a tudat: kvázi egy üres lap, mező, avagy (szín)tér
a tudattartalmak: a tudat 'illúziói'. még ha pusztán az úgy nevezet objektív valóságot jelenítik is meg (hiszen a különféle színérzetek, stb.. nincsen a valóságban ilyen módon. (már ha létezik szubjektumtól függetlenül létező valóság)). valaminek reprezentációja nem lehet maga a valami, ilyen értelemben egyfajta 'illúzió', 'érzékcsalódás'. (~platóni árnyképek vs. maguk a tárgyak (ideák), melyek árnyékot vetnek a barlangfalra (a tudat mezeje/játéktere) ) intelligencia: egyfajta érzékenység/képesség, ami képes felismerni értelmet, értelmességet, szabály- vagy törvényszerűséget, a tudattartalmakban. iq: ennek az érzékenységnek a mértékét próbálja számszerűsíteni, elég egysíkúan.
Ez vicces. Mert egyrészt maga az illúzió is a tudat egy formája, megnyilvánulása, másrészt minden illúziót kiküszöbölő tudat valószínűleg nem is létezik. Erre valaki mondhatná: és a gépi tudat? Az egyelőre nem létezik.
"Bár a topikcímmel ez már végképp nehezen fér össze."
A használt nyelv összefügg az intelligenciával. Az intelligencia kibontakoztatásával, mert a nyelv olyan mint egy hangszer. Nem mindegy, hogy nádihegedűn játszok, vagy egy szimfónikus zenekart vezénylek.
Ezt itt tényleg nem lehet megvitatni, mert már maga a felvetés is hörgést szokott kiváltani.
Parancsolj, egy kompromisszum: a genetikai határ nem növelhető, de a tényleges limit ennél alacsonyabb lehet (mondjuk túl ingerszegény vagy túl ingergazdag környezet gyerekkorban, betegség, sérülés, károsodás, öregedés miatt), nevezzük ezt biológiai határnak. És még ezt sem kapod automatikusan: ha nem tartod karban az agyad, egy IQ-teszten a biológiai határ alatt fogsz teljesíteni, pont mint egy edzetlen sportoló a versenyen.
Nem mondtam ilyet. Hámori pedig kifejezetten azt állítja, hogy azok a képességek fejlődnek, amelyeket fiatal korban fejlesztünk.
A kimondhatatlan nevű állítja, hogy az intelligenciát nem lehet fejleszteni. Azt kérdezem, hogy ez akkor mégis hogyan jön össze. Azt is mondta, hogy az intelligencia működési mechanozmusát még nem értik. Ezért foglalkozik az alvó ember EEG jeleinek tanulmányozásával. (Adalék: Jose Silva szerint az alfa állapotban működik hatékonyan az agy, ami az alváshoz hasonló állapot. Hogyan? Próbálj meg valami feladatot megoldani például egy lármás kocsmában vagy diszkóban.)
Amelyik teszt alkalmas arra, hogy 80 környékén is mérjen, valószínűleg nem alkalmas 150 felett.
Az átlagember esetleg ismer egy megoldást, és többnyire azt hiszi, hogy csak az az egy van.
Az élet nem ilyen. Például ha el akarunk jutni a város egyik pontjáról a másikra, több lehetőségünk van. Még akkor is, ha az optimális utat keressük. Milyen szempont szerint? Legkisebb távolság? Legrövidebb idő? Elkerülni valami büdös üzem környékét? USW
Nemrég volt egy előadás. Ha a kismacska az első néhány hónapban egy olyan környezetben van, ahol csak függőleges vonalakat lát, később már nehezen fog tájékozódni, mert csak a függőleges éleket veszi észre. (Gonosz macskakísérlet.)
Például egy olyan megoldást el tudok képzelni, hogy az intelligencia nem a hálózati topológiában van, hanem a sűrűségében. A folyamat során idegpályák megerősödnek vagy megszűnnek. Az egyik embernél jobban megmaradnak, a másiknál kevésbé.
Tehát az egyik embernél a nem használt idegpályák megőrzésének nagyobb az affinitása. Ez persze csak egy feltevés. Ráadásul egy nagyon primitív feltevés. Viszont az occamisták szerint többnyire a legegyszerűbb feltevés a nyerő. Majd kiderül (ha egyszer/egyáltalán kiderül).
Egyébként a teszt éppen az ellenkezőjét próbálta demonstrálni. Ambiguity.
Mert például lehet egy forgás, amikor a megoldás B. Viszont lehet metronom is, amikor a megoldás D.
(Az élet már csak ilyen. Gyakran vannak többértelműségek. Nem csak a nyelven (rokonértelmű és társai).)
Kicsit komplikáltabb "másodfolkú" logikai ítélet:
Petőfi és Arany - költők. (A kakukktojás az ezüst.)
Az arany és az ezüst - fémek. (A kakukktojás Petőfi.)
Tehát "az agyanús ami nem gyanús" alapon a kakuktojás ARANY, mert "első fokon" nem kakukktojás.
Szakemberek azt állítják, hogy az élet első néhány évében kapott ingerek alapján optimalizálódik az agysejtek közötti kapcsolatok hálózata. Nagyon hasonlóan egy FPGA programozásához. Kezdetben minden össze van kötve mindennel, már amennyire lehetséges. Aztán a használt összeköttetések (idegpályák) megerősödnek, a többi pedig elsorvad.
Idősebb korban sokkal nehezebb elsajátítani olyan képességeket, amelyeket fiatal korban nem alapoztak meg.
Hangosan bólints, ha eddig érthető.
Friderikusz páciense pedig azt állította, hogy az intelligencia örökletes. Leginkább a genetika határozza meg, tanulással nem fejleszthető.
Felteszem ezek után a kérdést: Hogy jön össze ez a két állítás?
Egyrészt a neuronháló struktúrája a külső ingerektől függ (gyakorlás), de az intelligencia ettől független.
