" És hiába írsz az előkészítő szakaszról, hogy milyen szabad, mert nem hinném, hogy később, az írásepochában kihagyhatnál egy betűt is, azaz kép nélkül taníthatnád."
Amiről eddig írtam, az nem más, mint az írásepocha.
Tökéletesen értelmetlennek tartom azt a párbeszédet, amiben a feltételezéseidet ismételgeted, miközben nem ismered a gyakorlatot. Sőt, az elméletet sem igazán.
Nem kétlem, hogy olvastál Steinert, de szeretném felhívni a figyelmedet, hogy amikor a Waldorf-iskola írástanításáról formálsz véleményt, akkor azért elemi dolgokkal illik tisztába kerülni.
Az alapmű, amivel minden Waldorf-tanár foglalkozik, A nevelés művészete , a stuttgarti iskola indításakor tartott előadások sorozata. A metodikai és didaktikai kérdésekkel a második kötet (Metodika-didaktika) foglalkozik (GA194). Ennek előadásait nem ártana elolvasnod. (Megjelent magyarul is.) De ha csak elkezded és eljutsz egészen a 11. oldalig, akkor talán meg fogod érteni, hogy miért modtam azt, hogy mindaz, amit tudsz a módszertanról, az csak egy kis része a valóságnak.
Nagyon el fogsz csodálkozni, mikor azt olvasod, hogy a képekből induló betűtanítással nem lehet megtanítani minden betűt. Ez pontosan az ellenkezője annak, mint amit te feltételezel. És garantálom, hogy a 12. oldal közepénél vissza fogsz lapozni, hogy akkor most mi is van, és újra elolvasod, mert nem hiszed el, hogy annyira más legyen, mint amit eddig hittél!
hány olyan szó van a magyar nyelvben, amivel meg lehet tanítani az S betűt. Nem fognak összehasonlító kutatásokat végezni hét évesen.
Én inkább erre gondoltam: 87 évesen nosztalgiáznak a felnőttek:
-Te mivel tanultad az S betűt? Siklóval?
-Nem, sállal.
Persze csak az esetben, ha minden általános iskolában Waldorf-módszerrel tanítanák az ábécét.
És hiába írsz az előkészítő szakaszról, hogy milyen szabad, mert nem hinném, hogy később, az írásepochában kihagyhatnál egy betűt is, azaz kép nélkül taníthatnád.
Ezzel nekem nincs bajom, inkább azzal, hogy még mindig Steiner válasza az egyetlen, hogy mit okozhat a sima betűtanítás: károsodik a gyerekek fantáziája, szellemi látása stb. ...
"miért gondoltad, hogy én abból a néhány Steiner sorból tájékozódtam a W. írástanításról? "
Az általad idézett sorok arra utaltak, hogy nem a valós gyakorlatot ismered. Ezt most sem gondolom másként.
Az általad sugalltnál sokkal szabadabb, gazdagabb a gyakorlat. Nincs olyan, hogy valamit ne emelhetnék be, amit be tudok illeszteni ebbe a módszertanba.
Ha nem tetszik az a pár szó, ami s-sel kezdődik, akkor mozgásból indítom a tanítást és nem képből (mint ahogyan ezt Gábor is leírja a könyvben). Vagy még egyszerűbben. Felkerül a táblára ez:
ME E
E IK
HA AL
És miután kitalálták a gyerekek, hogy milyen betű hiányzik, beírom mindhárom helyre.
Ilyen is van a Waldorf-iskolákban.
De az is fontos, hogy a gyerekek szempontjából tökéletesen mindegy, hogy hány olyan szó van a magyar nyelvben, amivel meg lehet tanítani az S betűt. Nem fognak összehasonlító kutatásokat végezni hét évesen. Ha az óra jó volt, akkor működik a dolog, ha vacak, akkor meg megint nem a szavak száma számít. Ezek a felnőttek számára fontos problémák, a gyerek élményben úszik és nem agyal annyit, mint mi.
Steiner nem az írástanításban foglalkozik az általad említett, hallatlan izgalmas dolgokkal, hanem a meditatív munkában és az euritmiában (például).
Ha nem csak egy szeletét nézed annak, ami az iskolában történik, hanem az egészet, akkor ezek a kérdések nem ilyen gyötrőek.
