De azt teljesen normálisnak tartom, hogy mindenki a saját módszertanát tartja a leghelyesebbnek.
Oké, tehát a Waldorf-módszert jónak tartod, sőt a legjobbnak. (Sajna én nem tanítok sehol, így nem tudok nyilatkozni, illetve csak laikusként.) Én olyan vagyok, hogy nem tudtam a Waldorfra "fölesküdni". Te soha nem éreztél még vágyódást, hogy valami mást is beemelj az óráidba, mert annyira jó?
pl. drámapedagógia, még akkor is, ha egyszerre tanítja az olvasást-írást,
De mondhatsz más példát is, nemcsak az írástanítás területéről!
Vagy, hogy a Waldorf-módszernél maradjunk: találtam waldorfos példát a betű-rajzokra, valamint egy Betűbújócska c. játékot, ami Waldorf-pedagógián is alapul. Megmondom őszintén, utóbbi jobban tetszik (bár nincs hozzá mese), mert olyan aranyos-játékos, viszont a waldorfos példák nekem kissé tendenciózusak, tendenciózusan magasztosak, (hát igen, nem hiszek már annyira az antropozófiában, mint régebben).
Biztos, hogy a waldorfos betűmesék minden gyereknek tetszenének? És nem kéne néha frissíteni a repertoárt?
Nyilván ha nem sikerül bejutni, akkor végig kell vennünk az összes egyéb "menekülési útvonalat" az összes, busszal elérhető szomszédos település iskolái között, bár ebbe bele sem szeretnék gondolni, hogy személyes kapcsolatok hiányában hogyan tudnék bármelyikről is hiteles információt gyűjteni...
Tiszteletreméltó, hogy ennyi energiát fektetsz a gyereked iskoláztatásába, én sajnos ennél lustább és tehetetlenebb vagyok.
Én ilyenkor arra gondolok, hogy a szülők egy (nagyobbik?) részénél egyszerűen az dönt, hogy melyik iskola van a legközelebb. Ennek a hozzáállásnak is lehetnek előnyei; nem kell tipródni; elfogadod, amit a sors kínál, és az ehhez való alkalmazkodás meghatározza a következő éveidet.
Megtapasztaltam, hogyan lehet tönkretenni egy osztályra való gyerek önértékelését és a diákéveit a túl sok stresszel és a hibák árgus szemmel való lesésével.
Pár éve még én is így beszéltem, vagy legalábbis hasonlóan, de aztán kénytelen voltam, "ami az állami iskolában/óvodában van, az csak káros lehet" hozzáállásomon változtatni. Ha nem tenném, akkor állandóan rettegnék, hogy a rokon gyerekeket micsoda károsodások érhetik az állami intézményekben. És ezt biztos megéreznék, nekik sem lenne jó.
Konkrétan a Te tapasztalataidhoz: szerintem ki lehet nőni az iskolai stresszt, amit írsz, hogy a tanító néni árgus szemmel figyeli, hogy hol talál hibát, miközben mi a padokban ülünk órák hosszat, és igyekszünk jól körmölni a feladatokat. Egyrészt a tanító néni nem tud olyan alapossággal óberkodni, mint a Főnéni a Száll a kakukk fészkéré-ben (legalábbis reméljük). (Persze vannak kellemetlen emlékeim, pl. a tanerő osztja az észt, mi meg állunk előtte, mint kis birkák.)
Aztán nem tudom hogyan, de nemcsak ez marad meg, hanem az is, mikor rendesen beszél a tanár, meg sok hasznos dolog is, amit megtanultunk, nekem legalábbis jutnak eszembe kellemes emlékek is szép számmal, (van közte, ami alternatív módszerként került be az állami iskolák gyakorlatába): beszélgetőkör, drámajáték (azért nem túl sokszor:/, csoportmunka, vagy a készségtárgyak alkotásai, de akár a hagyományos módszerekről (a tanár mesél valamiről, amit fontosnak tart) is vannak meghatározó emlékeim (pl. a Zsolnais magyarkönyvben lévő versek Csoóri S.-tól, Ágh Istvántól elég képszerűek voltak).
Nem hiszek abban, hogy ezt kompenzálni tudja egy akármilyen jó család. Most mit tudnánk (tudtak volna) csinálni?
Nekem az jött be, hogy a tanárt is embernek kell tekinteni, mégha nem is egy Pestalozzi az istenadta, (csak egy frusztrált magyartanár mondjuk), (és ezt ne vedd magadra, csak úgy általánosságban mondom!). Aztán meg, mióta nem járok suliba, újra föléledt bennem a tudásvágy. :) Pl. rávetem magam a gyerekek számtankönyvére, (és tényleg érdekel!). És akkor belép a "Tom Sawyer-effektus", az az epizód, mikor Tom vonzóvá tette a kerítés-festést a társai számára. :)
(Jártam amúgy korrepetálásra: a gimnáziumi matekot nem tudtam volna különórák nélkül végigcsinálni. Meg az is jó ötlet, ha otthon dicséred a gyereked, főleg, amiben tényleg jó. És sajnos, egy pedagógiailag tájékozatlan szülő ezeket nem tudja megtenni, legyen bármennyire is jó szándékú.)
