Lehetőségeinkhez mérten segítünk meghatározni talált gombáidat, de ne feledd, az itteni rábólintás nem pótolja a szakellenőri vizsgálatot. A vadon termett-szedett gombát mindig mutasd be szakembernek!
A vaddisznok sem veletlenul jelentek meg az elmult evekben olyan helyeken, ahol korabban nem jartak.
Többszörösen tévedés ez az erdők hiányával magyarázni. Minden koca, minden évben nevel 10-12 malacot. Az egyévesek már szaporodnak. Nem azért vannak sokan, mert az erdő fogy, hanem, mert gyorsan szaporodnak. Egyébként a disznó pont a járhatatlan sűrűst szereti, nem a szálerdőt.
ezt én még legfeljebb susnyásnak gondolnám, amiből egyszer esetleg erdő lesz, de sajnos, nem az én életemben.
én egyébként nem igazán értem a vadászok erdőhöz történő viszonyulását, a falu mellet a védett területen felállítottak egy kopjafát az elhunyt vadásztársak emlékére, mindezt engedély nélkül, kiszélesítették az odavezető ösvényt. mindezt egy molyhos tölgyesben, ami köztudomásúlag lassan nő, egy hegyen, amin fokozottan védett növények élnek.
Azt mondjuk mar a kozepkorban tudtak, hogy a vagas utan ujra sarjado erdot ritkitani kell. Igaz, az mar munka, es csak egy vagy ket generacioval kesobb latszik a vegeredmeny, mire nyugdijba mentunk. (Csak sugva szolok, hogy ismertem olyan erdeszt, aki azert hagyta ott a szakmajat, mert azt mondta, hogy a pilisi erdeszetnel nagyobb tolvaj nincs a foldon es o nem ezert ment erdesznek, De gondolom dilettans volt.) Van valami melyebb oka, hogy pont a ket vadaszunk akar a szarrol is elmagyarazni, hogy az arany? Szerintem a vadallomanynak sem fog jot tenni a termeszet ilyen merteku legyakasa. (A vaddisznok sem veletlenul jelentek meg az elmult evekben olyan helyeken, ahol korabban nem jartak. Pl. legnagyobb oromunkre a szomszed telken.)
Ismered azt a viccet, amikor a feleseg rajtakapja a ferjet egy masik novel? Latom, Te is a "nekem hiszel, vagy a szemednek" filozofia hive vagy. (Ajanlott karrier: politikusi palya.)
mintha alaposan elkőrisesedő tölgyest is látnék az elég homályos képeken, ami persze lehet cél, bár nem szokott az lenni.
na mindegy, az igazság valahogy félúton van. azért szerintem látni a munkaerőhiányt és a karbantartások elmaradását az amúgy igenis kezelt és nem ad hoc módon kezelt erdőkben.
A dilettánsok mindent jobban tudnak. Az őzike a szarvas gyereke és az erdőt úgy kell telepíteni, hogy embermagas csemetéket ültetnek 1*1-es ültetőgödörbe, szépen kitányérozzák és karózzák, majd a korona záródásáig rendszeresen gyomlálják. Ha te nem így tudod, akkor nem értesz hozzá! :(
Es ditto (masutt). Itt is latni, hogy mi volt es mit sikerult elerni. Ezen talan meg a vadak sem mennek at. Majd fenyekpezek meg (mondjuk a legdurvabb reszekre - pl. a Tharkus altal fokozotta vedettnek leirt Leanyfalu feletti reszre - inkabb bem is megyek)
Amikor utoljara korbeneztem, egy ertelmes (vagy akar ertelmetlen) vitaban nem a fizikai agresszivitassal valo fenyegetodzes volt a megfelelo erveles (kiveve tan a kultelki kocsmakban), de meg a bunkoskodas es a name-calling sem. Nem erzem megnyugtatonak, hogy ilyen indulatkezelesi porblemakkal kuzdo embernek fegyver van a kezeben.
Nos, akkor csak a Te kedvedert, sziv kuldi szivnek meg ilyesmi: VH erdogazdalkodas, bozoterdo. Hogy itt valamikor nem ILYEN erdo volt, azt latni az utolso kepen levo hatalmas fatorzson. Mint ahogy azt is latni, hogy a kivagott fak helyen magatol kinott sarjakat senki sem vagta vissza (mar a kozepkori erdogazdalkodasnak is alaptetele volt, hogy erdovagas utan a sarjakat ritkitani kell, kollega ebbol irta a PhD-jat). Itt a mi eletunkben (es alighanem a gyerekeink eleteben) sem fog mar rendes erdo noni. Ez nem friss vagas, 2-3 evtizedes lehet, tehat nekem senki se meselje, hogy majd rendbe hozzak. Es teli van a kornyek ilyennel.
helyett: kesoi laskagomba (kicsit mar oreg, de azert sebaj. Csak ma vettem eszre, pedig ott no, ahol mindennap setaltatok - egy fatorzson, amit aradaskor applikaltak be a "gatvedelembe".)
