"a láng sokszor befordul lángterelő fölé - ez gondolom nem szerencsés a tiszta égés szempontjából."
Ha a fagáz+levegő keverék megfelelő arányú a meggyulladás helyén (benn a tűztérben), akkor maga a láng vége szerintem akár ki is lóghat a kályhából egészen a füstcsőbe is, az égés hatásfoka ettől nem lesz rosszabb.
Amire figyelni kell:
- A létrehozott hőmennyiségből minden hőt vegyünk ki magunknak, a kéménybe lehetőleg csak annyi hő jusson, amennyi a kémény megfelelő működtetéséhez feltétlenül szükséges, egy cseppel sem több (de kevesebb se).
- A kályha alkatrészei valószínűleg fel vannak készítve a láng hőmérsékletére, de a füstcsőből léteznek papírvékony kényes jószágok is. Ha a láng rendszeresen megnyúlik, mindenképpen jó vastag füstcsövet alkalmazunk.
A lángterelő szerintem
- egyrészt megnyújtja a láng útját arra (az estere, ha a gazdi gagyi füstcsövet vagy hőszigetelt kéményt alkalmazna)
- másrészt a hőt nagyobb területen osztja el a kályha külső felületén (hasznos hőleadó felület növelése)
- komolyabb kályháknál részt vehet a másodlagos/harmadlagos levegő bejuttatásában/elkeverésében
Zuzia vízteres kandalló 19 Kw eladó, alulméretezés miatt .
Egy fűtési szezont használtuk.
Garancia 2021.09 .04- ig van. Adatai a képek között láthatóak. Az eredeti képetől eltérően mi domború üveggel kértük. Őrbottyánban megtekinthető . Szállításban, cipekedésben nem tudunk segíteni.
"Arra is gondolj, hogy a fával túlságosan "kitöltött" tűztérben nem biztos, hogy odajut a (megfelelő mennyiségű) levegő, ahol szükség van rá."
Teljesen igazad van, de én nem is akarok tűzteret tervezni, csak érdekelne a gyakorlati tapasztalat.
Bízom abban, hogy a nevesebb gyártók azért átgondolt készüléket dobnak a piacra.
Mindenesetre, ha megnézed Romotopnál azért a hasonló teljesítményű tűzterek térfogata hasonló, úgy játszanak az ajtó szélességével, hogy hozzá igazítják a magasságot ill. a tűztér mélységét.
Lehet számolgatni térfogatot, tűztér felületet, ajtónyílást - ezek azért nagyságrendileg hasonlók. A kw-ra jutó liter sem tér el drámaian.
Ha megnézed, a régi kályhám 15l-es térfogatához képest a legkisebb Romotop is 36l-es tűztérfogattal rendelkezik, márpedig a kályhában is füstmentesen tudok tüzelni.
A kályhám tűztere 20x20cm alapterületű, 40cm magas. Álló fahasáboknál (másként nem is lehet) a láng sokszor befordul lángterelő fölé - ez gondolom nem szerencsés a tiszta égés szempontjából.
Arra is gondolj, hogy a fával túlságosan "kitöltött" tűztérben nem biztos, hogy odajut a (megfelelő mennyiségű) levegő, ahol szükség van rá.
A felforrósodott fahasábokból dől az éghető gáz, ami oxigén híján elégetlenül huss, ki a kéménybe, ahol csak annyi örömünk lesz belőle, hogy jó vastag kátrány lesz az elégetlen fagázból.
Ha a nagy nehezen "legyártott" fagáz mellé nem adunk elég levegőt ÉS megfelelően magas hőmérsékletet (hogy a gázkeverék meg is gyulladjon), akkor felesleges volt annyit erőlködni a baltával a farakás mellett.
A fákat az erdészetben méteresre vágják. Ezeket később háromfelé vágják, ezért egy fahasáb átlagos hossza 33 cm. A legtöbb ember csak fekvő fahasábokkal képes tüzeskedni, ezért 40 centinél keskenyebb belső méretű tűzteret csak nemgondolkodó amatőrök és tüzelési profik vásárolnak. A túlnyomó többség nem vesz meg egy kis aljú tűzteret, ezért nem is nagyon gyártanak ilyet.
