itt közzé volt téve? bár nem hiszem,hogy elö fizettem volna,hisz ilyen genyo társaságnak egy fillért nem adok:)
vf nélkül meg nincs sbk:))
ma sok egyéb mellett azt is megtudhattuk,hogy reanak a mai volt az elsö gyözelme idén és ehhez még délután is ragaszkodott. bár lehet ugy számolt,hogy két feles futam tesz ki egyet:)
Szerencsére pont jókor jött a füles, hogy az ESplayer július 20-ig kb 5e megkapható egy évre. Nem tököltem, ennyit elkúrok máshova, rögtön előfizettem és nem volt gondom. Az elejéről maradtam le (fél kör) de reklám nélkül (és VF nélkül) láthattam végig.
Az elmúlt évekhez képest egész normális verseny volt sbk-ban! Davies sajnálhatja, hogy az elején beragadt, illetve a végén a hibákért, minimum egy dobogó kinézett neki!
itt ebben az adott helyzetben nem kellett volna rövidebbet fékeznie rossánál,söt még kicsivel lehetett volna hosszabb is és még akkor is ö van jobb helyzetben.
ha itt ugyan akkor kezd el fékezni mint rossi nem tudja kilökni csak ha az ráborit akkor meg már ö a hülye:)
az elsö 3 valszeg ugyan akkor készült mert ugyan az a ruha van rajta csak lonál más,igy kijelenthetjük,hogy két futamra s kivitték,de hát ez nem meglepö hisz ö is versenyzett:)
amugy lo a nagyoknál csak az elsö évében használta a 48ast.
Abból kiindulva, hogy ott Maq felsőjén egyszerre van ott a KTM, a Repsol és a Red Bull is, az a kép nem lehet 2009-nél későbbi (akkor ment utoljára KTM-mel).
Amúgy sztem annyi van, hogy így 2008-2009 tájékán az ősök kivitték egy motogp futamra aztán ott meg akivel csak lehet fotózkodott :) Mert amúgy elég egyidősnek tűnik mind a 4 kép, ugye Rossi és Lorenzo még FIAT Yamahás (és itt fontos a FIAT is, akik 2010-ben voltak utoljára a Fiat a Yamaha főszponzora), Dovi meg még HRC-s.
Szóval sztem nem érzett ő itt rá semmire, valszeg készült még egy csomó más versenyzővel is közös fotó, csak a Gadea-val, Joan Olivé-val vagy a Faubel-lel készült úgysem érdekelne már senkit :)
Hát nem tudom. Ugye szokták mondani hogy a vér nem válik vízzé - csakhogy a víz sem vérré. Itt pl. ez a pillanat is most vasárnapról, még itt is inkább visszasorolt Rossi mögé:
Ez a hátsó egyenesben volt, tehát a Dry Sack előtt. Ha neki még ez sem volt egy sikerrel kecsegtető előzési helyzet akkor neki mégis mi volna az?????????????????????????????????????????
"bár minél elöbb meg kéne ezt tennie mert jövöre oda kerül quarta és a jelenlegi kép alapján nem sok jora számithat."
Esélyes, hogy Quarta bucira fogja verni, hamár most a szatelit gépen is elkezdi oktatni.
"jelenleg sérült igy nem tekintem esélyesnek."
Volt egy (persze tény hogy elég komoly) törése ami motorosoknál nem újdonság. És amiből most van még két hete teljesen felgyógyulni (amúgy azt se feledjük hogy már most szombaton is 1:38-as köröket tudott, csak akkor még nem bírt közben a fájdalommal).
Amúgy ha felépül bajnokság szintjén Dovit sztem továbbra is tudja majd kezelni, ahogy eddig is, mindig is tudta.
De amúgy nyilván igaz amit írsz, hogy Ausztria után már biztosan mi is okosabbak leszünk hogy merre hány méter :)
bár minél elöbb meg kéne ezt tennie mert jövöre oda kerül quarta és a jelenlegi kép alapján nem sok jora számithat.
jelenleg sérült igy nem tekintem esélyesnek.
persze valszeg nem adja fel,formába kerülhet meg ego de neki 11 versenyböl kell megoldania amiben benne az ujabb hiba,nem kell sérülnie elég 0áznia és akkor még ott van,hogy lehet nem is lesz 11 futam.
lehet a köv versenyeken hoz quartán x pontod,de dovitol meg nagy eséllyel kap,azaz lehet 5 futam után is ilyesmi hátránya lesz az elsöhöz csak az elsö személye lesz más.
de lehet quarta simán dominál tovább.
brno meg legalább egy osztrák futam után többet látunk.
Vin mindig is kevés lesz egy vb címhez, mert benne egész 1xűen nincs meg az a gyilkos ösztön, az a mindig, minden versenyen végig akarok vágni mindenkit attitűd, ami ahhoz kell(ene). Ahogy írtam már, majd minden évben jó lehet pár futamgyőzelemre, főleg amikor el tud lépni már az elején - csak csatázni ne kelljen.
De hogy akkor csak Qurta és Dovi lennének innentől kezdve a vb favoritok? Na nehogy már, MM lehet már Brno-ra olyan formába lendül újra hogy majd kő kövön nem marad. Meg amúgy is, kizárt hogy olyan könnyen elengedné majd ezt a vb-t - vagy inkább nagybetűkkel EZT A VB-T, mert ez egy nagyon speciális vb lesz ugye csak 13 futammal és egy csomó duplafordulóval - vagyis ilyet, mármint ILYEN VB-T a motogp-ben lehet hogy csak most, csak most az 1x lehet majd nyerni. És ismerve MM egóját, hogy főleg pont majd egy ilyen nagyon különleges címet/évet hagyjon csak úgy a fenébe.... ááá kizárt.