De mondjuk nekem ebben előnyöm van, így nem is gondolom, hogy kívülről nézve mind pont olyan jól látszik, mint belülről.
És még valami.
Senkit nem szeretnék meggyőzni a Waldorf-iskolák kapcsán semmiről.
Steiner írástanítási módszere nem ad megnyugtató választ a kételyeidre. Ezt tiszteletben tartom.
Ha tudtam volna, hogy ezek nyugtalanítanak, nem ajánlom Gábor könyvét.
Hidd el, hogy érdemes lenne elolvasnod azt a könyvet, amit korábban említettem, mert az a hazai gyakorlatból indul ki, tehát sokkal pontosabban mutatja be ezt a témát, mint néhány Steiner sor (amit valaki, valahogy, jól-rosszul lejegyzett).
Jut eszembe, miért gondoltad, hogy én abból a néhány Steiner sorból tájékozódtam a W. írástanításról?
Úgyhogy ennek megfelelően semmi új információt nem találtam Kulcsár Gábor -részletes és átfogó- könyvében, legalábbis ami a dolog lényegét illeti. Így nem kaptam továbbra sem megnyugtató választ a kételyeimre:
a) Szerintem Steiner sem mutatja be pontosan az írás kialakulásának "szellemét", gondolok itt a logogrammára (az írásjel egy egész szót jelöl) és a rébuszelvre (a hangzás fontosabb, mint a jelentés). Előnye, hogy kísérletet tesz erre.
b) Kissé nehézkesnek találom a kezdőbetű-módszert, azaz az adott betűvel kezdődjön a szó, és az általa reprezentált tárgy formája is hasonlítson a megtanulandó mássalhangzóéhoz. Ez eléggé leszűkíti a választható szavak körét. Nem lenne furcsa, ha az ország összes általános iskolájában az S-t a siklóval, a sállal, vagy a susogó virágokkal tanítanák, plusz még egy-két lehetőség?
De azzal persze tisztában vagyok, hogy minden iskolában emberek tanítanak, emberek járnak, nyilván mindenkit érnek minden közösségben néha negatív élmények.
Igen, de a Waldorfban vagy megszoksz vagy megszöksz, más út nincs az osztálytanító rendszer miatt. Főleg, ha a városban nincs más W.
Elég sok tényező van, amit önmagában is vonzónak találok a kiválasztott iskolában, de ezeket nem sorolgattam itt.
Jó neked, úgy látszik, tényleg jó helyet találtál. A társaság is tetszik neked, és a módszerben sem találsz kivetnivalót.
Mindenesetre bárhol is kötünk ki, abban biztos lesz valami jó is :)
Látod, én az állami suliból is mennyi jó emléket fel tudtam idézni! Érdekes, a Vekerdy is csupa jót ír az ő régi nyolc osztályos gimnáziumáról, vagy legalábbis ír jókat.
Véletlenül úgy alakult, hogy az elmúlt két hétben öntöttek le elborzasztó információkkal a helyi sulikról, így elég friss az élmény.
Talán Waldorf intézményekről is lehetne ugyanannyi rossz élményt összehozni, csak azokról nem ír ide senki?
Gasztrokert a láthatáron címmel jelent meg az alábbi interjú a Magyar Konyha 36. évf. 9. számában. Akkor úgy hittük, tavasszal új fejleményekről számolhatunk be. Most azért adjuk közre az anyagot bizonyos fokig szezonon kívül, mert az interjúalany 2-3 évre tervezett[...] Bővebben!Tovább »
Az interjúban -a biztosan tehetséges és igényes- biodinamikus mezőgazdász végig úgy mutatja be a saját módszerét, hogy közben fikázza a tömeget, pl. a magyarok ízetlen sárgarépát esznek, és különben is elpusztítják a szántóföldjeiket. Szerintem ez nagyon sértő lehet sok, keményen dolgozó kertész számára!
És lehetne hasonló példákat hozni W.-iskola reklámokból. De biztos van olyan olvasó, aki meg el van ragadtatva a pasi profizmusától, és tényleg, ügyes lehet, ha Japánban luxuséttermeknek szállít.
