Keresés

Részletes keresés

FOSCHPISZTOJ Creative Commons License 2001.04.17 0 0 70
A LEGNAGYOBB KIRÁLY, RATFACE!
holdkölyök Creative Commons License 2001.04.17 0 0 69
itt egy viszonylag kellemetlen hír a mesterről (est.hu-ról):

Nagycsütörtöki bunyó: Buscemit torkon szúrták

Kocsmai verekedés tört ki filmsztárok és néhány helyi vagány között az észak-karolinai Wilmingtonban múlt csütörtök este, melynek következményeként Steve Buscemit kórházba, Vince Vaughn színészt, Scott Rosenberg forgatókönyvírót és két helyi fiatalembert pedig a fogdába szállították.

Tanúk elmondása szerint az incidens azzal kezdődött, hogy a Firebelle Lounge-ban az egyik fiú barátnője megszólította Vaughnt. Az utcán kibontakozó összetűzésben a 21 éves Timothy William Fogerty, aki előzőleg többek füle hallatára kijelentette, hogy "még felsliccelek valakit", Steve Buscemit szemelte ki áldozatául, akit a torkán és a fején értek sérülések. A verekedésnek egy járőrkocsi érkezése vetett véget: 4 embert letartóztattak, Buscemit pedig kórházba szállították, ahol kiderült, hogy csak könnyű sérüléseket szenvedett.

Vaughant (Psycho, A sejt) és a Pop, csajok, satöbbi Oscar-jelölt forgatókönyvíróját, Rosenberget az egyik helyi legénnyel együtt óvadék ellenében szabadon bocsátották, míg vérszomjas társa gyilkossági kísérlet vádjával a hűvösön maradt. Buscemi nem sokkal később hazautazott New Yorkba, de hétfőn már folytatni akarta a munkát Észak-Karolinában.

A film, a Domestic Disturbance sztárja, John Travolta egy elvált apát alakít, aki rájön, hogy fiának mostohaapja nem az, akinek kiadja magát.

bokor Creative Commons License 2000.12.07 0 0 68
Pőcsike, előre bocs, amiért szenya leszek, de asszem a mondást az újszülött és a vicc kapcsolatáról rólad találták ki...
Előzmény: pőcsike (67)
pőcsike Creative Commons License 2000.12.01 0 0 67
Én meg csak azért szólok mert most láttam a Nagy Lebowskyt, és ugye abban is játszot..hehe tartalmas dialógusokkal vette ki a részét a filmből...Bevallom azt se tudtam eddig hogy hogy hívják, pedig az arca annyira ismerős, meg ugye sok "elborult" filmben benne, de olyan mellékszereplő típus,mint Xander Berkeley..csak sokkal jobb!

pthomson Creative Commons License 2000.11.30 0 0 66
Csak azért írok, mert hősünk miatt néztem meg a "28 nap" c. filmopuszt, és természetesen nem bántam meg - már Sandra miatt sem...
Nem tudom miért, de teljesen elveszek ennek az embernek a játékában, remegve várom minden szavát a cselekmény folyamán és a mindegyik filmjét nézve valamifajta viharos jókedv kerít hatalmába.
A klubot saját halottamnak tekintem, de légyszi, ne hagyjátok!
Steve Buscemi szülinapja dec. 13-án lesz.
bokor Creative Commons License 2000.07.19 0 0 65
Úgy érzem, feltétlenül bele kell szólnom, bár az előttem szólók már megfelelőképpen méltatták "Buszcsémi" urat. (Komolyan hallottam valahol az úriember nevének ilyeténképpen való kiejtését - jajj!!!)
Nálam a Desperadóval kezdődött minden, a nyitójelenetet számtalanszor végignéztem azóta. Utána kezdtem rá vadászni, és nem bántam meg. És most nem sorolom fel mind az összes szerepét, a lényeg, hogy csúcs a pasi!
vitézlejszló Creative Commons License 2000.07.19 0 0 64
még egy gengszterfilm:

"Billy Bathgate" (Dustin Hoffman-nal, Nicole Kidman-nel és Bruce Willis-szel, na meg a kedvencünkkel)

EsztEr Creative Commons License 2000.07.18 0 0 63
A Fargoban és a Conairben imádtam.
Néha úgy érzem nincs minden rendben velem ,hogy a pszichopata sorozatgyilkos szadista típus a kedvencem(J.Malkovich,Ed Harris(Egy igaz ügyben),K.Bacon)
Ráadásul mindannyian annyira hihetetlenül karakteresek,hogy bele tudnék szeretni abba a gyilkos tekintetükbe:-))
SunshineSally Creative Commons License 2000.07.18 0 0 62
Hát, ha lenne TimRoth topic, én oda is írnék :-))))
Nagyon tud mindkét hapsi, az biztos! Azért is imádom a Kutyaszorítóban-t, mert ott mind a ketten jó sokat vannak. :-)))
Előzmény: Benjoo_d (61)
Benjoo_d Creative Commons License 2000.07.18 0 0 61
HI!

