"Nem lehet, hogy a megbocsátás, a szeretet, a tisztelet és a társai azért tűnnek el, vagy érezzük úgy, hogy eltűnnek, mert ma az emberek (mármint nem azok, akiket akár csak egy sor is érdekelt a topicból) gyengék ahhoz, hogy ezt megtegyék?"
Biztos benne van ez is. De szerintem az is, hogy egyszerüen sokaknál ez ma már nem sikk, nem divat. Persze nem mindenkire igaz. (hál istennek). De egyre jobban keresni kell öket....vagy csak rossz társaságban mozgok.....?
Hiszitek, hogy a megbocsátás nagy erény, amit nehéz gyakorolni (de végül mindig megéri)? Sokan szerintem azt gondolják, hogy a megbocsátás nem jöhet szívből. Szerintem szívből jön. Tudom. És aki nekem megbocsátott, annak is a szívéből jött, de ez off volt.
Nem lehet, hogy a megbocsátás, a szeretet, a tisztelet és a társai azért tűnnek el, vagy érezzük úgy, hogy eltűnnek, mert ma az emberek (mármint nem azok, akiket akár csak egy sor is érdekelt a topicból) gyengék ahhoz, hogy ezt megtegyék?
Nekem egy ideje a "Ha a mór megtette kötelességét, a mór mehet" az arc poeticám /:-)/, de ez egyrészt nem igaz az érzéseimre (kapcsolataimra), másrészt (in business) annyit jelent, hogy amíg nem teszem meg a kötelességemet, addig nem megyek. Persze a megbocsátást kötelességnek érzem azzal szemben is, aki megbántott, és egyáltalán, az élettel szemben is, aki olyan jó kis büntiket tud kitalálni, ha az ember nem ember, hogy csak na.
A különbség a privát és az üzleti szféra között pedig nálam az, hogy nem hiszem, hogy a "magánéletben" (értsd szeretet, barátság, szerelem, (pár-)kapcsolat) az ember bármikor is érezheti úgy, hogy megtett mindent.
Ja, és van még valaki, akinek a toplistás érzései között van az, amikor megbocsátanak neki?
Csökkent szellemi képességeimmel nem érem fel, hogy a b+%/% karakterhalmaz mit jelent.
Egyébként sorry, de nekem tetszenek a verseid,. mégha némelyik nagyon sötét képet is ad.
És tényleg ne szenvedj! Ha kell megismételjük a memóriatörlő algoritmust. :-)))
Az időgép business-t meg majd megbeszéljük, de sokáig kéne azt törlesztened, és hosszú a sor előtted. :-)
Hülye közhely, de szerintem fogadjátok meg: "A harag nem jó tanácsadó". Sajnos én már tudom...
OFF
Lebrac, te jártál suliba? Ráadásul középbe? :-)))
ON
Jajh, sajnos tényleg azok bántják egymást sokszor, akik szeretik egymást. És ráadásul nekik fáj nagyon, hiszen az érző kevesek közé tartoznak.
Ostoba néha az ember, aztán már bánhatja... amit tett. De ha valakinek van egy időgépe rükverc fokozattal, én megvenném... egy próbaútra.
Egyébiránt szégyellem (52). hozzászólásomat. Akinek írtam az (51).-et, abszolút nem azt érdemli, amit (52).-ben kapott tőlem.
Neked: ne haragudj, kérlek... a vers a tiéd. A Tiéd.
"viszont azok kapják legnagyobb pofonokat az élettől, akik szeretnek." - ez így van, de nem szabad, hogy eltünjenek az ilyenek, mégha nehezebb is nekik. Én is ilyennek vallom magam. Szopok is emiatt. De akkor se lesze másmilyen.
ZR: A vers nagyon tetszett. Pedig, hoyg utáltam én középsikolában az irodalmat...vagy inkább csak az irodalomtanárt?
Bocs mindeki, de nincs most kedvem érdem szólni...
Lebrac, aki magányos....de reméli már nem túl sokáig....
Mint e-Musty valaha URL ma már IRL barátja (s tán nem meglepő, hogy hasonló gondolat/érzelemvilágú egyén) érdeklődve olvastam a topicot.