Ez csak az én véleményem: ha a Waldorfba akarod adni a gyereked, akkor azért add, mert szeretnél egy jó közösséghez tartozni, amelyik a gyerekei nevelésére "szövetkezik", és ne azért, mert ott minden szép és jó lesz, amit a gyerekeddel csinálnak. De ez csak az én magánvéleményem.
hanem arról az élményről, amit egy gyerek az írás-olvasás első heteiben, hónapjaiban átél. Ebben az esztétikai gyönyör igenis nagy.
Így már jobban érthető, amire gondoltál. Elfogadom, hogy az írás felől közelítitek meg az írás-olvasás tanítást. De ezzel együtt azt is mondjátok, hogy nincs másik út?, vagy ha van is, az csak káros lehet?
sokkal pontosabban mutatja be ezt a témát, mint néhány Steiner sor (amit valaki, valahogy, jól-rosszul lejegyzett).
Ez érdekes, amit a Steiner-könyvekről mondasz! Erre eddig még nem is gondoltam.
Szerencsére a Kulcsár G. könyve megvan a helyi könyvtárban, így el tudom olvasni, ha megyek legközelebb.
"miért a Waldorf az egyetlen menekülési útvonal" - ezt sosem állítottam :) Én azt mondtam, hogy itt helyben az elérhető iskolák közül egyik sem tűnik vonzónak, viszont van Waldorf, ami meg annak tűnik. Ellene az anyagiak szólnak, mellette sok dolog. Nyilván ha nem sikerül bejutni, akkor végig kell vennünk az összes egyéb "menekülési útvonalat" az összes, busszal elérhető szomszédos település iskolái között, bár ebbe bele sem szeretnék gondolni, hogy személyes kapcsolatok hiányában hogyan tudnék bármelyikről is hiteles információt gyűjteni...
"Most én úgy érzem, hogy biztos hátteret tudnék nyújtani a gyerekemnek, mégha államiba is járna"
Akkor nekem biztos túl sok a rossz tapasztalatom :) Megtapasztaltam, hogyan lehet tönkretenni egy osztályra való gyerek önértékelését és a diákéveit a túl sok stresszel és a hibák árgus szemmel való lesésével. Nem hiszek abban, hogy ezt kompenzálni tudja egy akármilyen jó család. Most mit tudnánk (tudtak volna) csinálni? Vagy adagolni a gyerekbe a lexarom tablettát, és mondogatni, hogy te akkor is jó vagy, vagy nyomni, nyomni, korrepetálni, stb, hogy tudja tartani a tempót, és ne legyen beskatulyázva. Akkor nem volt választási lehetőség, de most van, és ezt keresem.
koken: írhatnék neked privit? Lenne egy pár kérdésem, hogy tudjam, jó irányba tapogatódzom-e :)
Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam. Nem az agyagtáblák szépségéről írtam, hanem arról az élményről, amit egy gyerek az írás-olvasás első heteiben, hónapjaiban átél. Ebben az esztétikai gyönyör igenis nagy. Az üzenet fokozatosan válik fontossá, kinél gyorsabb, kinél lassabb ez a folyamat. Mindkettőre láttam már példát.
Hidd el, hogy érdemes lenne elolvasnod azt a könyvet, amit korábban említettem, mert az a hazai gyakorlatból indul ki, tehát sokkal pontosabban mutatja be ezt a témát, mint néhány Steiner sor (amit valaki, valahogy, jól-rosszul lejegyzett).
amit a Waldorf képvisel: az átélés, megtapasztalás, egész testtel való tanulás élményét, ami szerintük a mély bevésődést segíti a kizárólag a fejre koncentráló dogmatikus magoltatás, magyarázás helyett.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, hogy ez jó dolog, és kell a gyerekeknek. És hogy ebben elég bénák tudnak lenni az állami iskolákban, és egyébként meg egészében kell nézni a Waldorf-módszert, mert van egy logikája, amire épül.
Ettől még nem tetszik jobban, hogy van, akinek nem árt meg! A Waldorf persze, hogy nem garancia semmire, de mivel az elvek jó részével tudok azonosulni, így ha esélyt látok ott ráadásul a kevesebb stresszre is, akkor naná, hogy jobban tetszik.
Abban igazad van, hogy a legjobbat szeretnéd a gyerekednek! De továbbra is fenntartom: miért a Waldorf az egyetlen "menekülési útvonal"? Most én úgy érzem, hogy biztos hátteret tudnék nyújtani a gyerekemnek, mégha államiba is járna. Kénytelen is lennék, mert anyagilag sosem lesz lehetőségünk, hogy a helyi Waldorfba járassuk (ami egyébként pont olyan döcögve halad, mint amilyen nyögve-nyelősen indult, 5 gyerekkel).
