Lorenzo az uj Stoner, akit kb. mindenhol szoba hoznak, aki idonkent elhatarolodik, majd olyan nyilatkozatokat ad, amiben elhinti a visszaterest es jo ezekrol cikkezni :)
Petrucci volt csapatfőnöke emellett azt is elmondta, eredetileg azt tervezték, hogy Alex Marquezt szerződtetik a csapathoz: Kapcsolatba lépett a Petronassal a Moto2-ben, hogy aztán fellépjen velük a MotoGP-be, de a Yamaha azt mondta, hogy ez nem lehetséges. A Hondánál úgy tűnt, nincs számára hely, és Marc is úgy érezte, hogy a motorjuk nem megfelelő egy újonc számára. A Suzuki sem volt elérhető, ezért megkerestek minket. 2021-től terveztük vele, hogy legyen idő megbeszélni a dolgokat. Aztán a hirtelen jött üresedés miatt őt választották a Hondánál. Ha pedig van esélyed a GP-be kerülni, akkor meg kell ragadni, bármilyen motor, vagy csapat is legyen.
persze mert közben változott a helyzet,megláttam azt a "versenynaptárt":)
hát nem tudom,szerintem a többség nem a statisztika miatt megy hanem a vb cimért,kérdés ilyen esetben ugyan ugy mennének-e mert csaknem ugyan az a tét.
mm-nél meg az lenne,hogy nincs meg neki rendesen a 7.,szal senki nem lenne elfogadva ,ás szurkolok által.
bár azt tegyük hozzá ha igy lesz valaki vb akkor is ö szerezte a legtöbb pontot az adott feltételek mellet és ugye mindenkinek azonosak lesznek a feltételek.
mondjuk azt nem értem,hogy minek kellett bizonyos helyszineknek gyorsan lemondani a rendezésröl.
kérdés,hogy a szponzorok el akarják-e szorni ilyen "lityi-lötyi semmi tétes" versenyekre a lét.
jo mondjuk sokat tudnak sporolni most az utazásokon.
ráadásul kismaq fejben sem okés, ha belegondolok, hogy már 2 éve is simán bajnoknak kellett volna lenni, de amint éles lett a szitu, már jött is a perec
Jó-jó persze, csak gondoltam azokat a combokat akkor is vétek volna kihagyni :D
Bááááár... ha jobban meggondolom a köv. hszedben mintha pont ennek ellenkezőjét nyilatkoztad volna :) ("igy meg se tartsák.")
Amúgy én erről a következőképpen vélekedem: legyenek versenyek (amik term. számítsanak is majd be a különféle statisztikákba), de ne legyen bajnokság. Mármint úgy értem, hogy ne legyen a végén vb hirdetve egy ilyen felemás, csonka szezon után, aminél a helyszínek felénél amúgy is jó eséllyel duplaforduló lesz.
VB azért se legyen hirdetve a végén, mert főleg ha esetleg pont nem MM nyerné meg, az az illető soha az az életbe le nem vakarná magáról hogy igazából nem is nyert vb-t, hanem csak egy csonka vb-t. Pl. ha Dovi megnyerné, a MM fanok akkor se ismernék el sosem hogy volt egy év amelyikben legyőzte MM-t, merthogy 2020 az nem számít. Hozzáteszem, ezt úgy alapjában véve még jogosan is éreznék.
Mert ebből már tényleg nem lesz úgy se, sehogyse egy "normális" év. Ez már mindenképp egy speciális év, amely speciális megoldásokat igényel. De tehát az nem azt jelenti hogy akkor semmiféle megoldásokkal nem is lehet élni, vagyis hogy akkor inkább ne legyen semmi.
Viszont versenyek azért kellenek, mert magukat a versenyeket azért mégiscsak nagyon jó volna már nézni, de ami még fontosabb: mert ezek a versenyek gazdasági szempontból KELLENEK a sportágnak, KELLENEK a szponzoroknak, KELLENEK a gyártóknak és a csapatoknak. Sőt, még a versenyzőknek is. Mert ellenkező esetben ők meg berozsdásodhatnak annyira hogy esetleg az már a 2021-es szezon minőségére is rányomhatná a bélyegét.
Szóval én a bajnokságon kívüli futamokra szavaznék, ami 2020-at illeti. Még akkor is, ha azok könnyen meglehet hogy szinte majd csak a spanyol pályákon rendezhetőek meg.
Mondjuk Kismukk kirúgása már a leigazolásának pillanatában se lett volna hülyeség, de verseny nélkül eldönteni, hogy mégse kell, az nem rossz azért. Gondolom a koronavírus pihi alatt volt idejük átgondolni a Repsolnál hogy ők a főnöke Marqueznek és nem fordítva.