Nemigazán erről írtam, sőt egyáltalán nem. De attól te még írhatsz erről. Tán Karinthy Frigyes írta valahol, hogy aki mindig vidám, az egyszerűen hülye. Valami ilyesmit érzek a szeretetnél is.
a szeretetnek nincs szüksége támpontokra, miértekre, mihez képest-ekre. tulajdonképpen erről ismerszik meg az igazi szeretet: hogy nem hivatkozik semmire.
aki azt mondja: "szeretem, mert..." az voltaképpen nem is szeret, hanem gyűlöletét szeretetnek álcázza. mert az ilyen mondatok, gondolatok mögött ott lappang a gyűlölet. és ez nem az igazi szeretet, ez hazugság.
csak szeress! hivatkozás nélkül. ehhez nem kell gondolkodni, ez a legegyszerűbb dolog a világon.
ez a mindent/mindenkit szeretni pont olyasmi mint a semmit/senkit. hiányzik belőle vagy a jing vagy a jang ... nem nagyon értek hozzá melyik. Mint a potenciálfüggvény ami egy konstans erejéig határozatlan és az érték csak mint "mihez képest" létezik. Tulajdonképen nem tudnám megmondani hogyan és miért közeledjek olyan valakihez aki vagy mindent egyformán szeret vagy mindent egyformán gyűlöl.
a cukorkás példádnál maradva:
ezt írtad: "Magyarul innentől kezdve nem az a kérdés: mérgező-e a cukorka, hanem hogy az öngyilkosság jó vagy rossz."
Ne haragudj, de ez erősen elméleti kérdés. Persze fontos ez IS. De szerintem nem igazán segít a barátodon _ennek_ a kérdésnek a tisztázása.
Talán tedd fel úgy a kérdést: vajon miért (nem mi célból, hanem mi okból) akar a barátom öngyilkos lenni??? Mi készteti erre a nem helyes/kétségbeesett döntésre?
És ha az erre a kérdésre kapott válasz fényében cselekszel, nem kizárt, hogy ezzel többet segítesz neki, mint azzal, ha megmondod: Te mit tartasz a dolog felől.
Innentol már nem a "cukorkáról" vagy az igazságról szól a kérdés.
Latszolgos ellentetesk a peldabeszedekben... (14 Fejezet)
A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt.
A ki igazán jár, féli az Urat; a ki pedig elfordult az ö útaiban, megútálja öt.
A bolondnak szájában van kevélységnek pálczája; a bölcseknek pedig beszéde megtartja öket.
Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol; a gabonának bösége pedig az ökörnek erejétöl van.
A hüséges tanú nem hazud; a hamis tanú pedig hazugságot bocsát szájából.
A csúfoló keresi a bölcseséget, és nincs; a tudomány pedig az eszesnek könnyü.
Menj el a bolond férfiú elöl; és nem ismerted meg a tudománynak beszédét.
Az eszesnek bölcsesége az ö útának megértése; a bolondoknak pedig bolondsága csalás.
A bolondokat megcsúfolja a bünért való áldozat; az igazak között pedig jóakarat van.
A szív tudja az ö lelke keserüségét; és az ö örömében az idegen nem részes.
Az istenteleneknek háza elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik.
Van olyan út, mely hely esnek látszik az ember elött, és vége a halálra menö út.
Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra.
Az ö útaiból elégszik meg az elfordult elméjü; önmagából pedig jó férfiú.
Az együgyü hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz.
A bölcs félvén, eltávozik a gonosztól; a bolond pedig dühöngö és elbizakodott.
A hirtelen haragú bolondságot cselekszik, és a cselszövö férfi gyülölséges lesz.
Bírják az esztelenek a bolondságot örökség szerint; az eszesek pedig fonják a tudománynak koszorúját.
Meghajtják magokat a gonoszok a jók elött, és a hamisak az igaznak kapujánál.
Még az ö felebarátjánál is útálatos a szegény; a gazdagnak pedig sok a barátja.
A ki megútálja az ö felebarátját, vétkezik; a ki pedig a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, † boldog az!
Nemde tévelyegnek, a kik gonoszt szereznek? kegyelmesség pedig és igazság a jó szerzöknek.
Minden munkából nyereség lesz; de az ajkaknak beszédéböl csak szükölködés.
A bölcseknek ékességök az ö gazdagságuk; a tudatlanok bolondsága pedig csak bolondság.
Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság; hazugságokat szól pedig az álnok.
Az Úrnak félelmében erös a bizodalom, és az ö fiainak lesz menedéke.