Egyébként írd be a google-ba, hogy "tűztér", utána kattints a "képek" feliratra és keress a képek között függőleges ablakú tűztereket (nem sok lesz).
"
Sziasztok!
Pont ezen a kérdéskörön gondolkodtam, mert helytakarékosság miatt szimpatikusak a keskeny kivitelű tűzterek. Eddig leginkább kályhát használtam a garázsban, az ugye kis alapterületű, álló tűztér, a fa is áll benne. Kandallót még nem használtam.
Emiatt 25cm-es konyhakész akácot és csert vásároltam, ilyen is van a tüzépen. Egyébként a rönköket egy célgépben nagy hintafűrésszel darabolják, ütközőnek tolva, tehát a hosszméret pontos. A leeső fát meg mindjárt hasogatja egy munkahenger.
A 25cm-es hasáb meg elfér fekve egy keskenyebb tűztérben is, nem?
A 33x28cm alapterületű tűztérben elfér akár két 25cm-es hasáb is egymás mögött, de a 50 ill. 47 cm széles tűztérben "lötyög" a 33cm-es hasábfa is, a 210cm mélységben pedig nem fér el kettő?
Az eggyel nagyobb tűzterek már mélyebbek, de a névleges teljesítmény is nő 5kW-ról 6,5-re.
Romotop 59.50.01 390 x 506 x 330 (Ma x szé x mé)
Gyakorló kandallósoktól kérdezném, mi szól a 42.50 ellen?
Való igaz, 33-as hasábbal nem jó. De ha van 25-ös is?
Ha a szűkítőt közvetlenül a tűztér kimenetére teszed, akkor fizikailag úgy fog működni a dolog, mintha a tűzteret eleve olyan kimenettel gyártották volna.
Ennél távolabb/feljebb már veszélyes játék a szűkítés alkalmazása, a füstgáz útvonala innentől egész a kémény felső végig vagy változatlan legyen, vagy táguljon.
Most tervezem lecserélni a régi öntöttvas kályhát vagy egy új kandallóbetétre, ami köré egy kisebb hőtároló "rendszert" építenék. Az viszont már most látszik, hogy jó eséllyel nem fogok találni olyan terméket aminek a mostanihoz hasonló 12-es kéménykimenete lenne, tehát szűkítenem kell majd. Mindezt úgy, hogy egy hődob is a rendszer része lenne. A kérdés, hogy a szűkítőt a tűztér és a hődob közé érdemes/szabad rakni, vagy a hődob és a kéménykijárat közé? Egyáltalán, a hődob fogja-e bírni a lezárt térben való működést, vagy eleve felejtsem el és samot elemekből kell járatot építeni?
Ne a szellőző keretének a külső méretét nézd, hanem azt, hogy hány négyzetcentiméternyi lyukat biztosít a levegő számára. És eközben gondolj arra, hogy ez a hülye kilowattonként legalább 100 cm2-nyi nyílást javasolt. És nem csak felülre, de alulra is.
A kandalló Hitze Albero 14 típus, aminek 14 kw a fűtési teljesítménye. Nézegettem a szellőzőrácsokat, felülre: 17x49cm + 17x30cm Alulra pedig 2 db. 6x40cm-es és 1 db.6x20cm "hosszúkás" szellőzőt gondoltam.
"Hallottam valakitől olyat, hogy nem jó mert nem tud leadni elég hőt"
A szükségesnél tízszer kisebb lyukon valóban rohadt kevés hő fog kijönni a kandalló díszburkolatából, tehát a hő nagy része benn marad.
Ha anyira buták vagyunk, hogy nem engedjük kijönni a kandalló díszburkolatából a hőt (túl kicsi a lyuk alul vagy felül), akkor a díszburkolat belseje akár 2-300 fokosra is felforrósodhat és ne csodálkozzunk, ha egy rohadt forró fal megreped.
