Ismerd fel, hogy a világ nem fekete-fehér. Én például ellenzem a rabszolgatartást, magam sem rabszolgatartó, sem rabszolga nem szeretnék lenni. Sem azt nem szeretném, ha lennének, akik másoknak ártanak (pláne nem szeretnék ilyen lenni), és azt sem szeretném, ha mások szenvednének (és magam sem szeretnék szenvedni). A dilemma hamis.
Ez ilyen ateista moralizálás. Szerintem. Mi akarsz lenni gyilkos vagy áldozat. Mintha más nem lehetne, mondjuk Jézus unokatestvére, azaz pom-pom lány.
Egy keresztény számára evidens (<--Juhuhúúú idegen szó!):
"Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták." (Máté evangéliuma 7,12)
2007.03.17-én szombaton délután 1-től 3-ig Sánta Ferenc: Húsz óra és Ötödik pecsét című regényeiről fogunk beszélgetni a FúzióRádióban (www.fuzioradio.hu), az Olvasómozgalom című műsorban.
2007.03.17-én szombaton délután 1-től 3-ig Sánta Ferenc: Húsz óra és Ötödik pecsét című regényeiről fogunk beszélgetni a FúzióRádióban (www.fuzioradio.hu), az Olvasómozgalom című műsorban.
Szerintem Gyuricza urnak jo tagra nyilnanak a szemei, ha megtudna, hogy manapsag micsoda filozofiai magassagokba volt kepes szokkeni az amugy -legalabbis normalis ember szamara- teljeseggel megvalaszolhatatlan, es persze annak is szant kerdese. Gyuricza ur rettenetes helyzetben volt, baratai is felelemben eltek, de o kulonosen. Szornyen szorult helyzete tette -elegge ertheto modon- cinikussa, abszolut egyszemelyes es megoszthatatlan titkaval, es csak kicsit meg akarta fingatni egyszeru, de alapjaba veve tisztesseges baratait, ami sikerult is. Voltakeppen oda jutottak, hogy rettenetes dolog lehet Gyugyunak lenni, de egy biztos, a gonosszal semmikeppen sem vallalnanak kozosseget.
Ezt be is bizonyitottak, hiszen a szettart es felfuggesztett karu, szakallas, veres, megkinzott figura a keresztre feszitett Krisztust motivalta szemukben a gonoszsag foghazaban, ahol is felredobva minden filozofiat, szivukre hallgatvan nem koptek ot szembe. Inkabb meghaltak. Az orasmester szembekopte a figurat, ami mindaddig volt meglepo csak, mig meg nem tudtuk, hogy kis zsidogyerekeket bujtat es gondoskodik roluk, mert e katarzis vegen joggal kapja meg a felmentest (legalabbis tolem ) .
Szamomra eppen az volt az egeszben a csodalatos, hogy igazolni veltem, hogy onmagaban mindenfele gyugyu-kerdes, meg minden filozofiai tetel, vallas, meg akarmi azonnal jelentektelenne valik, ha a valosagos elet produkal helyzetet, kulonosen, ha eletet ment.
Krisztus eletet hozott, es betolteni a Torvenyt, ami ugyancsak az eletert van. Sokan mondjak ellentmondasosnak a Bibliat, de mint ahogyan az sem az, az a szituacio sem, hogy valaki Krisztusert nem kop, valaki meg Krisztusert kop ugyanabbol a szivbol. Mindossze illik bekalkulalni mi, merrol, hany meter.
Ha tegyük fel van Isten (ki más tehetne fel "élesben" ilyen kérdést?) és valóban ilyen választás elé állít, hogy Katatiki vagy Gyugyu, öt perc alatt, akkor én megtagadnám a választ. Akkor mi van? Letelik az öt perc és? Ha jól emlékszem, Gyuriczai kérdése erre nem tért ki. Szóval mi lesz ilyenkor? Akkor helyettem választ a kérdést feltevő? Vaqy meghalok és nem támadok fel, tehát megszűnök létezni? Ha iaz utóbbi, akkor szerintem csakis ez a helyes választás.
Ugyanis szerintem a cél a legkevesebb rossz, negatív, jelenesetben szenvedés. Gyugyu szenved, Takatiki sszenvedést okoz. Ha meszűnök, akkor pedig nem veszem ki a részem senki (beleértve önmagam) szenvedéséből...