Persze lehet, hogy én már annyira el vagyok szokva a békebeli finom pl. galambegy-saláta íztől, hogy fel sem ismerném. (Meg emlékeztetnék mindenkit, hogy sajnos történt vidéken olyan eset, hogy a medvehagyma helyett a gyöngyvirág-levelet szedték le a salátába gyógynövénygyűjtők, ami sajnos mérgező. :/
a 14-es villamossal 33 perc a menetidő, plusz az a kis séta a Lehel térig az olyan 10 perc. és a másik végén is kell még kicsit gyalogolni. ha elméláznak egyszer is, akkor ez így 1 óra utazás. oda. és aztán vissza szintén.
mi is pestiek vagyunk és budára járunk át az oviba, de azért azt autóval 10-15 perc alatt meg tudom közelíteni, szerencsénkre (tömegközlekedve max fél óra, igaz két átszállással...) az egy órás utat nagyon durvának tartom:(
a belvárosban lehetetlen ingatlant találni. de mondjuk nem is keresnek sokan... nekem pl hihetetlen, hogy a mi városrészünk, újlipótváros, ahol igény az lenne doszt, inkább utazik egy csomót más helyekre (laudertől óbudai waldorfig van itt minden) de eszébe se nagyon jut egy új kezdeményezést elindítani, közelebb, pedig itt aztán igen sok, egyébként érdekeit nagyon jól érvényesíteni tudó ember lakik...:(((
nem csak. ősztől első és második osztályt is indítanak benne, ez egy kezdeményezés a kezdeményezésben.
Kedves Szülők! Terveink szerint 2013/14-es évben Káposztásmegyeren indul a Csillagberek Waldorf Iskola. Elegendő számú érdeklődő esetén _első_ és _második_ osztályt is indítunk. Kérjük, ha érdekel benneteket kezdeményezésünk, jelentkezzetek az alábbi űrlapon, hogy értesíteni tudjunk benneteket a fejleményekről! http://bit.ly/139R12v Első tájékoztató megbeszélésünk április 8-án (hétfőn) 18 órakor lesz. Tervezett helyszíne a Csillagberek Waldorf Óvoda (1047 Bp. Langlet W. u. 20/a.), de mivel az óvoda befogadó képessége véges, kérjük részvételi szándékotokat jelezzétek a fogarassygabriella@gmail.com email címen, hogy tudjuk, kell-e termet bérelnünk! Aktuális információinkat a weboldalon követhetitek. Üdvözlettel: a Szervezők
"Ez csak az én véleményem: ha a Waldorfba akarod adni a gyereked, akkor azért add, mert szeretnél egy jó közösséghez tartozni, amelyik a gyerekei nevelésére "szövetkezik", és ne azért, mert ott minden szép és jó lesz, amit a gyerekeddel csinálnak. De ez csak az én magánvéleményem."
- Na látod, ezt biztos nem mondtam, hogy ott minden szép és jó lesz :) Meg azt sem, hogy csak ezért akarnám Waldorfba adni. Mindössze épp erről volt szó, a betűtanításról, a hajtásról, stresszről, így erről írtam én is. Elég sok tényező van, amit önmagában is vonzónak találok a kiválasztott iskolában, de ezeket nem sorolgattam itt. ezek az elsődlegesek, leginkább ahogy te is fogalmaztad, hogy "szövetkezünk" a gyerek nevelésére. Az már csak adalék, hogy ezektől függetlenül is menekülnék az állami rendszerből. Véletlenül úgy alakult, hogy az elmúlt két hétben öntöttek le elborzasztó információkkal a helyi sulikról, így elég friss az élmény. De azzal persze tisztában vagyok, hogy minden iskolában emberek tanítanak, emberek járnak, nyilván mindenkit érnek minden közösségben néha negatív élmények. Mindenesetre bárhol is kötünk ki, abban biztos lesz valami jó is :)
De azt teljesen normálisnak tartom, hogy mindenki a saját módszertanát tartja a leghelyesebbnek.
Oké, tehát a Waldorf-módszert jónak tartod, sőt a legjobbnak. (Sajna én nem tanítok sehol, így nem tudok nyilatkozni, illetve csak laikusként.) Én olyan vagyok, hogy nem tudtam a Waldorfra "fölesküdni". Te soha nem éreztél még vágyódást, hogy valami mást is beemelj az óráidba, mert annyira jó?
pl. drámapedagógia, még akkor is, ha egyszerre tanítja az olvasást-írást,
De mondhatsz más példát is, nemcsak az írástanítás területéről!
