Igazad van, kirekesztő. Lehet, hogy asszonyállat osztotta meg. :)
Komolyabban: én nem érzem kontrasztosnak, legalábbis hétköznapi beszélgetésben az ember szó teljesen semleges (általános alanyként is szolgál). Lehet, hogy újságban elvárt regiszterből kicsit kilóg, de engem nem igazán zavar - inkább ez, mint a hivataloskodás.
Szerintem a megállni valamit értelmezése lehet változó, hirtelen nekem is gondolkodnom kellett, hogy pontosan mit jelent, és ahhoz képest kell-e tagadás vagy nem. Mellesleg nálam azt jelenti, hogy kibírni az adott szituációt interakció nélkül - ha ez nem sikerül, akkor nem tudtam megállni a "nemszólást" / hogy ne szóljak. Ha ügyes vagyok, akkor meg tudtam állni, hogy ne szóljak. Őszintén szólva nem tudom, az ellenkező értelmezés mögött mi van (talán a megállítani lehet itt az áthallás?).
Ettől függetlenül az eltakarításos példában nem találok bizonytalanságot, számomra egyértelmű: látszik-> (kivéve, ha) eltakarítják->nem látszik.
Az esetre Kovács Mihály, az Élhetőbb Városért Egyesület elnöke, az ellenzék októberi közös polgármesterjelöltje hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, kifejtve, hogy szerinte az, hogy egy megválasztott önkormányzati képviselő (aki Sümegen a polgári, keresztény oldalt képviseli) nyilvánosan ilyen stílusban mutassa megszemélyiségét és véleményét, legalábbis elgondolkodtató.
Van egy ilyen nyelvi fétis, vagy beakadás, hogy a hogy után felszólító mód. Akkor is, ha nem kell. Szerintem itt sem.
fél-off: 15-16 éve, az Index-Fórum fénykorában (több topikot is alapítottam, akár mások) - akkor természetes volt, hogy MINDENT a tárgynak megfelelő topikban/fórumban kérdeztünk és beszéltünk meg, nem törődve semmi külső lexikonnal és adattárral. Szép idők voltak, én ma is abban élek, engedjétek meg, hogy most már így maradjak...
De most komolyan, másoljam ide a "szuvidálás" szócikket??? Nem tudod magadtól megkeresni, elolvasni, tudomásul venni, hogy van ilyen is? Én sem értek a főzéshez, de mivel a feleségem egyfolytában főzős műsorokat néz, ismerek ilyen "egzotikus" szavakat. Nem tudom, pontosan, mit jelent, mivel nem érdekel, de a lényeg, hogy nem ér annyit, hogy itt kérdezgessél róla.
Egy friss adalék az ingadozó ragozáshoz: Mindkét járatot baleset akadályozott a közlekedésben - mondja a bemondó a rádióban. És valószínűleg nem nyelvbotlás volt, hanem ő így ragoz, hiszen ugyanígy mondaná Minden járművet és Két járművet után is. Ezekben az esetekben persze én is így mondánám, de Mindkét valamit után én tíz esetből tízszer tárgyasan ragozok.
Bocsánat, hogy nem teszem ki a szmájlit minden mondatom után, kéretik önkiszolgáló módon odaérteni.
Igazad van, az alanyi ragozás biztosan helyes, de úgy látom, elég ingadozó a megítélés.
Viszont mutatok egy olyan hibát, ami nem ingadozik (ma még):
Krasznahorkay Attila a CNN kérdésére elmondta, hogy az idei új publikációjukban a hélium atom magját (4He) gerjesztették, és hasonló kísérleteket végeztek, mint korábban a 8Be-al.
Nyilván a szerkesztő nem tudta eldönteni, hogy -mal vagy -vel volna jpbb.