Igen, ez a bajom. Szóval olyanok véleményére lennék kíváncsi, akik kb. semmit sem tudnak az adott fajról és sem a begyűjtésükhöz, sem az el(ő)készítésükhoz nem volt közük. Ez így elég necces. Ill. szerintem a 100%-ból valszeg sokan nem is ettek mindegyik fajból. Mese nincs, kell csinálni egy tematikus éttermet. :)
az egyik tablazat elvileg azt mondja, hogy a megkerdezett 100 emberbol kb 98 maganak szedi es nem vasarolja. szoval kb 99% a gyujtok szama minden csoportban (najo, a maradek 4%-nyi laikusnal talan alacsonyabb).
"A Fortissima Fungus gombaismereti platform szavazással derítette ki, hogy melyik a legfinomabb kucsmagomba."
helyett
"A Fortissima Fungus gombaismereti platform szavazással derítette ki, hogy a válaszadók* közül melyik kucsmagombát tartják a legtöbben a legfinomabbnak."
Problem solved.
* sajnos kissé sok a szakellenőr. Kíváncsi lennék, hogy az egyes részhalmazokon belül milyen eredmények jöttek ki. Kiváltképp a laikus & nem gyűjtő, tehát a teljesen nem-pozícióból-ítélő emberek halmazára.
A cimboráim jutnak eszembe rólad, akik elolvasnak 2 hvg vagy index cikket és már zsebükben érzik a diplomát, aztán szórják az igét. Azokat, akik már 4 cikket is olvastak a témában, nehéz megvezetni. Akik meg évekig ültek a padban, talán még mosolyogni is tudnak. Mindenképp morbid, hogy iráskényszere mindig az elsőnek van.
tisztelettel nem értek egyet, van egy kevés szőlőm, nem én művelem, de elég jól tudom, hogy mi az a vadkár. de a saját kertünkben is kaptunk belőle ízelítőt. és tényleg nincs természetes nagyragadozó, ami ritkítaná az állományt, az tehát mesterségesen van szabályozva.
szerintem a vadászat fontos, és egyáltalán nem csak alkesz taplók csinálják, nekem is van full korrekt vadász ismerősöm. akikkel én összefutottam a helyszínen, azok sem voltak inkorrektek, sérelmezték, hogy miért nem a turistaúton megyek csak, elmondtam, rángatták a vállukat, mindenki ment a dolgára (én a helyszínről el, hogy ne zavarjam őket még jobban).
abban egyetértünk, hogy lehetne normális környezetvédelem, igen nagy szükség lenne rá.
ma egyébként egy csomó rétet jártam volna be, de ott meg minden is le volt kerítve, szóval az egész környék, amit kinéztem (sztyepplejtők) bukó. :/
Bencucnak kb. semmiben nincs igaza, csak sajnos túlságosan buta tájékozatlan vagy ahhoz, hogy ezt megértsd.
Ha az idézett hozzászólás előzményét is megnézted volna, láthatod, a bencuc féle "jó tanács" az volt, hogy a vadászokat le kell szarni, a vadászoknak a pofájába kell röhögni, a vadászok senkik, nyugodtan b.ssz ki velük mert amúgy is megérdemlik.
Ez egy jótanács a békés egymás mellett éléshez.
Ekkora barommal tényleg nincs mit kezdeni, jól szájon kell verni, hátha abból majd tanul. Az erdő hallgat.
Persze kedves barátod azóta már kifejtette, hogy az erdészeket is le kell szarni, a természetvédelmi őröket, a tiltó táblákat is, mindent, mert ő egyszer az erdőtörvényben azt olvasta, hogy neki JOGA VAN az erdőben tartózkodni, a többi meg nem számít. Ostoba tahó. Ha ilyen öntörvényű barom, hát legyen, de a saját f.szával verje a csalánt, ne adjon hülye tanácsokat másoknak mert ráfáznak szegények.
Kicsit elmélyedhetnél a dolgokban mielőtt ítélkezel, mert a felszínes megfigyeléseidre alapozott véleményed sok esetben téves.
Itt van ez az erdőgazdálkodás dolog. Ami szerinted nincs. Mert nem telepítik újra, mert kivágják és jópénzért eladják, mert kopár, mert bozót, mert jajjdecsúnya.
De van erdőgazdálkodás. Meglehetősen szigorú.
A gazdálkodásnak nyilván része az "aratás", az adott területek levágása is. Aztán újratelepítik. Mindet. És jönnek a "szakértők", hogy "eltűnt az erdő". Nem tűnt el, ott van az. Csak Te nem látod. Sokáig nem látod. Mit gondoltál, öles szálfákkal fogják újratelepíteni? Vagy legalábbis embermagas, földlabdás csemetékkel? Nem. Akár makkvetéssel, akár csemetével telepítik újra, igencsak "keresni kell" a szemnek az első években. Sose felejtem el, amikor a vadászfórumon egy nagyonokos csávó hőzöngött, hogy nézzük meg a képet, itt már sosem lesz erdő! Aztán a képen ott sorakoztak a 30-40cm magas tölgycsemeték...
"Aztán ha valaki véletlenűl beveri a pofádat akkor majd te hápogsz te büdös gyökér." Bencucnak abban sajnos mindenkeppen igaza van, hogy tipikus peldaja vagy, hogy miert nincs jo hire a vadaszoknak kis hazankban (aki nem ilyen, sajnos arra is ratapad.) En reszemrol itt befejeztem, mert ahogy a nagyok mondjak, bizonyos szinvonal ala nem megyunk.