Sajnálattal tapasztalom, hogy vannak még Musty-hoz, és hozzám hasonlóak.
OFF
Nekem nincs hasonló tapasztalatom mint nektek, illetve nem teljesen olyan. Nem dobtak ki, - elutasítottak, kinevettek - és hasonló dolgok, de ezt nem kellett megélnem.
Én a másik oldal vagyok ... Taccsra tettem valakit, aki nagyon szeretett.
ON
Osztom mindenki véleményét, aki szerint a szeretet eltűnőben van a világból. És ez nem tölt el túl nagy boldogsággal....
Azonban hathatós ellenszert még én sem találtam ellene, mert szeretetet csak szeretettel lehetne előidézni, viszont azok kapják a legnagyobb pofonokat az élettől, akik szeretnek.
Kitalálhatjátok, hogy azon 9-ek közé tartozom, aki azt tanácsolta Musty-nak, hogy hagyja a dolgot, de ezt nem merném általánosságban mondani bárkinek, /impo/ a körülmények jó ismerőjének kell ahhoz lenni, hogy ilyen hozzászólást tegyen az ember bárkinek is.
Minden tiszteletem Nyomkereső életösztönének (Azért dolgozz, hogy TE legyél az. aki talál mást. AKARJ másban gondolkodni. Mert MUSZÁJ), ha valóban annyira munkál is benne, mint ahogy írása sejteti.
És remélem Musty elhiszi, és el is fogadja végre, ha egyre többet hallja ezt a 9-ek egyre bővülő táborától. Talán Musty verse miatt, talán a hvg miatt nincsenek friss hozzászólások, és a régiekhez pro vagy kontra hozzászólni most nem kívánok.
OFF
Addig is, ha valaki érdeklődik Musty lentebb tett irodalmi gyöngyszemei iránt, ajánlom számára a http://www.klte.hu/~janvari/Lyra/Reszletek.htm oldalt.
"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod, és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb sűrűjében.
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság, bolondság, ó de mégis, Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden összetépett levelemben.
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodsz örökkön, ámen."
egyetlen hely létezik
egyetlen helyen
ahol ül a bölcs
& távolba mered
egyetlen szerelem vágyik oda
ahol ül a bölcs
& távolba mered
egyetlen szerelem ez,
szerelem tőlem -- neked
egyetlen bölcs ül ott
& távolba mered
istenek harcán merengve
és egyetlen egyet nevet
este jön felé
a lebukó nap alatt
halkan írni kezd
"Az Isten
amikor rájött, hogy nem tökéletes
elszégyellte magát
sosemvolt hegyek felett.
Bántotta az Istent, hogy
része neki gonosz.
Tudata lassan meghasadt
és a jó elnevezte a rosszat:
Sátán, mondta neki
és azt hitte, kikergette magából
pedig csak letagadta
mindenek felett.
Ezzel megnyugodott.
Teremtett világot és
a saját képére embereket
akiknek azt mondta:
jók legyetek, mint én
vagy örök ellenségem
a Sátán háza lesz fekhelyetek.
Erre a megteremtődött emberek
egyszer almát ettek,
és az őrült Isten
pánikba esett.
Hatalomvágya (mely félt
hogy az ember rájön,
teremtője része a gonosz)
kikergette kertjéből a Sátán után
az embereket.
És azóta is ott ül egyedül,
magányosan, s ítélkezik,
ha feltámad benne a gonosz
embermód vétkezik;
de haragra lobban ekkor
s azt üvlöti, a Sátán műve ez
ember, vagy jó lehetsz
vagy rossz, de mind a kettő sosem.
És azóta az ember érteni próbálja
miért e harc, jó és gonosz,
s ha Teremtője, kinek képmása ő,
oly jó, akkor miért hagyja
hogy ő néha vétkes legyen.
S csak magát hibáztatja,
ha néha bűnössé válik, s nem tudja:
ez másképp nem is lehet."
Lemegy a nap teljesen.
A bölcs -- ki évezredek felett
álmatlan emberek lázában
kutakodott szertelen --
arra gondol, bár bűn, hogy vétkezem
de egyszerűen ilyen a természetem.
Ilyen mindenkinek.
"Megbánni és megbocsájtani
-- most már
erre teszem fel életem."