Az Úrnak félelme az életnek kútfeje, a halál törének eltávoztatására.
A nép sokasága a király dicsösége; a nép elfogyása pedig az uralkodó romlása.
A haragra késedelmes bövelkedik értelemmel; a ki pedig elméjében hirtelenkedü, bolondságot szerez az.
A szelíd szív a testnek élete; az irígység pedig a csontoknak rothadása.
A ki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtöjét; az pedig tiszteli, † a ki könyörül a szükölködön.
Az ö nyavalyájába ejti magát az istentelen; az igaznak pedig halála idején is reménysége van.
Az eszesnek elméjében nyugszik a bölcseség; a mi pedig a tudatlanokban van, magát hamar megismerheti.
öl pedig gyalázatára van a népeknek.
A királynak jóakaratja van az eszes szolgához; haragja pedig a megszégyenítöhöz.
Nem robban fel bennem a harag. Elfogadom hogy más a felfogásunk, s nem ugyanazt véljük szeretetnek, úgy látom te is inkább valamilyen érzelmet gondolsz annak.
Ha jól értem (és a szeretetet érzelemnek látjuk), akkor aki mindig szeret valójában nem tudja mi a szeretet, annak analógiájára, hogy mélység nélkül nincs magasság?
Talan rögtön felrobban bennetek a harag ha a szeretetröl es boldogsagrol az en magam velemenyet irom.
Aki a rosszat nem gyülöli, az nem kepes a jo ert kiallni!
Aki nem hajlando nehez idöt törelemmel es odaadassal elviselni, az nem ismeri a boldogsagot.
Aki nem kepes gyülölni az igazsagtalansagot, az nem kepes szeretni az igazsagot...
Aki nem gyülöli Satant es annak tetteit, az nem kepes ISTEN kegyelmet szeretni!
Tikva
Aki allandoan szeretz szergetni, az nekem nem hgy baratnak nem megfelelö, hanem kerülöm azt mint a tüzet, mert mindentöl langra lobban ami azonban nagyon oklcso..... Szeretet azonban nagy sullyal rendelkezik..........
Melyikőtök is írta... te, Satya, hogy inkább Ki a szeretet, merthogy Ő a szeretet.
Ez legjobb megközelítés.
Az ember szeretetének a kiteljesítése, sőt végig vitele szinte mindig törést szenved. Már a kiindulása magában rejthet érdeket, és sokszor akaratlanul is személyválogató. S valahol ott bujkál a rejtett önszeretet (biztos, hogy van ennek egészséges változata, és az jó). szokszor vagyunk gyengék a teherviselésre, meg állhatatosság... Tehát ki tud v é g i g szeretni...???
Az ember akkor ismeri meg magát, ha elismeri, hogy szeretni tudása adomány, a Szeretet (Isten) ajándéka, amit nem kell "kiérdemelni", mert előfeltétel nélkül kapjuk, de továbbításra késztet. Szeretetből élek, szeretetet kell tovább adnom, a m í g élek. Felismerése, befogadása nélkül akár teljes szívből sóvároghat az ember a szeretetre, a teljes és végleges megoldást, a szeretetben elnyert békességet nem találja.
Feszítő ellentmondása a világnak, hogy MINDENKI szomjazza a szeretetet (még Spender is :DDDDDDDDD, sőt, Vigor is! :DDDDDDDDDDDDDDDD),
de ehhez képest elég kevesen térnek annak FORRÁSÁHOZ. Legtutibb örökségünk: a TOVÁBB ADOTT SZOMJÚSÁG.
Hát akkor olvassátok Garai Gábor versét:
Több szeretetet
Amikor lehorgasztott fejjel
járunk az utcán, amikor
tépelődve gunnyasztunk szobánkban,
amikor vidám társaságban
fakón és szótlanul állunk
- holdfényes víz tükrén kopár sziget -
amikor elkerül az álom,
amikor mámorokra vágyunk,
értsétek meg: nekünk több szeretet kell,
több, sűrűbb, viszonzatlanabb,
ne érdemeink szerint mérjetek,
szükségletünk szerint, s szükségletünk
határtalan a szeretetből:
ha túl nem csordul, szomjan is veszünk..."
"és vannak amelyeket egy életen át hordozunk (ilyen a szeretet). Tehát a szeretet érzelem, de egyben képesség is. Képesek vagyunk a szeretet adására."
Azt hiszem, hogy megint fogalmi különbségeink vannak. :-) Az érzelem általában egy rövid távú dolog. Ha hosszabb ideig tart, akkor az betegségekhez vezet, kimeríti a szervezetet.