De mondom, én könnyen beszélek, mert nincs gyerekem, akinek iskolát kell keresni.
Szerintem az manapság nem annyira érdekes, hogy Steiner mit mondott volna, ha egy japán iskola kéri a tanácsait, mert ez nem történt meg. (Viszont lett ott is Waldorf-intézmény.)
Azért érdekes, hogy mit mondott volna Steiner róluk, mert ha ő 28 betű hagyományos tanítását annyire károsnak tartja, mint ahogy előadja, akkor a japán gyerekek, akiknek sokkal több írásjelet kell megtanulniuk, még nagyobb károsodásnak lehetnek kitéve, mint mi, és ezért túlzónak hangozhat minden nyafogásunk az ő helyzetükhöz képest.
Ők gyerekek, és tudnak örülni egy szép betűnek, még ha ez információs szempontból nem is ad többet (persze ad), mint egy csúnyácskább. A betűvetés öröme nem a kommunikáció diadala.
Én pont a másik végéről látom a dolgot :), szép lehetett egy szép agyagtábla, de azért a készítői örülhettek annak is, ami az írás lényege: hogy az üzeneted át tudod adni az olvasódnak.
Ha ez utóbbit nem méltányolod, akkor persze, hogy nem látod a hagyományos írástanítás szépségét vagy értékeit.
Ugyan még csak az olvasmányaimból tájékozódok, de nekem az jött le, hogy a betűtanítás módszertana az csak egy szelete annak az egész filozófiának, amit a Waldorf képvisel: az átélés, megtapasztalás, egész testtel való tanulás élményét, ami szerintük a mély bevésődést segíti a kizárólag a fejre koncentráló dogmatikus magoltatás, magyarázás helyett. Így az írás-olvasásnak ez a lassított, képszerű elsajátítása szerintem nem így önmagában értelmezendő, hogy most káros, ha a gyereknek megtanítjuk az A betűt, hanem az egész átélősdibe illeszkedve mondja, hogy a betűket is úgy kell tanítani, hogy a gyerek előbb homokból kiszórja az egyenest, aztán lefutja, aztán átugrálja a földön, stb, és majd ezek után húz egy egyenes vonalat a füzetébe. Így az egész testével átélte, átérezte, megtapasztalta, hogy miről van szó. Lehet, hogy a megtapasztalást el tudnák kezdeni a környezetismeretnél vagy a fizikánál is, de nekem igazából ez tetszik, hogy a legelejétől fogva képviselik ezt a módszert.
hogy az állami iskolákban is rendelkezésre áll egy év az olvasásra: keresztfiaméknál ki volt mondva, hogy nekik központilag muszáj már decemberre leadni az egész anyagot, max ha a tanár nem hülye, akkor elhúzza tovább, de dokumentálnia akkor is azt kell, hogy decemberre leadta. Nem tudom, mit értettek azon, hogy "központilag", de elég rosszul hangzott. Az itteni sulikban (4 van a városban) meg mindenhol a stresszes, ideges gyerekekről hallok, az állandó diktálások, felolvasások osztályzásra (másodikban!), folyamatos felmérők, iszonyat mennyiségű lecke és gyakorolnivaló, ez az állandó teljesítménykényszer és versenyhelyzet az, ami szerintem a mi időnkben nem volt, és agyonstresszeli szegényeket feleslegesen. Biztos van egy csomó hely, ahol nem ez van, de itt ezekből lehet(ne) választani. Ez nem kiélezés az állami iskolákra, egyszerűen én ezekre a helyi és családbeli tapasztalatokra tudok hagyatkozni csak. Illetve ahol nem ezt mondják, ott is inkább az van, hogy a gyereknek jól megy, nincs vele gond, bírja. De attól még a követelmény az ugyanaz, max pont az a gyerek épp könnyen veszi. Ettől még nem tetszik jobban, hogy van, akinek nem árt meg! A Waldorf persze, hogy nem garancia semmire, de mivel az elvek jó részével tudok azonosulni, így ha esélyt látok ott ráadásul a kevesebb stresszre is, akkor naná, hogy jobban tetszik.
Szerintem az manapság nem annyira érdekes, hogy Steiner mit mondott volna, ha egy japán iskola kéri a tanácsait, mert ez nem történt meg. (Viszont lett ott is Waldorf-intézmény.)
Engem jobban érdekel az, hogy manapság mire inspirálja a tanárokat és a szülőket.
Ez olyan Waldorfos megfogalmazás. :)
Ez foglalkozási ártalom, nem védekezem ellene...
Nem inkább a mondanivaló a lényeg, amit közölni akarunk az írással?
Az elejéről beszéltem egy folyamatnak, amikor bizony még nem a majdani nagyszerűség és a használhatóság a benzin, hanem a pillanatnyi öröm. Ők gyerekek, és tudnak örülni egy szép betűnek, még ha ez információs szempontból nem is ad többet (persze ad), mint egy csúnyácskább. A betűvetés öröme nem a kommunikáció diadala. Egészen más szférában mozog. Ezt a két dolgot nem keverném össze.