Leül a sötétben
egyetlen helyen
ahová szerelmem is vágyik
mely a tiéd, s ott van veled
mindenütt, ahol te vagy
& távolba meredsz
Miért bántottalak?
Mert elidegeníthetetlenül
részem ez nekem.
Akárhogy vigyázok,
el nem kerülhetem.
Csak megbánni tudom
(s meg is teszem).
Sír életem,
hogy így lett ez veled
sír, és időtlenül
minden helyen
tovább szeret...
És nem lesz addig önmaga,
míg méltó nem lesz rá,
kelljen bár ezer év
ezer halál, s ezer születés
hogy szembenézhessen veled.
ok amit írtál, de azt senki nem bírja elképzelni, hogy esetleg nem azért megy félre egy kapcsolat, mert nem feltétlen egymáshoz illő a két ember, hanem "csupán..." azért, mert valaki valamit elcseszett?
Vagy ha te egyszer átmész a sárgán, akkor már többé nem ülsz be ugyanabba az autóba? Egy másikkal viszont sohasem mész át a sárgán?
És kicsit sánta hasonlat, de ha ugyanazzal az autóval mész tovább, és ismét sárgát kapsz, jobban fogod tudni, hogy milyen a fékje, mint egy új autónak, ad abs. könnyebben meg tudsz állni.
Vagy ez nem lehet? Nekem az a keserű tapasztalatom, hogy sok embernek ilyen eszébe se jut... :-((((((
Tduom, Lebrac. Nekem volt 4 év koli, nehéz, pláne fiatalon, de megtanulsz szocializálódni. Aztán 18-tól albérlet, saját, tehát állandó szülői baszogatással, amíg meg nem tanulsz "rendet rakni", utána viszont állandó harc az albérlőkkel. Két éve kb egyedül húzom, hát...
Szóval nyilván van mindennek előnye és hátránya is.
"Ha azokban csalódsz, kik legszebb érzéseid bírják, ne ítéld el oket. Nem ők hibáztak, hanem te, mert rosszul választottál."
Kérdésedre azt hittem, hogy tikke válaszolt, amikor elolvastam az idézet első mondatát, azonban a másodikkal nem értek egyet. Nem (biztos hogy) rosszul választottam, az a biztos, hogy rosszul csináltam sok mindent, ami sajno megesik az emberrel, ha beledöglik, akkor is. De nem ő csinált rosszat, mert semmi rosszat nem csinált, hanem én szúrtam el.
"Persze lehet, hogy nincs igazam."
'A' válasz: De igazad van neked is
'B' válasz: Senkinek sem lehet tökéletesen igaza.
Szerintem igazság nincs, csak a keresése. De "the same stands for gods". Amúgy szerintem jobban jársz, ha nem kapni akarod a pofonokat, hanem kerülni :-) Persze ez szvsz. Forró ólmot is önthetünk a füledbe :-)
Én úgy értettem az offhome-ot, hogy nem kollégium. Én még mindig (!) kollégistának mond(hat)om magam és azért ebben van rossz is. Mindenesetre nem ugyanaz, mint amikor az ember saját háztartást vezet, még ha albérlet is és teljesen önállóan éli az életét. Én ebben érzem magam még tapasztalatlannak, ezért írtam a pofonokról. Persze lehet, hogy nincs igazam. Akkor javítsatok ki. Én úgy érzem még nem kaptam elég pofont. (Nincs kedve valakinek egy virtuális pofont adni? :-)
Vitzet félretéve, kedves e-Musty!
Hogy érted azt, hogy "mindig magunkat gáncsoljuk el"?
Kifejtenéd ezt részletesebben?
Véletlenül sem Nyomkereső, vagy bárki ellen szólva, inkább kiegészítve... Az, hogy ti, mi vagy épp én nem a szokványos életünket éltük, éljük (én is 18-tól OFFhome, de azért nem úgy mint Nyomi), még nem jogosít fel arra minket, hogy felsőbbrendűek legyünk azokkal, akiknek talán normálisabb családi élet adatott meg (értsd pl. olyan családi együttlét, amit senki nem érez tehernek). És arra sem, hogy ezért magunkat többnek érezzük, és érettebbnek tartsuk.