Vagy, hogy a Waldorf-módszernél maradjunk: találtam waldorfos példát a betű-rajzokra, valamint egy Betűbújócska c. játékot, ami Waldorf-pedagógián is alapul. Megmondom őszintén, utóbbi jobban tetszik (bár nincs hozzá mese), mert olyan aranyos-játékos, viszont a waldorfos példák nekem kissé tendenciózusak, tendenciózusan magasztosak, (hát igen, nem hiszek már annyira az antropozófiában, mint régebben).
Biztos, hogy a waldorfos betűmesék minden gyereknek tetszenének? És nem kéne néha frissíteni a repertoárt?
Nyilván ha nem sikerül bejutni, akkor végig kell vennünk az összes egyéb "menekülési útvonalat" az összes, busszal elérhető szomszédos település iskolái között, bár ebbe bele sem szeretnék gondolni, hogy személyes kapcsolatok hiányában hogyan tudnék bármelyikről is hiteles információt gyűjteni...
Tiszteletreméltó, hogy ennyi energiát fektetsz a gyereked iskoláztatásába, én sajnos ennél lustább és tehetetlenebb vagyok.
Én ilyenkor arra gondolok, hogy a szülők egy (nagyobbik?) részénél egyszerűen az dönt, hogy melyik iskola van a legközelebb. Ennek a hozzáállásnak is lehetnek előnyei; nem kell tipródni; elfogadod, amit a sors kínál, és az ehhez való alkalmazkodás meghatározza a következő éveidet.
Megtapasztaltam, hogyan lehet tönkretenni egy osztályra való gyerek önértékelését és a diákéveit a túl sok stresszel és a hibák árgus szemmel való lesésével.
Pár éve még én is így beszéltem, vagy legalábbis hasonlóan, de aztán kénytelen voltam, "ami az állami iskolában/óvodában van, az csak káros lehet" hozzáállásomon változtatni. Ha nem tenném, akkor állandóan rettegnék, hogy a rokon gyerekeket micsoda károsodások érhetik az állami intézményekben. És ezt biztos megéreznék, nekik sem lenne jó.
Konkrétan a Te tapasztalataidhoz: szerintem ki lehet nőni az iskolai stresszt, amit írsz, hogy a tanító néni árgus szemmel figyeli, hogy hol talál hibát, miközben mi a padokban ülünk órák hosszat, és igyekszünk jól körmölni a feladatokat. Egyrészt a tanító néni nem tud olyan alapossággal óberkodni, mint a Főnéni a Száll a kakukk fészkéré-ben (legalábbis reméljük). (Persze vannak kellemetlen emlékeim, pl. a tanerő osztja az észt, mi meg állunk előtte, mint kis birkák.)
Aztán nem tudom hogyan, de nemcsak ez marad meg, hanem az is, mikor rendesen beszél a tanár, meg sok hasznos dolog is, amit megtanultunk, nekem legalábbis jutnak eszembe kellemes emlékek is szép számmal, (van közte, ami alternatív módszerként került be az állami iskolák gyakorlatába): beszélgetőkör, drámajáték (azért nem túl sokszor:/, csoportmunka, vagy a készségtárgyak alkotásai, de akár a hagyományos módszerekről (a tanár mesél valamiről, amit fontosnak tart) is vannak meghatározó emlékeim (pl. a Zsolnais magyarkönyvben lévő versek Csoóri S.-tól, Ágh Istvántól elég képszerűek voltak).
Nem hiszek abban, hogy ezt kompenzálni tudja egy akármilyen jó család. Most mit tudnánk (tudtak volna) csinálni?
Nekem az jött be, hogy a tanárt is embernek kell tekinteni, mégha nem is egy Pestalozzi az istenadta, (csak egy frusztrált magyartanár mondjuk), (és ezt ne vedd magadra, csak úgy általánosságban mondom!). Aztán meg, mióta nem járok suliba, újra föléledt bennem a tudásvágy. :) Pl. rávetem magam a gyerekek számtankönyvére, (és tényleg érdekel!). És akkor belép a "Tom Sawyer-effektus", az az epizód, mikor Tom vonzóvá tette a kerítés-festést a társai számára. :)
(Jártam amúgy korrepetálásra: a gimnáziumi matekot nem tudtam volna különórák nélkül végigcsinálni. Meg az is jó ötlet, ha otthon dicséred a gyereked, főleg, amiben tényleg jó. És sajnos, egy pedagógiailag tájékozatlan szülő ezeket nem tudja megtenni, legyen bármennyire is jó szándékú.)