A kézírást is szívesen kiemelném a "praktikum mindenek felett" szemléletből. Jól meg lehet találni a helyét az iskolában és a hétköznapokban, és pont így meg lehet találni a helyét és idejét a tízujjas gépelésnek. Mert annak is van.
Köszönöm, hogy válaszoltál, és én sem élezném ki a dolgot arra, hogy egyik módszer a jobb, inkább általánosságban érdekel a téma. A könyvet nem ismerem, biztos érdekes.
Steiner egyrészt ennél sokkal többet és több helyen beszélt az írás és az olvasás tanításáról,
Igaz, én csak a nevelési könyveit olvastam, de abban nagyon kihegyezi a problémát arra, hogy milyen ótvar a hagyományos betűtanítás, ezen akadtam ki:
-fogváltás előtt ne tanítsunk betűket, még kivágott formában se adjuk a gyerekek kezébe, mert az káros lehet,
-ahogy ma (vagyis Steiner korában) használjuk az írást-olvasást, az csak 11-12 éves kortól lenne elfogadható, mert korábban káros lehet,
-mindent képesen, fantáziával tanítsunk a fogváltástól a nemi érésig, mert ha hagyományosan, az káros lehet stb.
Sztem. meg annyi mindenen múlik, hogy valaki felnőttkorában ügyes, ideges vagy beteges lesz-e, hogy túlzás ezt visszavezetni egy okra, azaz az iskolára.
Amit meg hiányolok tőle -nem tudom, máshol említette-e?-, hogy mi van a kínai, japán, arab gyerekekkel? Ha az európai diákoknak árt szerinte, ha csak úgy magukban megtanulják a betűket, akkor elvileg egy kínai gyereknek is rajzolgatni kéne képeket, na de 3000 írásjelhez?
A saját kézírásnak pedig elsősorban az indításban van szerepe, az aktív, tevőleges kapcsolat a betű, a szöveg és a gyerek között jó viszonyt teremt.
Ez olyan Waldorfos megfogalmazás. :) Nem inkább a mondanivaló a lényeg, amit közölni akarunk az írással?
Itt vannak pl. manapság az amerikai gyerekek, -akik amúgyis nyomtatott betűkkel írnak- nemcsak kézzel-könyvből, hanem harmadiktól számítógépen tanulnak írni-olvasni. Vagyis hanyagolják az írást, de talán nagyobb figyelmet fordítanak a kommunikációra.
Amerikában bevezetik, idehaza azonban egyáltalán nem akarják kötelezővé tenni az iskolákban a számítógépes gépírás tanítását. A kézírás tanulása fontos a személyiségfejlődéshez, de a gyakorlatban szinte már minden a gépen zajlik. Tovább »
Azzal egészíteném ezt ki, hogy Steiner egyrészt ennél sokkal többet és több helyen beszélt az írás és az olvasás tanításáról, az elmúlt évtizedek pedig elég sok tapasztalatot adtak mindehhez hozzá. Érdemes elolvasni Kulcsár Gábor könyvét, amit ebben a témában írt, címe: Az írás-olvasás tanítása a Waldorf-iskolában.
A saját kézírásnak pedig elsősorban az indításban van szerepe, az aktív, tevőleges kapcsolat a betű, a szöveg és a gyerek között jó viszonyt teremt. És nem csak a saját maga által írott szöveggel találkozik a tanulás hosszú folyamata során, hiszen nyomtatott szöveggel teli környezetben nő fel minden gyerek, ez így van rendben.
Én sem élezném ki azt a kérdést, hogy jó vagy rossz az állami iskola ill. annak módszertana. Lehet jól tanítani ott is.
Illetve háromszor 4 milliméterre gondolsz, ami az elsős írásfüzetben van? :) Merthogy nemrég olvastam meglepődve, hogy pont az a legszélesebb sorközű a kereskedelemben kaphatók között. Talán a vonalakat segítségképpen húzták anno a gyakorlófüzetekbe.
(Tudom, hogy Steiner sima lapú füzetet ajánl a nagyméretű betűi rajzolásához, vagy Móra Ferencék palatáblára, palavesszővel kerekítették a betűket az akkori iskolákban. )"
Vagy Vekerdy meséli, ahogy a régi tanító néni kiadta házi feladatnak az elemi iskolában, hogy a használt újságpapírra kanyarítsanak a gyerekek jó nagy cicafejeket a vastag postairónnal.
Néhány idézet az írás-tanulásról. Úgy látszik, nehezen tudom túltenni magam a tényen, hogy Steiner írástanítási-módszerén kívül egy metódust sem ismerek, amelyik a betűk képpé alakításával dolgozna, és a saját íráson tanítaná az olvasást.
" Az emberek korábban képírást használtak, vagyis olyasvalamit festettek a lapra, ami a tárgyra emlékeztetett. Nem kell tanulmányoznunk a kultúrtörténetet, de a gyermek elé tárhatjuk annak elméletét és szellemét, amit az emberek képírással ábrázoltak, s akkor a gyermek ebben otthonosan fogja érezni magát."
