Vagy nézzük csak meg a békenóbeldíjasokat. Recept: Hogyan legyünk gyorsan és biztosan béke Noebel díjasok?: légy vörös, durván gyilkolj, majd egy kicsit vegyél vissza.
Másik példám is van. Köztudomású, hogy Teller Ede nem hadifejlesztésekben végzett elméleti fizikai munkássága is pár fizikai Noebel díjat megér. Mégsem kapta meg a hidrogénbomba (és a röntgenlézer) miatt. Ideírok egy szöveget, anno fejből megtanultam, most már pár szó bizonytalan, azért nem teszem idézőjelbe:
A 40-es évek végéről napvilágra került információka Teller álláspontját igazolták.* Sztálin, Berija és társaik már meglátták az atomfegyverekben rejlő lehetőségeket, így semmi áron nem mondtak volna le annak kifejlesztéséről. Minden olyan lépést, amely a fejlesztések leállítását vagy korlátozását célozták volna cselnek, taktikázásnak**, vagy az ellenfél ostobaságának tekintették volna. Reakciójuk mindegyik esetben ugyanaz: kihasználni az ellenfél ostobaságát.
Tudjátok-e ki mondta ezt? Hát Szaharov, a szovjet H-bombafejlesztés hajdani főnöke, akinek a fizikai mellett béke Noebel díja is vagyon...
Asszem felkötöm magam.
LEGO
*A Teller-Oppenheimer vitárol van szó. Oppenheimer szerint az atombomba akkora bravúr volt, hogy senki nem fogja tudni az USA-n kívül megcsinálni, így elegendő azt fejleszteni. Teller szerint annak az információnak a kiadásával, hogy a bomba megcsinálható kiadták a legfontosabb infót, és mások is megépítik, sőt, lehet, hogy a hidrogénbomba is megépíthető, ezért meg kell építeni az USA-ban. Ugyanis a.) ha megépíthető, nem épülhet először a Szovjetúnióban, b.) ha nem építhető meg, azt tudnunk kell.
Gyakorlatilag ugyanez volt a röntgenlézer ügy hátterében is. Tudták, hogy az oroszok vizsgálják, és Teller azt mondta, azt is tudnunk kell, ha nem működik a dolog. A H-bomba bejött, a röntgen nem. (Fordítva jobb lenne...)
Én úgy hívom a jelenséget, hogy öntudatlan bolsevizmus. Megfigyeléseim szerint ha a borzalmat a vörös csinálja, az kevésbé zavarja az embereket. A diákszigeten egyszer bementem az Alba kör sátrába, akik hivatalosan a katonaság és általában a háborúk ellen kívánnak fellépni. Kitöltöttem egy tesztet, ami kizárólag az USA és barátai nuki fegyverkezéséről, intervencióiról, világhatalmi törekvéseiről szólt. Volt egy olyan kérdés, hogy hány esetben ért el célt az USA intervenciója? (Értitek, nem általában egy idegen hatalom intervenciója!!!)
Alternatívák:
A Egyszer sem
B 0
C Soha
Hirtelen leírtam pár tucat államot, akik jelenleg is léteznek ennek köszönhetően, utána majd' üvöltve megmagyaráztam a sátorfőnöknek, hogy ha valaki csak azt a háborút ítéli el, amit nem a vörös zászló jegyében csinálnak az támogatja a háborút - feltéve, hogy a vörösök gyilkolnak. Azóta is idegbeteg vagyok, ha eszembe jut.
Ez több szempontból is érdekes. 1. Franciák közt főleg vidéki gazdaságokban nem mindennapi az angol nyelv ismerete. 2. McDonald-rohamozó franciák között se.
Persze lehet, hogy az illető élt jó pár évet Kanadában és ott rágott be.
Éppen arról írtam, hogy a globáltőke nem azonos az Egyesült Államokkal. Nem igaz, hogy "ami jó a General Motors-nak, az jó Amerikának is. Nem az amerikai farmerek érdeke rákényszeríteni az egész világot, hogy fűrészport zabáljanak s elhitetni velük, sokszázmilliárdokkal fenntartott propagandagépezettel, hogy ez jó nekik.
Az "automatikus amerikaellenesség" egy ösztönös megnyilvánulás egy arrogánsan egyeduralomra törő világhatalommal szemben, részben gazdasági részben kulturális önvédelmi reflex.
Láttad az "Egy nő illatát" amerikai és eredeti, olasz változatában? Ha igen, érted, mire utalok.
Ja, és az, hogy valaki "népi kinézete ellenére" jól beszél angolul - hát bizony, előfordul. Szerinted milyen "kinézetűnek" kell lennie ahhoz valakinek, hogy ne legyen "gyanús", hogy jól beszél angolul? Na jó, ez csak egy poén akart lenni - túl magas labda volt! :)
Éppen erről van szó. A Paprika egy jó kezdeményezés volt, ha megkapja - az induláshoz - a megfelelő támogatást a McWorld ellen, annak idején, ha lett volna ilyen szándék (nem volt), igenis életképessé nőhette volna ki magát!
