Akkor lássuk a politikai mozgalmak működését (bár lehet, hogy Derek-nek ez is túl "könyvszagú" lesz).
A mozgalmak mindig is feszültségforrásból keletkeztek. Létük ahhoz kötött, hogy milyen mértékben maradnak ki követetléseik a parlamentarizmus döntési mechanizmusaiból. Ez a "feszültség lét" kényszerű dinamikát ad az ilyen mozgalmak számára:
1. Egy (vagy több, de összefüggő) követelést megfogalmazva a mozgalom kívűl van a parlamenten, és épp ez a kirekesztettség indukálja létét.
2. Ha rövidebb idő alatt sikerül e követelést bevinni a parlamentbe -népszavazás kikényszerítése, vagy vmelyi parlamenti párt felvállalása esetén-, akkor a mozgalom funkciótlanná válik. Aktivistái vagy újabb mozgalom alapításánál jelennek meg, vagy új követelésekkel próbálkoznak.
3. Ha így nem tudják bevinni a követelést, ám a közvélemény (vagy a sajtó, de ezt most hagyjuk) szemében az fontossá válik, akkor kénytelenek pártot alkotva megjelenni a választásokon. Ilyenkor azonban vagy jelentéktelen kisebbségként ordibálnak csak, vagy elrugaszkodva korábbi egypontos álláspontjuktól, komoly - minden réteghez szóló, és minden főbb problémát érintő - programmal próbálnak nagyobb szavazati aránnyal sikerrel bejutni a tvhozásba. Tehát pont úgy kell viselkedniük mint egy modern pártnak. A pártok versengése azonban specializálódásra, professzionalitásra és kompromisszumokra kényszeríti a volt mozgalmárokat, ez pedig leválasztja a "realistákat" a hithű mozgalmár "fundamentalistákról". (Lásd a német Zöldpárt kínlódásait anno.)
4. Ha a mozgalmonban többségre jutó fundamentalista aktivisták miatt nem mehet át a mozgalom a számukra gyűlöletes pártformába, akkor kialakul egy szűkebb "hivatásos" mozgalmár kör, ami súlytalanságra kárhoztatja a hozzá csapódott (és egyre fogyó) mozgalmi tagságot.
(Én ilyennek tartom a nevetséges Demokratikus Chartát és piszlicsáré "free Tibet" típusú tüntetéseit.)
Mindennek ellenére a komoly (pl. környezetvédő) mozgalmak nélkülözhetetlenek a versengő pártlogika korrekciójához, de hosszabb távon maga is csak párt formában képes igazán hatni.
Kedves Tövis,
A tüntetések politikai súlyát a közvélemény adja.
Ha ugyanis a köz rokonszenvez a tüntetokkel, és jogosnak érzi az érdeksérelmet, valamint úgy látja, hogy van mód az orvosolására, akkor a kkormányzatnak valamilyen szinten lépnie kell, különben választókat veszít, és nem biztos, hogy csak a tüntetoket.
Politikai ero állhat egy tüntetés mellé, de nem az élére, az már más kategória. Veszélyesnek látom különben, ha szíre-szóra politikai érdekekbol rendeznek tüntetéseket, mert ha túl sok az értelmetlen tüntetés, akkor devalválódik az egyes megmozdulások jelentosége. A vasutas-szakszervezetek önérdeku sztrájkja pl. a vasutasoknak ártott a legtöbbet, mert így valós érdekeket megcélzó tüntetést sem mostanában fognak szervezni még egyszer, csak lejáratták magukat ezzel, a közvélemény elott is.
Az önszervezodés spontán kezdeményezés, senki nem akadályozhatja meg, hogy hasonló érdeklodésu és érdekeltségu emberek közösen gondolkozzanak, adott esetben pedig fellépjenek.
Az ombudsmani hivatalok törvényességi felügyeletet látnak el, az állami intézmények, közhivatalok, de még az önkormányzatok muködése felett. Én úgy tudom, hogy a beadványok száma elég magas volt, de ez nyilván területenként változik.
A kérdés inkább az, hogy - a figyelemfelkeltésen túl- mi "haszon" van a tüntetésekből. Én pl. ha tüntetnék akkor megnézném, hogy ki a "célpont". Kinek címzem az üzenetet, kivel akarok párbeszélni és ha van ilyen akkor lehet, hogy már nem is akarnék tüntetni, mert tudok vele beszélni szép kerek asztalnál. Ez lenne a naivitás csúcsa? :))
Másfelől hogyan lesz mégis egy demonstrációnak politikai súlya, ha nem áll az élére pol.-i erő?
Hogyan lehet megakadályozni, hogy ugyanez az erő kisajátítsa?
Egyáltalán hogyan lehet kisajátítani?