"Így alakult ki ugyanis a valóságban az írás, csak ma már nehezen látszik meg a szavakon, hogy a betűk képek voltak, mert a szavak a nyelv fejlődése során mind eltolódtak. Eredetileg bizony minden hangnak megvolt a képe, és a leképezési lehetősége egyértelmű volt."
Rudolf Steiner: Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből, Genius, 29. old.
Pech Merle barlang, Franciaország, kb. 20 ezer éves. Jelentésük ismeretlen. "Itt voltam az állataimmal"- vagy ennél azért mélyebb a jelképrendszere?"
sumer ékírásos agyagtábla, Kr.e 3000 kb. "Hogyan kezdődött az írás? ... Manapság sok, ha nem az összes szakember elismeri, hogy az első írás a könyvelésből eredt, ... amikor szükség lett az egyre bonyolultabb kereskedelmi ügyletek számontartására. ... A túloldalon látható táblán a jelzett árucikk alighanem az árpa (meylet a sörkészítésnél használtak fel), feljegyezték mind a mennyiséget, mind a számolás időpontját."
"A teljes írás fejlődéséhez szükség volt a rébuszelv felfedezésére. ... Ily módon az angolban egy méh és a négyes szám az előttöt jelenthetné bee+four=before) ... Egy korai sumer táblán a visszafizet szót egy nád képével ábrázolva láthatjuk, mivel a sumer nyelvben a visszafizet és a nád szavaknak ugyanaz (gi) volt a fonetikus értéke."
"Saját korunkban Rudyard Kipling Ahogy az abc készült c. könyvében a gyermek főhős, Taffimai által "hangképeknek" nevezett rajzokat tervez. ... Az S egy kígyót ábrázol, és a kígyó sziszegését jelenti. Ezen a kissé erőltetett módon Taffimai az egész ábécét megalkotja."
Andrew Robinson írásai, pl. Hetven rejtély szerte a világból c. könyvben, Az írás történe c. könyve.
Tehát mondhatja-e Steiner, hogy a betűk "képek voltak"? Nem inkább a szavak voltak képek? És a betűk absztrakt formák, amiknek felesleges a jelentését keresgetni? Azaz egy jó játék J alakú pálcákat festegetni, de azzal sincs baj, ha a gyerekeknek megtanítjuk, hogy ez a kampó a J betű, ami ott van a játszik, a jég és a jegesmedve szavak elején.
Merthogy az állami iskolában ezt tanítják, és nem feltétlen traumatizálódnak ettől a gyerekek?
"Itt jön a dilemmám: az iskolaéretlenségét a hagyomáyos sulikhoz képest állapítottuk meg az ovival együtt: a hajtás, a stressz, a verseny a sok hét-nyolc éves visszatarottal, az ötször 45 perces órák, a négymillis sávokba betűk préselése, nulla mozgás szünetben (egyik suliban pl konkrétan ki is mondták, hogy a yerek a mozgásigényét élje ki az oviban, mert itt ezt már nem lehet - a napi tesióra egy tök más tészta) stb.
Én a helyedben nem látnám ennyire borúsan egy állami iskolában a gyerekem helyzetét."
hajtás, stressz: Az állami iskolában is rendelkezésre áll egy év a betűk elsajátítására. (Ha a gyereked az "r" betűt tudja novemberben, az nem azt jelenti, hogy már ott tartanak az ábécében, hanem hogy nem ábécé sorrendben tanulják a betűket. A testvérem kisgyereke mondta, hogy ő már tud minden betűt, de nem azért mert az osztályban már mindet tanulták volna. :)
sok hét-nyolc éves visszatartott: Lehet hosszútávon nem a visszatartás hatékony, hanem a szülői nyomásgyakorlás a tanerőkre, (amihez megfelelő pedagógiai tájékozottság szükséges) ?
az ötször 45 perces órák: Melyikkel van bajod: az öttel vagy a 45 perccel? :) Az öt nem olyan sok! (Vannak duplaórák az általánosban is), egyébként a 45 perces váltogatásnak is nyilván van magyarázata, pl. eddig bírnak a gyerekek figyelni ezen időtartam meghatározói szerint, vagy ha váltogatod a tevékenységeket, akkor az segít az elsajátításban stb.
a négymillis sávokba betűk préselése:
Illetve háromszor 4 milliméterre gondolsz, ami az elsős írásfüzetben van? :) Merthogy nemrég olvastam meglepődve, hogy pont az a legszélesebb sorközű a kereskedelemben kaphatók között. Talán a vonalakat segítségképpen húzták anno a gyakolrófüzetekbe. (Tudom, hogy Steiner sima lapú füzetet ajánl a nagyméretű betűi rajzolásához, vagy Móra Ferencék palatáblára, palavesszővel kerekítették a betűket az akkori iskolákban.)
nulla mozgás szünetben
Ez gáz, és ezért a konkrét tanárok a felelősek, akik az adott suliban dolgoznak. (Nyilván egy falusi, földszintes iskolából könyebb kiengedni a gyerekeket az udvarra tavasszal, mint a harmadik emeletről egy csapat elsőst télen lekísérni, úgy, hogy vegyék át a váltó cipőt, a nagykabátot, és vissza, mindezt 10-15 perc alatt.)