Ha valóban fűteni akarsz (nem csak látványkandalló), akkor 17 centi x 3 centi = 51 cm2 nyílás egy vicc, semmire sem elég.
Szerintem az alsó levegő beeresztő és a felső meleg levegő kieresztő nyílások összfelülete ne legyen kevesebb, mint KILOWATTONKÉNT 100 cm2, tehát pl egy 5 kilowattos tűztér felett ilyen kis izéből szerintem 10 darabot kellene beépíteni. Még szerencse, hogy vannak ennél hosszabbak is (habár a 30 milliméteres résmagasság mindegyiknél erősen komolytalan a gyártó részéről).
Nekünk ilyen van, bőven jó. Felül 1x60, és 2x45centis lehet, alul beszívónak 1x45, plusz a betét körül van hagyva légrés. Bőven elegendő szerintem. Ennyivel képes kifűteni egy 86nm-es emeletes ikerházat. (gázzal is fűtünk mellette) Ha meg van durrantva a kandalló, a felső annyira átforrósodik, hogy kézzel nem lehet megfogni.
Valaki használ ilyen minimál szellőző rácsot? Hallottam valakitől olyat, hogy nem jó mert nem tud leadni elég hőt és reped mellette a fal. Valakinek valami tapasztalat? Előre is köszönöm!
Tudnátok segíteni, hogy a képen látható vízteres kandalló burkoásához hol találok a neten útmutatót, ötleteket? Valami részletesebb leírás kelne, hogy néz ki és hogy kell felépíteni a vázszerkezetet, hogy kerül bele a szigetelés, stb. nem csináltam még ilyent, de mindenfélét barkácsolok (burkolás, faházépítés, stb.)
Mennyibe kerülne ez a munka (kb.) ha kiadnám egy mesternek?
Kratki MBM 10 kandallóbetétet néztünk ki. Valaki tudna erről a márkáról írni valamit, hogy megéri-e vagy ebben az árkategóriában inkább romotop vagy esetleg más márka. Azt szeretnék, hogy szabályozható fűtőteljesítményű legyen.
en 10 eve hasznalok egy Supra Astra D betetet, ami lemez, de ontotvas betetek vannak benne, 180-as kemeny kellett hozza. vettem hozza konvekcios burkolatot is es elvezettem a levegot ide-oda. az egesz hazat befuti, 120nm tetoterrel, egy szoba kivetelevel, ott van egy cserepkalyha. a hazban nem lakunk folyamatosan, futesi idenyben csak kb. 1 honapot vagyunk ott. nincs mas futes. a nem megfelelo atoblites es a idonkenti tulfutes miatt mar csereltem benne hatso ontvenylapot. ezenkivul nem volt vele problema. 2010-ben 200eFt volt. nagyon meg vagyok vele elegedve es ha kellene, ujra ilyet vennek. igaz ez joval dragabb, mint amit te linkeltel, de meg sem kozeliti a mai design kandallok arat. azota szereltem bele hoszenzort es tudom figyelni a hatlap homeresekletet, azonkivul az atoblites is kiegeszitettem ket 150-es csovel. igy mar remelem nem lesz ontveny repedes.
az altalad linkelt kalyhat lattam mar parat, eleg gyenge minoseg jellemzi, foleg az ajtok zarasa lesz hamarosan elegtelen, ha nem rogton az. de nyilvan ennyi penzbol ma mar nem lehet csodat tenni.
A legálisan vásárolt tűzifa elég drága fűtőanyag, ráadásul a legtöbb ember rossz hatásfokkal tüzel, ezért számos olcsóbb fűtési mód is léteik, tehát a fatüzelés ebből a szempontból nem éri meg.
De ha a feni mondat nem érdekel: aki tudja, hogy mit csinál (mert érti a fizikát, vagy eltanulta azoktól, akik értik a fizikát), az falazásos technikával NAGYON jó hatásfokú és nagyon jó hőtárolású kályhákat tud csinálni. Úgy is lehet mondani, hogy az okos falazásos módszerrel készült kályhák a világ legjobb kályhái között vannak (a bután falazottak meg a legszarabbak között :)