Akyra mentőscsónakos példája klasszikus. Én ezt úgy szoktam feltenni, hogy leszkadt egy híd, lógsz fejjel lefelé, egy lábad beakadva és csúszik ki, egyik kezedben van anyád, a másikban a gyereked vagy mondjuk a egy-egy gyereked mindkét kezedben, egyiket el kell elngedd, hogy megmenthesd a másikat, egy perced van és mind leestek. Nagyjából ugyanez. Szerintem ilyenkor sorsolni kell, nem lehet választani...
2007.03.17-én szombaton délután 1-től 3-ig Sánta Ferenc: Húsz óra és Ötödik pecsét című regényeiről fogunk beszélgetni a FúzióRádióban (www.fuzioradio.hu), az Olvasómozgalom című műsorban.
Vannak történelmi példák is. Pl. a leningrádi blokád idején (1941-44) történt több olyan sztori, hogy az élelmiszer-fejadagok annyira szűkösek voltak, hogy szó szerint csak az éhhalál bekövetkeztét odázták el. Több olyan két-három gyerekes anya volt (férj a fronton, v. elesett), aki tudatosan nem etette az egyik gyerekét, hogy a többi megússza az így megspórolt fejadaggal. Meg is úszták.
Sokat töprengtem, hogy visszatérjek-é...
Nos, így döntöttem. :)))
Nem, nem rontottad el a játékomat. :) Igazad van csak beszélgetünk, véleményezünk ("Minden csak vélemény" idézi Marcus Aurelius valamelyik künikoszt).
Lehet, hogy én szívtam kicsit mellre ama katartikus ereju hozzászólásodat. Egyszer már Mumu is a szememre vetette, hogy talán kicsit sértodékeny vagyok - ez van. :)
Miért lenne túlzás több hagyományt is hozzárendelni a kérdéshez? Különben is a "több" hagyomány tulajdonképpen egy - legalábbis Hamvas szerint. S nekem bizony o egy kicsit amolyan orákulum - ez is van.
A "Hát, mit mondjak..." most lekicsinylés, vagy valami egyéb? Az általad említett muvét egyébként nem olvastam.
Ha tényleg segítettem, akkor nagyon örülök. Elôfordult velem is, hogy úgy éreztem, valamit alapvetôen rosszul csinálok. Sok sikert a változtatáshoz! :-)
Mindamellett remélem, nem rontottam el a játékodat. Mások megsértése nélkül csak a vélaményemet szándékoztam kifejteni, elsôsorban a Sántha Ferenc művébôl kiemelt paraboláról. Kösz, de nem hiszem, hogy azt a látszatot kelteném, hogy különös mértékben értek bármihez – nem is gondolom ezt magamról.
Elôzô, katartikus erejű :-))) hozzászólásomról annyit: komolytalan túlzásnak tartottam, hogy a nyitótémához egy mondatban több hagyományt is hozzárendelsz – azt hittem, tréfának szántad.
Köszönöm a könyvajánlást! HB-tól a Tibeti misztériumok c. idevágó könyvet olvastam. Hát, mit mondjak... ;-)
Istenemre nehogy visszavonulj kedves Henoch! A tudás ott kezdődik, amikor rájövünk, hogy semmit sem tudunk! - ez egy nagy közhely, de igaz! Én nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat, nem szólva hatalmas olvasottságodról és azt, hogy a topicgumicsontokat mindig tudtad egy más perspektívába helyezni. Azon kevesek közé tartozol, akik állításaikat elolvasott könyvekkel, ill. érvekkel próbálják alátámasztani. Úgyhogy maradj csak, azzal hogy besározzák néha a ruhád szerintem ne is foglalkozz! Gondolj Cioranra!
Köszönöm! A leheto legkomolyabban!
Rádöbbentettél, hogy valamit rosszul csinálok.
Tényleg nem állíthatom, hogy bármihez is értenék - Te nyilvánvalóan elmondhatod ezt magadról, Tisztelet érte!
Valóban bohóctréfa. AZ egész élet. S az egész életem.
Így hát visszavonulok. Az összes topicból. Félre ne érts! Sértodésrol nincs szó.
(És - nirvána, boddhiszattva, wei wu wei: Hamvas Béla: Silentium - Titkos jegyzokönyv - Unicornis. Vigília. Budapest, 1987. 200-201.p.)
Még egyszer köszönöm!
Maradok híved: Henoch
PS
De: "Fenntartom és mindig fenn fogom tartani jogomat a szólásra." (HB) Majd egyszer, talán, lehet, hogy sohatöbbé...