"Itt jön a dilemmám: az iskolaéretlenségét a hagyomáyos sulikhoz képest állapítottuk meg az ovival együtt: a hajtás, a stressz, a verseny a sok hét-nyolc éves visszatarottal, az ötször 45 perces órák, a négymillis sávokba betűk préselése, nulla mozgás szünetben (egyik suliban pl konkrétan ki is mondták, hogy a yerek a mozgásigényét élje ki az oviban, mert itt ezt már nem lehet - a napi tesióra egy tök más tészta) stb.
Én a helyedben nem látnám ennyire borúsan egy állami iskolában a gyerekem helyzetét."
Múltkor szóba került itt ez a téma, de van még mit beszélni róla, azaz hogy nem olyan rossz dolog szerintem az állami általános iskola, mint olyan (azért érdemes itt is a béna tanerőket, versenyistálló hírű sulikat elkerülni). ( A középiskolák/gimnáziumok és a Waldorf 9-12. osztálya más életkor, más követelményekkel, azt most nem veszem ide.)
ad1. Amiket Vekerdy ír az Álmok és lidércekben, azt a szocialista Magyarország iskoláiról írja, ahol diktatúra volt és ideológiai alapon előírt tanmenet (cél: a szocialista ember nevelése), és nem reménykedhetett abban, hogy ez belátható idő alatt megszűnik.
ad2. Amiket Rudolf Steiner mondott előadásaiban az állami elemi iskolákról, azt a 20. század elején mondta Németországban, ahol akkoriban már nem az egyházak vagy a helyi vezetők, hanem az állam alapította a községi és városi népiskolákat, és a tanterv mögött álló ideológia nyilván poroszos precizitással lett megfogalmazva, és egyes pedáns tanerők által megvalósítva a gyakorlatban.
ad3. Rudolf Steiner olyan szerencsés heklyzetbe került, hogy egy gazdag barát pénzügyi támogatásával megalapíthatta a saját iskoláját, de ritka az ilyen lehetőség. Ahogy a múltban a katolikus egyház és a protestáns felekezetek vagy gazdag főurak alapítottak egyes helyeken elemi iskolákat, úgy ma az állam kezében van olyan hatalom és pénz, hogy bárhol és mindenhol az országban iskolába küldje a gyerekeket.
Ha nincs ilyen akarat, akkor megtörténhet, mint a Twist Olivér-szerű történetekben Angliában, hogy gyerekek kóborolnak és garázdálkodnak csapatosan az utcákon vagy kimerítő és felnőtteknek való munkakörökben dolgoztatják őket.
Kicsit távoli az, amit írok? Lehet, de meg lehet nézni megdöbbentő riportokat dél-amerikai, afrikai vagy ázsiai országokról, ahol még ma is sok gyereknek ez a mindennapi valóság. Ehhez képest minimális problémának tűnik, hogy grafittal vagy zsírkrétával tanulok meg írni, nem? (Vagy legalábbis olyan problémának, ami könnyebben megoldható, orvosolható.)
Szentül hittem, hogy ha az ovi négytől hétig tart, akkor nyilván ez után iskolaérett a Waldorf-gyerek :) Most viszont volt egy nyílt nap a budaörsi suliban, ahol is kiderült számomra, hogy egy fenét, már a hagyományos oviban hatévesen "végzettek" is mehetnek
Én mondtam, hogy így van! :)
Itt jön a dilemmám: az iskolaéretlenségét a hagyomáyos sulikhoz képest állapítottuk meg az ovival együtt: a hajtás, a stressz, a verseny a sok hét-nyolc éves visszatarottal, az ötször 45 perces órák, a négymillis sávokba betűk préselése, nulla mozgás szünetben (egyik suliban pl konkrétan ki is mondták, hogy a yerek a mozgásigényét élje ki az oviban, mert itt ezt már nem lehet - a napi tesióra egy tök más tészta) stb.
Én a helyedben nem látnám ennyire borúsan egy állami iskolában a gyerekem helyzetét.
Na de egy Waldorf az már tök más tészta! Itt figyelembe lenne véve, hogy visszahúzódóbb, nem produkálja magát, lehet nagyban rajzolni, írni, az egész testükkel tanulnak mindent, nem végig egy padban ülve, stb...
Ha "csak" ezért akarnád Waldorba iratni, akkor megvan a veszélye, hogy csalódsz. Ezek a dolgok nekem is nagyon tetszettek, de engem kikészített idegileg a módszerek mögött álló világnézeti rendszer (antropozófia, szellemtudomány). Az pl., hogy egy tanárnak inkarnációs segítséget kell nyújtania, merthogy Steiner hitt a lélekvándorlásban, és eszerint is alakította a módszertanát.