Ez csak az én véleményem: ha a Waldorfba akarod adni a gyereked, akkor azért add, mert szeretnél egy jó közösséghez tartozni, amelyik a gyerekei nevelésére "szövetkezik", és ne azért, mert ott minden szép és jó lesz, amit a gyerekeddel csinálnak. De ez csak az én magánvéleményem.
hanem arról az élményről, amit egy gyerek az írás-olvasás első heteiben, hónapjaiban átél. Ebben az esztétikai gyönyör igenis nagy.
Így már jobban érthető, amire gondoltál. Elfogadom, hogy az írás felől közelítitek meg az írás-olvasás tanítást. De ezzel együtt azt is mondjátok, hogy nincs másik út?, vagy ha van is, az csak káros lehet?
sokkal pontosabban mutatja be ezt a témát, mint néhány Steiner sor (amit valaki, valahogy, jól-rosszul lejegyzett).
Ez érdekes, amit a Steiner-könyvekről mondasz! Erre eddig még nem is gondoltam.
Szerencsére a Kulcsár G. könyve megvan a helyi könyvtárban, így el tudom olvasni, ha megyek legközelebb.
"miért a Waldorf az egyetlen menekülési útvonal" - ezt sosem állítottam :) Én azt mondtam, hogy itt helyben az elérhető iskolák közül egyik sem tűnik vonzónak, viszont van Waldorf, ami meg annak tűnik. Ellene az anyagiak szólnak, mellette sok dolog. Nyilván ha nem sikerül bejutni, akkor végig kell vennünk az összes egyéb "menekülési útvonalat" az összes, busszal elérhető szomszédos település iskolái között, bár ebbe bele sem szeretnék gondolni, hogy személyes kapcsolatok hiányában hogyan tudnék bármelyikről is hiteles információt gyűjteni...
"Most én úgy érzem, hogy biztos hátteret tudnék nyújtani a gyerekemnek, mégha államiba is járna"
Akkor nekem biztos túl sok a rossz tapasztalatom :) Megtapasztaltam, hogyan lehet tönkretenni egy osztályra való gyerek önértékelését és a diákéveit a túl sok stresszel és a hibák árgus szemmel való lesésével. Nem hiszek abban, hogy ezt kompenzálni tudja egy akármilyen jó család. Most mit tudnánk (tudtak volna) csinálni? Vagy adagolni a gyerekbe a lexarom tablettát, és mondogatni, hogy te akkor is jó vagy, vagy nyomni, nyomni, korrepetálni, stb, hogy tudja tartani a tempót, és ne legyen beskatulyázva. Akkor nem volt választási lehetőség, de most van, és ezt keresem.
koken: írhatnék neked privit? Lenne egy pár kérdésem, hogy tudjam, jó irányba tapogatódzom-e :)
Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam. Nem az agyagtáblák szépségéről írtam, hanem arról az élményről, amit egy gyerek az írás-olvasás első heteiben, hónapjaiban átél. Ebben az esztétikai gyönyör igenis nagy. Az üzenet fokozatosan válik fontossá, kinél gyorsabb, kinél lassabb ez a folyamat. Mindkettőre láttam már példát.
Hidd el, hogy érdemes lenne elolvasnod azt a könyvet, amit korábban említettem, mert az a hazai gyakorlatból indul ki, tehát sokkal pontosabban mutatja be ezt a témát, mint néhány Steiner sor (amit valaki, valahogy, jól-rosszul lejegyzett).
amit a Waldorf képvisel: az átélés, megtapasztalás, egész testtel való tanulás élményét, ami szerintük a mély bevésődést segíti a kizárólag a fejre koncentráló dogmatikus magoltatás, magyarázás helyett.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, hogy ez jó dolog, és kell a gyerekeknek. És hogy ebben elég bénák tudnak lenni az állami iskolákban, és egyébként meg egészében kell nézni a Waldorf-módszert, mert van egy logikája, amire épül.
