Egyetértek. Ez a cikk semmit nem tesz hozzá a látottakhoz, tudottakhoz. Kattintásvadászat, semmi más. Egy sima kosármeccs ott soha nem jelenhetne meg, nem éri el az ingerküsöböt. Ha "balhé" van, az már igen.
Abban igaza van Forraynak, hogy bármelyik edző mit keres az ellenfél kispadjánál, ezért valóban jöhetett volna súlyosabb ítélet is. Különösen az ő kiállításából kiindulva, ami nem is oly régen volt.
Eleinte Potocnik nem is volt különösebben zaklatott, ahogy láttam, aztán a játékosai mondták neki, hogy Durázi keményen szedte le a levegőből a játékosát, ettől indult meg a túloldalra.
Mondjuk az is igaz, hogy kerestük a fault lehetőségét. Már előtte befújhátták volna akár a sportszerűtlent Doktornak, aki hátulról próbálta beütni a faultot. Nem jött az ítélet, Durázi pedig valóban sportszerűtlenül ütötte el a betörő játékost.
Talán elég lehetett volna ellene egy sportszerűtlen és talán lehettek volna szigorúbbak a játékvezetők a hazai edzővel, de ez már így alkult.
Teljes mértékben megértelek, nyilván más lehetett ott látni a szitut.
Én csak a nyilatkozat részére reagáltam.
Durázi ügyben teljesen egyetértek, a három másodperceknél viszont kicsit "túl érzékenynek" érzem itthon is a közönség reakcióját.
Van, hogy akkor is megy a "Három! Három!" kórus, amikor nem indokolt.
De különösen hazai környezetben ez érthető reakció. Ennyit érjen a hazai pálya.
Előzetesen azt gondoltam, hogy gyenge lesz ez a hármas erre a meccsre, de direkt nem írtam róla, mert akkor meg azt kapom meg, hogy minek "bírózunk" előre. :-)
Most még nem látok küldést szombatra, de ha jön egy Praksch, Goda, Dr. Mészáros vagy esetleg pár tegnapihoz hasonlóan gyenge emberek nevével fémjelzett küldés, akkor abból baj lehet...
Valóban nem az. Egyrészt amúgy is szeret beszélni, másrészt nem tudja vagy nem is akarja magát visszafogni a feszült szituációkban. Potocsnik szerintem érezhette, hogy járhatott volna rosszabbul, az eset után meg se mukkant és elsőként ment be az öltözőbe.
Ami konkrétan a pályán történt, abban viszont úgy érzem, hogy megint annak a bizonyosnak a rossz végén voltunk és ezt folyamatában már nyilván nehéz elviselni. Ugyanaz, mint múltkor, Durázi támadóhibájánál és az utána következő kiállításnál. Hogy ha az támadó volt és ha azért edzőt ki kellett állítani, akkor minden bajnokin a magyar bajnokságban nagyságrendekkel több támadóhibát kellene fújni (olyan szinten, ami kihatással lenne a játék képére) és sokkal több edzőt kellene kiállítani. Például tegnap.
Durázi az elmúlt két-három évben simán kap meccsenként 1.5-2 olyan faultot az ellenfelektől, ahol ő ziccerben felugrik és hátulról vagy oldalról meglökik, megütik, megfogják, aláfekszenek stb, Durázi pedig úgy esik ki a pályáról. Tavaly a Honvéd ellen az egyikbe bele is sérült. Az esetek 99%-ban nemhogy nincs kiállítás, hanem sportszerűtlen sincs. A kézilabdában a kizárásról szóló szabály (tehát nem a kétperces, hanem a végleges kiállítás!) úgy szól, hogy "azt a játékost, aki az ellenfelet egészségre veszélyesen megtámadja, kizárással kell büntetni. Az ellenfél egészségének veszélyeztetése következhet a szabálytalanság intenzitásából, vagy abból a tényből, hogy a játékos képtelen felkészülni az ellene irányuló szabálytalanságra, és így megvédeni sem tudja magát. Kis vétségek csekély testi kapcsolattal is lehetnek nagyon veszélyesek és alkalmasint súlyos sérülésekhez vezethetnek különösen, ha a szabálytalanság a játékost ugrás vagy futás közben a levegőben éri, amikor védtelen." Tehát most is az van, hogy ha Durázinak itt járt a kiállítás, akkor köszönjük szépen legalább innentől a meccsenkénti 1.5-2 sportszerűtlent, amiből mondjuk minden tizedik kiállítás. Biztosan így lesz, ugye?
