Ha a szűkítőt közvetlenül a tűztér kimenetére teszed, akkor fizikailag úgy fog működni a dolog, mintha a tűzteret eleve olyan kimenettel gyártották volna.
Ennél távolabb/feljebb már veszélyes játék a szűkítés alkalmazása, a füstgáz útvonala innentől egész a kémény felső végig vagy változatlan legyen, vagy táguljon.
Most tervezem lecserélni a régi öntöttvas kályhát vagy egy új kandallóbetétre, ami köré egy kisebb hőtároló "rendszert" építenék. Az viszont már most látszik, hogy jó eséllyel nem fogok találni olyan terméket aminek a mostanihoz hasonló 12-es kéménykimenete lenne, tehát szűkítenem kell majd. Mindezt úgy, hogy egy hődob is a rendszer része lenne. A kérdés, hogy a szűkítőt a tűztér és a hődob közé érdemes/szabad rakni, vagy a hődob és a kéménykijárat közé? Egyáltalán, a hődob fogja-e bírni a lezárt térben való működést, vagy eleve felejtsem el és samot elemekből kell járatot építeni?
Ne a szellőző keretének a külső méretét nézd, hanem azt, hogy hány négyzetcentiméternyi lyukat biztosít a levegő számára. És eközben gondolj arra, hogy ez a hülye kilowattonként legalább 100 cm2-nyi nyílást javasolt. És nem csak felülre, de alulra is.
A kandalló Hitze Albero 14 típus, aminek 14 kw a fűtési teljesítménye. Nézegettem a szellőzőrácsokat, felülre: 17x49cm + 17x30cm Alulra pedig 2 db. 6x40cm-es és 1 db.6x20cm "hosszúkás" szellőzőt gondoltam.
"Hallottam valakitől olyat, hogy nem jó mert nem tud leadni elég hőt"
A szükségesnél tízszer kisebb lyukon valóban rohadt kevés hő fog kijönni a kandalló díszburkolatából, tehát a hő nagy része benn marad.
Ha anyira buták vagyunk, hogy nem engedjük kijönni a kandalló díszburkolatából a hőt (túl kicsi a lyuk alul vagy felül), akkor a díszburkolat belseje akár 2-300 fokosra is felforrósodhat és ne csodálkozzunk, ha egy rohadt forró fal megreped.
Ha valóban fűteni akarsz (nem csak látványkandalló), akkor 17 centi x 3 centi = 51 cm2 nyílás egy vicc, semmire sem elég.
Szerintem az alsó levegő beeresztő és a felső meleg levegő kieresztő nyílások összfelülete ne legyen kevesebb, mint KILOWATTONKÉNT 100 cm2, tehát pl egy 5 kilowattos tűztér felett ilyen kis izéből szerintem 10 darabot kellene beépíteni. Még szerencse, hogy vannak ennél hosszabbak is (habár a 30 milliméteres résmagasság mindegyiknél erősen komolytalan a gyártó részéről).
Nekünk ilyen van, bőven jó. Felül 1x60, és 2x45centis lehet, alul beszívónak 1x45, plusz a betét körül van hagyva légrés. Bőven elegendő szerintem. Ennyivel képes kifűteni egy 86nm-es emeletes ikerházat. (gázzal is fűtünk mellette) Ha meg van durrantva a kandalló, a felső annyira átforrósodik, hogy kézzel nem lehet megfogni.
Valaki használ ilyen minimál szellőző rácsot? Hallottam valakitől olyat, hogy nem jó mert nem tud leadni elég hőt és reped mellette a fal. Valakinek valami tapasztalat? Előre is köszönöm!
Tudnátok segíteni, hogy a képen látható vízteres kandalló burkoásához hol találok a neten útmutatót, ötleteket? Valami részletesebb leírás kelne, hogy néz ki és hogy kell felépíteni a vázszerkezetet, hogy kerül bele a szigetelés, stb. nem csináltam még ilyent, de mindenfélét barkácsolok (burkolás, faházépítés, stb.)
Mennyibe kerülne ez a munka (kb.) ha kiadnám egy mesternek?