Nagy mondatok. Idő kell, hogy feldolgozzam. Addig is, ha jól értem a kulcs az objektivizáció folyamatának megértése. De ez mi? És mit válaszoljak, ha Mari néni megkérdezi, hogy "Jó, de mi van ha az ember a cselekvés előtt leül és gondolkodik?"
(Na persze, ha eljutunk akaratszabadság tagadásáig, akkor felmerül, hogynincs bűn sem, és már csak egy ugrás, hogy megkérdezzük; szóval mit akar akkor a keresztenység? De ezt majd máskor.)
Ahogy a nirvánáról, a bodhiszattva-eszményrôl, továbbá a wu wei-rôl írsz, az bohóctréfának is értékelhetetlen.
Ha valamihez nem konyítunk, ne hozzuk szóba...
1. Mijaza vei-vu-vei? A vu vei-t azt hiszem már értem, de az előbbit mintha nem említette volna Lao Ce.
2. Honnan az értékbirodalom? Háááááááát... Erről kissé szűkszavú Hartman:
(A kauzális kapcsolat) "...nem mondja azt, hogy semmi másféle mozzanat, mint amit a kauzális kapcsolat magával hozott (okozott), ne lehetne benne determinánsként meghatározó, - feltételezve természetesen, hogy van egy szféra az övén kívül amelyből ilyen determinánsok származhatnak, és a kauzális kapcsolatba belejátszhatnak. Ha mármost van egy ilyen szféra (természetesen annak irreálisnak kellene lennie), és ha ebből bizonyos mozzanatok beléphetnek a történés reális kapcsolatába, akkor a kauzális kapcsolat számukra "nyitott"-nak bizonyul: mint okmozzanatokat szintén felveszi őket a többi ok közé (a sajátjai közé), és a belőlük kiinduló mozzanatokat vagy okozati változásokat az időben éppúgy tovább viszi, mintha belőle származnának. Kant:
A tiszta akarat, vagy ami ugyanaz, a tiszta gyakorlati ész objektív valósága mintegy tényként van a priori adva az erkölcsi törvényben. Ténynek nevezhetjük ugyanis az elkerülhetetlen akaratmeghatározást, ha nem is mindjárt empirikus elveken nyugszik. Az akarat fogalmában már benne van az okság fogalma, ezáltal a tiszta észében a szabad okságé, azé, amelyik nem határozható meg természettörvények szerint, következésképpen semmiféle empirikus szemlélet nem lehet bizonyítéka."
Nekem ez kicsit nagyon homályos, de ha jól tévedek valamilyen válaszlehetőség a kérdésedre.
"egyáltalán nincs bebizonyítva, hogy az akarat jó; sőt bizonyosan nem az"
Ismét Kant:
"Tehát a jó és rossz a gyakorlati ész egyedüli objetumai. Az elsőn ugyanis a vágyó-, a másodikon az undorodóképesség valamely szükségszerű tárgyát értjük, am mindkét esetben az ész elve az irányadó. Ha a jó fogalmát nem valamilyen előzetes gyakorlati törvényből vezetjük le, ellenkezőleg, ő maga szolgál a törvény alapjául, akkor olyasminek a fogalma lehet, aminek létezése kedvvel kecsegtet. Így az alany okságát a kedv létrehozására rendeli, vagyis a vágyóképességet határozza meg."
Szóval jó => kedv => vágy => akarat. Az akaratban mindig van jó, különben az alany nem akarná. Persze, hogy mások mit akarnak, az más tészta. Két magyar mondás: A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Másokat tetteik alapján, magunkat szándékaink alapján itélünk meg.
3. Végül egy technikai jellegű kérdés: honnan olvasod te Cioran-t? Én csak egy kötetét láttam könyvesboltban: amelyiknek a címoldalán egy Magritte kép van - a címére nem emlékszem. Talán abból idéztél?
Találtam még egy érdekes helyet az akaratról Ciorannál. Íme:
"Akarni, a szó teljes értelmében annyit jelent, hogy nem tudjuk, hogy akarunk, nem vagyunk hajlandók elidőzni az akarat jelenségén. A cselekvő ember nem mérlegeli sem hajlamait, sem indítékait, és még kevésbé kérdezgeti reflexeit: gondolkodás nélkül engedelmeskedik nekik, szabadjára engedi őket. Nem a cselekedet érdekli önmagában, hanem a cél, a cselekedet szándéka, és hasonlóképpen, nem az akarat működése, hanem tárgya fogja meg."
Vagyis voltaképpen ugyanazt fogalmazza meg, mint Bergyajev. Az akaratot az objektivizáció determinálja, hogy beszélhetünk hát akaratszabadságról?