Amire te gondolsz, az az attitűd. Egy attitűdöt vállalhatunk egy egész életen át, s abban benne vannak érzelmeink, vélekedéseink és cselekvéseink is. Sokan, még a tudósok is úgy gondolják, hogy a szeretet egy másik személy felé irányuló pozitív attitűd. Amit viszont én szeretnék elmondani nektek az éppen az, hogy a szeretet nem attitűd, hanem feltétel nélküli elfogadás. Tudom, hogy nehéz elfogadni, éppen a fogalmi zavarok miatt.
A szerelem megint más kérdés. Az kábítószer. :-)) Egyébként meg tényleg jó tükör! :-)
átgondoltam amit mondtatok, s rájöttem egy-két dologra. :-)))))
(A nő nagyon köszöni Nektek!)
Didé, teljesen igazad van, amiről én beszélek az a szerelem, és nem a szeretet.
A kettő közti különbséget még sohasem éreztem ennyire, mint most. :-)
Defiant, úgy érzem szoros összefüggést tételezel fel az érzelmek és a pillanatnyi belső állapot között. Nem mondom, vannak olyan érzelmek, amelyeket adott pillanatokban élünk át (pl. az ijedség), s vannak, amelyeket hosszabban (pl. gyász), és vannak amelyeket egy életen át hordozunk (ilyen a szeretet). Tehát a szeretet érzelem, de egyben képesség is. Képesek vagyunk a szeretet adására.
Minden ember azonos érzelmeket birtokol ( irigység, bánat, öröm, félelem, barátságosság stb.), de abban különbözünk egymástól, hogy lelkünkben más és más mennyiségben vannak jelen az azonos típusu érzelmek. Tehát most azt gondolom, minden ember képes a szeretet adására és befogadására - hisz ez egy alapvető emberi érzelem - de különbözőképpen reagálunk rá.
Legkisebb ugrifüles, spekuláltam, spekuláltam...... :-)))))))
A szeretet esetében tényleg nincs az öndefinícióra igény. Igazad van. De mivel én a szerelemről gondolkodtam, ott viszont igencsak létezik ez.
Mit értek azon, hogy a szerelmesek definiálják magukat a másik által?
Magamról beszélek, úgy könnyebb. Én elsősorban ember vagyok, másodsorban nő. Legszívesebben ezért egy férfitól fogadom el, hogy meghatározzon. A férfi, akit szeretek (szerelemmel) a szexuális ellenpólusom. Ki tudna jobban, rajta kívül, engem meghatározni?
Ő az egyetlen aki engem EGÉSZÉBEN meghatároz, a lelkemet a szavaival, a testemet a szerelmi aktussal.
Ennek pedig semmi köze sincs az önismerethez!
A szerelmesünk által nyújtott definíció (mai fejemmel nézve ez a szerelem lényege) és az önismeret két különböző dolog. Persze mindkettő rólam szól. De attól még két dolog.
A többit, amit írtál, elfogadom. Igazad van. Köszönöm. :-)))))
"Azt gondolom, hogy azokat az embereket Te nem igazán szereted (maximum kedveled és tiszteled) akiket elfogadsz, de nem érdekel, hogy vélekednek rólad."
Nincs összefüggés a kettő között. Ha valakit szeretek, akkor szeretem, s teljesen mindegy hogy mit gondol rólam. Kíváncsi lehetek rá, érdekelhet akár, de ha elfogadom, akkor elfogadom azt is, ha olyat gondol rólam, ami szerintem nem igaz. :-))
"A szeretet ugyanis nem pusztán egy érzés ( a legnemesebb érzés) véleményem szerint, a szeretet maga a cselekvés."
A szeretet egyáltalán nem érzés, vagy érzelem. Hogy szeretek-e valakit, az nem függhet a pillanatnyi belső állapotomtól.
bocs, hogy beleszólok.
De miért és miben kellene, hogy befolyásoljon bárkit az, hogy más embernek mi a róla alkotott véleménye, benyomása?
Ha Téged valaki lehülyéz*, az nem azt jelenti szerintem, hogy Te hülye* lennél, csak annyit, hogy a másik annak lát/tart Téged :).
* tetszőleges (negatív vagy pozitív) jelző behelyettesíthető
Ha Te szépítések és önáltatás nélkül ismered magad, vagyis őszinte vagy magadhoz akkor is, ha ez fáj, akkor a mások Rólad alkotott és Veled közölt képe szerintem többet árul el a Rólad véleményt alkotóról, mint magadról. Akkor miért kéne, hogy Téged befolyásoljon?