Kratki MBM 10 kandallóbetétet néztünk ki. Valaki tudna erről a márkáról írni valamit, hogy megéri-e vagy ebben az árkategóriában inkább romotop vagy esetleg más márka. Azt szeretnék, hogy szabályozható fűtőteljesítményű legyen.
en 10 eve hasznalok egy Supra Astra D betetet, ami lemez, de ontotvas betetek vannak benne, 180-as kemeny kellett hozza. vettem hozza konvekcios burkolatot is es elvezettem a levegot ide-oda. az egesz hazat befuti, 120nm tetoterrel, egy szoba kivetelevel, ott van egy cserepkalyha. a hazban nem lakunk folyamatosan, futesi idenyben csak kb. 1 honapot vagyunk ott. nincs mas futes. a nem megfelelo atoblites es a idonkenti tulfutes miatt mar csereltem benne hatso ontvenylapot. ezenkivul nem volt vele problema. 2010-ben 200eFt volt. nagyon meg vagyok vele elegedve es ha kellene, ujra ilyet vennek. igaz ez joval dragabb, mint amit te linkeltel, de meg sem kozeliti a mai design kandallok arat. azota szereltem bele hoszenzort es tudom figyelni a hatlap homeresekletet, azonkivul az atoblites is kiegeszitettem ket 150-es csovel. igy mar remelem nem lesz ontveny repedes.
az altalad linkelt kalyhat lattam mar parat, eleg gyenge minoseg jellemzi, foleg az ajtok zarasa lesz hamarosan elegtelen, ha nem rogton az. de nyilvan ennyi penzbol ma mar nem lehet csodat tenni.
A legálisan vásárolt tűzifa elég drága fűtőanyag, ráadásul a legtöbb ember rossz hatásfokkal tüzel, ezért számos olcsóbb fűtési mód is léteik, tehát a fatüzelés ebből a szempontból nem éri meg.
De ha a feni mondat nem érdekel: aki tudja, hogy mit csinál (mert érti a fizikát, vagy eltanulta azoktól, akik értik a fizikát), az falazásos technikával NAGYON jó hatásfokú és nagyon jó hőtárolású kályhákat tud csinálni. Úgy is lehet mondani, hogy az okos falazásos módszerrel készült kályhák a világ legjobb kályhái között vannak (a bután falazottak meg a legszarabbak között :)
Válaszfal felső ha jól azonosítottam....,sajnos nem találok egyenlőre,de keresem szorgalmasan. Ha valaki tud esetleg linket OHRA kályha bontó,bontott alkatrészre megköszönöm!
Meg lehet csinálni, az elv számít, nem pusztán a felhasznált anyag. Nekem pl. vastagfalú vascsőből (6mm vastag, 200 mm belső átmérő) van hasonló füstgáz-hasznosítóm, csak függőleges járatú. Tizenéve nem lyukadt ki. Egy kályhacsempéből készült köpenyfallal van eltakarva, amin a levegő átjár, felül is nyitott. Így nyugodtan lehet korlátozni a kandallóbetét hőleadását (pl. Ytong használatával, vagy béleléssel), ha ott már sok ahol van. És kényelmesen megfűtheted így a fal másik oldalán lévő helyiséget (vagy akár 4-5 helyiséget, kétszintes háznál). Cserébe magasabb hőmérsékletű tisztább égésed lehet.
Rakétakályhát pedig építettem már kéményelemből (nem kerámia, hanem valami vulkáni zúzalékból öntött), ami nem volt különösebben drága, és jól vágható. De ránézhetsz a guglira a rocket mass heater (RMH) kulcsszóval, ott is megtekergetik a füstgázt nagyon egyszerű anyagok felhasználásával.
Hozzájutottam egy OHRA 517-es kályhához és szeretném beállítani fűtésre.Sajnos van egy nem is olyan kis hibája.A tűztérben az elülső lemez irgalmatlanul deformálódott,ki van hasasodva és az alja is penderedik borzasztóan befele úgy hogy emiatt nagyon bajos benne tüzelni. Kérdezném hogy valakinek nem-e van ilyenje eladó??!! Vagy ha kiszerelem (gondolom a tető levétele után kivehető?!) akkor szerintetek lehet ezt egyengetni,vagy abszolút öntött vas és török?? Nagyon köszönöm előre is a segítséget!
ilyet egyebkent nem lehetne hazilag kvazi fillerekbol legyartani? csak egy-ket ontoformat kellene deszkabol es pvc cso odomokbol eszkavalni es valami erosebb betonbol kionteni? gondolkozottmar valaki ilyenen? hatasfokban es esztetikaban valszeg rosszabbak leszunk par szazalekkal de ha 10edebol vagy 20adabol kijon akkor azert igy elviselhetobb
Akkor is elfogadnád, ha csak maga a kályha többe kerülne, mint amennyit a jelenlegi fűtésrendszerednél tüzelőre fogsz költeni mostantól halálod napjáig összesen?