Ettől még nem tetszik jobban, hogy van, akinek nem árt meg! A Waldorf persze, hogy nem garancia semmire, de mivel az elvek jó részével tudok azonosulni, így ha esélyt látok ott ráadásul a kevesebb stresszre is, akkor naná, hogy jobban tetszik.
Abban igazad van, hogy a legjobbat szeretnéd a gyerekednek! De továbbra is fenntartom: miért a Waldorf az egyetlen "menekülési útvonal"? Most én úgy érzem, hogy biztos hátteret tudnék nyújtani a gyerekemnek, mégha államiba is járna. Kénytelen is lennék, mert anyagilag sosem lesz lehetőségünk, hogy a helyi Waldorfba járassuk (ami egyébként pont olyan döcögve halad, mint amilyen nyögve-nyelősen indult, 5 gyerekkel).
De mondom, én könnyen beszélek, mert nincs gyerekem, akinek iskolát kell keresni.
Szerintem az manapság nem annyira érdekes, hogy Steiner mit mondott volna, ha egy japán iskola kéri a tanácsait, mert ez nem történt meg. (Viszont lett ott is Waldorf-intézmény.)
Azért érdekes, hogy mit mondott volna Steiner róluk, mert ha ő 28 betű hagyományos tanítását annyire károsnak tartja, mint ahogy előadja, akkor a japán gyerekek, akiknek sokkal több írásjelet kell megtanulniuk, még nagyobb károsodásnak lehetnek kitéve, mint mi, és ezért túlzónak hangozhat minden nyafogásunk az ő helyzetükhöz képest.
Ők gyerekek, és tudnak örülni egy szép betűnek, még ha ez információs szempontból nem is ad többet (persze ad), mint egy csúnyácskább. A betűvetés öröme nem a kommunikáció diadala.
Én pont a másik végéről látom a dolgot :), szép lehetett egy szép agyagtábla, de azért a készítői örülhettek annak is, ami az írás lényege: hogy az üzeneted át tudod adni az olvasódnak.
Ha ez utóbbit nem méltányolod, akkor persze, hogy nem látod a hagyományos írástanítás szépségét vagy értékeit.
Ugyan még csak az olvasmányaimból tájékozódok, de nekem az jött le, hogy a betűtanítás módszertana az csak egy szelete annak az egész filozófiának, amit a Waldorf képvisel: az átélés, megtapasztalás, egész testtel való tanulás élményét, ami szerintük a mély bevésődést segíti a kizárólag a fejre koncentráló dogmatikus magoltatás, magyarázás helyett. Így az írás-olvasásnak ez a lassított, képszerű elsajátítása szerintem nem így önmagában értelmezendő, hogy most káros, ha a gyereknek megtanítjuk az A betűt, hanem az egész átélősdibe illeszkedve mondja, hogy a betűket is úgy kell tanítani, hogy a gyerek előbb homokból kiszórja az egyenest, aztán lefutja, aztán átugrálja a földön, stb, és majd ezek után húz egy egyenes vonalat a füzetébe. Így az egész testével átélte, átérezte, megtapasztalta, hogy miről van szó. Lehet, hogy a megtapasztalást el tudnák kezdeni a környezetismeretnél vagy a fizikánál is, de nekem igazából ez tetszik, hogy a legelejétől fogva képviselik ezt a módszert.
hogy az állami iskolákban is rendelkezésre áll egy év az olvasásra: keresztfiaméknál ki volt mondva, hogy nekik központilag muszáj már decemberre leadni az egész anyagot, max ha a tanár nem hülye, akkor elhúzza tovább, de dokumentálnia akkor is azt kell, hogy decemberre leadta. Nem tudom, mit értettek azon, hogy "központilag", de elég rosszul hangzott. Az itteni sulikban (4 van a városban) meg mindenhol a stresszes, ideges gyerekekről hallok, az állandó diktálások, felolvasások osztályzásra (másodikban!), folyamatos felmérők, iszonyat mennyiségű lecke és gyakorolnivaló, ez az állandó teljesítménykényszer és versenyhelyzet az, ami szerintem a mi időnkben nem volt, és agyonstresszeli szegényeket feleslegesen. Biztos van egy csomó hely, ahol nem ez van, de itt ezekből lehet(ne) választani. Ez nem kiélezés az állami iskolákra, egyszerűen én ezekre a helyi és családbeli tapasztalatokra tudok hagyatkozni csak. Illetve ahol nem ezt mondják, ott is inkább az van, hogy a gyereknek jól megy, nincs vele gond, bírja. De attól még a követelmény az ugyanaz, max pont az a gyerek épp könnyen veszi. Ettől még nem tetszik jobban, hogy van, akinek nem árt meg! A Waldorf persze, hogy nem garancia semmire, de mivel az elvek jó részével tudok azonosulni, így ha esélyt látok ott ráadásul a kevesebb stresszre is, akkor naná, hogy jobban tetszik.