Egy kicsit off, de jó, hogy szóba John Turturro. Király ez az arc is (Nagy Lebowski -> Jesus). Meg Tim Roth is persze (Utolsó belövés leginkább) Szóval megvan ez a kis mag akik sokszor játszanak együtt egy-egy kultgyanus "anti hálivúdi" filmben. Éljenek soká és csináljanak sok könig filmet.

Bendzsoo

UI: pthomson megnyugtattál
apropó láttátok Tim Roth mostani filmjét amit ő rendezett? hát elég nyomasztó
Bocs, hogy a végére nagyon OFF

pthomson Creative Commons License 2000.07.18 0 0 60
Van úgy, hogy kiakad a gép...
pthomson Creative Commons License 2000.07.18 0 0 59
Benjoo d: Persze, persze, nem is úgy vettem. Még az kéne, hogy hajba kapjunk (már ha van mindenkinek ilyenje) effélék miatt, amikor úgyse vagyunk olyan sokan...

Easifriend: John Turturro, hát persze! Nemrég jöttem rá, hogy bizony, ő játszotta Disco Bean-t a Félszemű Jimmy-ben.

abalint: a megfejtés úgyszólván tökéletes, de én úgy emlékszem a nagydarab kopasz (főnök) azt feleli Steve-nek, hogy "Azért, mert te egy kis köcsög vagy!..." (szinkronizált verzió).

Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, nem? Üdv. mindenkinek.

pthomson Creative Commons License 2000.07.18 0 0 58
Benjoo d: Persze, persze, nem is úgy vettem. Még az kéne, hogy hajba kapjunk (már ha van mindenkinek ilyenje) effélék miatt, amikor úgyse vagyunk olyan sokan...

Easifriend: John Turturro, hát persze! Nemrég jöttem rá, hogy bizony, ő játszotta Disco Bean-t a Félszemű Jimmy-ben.

abalint: a megfejtés úgyszólván tökéletes, de én úgy emlékszem a nagydarab kopasz (főnök) azt feleli Steve-nek, hogy "Azért, mert te egy kis köcsög vagy!..." (szinkronizált verzió).

Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, nem? Üdv. mindenkinek!

Benjoo_d Creative Commons License 2000.07.18 0 0 57
pthomson!

Azt amit lejjebb írtam, azt szimplán az általam látott filmekből szűrtem ki, és így ránézésre ez a vélemény alakult ki bennem. Igazad van én nem jártam különösebben utána szeretett "bászkémi"-nk (ez tetszik idáig a legjobban :-) ) pályafutásának. Ez csak egy laikus vélemény, nem kell teljesen komolyan venni.
Naszóval Üdv Mindenkinek
Bendzsoo

Ui: De hát az a fej.... :-)

EasyFriend Creative Commons License 2000.07.17 0 0 56
Az szerintem is jó. :-) Egyébként a színész, akit név nélkül említettél, John Turturro.
Előzmény: pthomson (53)
abalint Creative Commons License 2000.07.17 0 0 55
1, Reservoir Dogs
2, Ha nem jó, lehetsz Mr. Keki! (ha jól emlékszem)

üdv,

Batu

Előzmény: pthomson (54)
pthomson Creative Commons License 2000.07.17 0 0 54
Arra gondoltam csinálhatnánk egy kis agytornát kedvenc filmjeink legjobb beszólásaiból. Íme a fejtvény:

Steve: - Én miért vagyok Mr Pink?

MELYIK filmben (könnyű...) hangzott el ez a kérdés, és MI volt rá a VÁLASZ? A megfejtő - természetesen csak ha akarja - felteheti kérdését.
Üdvözlök mindenkit, további kellemes időtöltést itt, minálunk...

pthomson Creative Commons License 2000.07.17 0 0 53
Tegnap láttam a "Holdfényszelence" c. alkotást és lenyűgözött. A főszereplői: aki Jesus a Nagy Lebowskyban, Tom Rockwell (A félszemű Jimmy maga!)A rendező pedig Tom Dicillo, aki a Csapnivalót rendezte. Már régóta el akartam csípni ezt a filmet.
Sunshine Sally, köszönjük szépen az infot!
EasyFriend Creative Commons License 2000.07.16 0 0 52
Köszi! A film is abszolút rulez, meg Steve is benne. Ha jól emlékszem, egy fodrászt játszik, aki egy kicsit aggályoskodó típus.
Előzmény: SunshineSally (51)
SunshineSally Creative Commons License 2000.07.16 0 0 51
Kell-e mondani:
holnap, m1, 22.50: Mystery Train
pthomson Creative Commons License 2000.07.15 0 0 50
Kedves hbo!