Mi a működési mechanizmusa az önszerveződésnek?
Nem kellene tanítani az embereket (jó korán, iskolában kezdve) a demokrácia technikáira?
Nálunk miért nem működik az "írok a képviselőmnek" magától értetődő gesztusa?
Miért kellett felállítani különböző ombudsmani hivatalokat?
És hogyan lehet, hogy olyan elenyészően kevés kérelem érkezett oda?
Véleményem szerint Mo.-on a tüntetések és demonstrációk valójában a tehetetlenség jelzői, vagyis annak a mutatói, hogy bizonyos ügyeket és célokat más, "normális", demokratikus vagy jogi módszerekkel nem lehetett elérni, megvalósítani. Ezért tartom ezt a jelenséget nagyon szomorúnak.
A hatalom feje persze különösebben nem fáj ezek miatt, hiszen lám-lám, itt szabadság van, tüntethettek, ha akartok, de amúgy már régen készen vannak a válaszaink, és ezek a kis demonstrációk a "nagy koncepciókat" ugyebár nem befolyásolhatják. Az istenadta nép egyébként is örüljön, hogy lyuk van a száján.
A tüntetők is valamelyest kielégülve, megnyugodva mennek haza, mert legalább igenis megmutatták, hogy nem nyuszik, a transzparensek jól odamondogattak, átadták a petíciót, meg minden.
"A hatalom" meg "odafentről figyel ránk" - ahogy az Omega énekelte, s mosolyog magában.
Isten ments, hogy egy párt felvállalja a képviseletet.
A szegénység elleni tüntetés is a pártpolitikáról szólt, azért fulladt érdektelenségbe.
Tüntetéseknek nagyobb súlyt csak a civilszféra erosödése, a jobb önszervezodés adhat.
Tüntetés ui. csak akkor lehet eredményes, ha az érdekképviselet folyamatos, van kivel tárgyalni stb. Ha az ilyen Cser Ágnes félék saját politikai céljaikra akarják kisajátítani pl. a eü. dolgozók tüntetését, akkor már esélye sincs a problémák megoldásának, ugyanis ekkor már nem is ez a cél...
A mozgalmaknak akkor lesz súlyuk, ha valamelyik párt felvállalja képviseletüket, vagy maguk is sikeres párttá alakulnak. Különben nem érnek el a politika szintjére és némán elvesznek. Ez viszont csak akkor történik meg ha valós (és tömeg)társadalmi problémákat vetnek fel. Ergo szerintem pl. a melegekről holnap utánra már mindenki elfelejtkezik, mert az általuk emlegetett "diszkrimináció" periférikus és nem valós társadalmi probléma.
Franciaországban majd mindennap tüntetnek valamiért.
Szinte hozzátartozik a párizsi utcaképhez.
Szerinted ott is baj van a demokratikus intézményrendszerekkel ?
A rendszerváltozás idején ugyebár volt egy csomó (Erdélyért, vízlépcső ellen, Márc. 15, Okt 23)
Azok megmozgattak egy csomó embert. Volt az egészben valami illegális, hogy már nem olyan kemény a rendszer, talán nem verik szét, és ami a legfőbb: a társadalom döntő része hitte és akarta ia a szocializmus bukását és a szabadságot.
Manapság már bárki rendezhet bármit. Ez lehet a tüntetések számának csökkenésének az egyik oka.
Én kinn voltam a szegénység elleni tüntetésen, de az annyira imopotens volt, volt ott kb 2ezer ember. Ennyi embert érdekel ez az egész???
A másik ok szerintem az, hogy az emberek leszoktak a társadalmi életről. Rájöttek, hogy nem jött el a kánaán. Megnehezedett az élet a szocialista időszakhoz képest és minek ugráljanak az emberek, amikor a hatalom mechanizmusai ugyanazok, mint az átkosban? Megint csak egy szűk kör mer kritizálni. És kinek van szüksége egy új forradalomra? Tényleg nem látom a kiutat. Talán elhúzni innen a jó büdös pics.ba?
Na ennyi.
Van-e Magyarországon bármi súlya a különböző tüntetéseknek, utcáravonulásoknak? (Nemrég volt pl. az eü-dolgozóké, aztán a melegeké, nyilván lesz még a nyáron jópár.)
Mi ezeknek az értelme? Változik valami? Ha nem: mi kell ahhoz, hogy változzon? Vízágyú? :)
Valami nyilván nem stimmel a demokratikus intézményrendszer működésével, ha kivonulások, transzparenslengetések, éhségsztrájkok vannak és sűrűsödnek, ez OK.
De igazándiból mi értelme van ezeknek? Párbeszéd vagy mi nem nagyon alakul ki a több fél között...