Szóval sok problémát megold a Waldorf, de legalább ugyanannyit generálhat egyeseknél (nálatok lehet nem lenne ezzel semmi gond!). És nekem arra kellett rájönnöm, hogy nem panácea a Waldorf-pedagógia, nem megoldás minden bajra, csak egy jó próbálkozás a sok közül.
Az ovit nagyon szereti, de új óvónéniket kapna az új csoportban, akik nekem annyira nem jönnek be, a régi csoportból a legjobb barátja mégsem marad, csak hat gyerek összesen. Nem tudom, melyik lenne szerencsésebb :((( Igazából most van ő ott, hogy kezd kinyílni, jobban megmutati magát, oldódni, stb, de az az érzésem, hogy ezt egy waldorf suliban is nyugodtan megtehetné.
Az látható, hogy attól félsz, ne menjen túl korán a gyereked iskolába, mert ott valami károsodás érheti.
Én hasonló érzéseket éreztem, mikor testvérem gyereke ment suliba, és elkezdtem kutakodni ezügyben. Rájöttem, hogy nem csak a Vekerdyt kell olvasni, bármennyire bírom a pasit:). Most pl. Vajda Zsuzsanna Neveléslélektan, Ember és kicsinye c. könyveit tanulmányozom, ő tisztán a pszichológia szempontjából közelíti meg ezeket a kérdéseket.
Segítséget szeretnék kérni. Keresem a Nagykanizsához legközelebb eső Waldorf iskolát. A Pusztaszentlászlón működő intézmény sajnos nem él... Hová mehetnénk?
nézzed meg a mostani tanárt és érdeklődjél utána, hogy ki jön jövőre. aztán a számodra szimpatikus tanerőhöz igazítva eldöntöd, hogy iskolaérett a gyereked, vagy sem.
azon túl, hogy az iskolaérettség még nem feltétlenül jelent szociális érettséget. így a gyerek könnyen kiszorulhat a közösségből, hacsak nem egy akarnok típus.
nagy dilemmában vagyok, szívesen veszek véleményeket! Írtam már, hogy az áprilisban hatéves nagycsoportosomat az ovival közösen még egy évre vissza akartuk tartani. Bár ők maguk modták, hogy viszont a Waldorf milyen jó lenne neki, pont neki való, erre én mondtam, hogy az sajnos hét évesen kezd. Szentül hittem, hogy ha az ovi négytől hétig tart, akkor nyilván ez után iskolaérett a Waldorf-gyerek :) Most viszont volt egy nyílt nap a budaörsi suliban, ahol is kiderült számomra, hogy egy fenét, már a hagyományos oviban hatévesen "végzettek" is mehetnek. Itt jön a dilemmám: az iskolaéretlenségét a hagyomáyos sulikhoz képest állapítottuk meg az ovival együtt: a hajtás, a stressz, a verseny a sok hét-nyolc éves visszatarottal, az ötször 45 perces órák, a négymillis sávokba betűk préselése, nulla mozgás szünetben (egyik suliban pl konkrétan ki is mondták, hogy a yerek a mozgásigényét élje ki az oviban, mert itt ezt már nem lehet - a napi tesióra egy tök más tészta) stb. Na de egy Waldorf az már tök más tészta! Itt figyelembe lenne véve, hogy visszahúzódóbb, nem produkálja magát, lehet nagyban rajzolni, írni, az egész testükkel tanulnak mindent, nem végig egy padban ülve, stb... Erre valószínűleg elég érett lenne. Most az a dilemmám, hogy megpróbáljuk-e ezt idén, vagy mégis maaradjon még egy évet oviban? Az ovit nagyon szereti, de új óvónéniket kapna az új csoportban, akik nekem annyira nem jönnek be, a régi csoportból a legjobb barátja mégsem marad, csak hat gyerek összesen. Nem tudom, melyik lenne szerencsésebb :((( Igazából most van ő ott, hogy kezd kinyílni, jobban megmutati magát, oldódni, stb, de az az érzésem, hogy ezt egy waldorf suliban is nyugodtan megtehetné. nem tudom, így mennyire lenne értelme visszatartani.
Amúgy meg nyolcadikig is azokat a tárgyakat tanítja az osztálytanító, amikhez úgy gondolja, "hozzá tud szólni", a többinél szaktanárok segítik a munkáját.
Ez az osztálytanító-elvet, mint olyat nem érinti sztem. Miközben bent van egy szaktanár, mondjuk kémiaórán, az oszt.tanító akkor is ott van, és nem megy közben máshová órát tartani. (Ami persze neki másik harminc gyerek megismerését is jelentené.)