Nyomi is, én is beleestünk ebbe a hibába. Nem szándékosan, mert nem tudtuk, hogy így csapódik le, de ez halottnak a csók.
Igaza van Nyominak, hogy sosem leszünk nagyok, mindig növünk még 1-2cm-t. Abban is, hogy nem mondhatjuk azt még annak sem, akit a legjobban szeretünk, hogy én már csak tudom, hogy van ez, hiszen átéltem, mert mindenki máshogy éli át uazt.
Ugyanakkor az sem könnyű helyzet, ha látjuk, hogy valaki épp azt a hibát követi el, amit mi is tettünk, és nem szólunk neki, hogy vigyázzon.
Mit lehet tenni? Optimum? Aligha van... Várni, amíg segítséget kérnek tőlünk. És megbocsátani, ha a másik elköveti at a hibát, amit mi is elkövettünk, hiszen tudjuk, mi sem szándékosan tettük.
Mellesleg én szeretek megbocsátani. Jó érzés.
ja, és ne legyünk túl magabiztosak abban, hogy az élet vagy épp a másik (ha nem is szándékosan) ejtett minket pofára. Mert mindig magunkat gáncsoljuk el. Talán azért, hogy felálhassunk majd, mert az is jó érzés.
elöször is: örülök annak, hogy egyre jobban vagy.
Azt hiszem az, hogy --a saját bevallásod szerint-- nem "szokványosan" élted/éled az életed és hogy egyetemista sem úgy voltál, ahogy általában szokás (gondolok itt pl. a Naplóban írott egy történetedre, amikor tanulnod kellett, fáztál és felhívtad egy haverod -- remélem jól emlékszem...), ez tett olyanná amilyen vagy. Ez nem hinném, hogy éretlenséget mutatna, mert aki 18 éves korától maga tartja el magát az bizony -szvsz- kapott egy-két büdös nagy pofont az életöl és biztos volt miböl okulni.
Lebrac, aki szintén jobban érzi már magát és ha lehet sokkal jobban érti mi miatt kellett, hogy pofára essen...
a rövid válasz a kérdésedre az, hogy nem tartottam igaznak, mikor azt mondták rólam, hogy éretlen vagyok.
A hosszabb válasz az, hogy tudom, illetve úgy gondolom, hogy sohasem nő fel teljesen az ember, és a tapasztalatai általában nem ültethetők át az életének a folytatására. Követkzésképp, amikor új, addig nem tapasztalt helyzetbe kerülünk, akkor a leéélt évek ÉS a korábbi tapasztalatok számától függetlenül teljesen tanácstalanok tudunk lenni. Nem hiszek a receptekben, minden ember, probléma más, és nem hazudhatom sem magamnak, sem a világnak (és nem is alázhatok meg senkit azal), hogy azt állítom: ó, én ezt már ismerem. Semmi sem biztos.
Visszatérve a felnövésemre, mint olyanra. 18 éves korom óta élek egyedül, azóta tartom el magam és még jópár embert. Nem akarok ebbe bővebben belemenni, a lényege az, hogy nagyon nem szokványos és ideális családi környezetből érkezvén egyáltalán nem a szokásos utat járom. Én nem pont úgy voltam egyetemista sem, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és valószínüleg nem is olyan 25 éves vagyok.
Mindezek azonban tények és nem erények. Nincs mire büszkének lennem: nem "kiválóságból" vagy "szarságból" vagyok olyan, amilyen. Olyan vagyok, amilyennek muszáj lennem, ha életben akarok maradni. Alkalmasint éretlen: nem tudom, de nem is nagyon érdekel ez, bevallom.
És persze nem is az én dolgom ezt eldönteni. Döntse el a külvilág, érelennek tart-e, és ha igen, miben. Bár szerintem a külvilágnak jobb dolga is van annál, hogy velem foglalkozzék.
Kérdeznék valamit...téged hogy érint, az amikor valaki azt a véleményét ereszti el, hogy te még nem nőttél fel? Illetve azt, hogy most nőttél fel érzelmileg...utalva a Naplóra...Kiváncsi lennék, honnan veszik egyesek ezt a véleményt...
Már ott kérdezni akartam, de túl offnak éreztem, ez a topic viszont kicsit általánosabb...