Persze ha nem ismered magad, akkor érthető. De akkor miért a más szemével akarod megismerni magad, amikor Neked is van sajátod? :) Máson keresztül nem magadat ismerheted meg, hanem a Rólad a másikban élő képet! Nagyon nem ugyanaz!
És azt szeretnéd, hogy a másik Téged szeressen, vagy a Rólad alkotott képét? Mert ez sem ugyanaz :).
Az ördögi kör szerintem abban van, hogy azt hiszed, az a szeretet boldogít Téged, amit kapsz. MÁSTÓL VÁROD AZT, AMIT NEKED KELLENE TUDNOD ÉREZNI!
Hibás a szemlélet :)
Mert hiszen Téged az boldogít, amit Te vagy képes érezni és érzékeltetni: amit Te érzel más és önmagad iránt! Mert azt érzed Te, az a "tiéd". Ami más embertől irányul Feléd, az meg azé, aki érzi, aki közvetíti Feléd, illetve a benne Rólad élő kép felé :). Nincs hatalmadban, hogy elvárd, hogy hogyan legyen képes szeretni Téged, hogy "irányítsd", hogy kiköveteld: egyszerűen _nem a Tiéd_.
A másik fontos dolog: mindenki annyira szeret, amennyire éppen képes, és mindig olyan formában fejezi ki, amennyire éppen telik tőle. Ezt a tényt lehet tudomásul venni vagy tiltakozni ellene, lehet követelni többet - csak éppen fölösleges, hiábavaló :). Éppúgy, mint az emiatti esetleges önsajnálat.
Ha valaki nem pont olyan formában fejezi ki Feléd a szeretetét, ahogyan azt elvárnád, akkor nem is szeret Téged a másik? Dehogynem, csak épp a saját elvárásod gátol meg abban, hogy ezt észre tudd venni!
Szerintem ne arra akarj törekedni, hogy a másik szeressen Téged "jobban", hanem arra, hogy a Te szereteted legyen minél teljesebb :). Ne másokon akarj változtatni, hanem önmagadon. Illetékességed úgyis csak erre van :).
ellentmondásos amit irsz, de hát az élet is az. :-)
Azt gondolom, hogy azokat az embereket Te nem igazán szereted (maximum kedveled és tiszteled) akiket elfogadsz, de nem érdekel, hogy vélekednek rólad.
A szeretet egyik sajátossága érzésem szerint, hogy a másik szeretetének megnyilvánulásai által definiáljuk önmagunkat. Ha nem világos mire gondolok, majd bővebben kifejtem :-)) Ha nem vagy kíváncsi arra, hogyan definiálnak Téged, nagyon is könnyű elfogadnod őket. Hisz elfogadjuk például - már megbocsáss a durva hasonlatért, de hirtelenjében nem jut jobb az eszembe - kutyánkat is, tudjuk, mikor milyen, mire hogy reagál, hogyan viselkedik.
A kutya a gazdája iránti feltétel nélküli szeretetével "vásárolja" meg a mi feltétel nélküli elfogadásunkat.
Én tehát azt állítom, hogy két ember közötti szeretet-kapcsolatnak az egymás iránti folyamatos definíciót is tartalmaznia kell. A másik ember szeretetének fényében definiálom önmagamat, és az én szeretetem pedig segíti őt a saját énképének folyamatos formálásában.
Namármost elérkeztünk ahhoz a személyes problémához, amiből nem látom a kiutat.
Valószínüleg Te még nem kerültél szembe ezzel. :-)
A szeretet ugyanis nem pusztán egy érzés ( a legnemesebb érzés) véleményem szerint, a szeretet maga a cselekvés. Szeretek ezért cselekszem. Hogyan cselekszem? Úgy, hogy az a másik embernek jó legyen. Azt teszem, ami őt boldoggá teszi, úgy szeretem (feltétel nélkül, a másik személyiségének, rossz és jó tulajdonságainak teljes elfogadásával) ahogy neki jó.
Én pedig arra vágyom, engem is úgy szeressenek, ahogy nekem jó, olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok. S ez már bizony egy elvárás!!!!! Azt várom el a kedvesemtől, úgy szeressen, ahogy nekem jó. Feltétel nélküli elfogadás helyett - ami szélsőséges esetben egyenlő pl. a viszonzás igénye nélküli szeretettel - megfogalmazok egy feltételt: szeress engem. Ráadásul úgy, hogy az nekem jó legyen! Mert csak akkor lehetek boldog, ha úgy szeretsz (cselekszel) ahogy az nekem jó....
Ördögi kör.