Szerintem az manapság nem annyira érdekes, hogy Steiner mit mondott volna, ha egy japán iskola kéri a tanácsait, mert ez nem történt meg. (Viszont lett ott is Waldorf-intézmény.)
Engem jobban érdekel az, hogy manapság mire inspirálja a tanárokat és a szülőket.
Ez olyan Waldorfos megfogalmazás. :)
Ez foglalkozási ártalom, nem védekezem ellene...
Nem inkább a mondanivaló a lényeg, amit közölni akarunk az írással?
Az elejéről beszéltem egy folyamatnak, amikor bizony még nem a majdani nagyszerűség és a használhatóság a benzin, hanem a pillanatnyi öröm. Ők gyerekek, és tudnak örülni egy szép betűnek, még ha ez információs szempontból nem is ad többet (persze ad), mint egy csúnyácskább. A betűvetés öröme nem a kommunikáció diadala. Egészen más szférában mozog. Ezt a két dolgot nem keverném össze.
A kézírást is szívesen kiemelném a "praktikum mindenek felett" szemléletből. Jól meg lehet találni a helyét az iskolában és a hétköznapokban, és pont így meg lehet találni a helyét és idejét a tízujjas gépelésnek. Mert annak is van.
Köszönöm, hogy válaszoltál, és én sem élezném ki a dolgot arra, hogy egyik módszer a jobb, inkább általánosságban érdekel a téma. A könyvet nem ismerem, biztos érdekes.
Steiner egyrészt ennél sokkal többet és több helyen beszélt az írás és az olvasás tanításáról,
Igaz, én csak a nevelési könyveit olvastam, de abban nagyon kihegyezi a problémát arra, hogy milyen ótvar a hagyományos betűtanítás, ezen akadtam ki:
-fogváltás előtt ne tanítsunk betűket, még kivágott formában se adjuk a gyerekek kezébe, mert az káros lehet,
-ahogy ma (vagyis Steiner korában) használjuk az írást-olvasást, az csak 11-12 éves kortól lenne elfogadható, mert korábban káros lehet,
-mindent képesen, fantáziával tanítsunk a fogváltástól a nemi érésig, mert ha hagyományosan, az káros lehet stb.
Sztem. meg annyi mindenen múlik, hogy valaki felnőttkorában ügyes, ideges vagy beteges lesz-e, hogy túlzás ezt visszavezetni egy okra, azaz az iskolára.
Amit meg hiányolok tőle -nem tudom, máshol említette-e?-, hogy mi van a kínai, japán, arab gyerekekkel? Ha az európai diákoknak árt szerinte, ha csak úgy magukban megtanulják a betűket, akkor elvileg egy kínai gyereknek is rajzolgatni kéne képeket, na de 3000 írásjelhez?
A saját kézírásnak pedig elsősorban az indításban van szerepe, az aktív, tevőleges kapcsolat a betű, a szöveg és a gyerek között jó viszonyt teremt.
Ez olyan Waldorfos megfogalmazás. :) Nem inkább a mondanivaló a lényeg, amit közölni akarunk az írással?
Itt vannak pl. manapság az amerikai gyerekek, -akik amúgyis nyomtatott betűkkel írnak- nemcsak kézzel-könyvből, hanem harmadiktól számítógépen tanulnak írni-olvasni. Vagyis hanyagolják az írást, de talán nagyobb figyelmet fordítanak a kommunikációra.
Amerikában bevezetik, idehaza azonban egyáltalán nem akarják kötelezővé tenni az iskolákban a számítógépes gépírás tanítását. A kézírás tanulása fontos a személyiségfejlődéshez, de a gyakorlatban szinte már minden a gépen zajlik. Tovább »
