Az eseményeket összefüggéseiből kiemelte, torzított optikával felnagyította és propaganda beállítottságával egy egész forradalomra, annak céljaira és jellegére általánosította. Az évtizedeken át tartó ködösítés révén a Köztársaság téri pártház 1956-os ostroma a pártállamban amolyan „tanmesévé” nőtte ki magát, melyet a párt propagandistái előszeretettel terjesztettek mind a szovjet táborban, mind pedig – ha erre lehetőségük volt – a nyugati „testvérpártok”, illetve „haladó erők” soraiban.
A hatvanas évek elején kezdtem kutatni a Köztársaság téri MDP székház ostromának történetét. Nyugati kutatásaim, amelyekbe természetszerűen bevontam a budapesti pártpropaganda és memoár-irodalom e témával foglalkozó – és egymásnak számos pontban ellentmondó – termékeit is, a legutóbbi időkben tudtam terjeszteni Magyarországon. Levelezés és beszélgetések útján sikerült új forrásokra és személyekre találni, többek között 1990-ben a 60 év körüli Tompa Károlyra, aki 1956-ban mint fiatal ÁVH-s hadnagy a Köztársaság téri pártház védelmét szervezte és vezette.
Hogyan is kezdődött?
1956. október 23-án 18 óra körül két szakasz „kék” parolis ÁVH-s katona szállta meg a pártszékházat. A Belügyminisztérium ÁVH Belső Karhatalmának alakulatai voltak. A budapesti Belső Karhatalom ezredhez tartoztak. Az október 23-I délelőtti és délutáni események, a tüntetések mind a tiszteket mind a legénységet – a sorozott állományú katonákat – meglepetésszerűen és politikailag felkészületlenül érték. A Hungária körúti Szamuely Tibor karhatalmista laktanyában elhelyezett zászlóaljak túlnyomó többsége október 23-án is a megszokott őrségi és biztosítási feladatokat látta el. Orbán Miklós ÁVH-s ezredes, a BM-ÁVH Belső Karhatalom országos parancsnoka a Köztársaság térre vezényelt a laktanyából két ÁVH-s szakaszt, akik szolgálatból visszamaradt emberekből álltak. Így Tompa Károly hadnagy, a parancsnok és helyettese Várkonyi György alhadnagy nem saját szakaszaikkal, hanem általuk alig ismert karhatalmistákkal vonultak ki a Köztársaság térre. Fegyvereiket sem a rendszeresített norma alapján szedték össze. Kevés géppisztoly volt a karhatalmistáknál. Golyószórót nem is vételeztek.
A pártházban örömmel fogadták az erősítést: az 51 jól felszerelt ÁVH-st. Eddig az épületet három rendőr és egy pisztollyal rendelkező kapuőr vigyázta.
Tompa hadnagy egy 1957-ben Budapesten megjelentetett könyvben (Sólyom-Zele: harcban az ellenforradalommal) megírta, hogy szakasza lőszer-ellátása „kielégítő” volt. Könnygázgránátokat is vittek magukkal, és a későbbiekben a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségéről még további 50 puskát, két láda kézigránátot és három láda lőszert kaptak. Golyószórót a következő napokban Várkonyi ÁVH-s alhadnagy szerzett – egy a közelben „portyázó” Szombathelyről felrendelt ÁVH-s egységtől, melynek parancsnoka véletlenül az alhadnagy iskolatársa volt. Október 27-én újabb fegyver- és lőszerszállítmány érkezett az épületbe: 25 géppisztoly és a hozzájuk való lőszer.
Az épületben (és a mellette levő DISZ székházban) számos pártfunkcionárius és tisztviselő tartózkodott, főleg a forradalom első napjaiban. Várták a központi szervek utasításait, de azok elmaradtak. Az MDP Akadémia utcai központi székházában tartózkodó pártvezetőség országos ügyekkel volt elfoglalva. A rendszer védelmét szervezték. A szovjet katonai beavatkozás ekkor már eldöntött tény volt. Székesfehérvárról, Ceglédről és Kecskemétről felrendelt szovjet csapatok – a Magyarországon tartózkodó szovjet Különleges Hadtest alakulatai – a főváros utcáin tűzharcban álltak a felkelő csoportokkal.
Tompa Károly, az alig 26 éves hadnagy első feladatként megszervezte a pártház – és a hozzá tartózó DISZ központ – védelmét. Nem volt könnyű feladat. Egyrészt, mert Tompa ilyenfajta karhatalmi tevékenységre nem volt kiképezve, azonkívül, mint említettük, embereinek többségét sem ismerte. Igaz, mindannyian egy laktanyában teljesítettek szolgálatot, de akikkel összeszokott, azok október 23-án a riadónál megszokott őrségi feladataikat látták el Nagy-Budapesten. Aki valaha is katona volt, tudja: veszélyhelyzetben az a jó, ha a parancsnok ismeri embereit, és így kölcsönösen megbíznak egymásban.
Tompa Károly későbbi elbeszélése szerint, a pártházban elég nagy zűrzavart talált. Majd’ száz civil tartózkodott az épületben. Úgynevezett „pártmunkások”, vagyis funkcionáriusok és adminisztratív, kisegítő személyzet. Ennyi ember rendszeres élelmezése már önmagában is nehéz feladat volt. Tompára tartozott az is, éppúgy, mint az épületet a kapuból biztosító három rendőr ellátása.
„Tulajdonképpen pártmunka ezekben a napokban nem volt.” – emlékezett vissza később Lovas Márton funkcionárius az 1957-es „Magyarország” című hetilap hasábjain, a pártházban töltött napokra. „A beosztottak egy része egyszer-kétszer meglátogatta a hozzájuk tartozó pártszervezeteket, amelyek javarésze egyébként sem működött. A kerületi párttitkárokkal rendszeres telefonkapcsolatot tartottunk…”
Vagyis igyekeztek bennük a „lelket” tartani, és közben egymást is biztatni a további kitartásra. Az MDP nagy-budapesti pártbizottság vezetője (első titkári minőségben) a 45 éves „hivatásos forradalmár” Kovács István volt. Egy a háború előtti Szovjetuniót is megjárt Moszkvahű kommunista, akinek, mint később kiderült, szoros kapcsolatai voltak a legfőbb szovjet pártvezetőséggel. Ő az épületből október 29-én este távozott – elvtársai küldték el, vagy a szovjetek hívták, mai napig sem tudjuk. Egyszerűen „eltűnt”. Mező Imre, az MDP nagy-budapesti pártbizottsága másodtitkára vette át a vezetést, akit a pártházban sokan tiszteltek, és ezen felül tudták, hogy krízishelyzetekben megállja a helyét. Mező pártmúltjához ugyanis hozzátartozik, hogy 1937-ben a Nemzetközi Brigádok soraiban Spanyolországban Franco ellen harcolt. 1956 őszén Mező Imre politikailag Nagy Imréhez állt közel, osztotta legtöbb nézetét. Igaz, Kádár Jánost is becsülte. Kádár mint ismeretes, 1956 október 25-től az MDP vezetője volt.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