Nem volt szar a Paprika Csárda...
SZVSZ azon bukott meg, hogy magyaros ételt másutt is lehetett kapni kulturáltabb (értsd: nem önkiszolgáló) körülmények között, hamburgert meg csak a Mekiben.
Meg azért is bukhatott meg a Paprika Csárda, mert nagyjából egy időben próbált betörni a piacra a Mekivel, de az utóbbi az újdonság erejével hatott, a magyaros ételek pedig ... ld mint fentebb.
Tényleg érthetetlen, hogy milliós támogatás birtokában miért nem nyitnak egy saját étteremláncot? De Hösurg 21 és Sumér biztos erre is tudja a pontos választ
Miért nem nyitnak egy saját étteremláncot konkurenciának? Magyarországon volt a Paprika Csárda, oszt csődbe is ment, mert a kutya se men be enni, a mellete levő Meki meg mindig tele volt.
Nenm tudom, hogy a McDonalds azonos-e azzal ami ellen az emberek igazán berzenkednek. Lehet, hogy csak egy automatikus amerikaellenesség megnyilvánulása. Az automatikus amerikaellenesség hülyeség. Csak kap a jó nép egy homokzsákot, hagy pofozza. Mindenesetre az meglepett, hogy az említett mozgalom vezére nagyonis népi kinézete ellenére jól beszélt angolul.
Mi a véleményed a francia gazdák egy éve folyó Mac-ellenes mozgalmához, amit a franciák milliói kisérnek nagy rokoszenvvel (libákat terelnek a nikkel-csehókba, ilyesmi). Engem reménnyel tölt el. Hidd el, Európa ébredezik!
A radikális nemzeti-konzervatív erők a kikencvenes évek elején voltak megerősödve, majd effektíve nullára gyalulva röpke pár éven belül. Az pedig recept a katasztrófára, ha a vadvidékeken hagynak erősödni egy ideológiát. Lásd a Nagy Októberi Forradalom győzelmét Oroszországban. Kész hátramenés.
Németország nyugati felében - mint azt Okos Mikulás egyszer nagyon frappánsan megírta - a nép totál agymosott, demoralizált és globalizált, a CDU-CSU semmivel sem kevésbé nyal a "liberális" világhatalomnak, mint a mostani balosokból álló kormány. Szerintem ott is a keleti tartományokban fognak először megerősödni a radikális nemzeti-konzervatív erők!
A "fejlett nyugati világ" majd minden államában, politikában, gazdaságban, sajtóban regnáló exmarxisták szerinted mennyiben felelősek azért, hogy a kommunizmusból a 90-es években 'szabaduló' országok kínpadra lettek húzva? Ez lesz majd még csak egy pikáns történet! (ja, bocs, elfelejtettem, hogy vége a történelemnek).
A Keresztény Jobboldal nevű mozgalom százmilliós szavazótábor. Csak persze nálunk erről teljes szilencium van - érthetően!
Egyébként ne felejtsd el, hogy eddig többször választottak konzervatív Elnököt, mint demokratát - ha az amerikai sajtót, dömpingfilmeket nézed, teljesen érthetetlen módon.
Erősödik az új jobboldal az Egyesült Államokban? Pat Buchananról csak annyit tudok mint amit a weblapja ír. Totál hallgatásba lett cementezve. A többire meg csak az megy szavazni akinek a félnóta mindennél többet mond, de az mind.
Kérdésfeltevésed teljesen jogos, napjainkban valóban az exmarxisták regnálnak a "fejlett nyugati világ" majd' minden államában, politikában, gazdaságban, sajtóban, de szvsz leáldozóban a napjuk, egyre több országban van tele a nép hócipője velük. A gyarmatokon (Mexikó, Magyarország stb.) kezdett inogni a székük először, ahogyan látom Európában már egyételmű a konzervatív ellenhullám, a perifériákról "be fog gyűrüzni" a Birodalom szivébe is! Keveset írnak/beszélnek róla, de az Egyesült Államokban is nagyon erősödik az új jobboldal! Itt, Európában azért vadulnak ennyire az exvörösök (Hajder-ügy), mert vesztüket érzik.
Isten, haza, család!
Csórikáim még melegfesztiválokat rendeznek, meg ilyesmi - szánalmas utóvédharcok!
Az ország legsikamlósabb fedelű nyolcszáz oldalas lifestyle magazinja csillogó villogó fedeléről Jancsó Miklós mosolyog ránk. Mindíg volt oka mosolyogni,