Én csak a saját nevemben tudok beszélni: emberileg nem vagyok tökéletes, és bátrabban kormányoznék osztályfőnökként egy osztálynyi diákot 4 évig, mint 8-ig. (Ami a szakmai részét illeti: valamokkával értek egyet, azzal szeret foglalkozni az ember, aminek "mestere", tehát jobbnak tartanám a magam számára az állami iskola rendszerét: egy tanárnak van 2 esetleg három tárgya, amit tanít.)
Persze ez azzal is jár, hogy más osztályokban is kéne a tárgyaimat tanítanom. Erre lenne jó vmi. vizsgálatot olvasni: mi az a gyerek-létszám, amit még hatékonyan, de a személyességet megőrizve taníthat egy tanár? Illetve biztos vannak módszerek, amik az ebből fakadó problémákat csillapítják.
Ez egy Waldorf-osztálytanítónak nem olyan égető probléma, nyilván.
Azt szokták mondani a Waldorf-tanárképzésen, hogy a belső munka, amit mondjuk a 8.-os kémia-tananyag elsajátítása közben végzel, megtérül. Biztos van ebben igazság, és egyébként biztos egy nagy "kaland", ahogy 8 évig végigkíséred a tanítványaidat, látod, ahogy felnőnek.
Kérdezd meg rizsa hozzászólót, ő mennyit tudna mesélni mondjuk az alkánokról a csemetéjének, esetleg mennyi segítséget tudna nyújtani egy olyan kémiai feladatban, ahol a Boyle-Mariott törvényt kell felhasználni:D Neki üzenem, hogy ez nem lekicsinylés.
Mondtam én ennek az ellenkezőjét? :)
Egyébként engem nem egy 10.-es, de egy hatodikos reál-érdeklődésű diák lenyomna szerintem a természettudományos tárgyakban. Vagy idegen-nyelvben egy jól beszélő.
Egyszerűen tény. Én meg az ő szakterületéhez volnék vélhetően teljesen satu.
Bár az irodalmat, törit könnyebb bemagolni, de ahhoz is kell egy érzék meg elmélyülés, ez igaz.
Félreértettél, én nem a Waldorf ellen/mellett szóltam most:) Más kérdés, hogy ha előbbi hozzászólásokban nem írták volna le, hogy az osztálytanító azokban a tárgyakban segítséget kér, amikhez nem ért, akkor azt azért nem hagytam volna vélemény nélkül:)
Azzl a kommenttel kapcsolatban, amire válaszoltam csak furcsálltam, hogy egy szülő a gimnazista gyermekét olyan tárgyakra is "oktatja", amikben nem kielégítően járatos. Aztán meg csodálkozik, hogy a gyerek össze van zavarodva, hogy a tanár valamit picit másképp magyaráz el, és akkor most mi van.
Kilencediktől a Waldorfban is szaktanárok vannak, az osztálykísérő is a saját szakját tanítja. Amúgy meg nyolcadikig is azokat a tárgyakat tanítja az osztálytanító, amikhez úgy gondolja, "hozzá tud szólni", a többinél szaktanárok segítik a munkáját.
De gimnáziumban én biztos nem merném felvállalni (ha mondjuk humán tudományok területén dolgoznék), hogy megtanítsam neki a női nemi ciklust. Vagy esetleg elmagyarázzam az elektronpályák kiépülését az atommagok körül. Kérdezd meg rizsa hozzászólót, ő mennyit tudna mesélni mondjuk az alkánokról a csemetéjének, esetleg mennyi segítséget tudna nyújtani egy olyan kémiai feladatban, ahol a Boyle-Mariott törvényt kell felhasználni:D Neki üzenem, hogy ez nem lekicsinylés. Egyszerűen tény. Én meg az ő szakterületéhez volnék vélhetően teljesen satu.
Annak meg nem sok értelme van, hogy te most akkor elölről kezded megtanulni a 10-es tananyagot, meg elolvasod. Mert azt a gyereked is meg tudja csinálni:) Lehet régimódi vagyok, de én abba nem "pofázok bele", amihez nem értek magabiztosan.
" Az emberek korábban képírást használtak, vagyis olyasvalamit festettek a lapra, ami a tárgyra emlékeztetett. Nem kell tanulmányoznunk a kultúrtörténetet, de a gyermek elé tárhatjuk annak elméletét és szellemét, amit az emberek képírással ábrázoltak, s akkor a gyermek ebben otthonosan fogja érezni magát."
Pech Merle barlang, Franciaország, kb. 20 ezer éves. Jelentésük ismeretlen. "Itt voltam az állataimmal"- vagy ennél azért mélyebb a jelképrendszere?"
sumer ékírásos agyagtábla, Kr.e 3000 kb. "Hogyan kezdődött az írás? ... Manapság sok, ha nem az összes szakember elismeri, hogy az első írás a könyvelésből eredt, ... amikor szükség lett az egyre bonyolultabb kereskedelmi ügyletek számontartására. ... A túloldalon látható táblán a jelzett árucikk alighanem az árpa (meylet a sörkészítésnél használtak fel), feljegyezték mind a mennyiséget, mind a számolás időpontját."