Én említettem a "Levesben" c. filmet, és az HBO-n láttam először. Vártam, hogy újra játsszák, de hiába. Aztán a TV3-ról vettem fel, de azóta már kijött videón is. Az egyik kedvencem. A Levesben egyébként az a fickó Steve partnere (Joe), aki a Bárbajnokokban az öreg fagylaltárust játssza, aki infarktust kap munka közben és majdnem elgázol a kocsijával) egy kiskölyköt (kedvenc jelenetem).
Azt a véleményt nem osztom, hogy addig pofázik a rendezőnek, amíg meg nem kapja a szerepet. Egyszer olvastam róla, hogy már fiatalkorában rendkívüli színészi tehetségnek tartották és így emelkedett ki a főiskolás haverjai közül. Egy rendező figyelt fel rá (gondolom nem az arca, hanem a tehetsége és a megszállottsága miatt...)és így jutott elég korán kisebb szerepekhez. A neten utána lehet nézni, hány kisebb szerepet játszott már. K. sokat!!

KoporShow Creative Commons License 2000.07.15 0 0 49
Igen Trees Lounge! Köszi!

Szoval magyarul Barbajnokok. Jo lesz megjegyezni.

Nagyon jo kis darab volt, a csaladdal (szüleimmel es testveremmel) kezdtük nezni, de a vegere csak en maradtam, viszont annal jobban szorakoztam rajta. Nagyszerü alkotas, remek bizonyiteka, hogy bar ritkan, de azert Amerikaban is születnek neha jo filmek.

Előzmény: pthomson (40)
hbo Creative Commons License 2000.07.11 0 0 48
Valaki emlitette a 'A Levesben' cimu filmet.

Anno 1995 kornyeken jatszottak az HBO -n.
Soha nem rohogtem annyit egy filmen mint azon.
Ajanlom mindenkinek... Joe bacsi tortenetet. :-)

--hbo

Benjoo_d Creative Commons License 2000.07.11 0 0 47
Hali!

Szerintem pont egy olyan fickó lehet aki minden helyzetből kipofázza magát, addíg mondja a magáét amíg a hallgató fél egyet nem ért vele vagy csak ráhagyja a baromságokat. Nem mindennapi fazon az biz'. Az nem lehet véletlen, hogy ilyen "szunyogcsődőr" ábrázattal ilyen ismert legyen. Addíg szövegel producernek meg a rendezőnek mígnem azt mondják neki: jó-jó Sztív, persze-persze csak hagyd abba, OKÉ tiéd az suttyó szerep.... :-)

Szóval szeressük tovább a legrondább, de...(ide belegondolhatja mindenki számára a pozitív dolgokat) színészt.
Bendzsoo

EasyFriend Creative Commons License 2000.07.11 0 0 46
Én legutóbb azt hallottam, hogy "buzemi"... :-)
Ő a legsúlyosabb.
A Csapnivalót szeretem a legjobban (volt ezen kívül szerepe?), meg a Fargót, meg...
Legelőször, amikor megjegyeztem magamnak, az talán a Desperado volt, de akkor már ismerősnek tűnt az arca. Utána láttam csak az olyan klasszikusokat, mint a Kutyaszorítóban.
Mondjatok még valakit, aki ilyen arccal idáig el tudna jutni. :-)
Vajon élőben is ennyit bír pofázni, és filmen csak önmagát adja?
holdkölyök Creative Commons License 2000.07.10 0 0 45
van 'baszkémi' is
Előzmény: SunshineSally (41)
Benjoo_d Creative Commons License 2000.07.10 0 0 44
Hello!

Én olyat is hallottam, hogy buszkiémi
Üdv!

norts Creative Commons License 2000.07.08 0 0 43
Hm

hát nem semmi hogy ilyen topic is van
csak így tovább

visit : http://www.russel.ini.hu

bye

Barton Fink Creative Commons License 2000.07.07 0 0 42
Legjobb tudomásom szerint a hivatalos ejtés "Buszkemi".
SunshineSally Creative Commons License 2000.07.07 0 0 41
Én a Kutyaszorítóban figyeltem fel rá, asszem (a Ponyvaregényt azért nem kéne a nagy filmjei mellett emlegetni, nemtom, hány ember tudná megmondani, mit is játszott benne) :-))

Viszont azóta egy csomó filmjét láttam, a Csapnivaló az egyik kedvencem, nagyon jó!!!! A Bárbajnokokról nem is beszélve :-))
A ConAir meg csak miatta nézhető, az ember szinte várja, hogy mikor bukkan fel újra... az a karakter megérne egy filmet, nem?

Nektek nem okozott problémát, hogy mindenki máshogy ejtette a nevét? Engem sikerült teljesen megkavarni, de asszem a hivatalos a "busemi" változat (az e-n van a hangsúly). de hallottam én már "buszími"-t és "buszkími"-t is...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!