Ez csak szimpla megtévesztés, átbaszás, lehúzás és még lehetne sorolni. Szerintem sok olyan van aki nem követi szorosan az eseményeket, viszont meglátja Pogacar nevét és egyből megy rá ház, aszzony..... mert ő mindig nyer, aztán baszhatja, mert nem is indul.
Szerintem igen, a top 10 Párizsban hatalmas eredmény volna. Ő ugye pihent, míg az indulók nagy része a Tour fáradtságával a lábában megy oda, vagyis ez egy picike előnyt jelenthet. Számomra Alaphilippe, Van, Van a favoritok. A francia otthon van, biztos vagyok benne, hogy méterét ismeri a pályának, és ő sem versenyzett a Giro óta. Van ide készült, neki a Tour három felvezetésből állt és akarja ezt a címet. Van csalódott a Giro kimaradása, aztán a Tour miatt is, és ő is elég régen nyert már a nevéhez méltó versenyt.
Azonban pont emiatt lesz érdekes a viadal, mert itt nincs rádió, és akik indulnak, azoknak a nagy része csalódott a Tour sikertelensége miatt - Pogi, Philipsen, Girmay nyert 12-őt a 21 szakaszból - ezért mindent egy lapra tesznek fel, és belehalnak a versenybe. Atinak végre okosan kéne mennie, és csak és kizárólag tenni a kereket. Vagy elbújni a mezőnyben, és csak akkor indulni, amikor a Vanok/Julien megy, mert az lesz A támadás, vagy ha nagyon egymást nézik az okosok, akkor a vége előtt megindulni 50-30 km körül, és felmenni az elmenésre. (Biztosan lesz egy korai szökés, de azokat megfogják, mert nem lehet a királyok ellen menni 150 km-et.) Ott ismét pihenni, és az utolsó emelkedőn menni úgy, mint amikor a lift leszakad. Az egy kb. 1,5 perces erőkifejtés lesz, utána lefelé lehet pihenni. A síkon ki kell tartani, mert a többiek is fáradtak, illetve aki sokat vezet, nem nyer. Meg lehet csinálni, csak ésszel, türelemmel menni. és hinni benne.
Mohoric, Benoot, Gee, Healey, szökésből biztosan próbálkozni fog, őket érdemes figyelni. Remco is esélyes utóbbi akár a fentebb említett hármassal is megérkezhet, és ő Vannal együtt is dolgozhat esetleges váltott megindulásokkal. Ő megy, valaki visszahozza, indul Van. Ha sprint, mindketten jók abban is, mert azért lesz bőven km és szint is a lábakban.) Aki még nagyon bizonyítani akar majd, az Pedersen. A Tour bukása miatt itt lesz lehetősége visszavágni, illetve ő bírja az ilyen hosszú és megerőltető versenyeket. Pidcock ugyanez a kategória.
És itt jön be Ati hátránya, hogy nem tudja, mikor melyik szökéssel kell/érdemes menni, mert nincs orra hozzá. Remélem az apja leül vele, és végigveszik azokat, akikre és amikor figyelni kell, mert ennek a versenynek az egyik kulcsa a pihenés, kivárás és a pillanat elkapása lesz. És itt szó sem lehet arról, hogy "beforgok, nem lógok" mert aki beforog, az energiát veszít. Nem becsületesnek, győztesnek, eredményesnek kell lenni.
Ha ez az eredmény a top 10-et jelenti, az kiváló eredmény lesz.
Az első időmérőn még többeknek volt cêlja, hogy előnyt szerezzenek vagy a hátrány minimalizálják, a második időmérőn már csak kb. az első 10 aki odatette magát meg még páran ilyen-olyan okokból.
Tévedsz. Az összetett első 5 helyezettjén kívül senkinek nem kellett megszakadnia, mert érdemben nem változott volna a helyezésük. A franciák kicsit jobban odatették magukat, mert otthon vannak, de ennyi.
minek menjen az Olimpiára? Ezen versenyek majdnem mindegyike rangosabb kerékpáros szempontból, mint a négy évente egyszer tartott Olimpia, ráadásul kell a pihenés is. A cél a VB cím, ami megint csak rangot jelent a sportban, ellentétben a karikás versennyel. Olyanoknak, mint Carapaz ez hatalmas dolog, és az lenne Valternek* stb. de nem Pogacarnak.
*valami fasz válaszolta nekem, hogy oké, Ati eddig nem nyert szakaszt, de majd a VB/Olimpia bejön neki. Legyen úgy.
Az útvonal se fekszik neki mert túl sík, gondolom nem akar 120 km-es szökéssel próbálkozni, Urska meg még rátett az elhatározására, plusz a VB előtt pihenni is kéne neki meg felkészülni. Jól döntött , tényleg nem értem a hülyéket sírnak hogy jaj a Pogi mindent lenyer , most meg azért hogy de miért nem indul az Olimpián meg a Vueltan is .
Nézem az utolsó sprint szakasz eredményeit. Táv: 33,7 km.
Az 1. helyezett 44,521 km/h-val teljesítette.
A 10. helyezett 41,82 km/h-val teljesítette.
A 71. (középső) helyezett 39,035 km/h-val teljesítette.
A 141. (utolsó) helyezett 36,043 km/h-val teljesítette.
Brutális különbségek. Bizonyára benne van az előtte lévő 20 szakasz beli fáradtság, kit mennyire viselt meg, hogyan regenerálódik, de akkor is durva. De valószínúleg valós képet ad az erőkülönbségekről.
Kb mintha F1 versenyen a ralliautók is rajthoz állnának.
Milyen természetes, hogy Pantanit legendának tartjuk, pedig "csak" a 1998-as Giro és Tour sikere van. És előtte Indurain 1992-ben és 1993-ban duplán csinálta meg a duplát:) szóval akkor nem is olyan nagy dolog egyszer megcsinálni:)
Visma szempontból a tavalyi tökéletes évet már most elhomályosította egyetlen ember, AZ ellenfél. Aki egyedül több szakaszt nyert a két GT-n, mint ők a hármon hárman. Vajon mi lesz a mesterterv a Vueltára? Cian elég lesz oda Kuss mellé? És mi lesz akkor, ha az UAE-ből Yates, Del Toro, Almeida erősebb lesz? És vajon mennyi anyag maradt még a hűtőben, mert Jonasba beletöltötték még a jövő évet is...