És azt is megtanulhattuk tegnap, hogy egy edzőnek van lehetősége arra, mindössze tekót érően, hogy átrohanjon az ellenfél kispadjához a másik edző képébe ordibálni. Pontosabban megtanulhattuk volna, ha nem láttuk volna pár hete, hogy a mi edzőnk miért kapott kiállítást. De ezt meg lehet csinálni. Látom, most visszanézve, hogy a közvetítésben nem láthattátok ezt a jelenetsort az ismétlés miatt, de azért a vége látható, hogy Potocsnik a kispadunknál üvölt. Majd miután két játékvezető elviszi onnan, nagyon indulatosan, valami szép cifrát mondhatott Durázinak, mert Dúró egyből megindult és Fepu érezte a bajt, ő ugrott gyorsan oda, hogy elvigye. És ezt még egyszer: szó szerint a játékvezetők orra előtt. Ha ez nem azonnali vagy két technikais kiállítás, akkor mi? Ja, igen, bocs, múltkor a mi edzőnk, na az, az az volt. Agybaj. A tábor jobb, hogy nem jött, azért ha ez az alapszakaszban történik a Youth orra előtt egy méterrel, akkor félbeszakad a meccs. Nem gondoltam volna, hogy egy 5-8-as meccsen agyf@szt kapok a lelátón, de az a 60-70 körmendi, aki ott volt, mind idegbajos lett, szerencsére itt a szekusok egész normálisak.
Nem az van, hogy ellenünk fújnak, de mi most nagyon szívunk a játékvezetők miatt. De tényleg, van olyan ember a világon ezen a három bírón kívül, aki a tegnapi jelenetsor után egyetért abban, hogy a két edzőnek hasonló büntetés járt? Annak aki átfut a másik kispadjához, edzőt, játékost fenyeget és annak, aki a saját helyén állva visszaszól? Persze, biztos "szépeket" mondott, azt én elhiszem, de hogyan lehet hasonlóan mérni a kettőt?!? Mikor volt ilyen egyébként utoljára hasonló magyar pályán? Szerintem amit Potocsnik csinált, az nem csupán kiállítást ért volna, hanem fegyelmi vétséget követett el.
A nyilatkozatával pedig valószínűleg Forray is fegyelmi vétséget követett el. És mivel a szurkolók nagy része csak a nyilatkozattal találkozik, a jelenetet pedig nem lát(hat)ja, így megint még mi jövünk ki rosszul a dologból. Nagyon nagy mákja van a szlovén edzőnek. Ha erről lenne felvétel és picit is következetesen fújnának a játékvezetők, idén már nem ülne kispadra. De hogy szombaton nem kellene, afelől egyszerűen nem lehetne kétség.
Azt még várom szombaton, miután az NB I-es centerek fele sátrat ver ellenünk a festékben, hogy Vucskovicsra fújjanak úgy két db három másodpercet. Az szép megkoronázása lenne a következetes fújásnak.
Mindenesetre ha a szövetség semmilyen vizsgálatot nem indít a tegnapiak miatt, az egy nagyon erős, nagyon rossz üzenet lenne az edzők, a játékosok és a szurkolók felé.
Hogy is volt a tavalyi Honvéd elleni hazain az a Tolbert elleni fault? Még csak egy sportszerűtlent sem ért, pedig ráfogtak a kezére zsákolás közben...ki is kellett miatta hagynia meccset, Mucius vajon játszik szombaton?
Közel 5 teljes hónap szünet lesz a bajnokságban, a felkészülés általában 5-6 hét, tehát 3.5 hónap teljes szünet a játékosoknak, vagyis közel 110 nap off day (Morgan kedvence).
Szerintem mindenki kibírja, ha kell 2 napot még buszozni. Mivel lényegében 100%-ban autópályán lehet menni, a nettó út 5.5 óra + 2 pihenő.
Anyagilag meg nem ezen a néhány százezer forinton fog múlni semmi.
Érjük el a lehető legjobb eredményt, amit tudunk és ne foglalkozzunk azzal, hogy Debrecen nincs közel.
Igen, jó dolog lenne és a sérülésektől tizedelt Debrecen ellen akár még próbálkozhatnánk is. Nagyon jól nézne ki az az 5. hely egy ilyen szezon zárásaként, de a 6. is. Szerintem
A soproni közvetítés kommentátora, ha akkora szaktekintély, hogy a félidőben ki kell írni az Instáját a képernyőre, akkor talán lehetne annyira profi, hogy nem tesz folyamatosan megjegyzéseket Doktorra és a karrierjére. Amúgy is kellemetlen, ahogy közvetít, de ez nagyon szakmaiatlan.
Krasovec a koszovói bajnokságban volt idén edző januártól. Elődöntőig jutottak. Nem látom, hogy ott játszanának külön a bronzért, úgyhogy valószínűleg már befejezte a szezont.
Mindenesetre ha ő jön, a koszovói csapatából Marques Townes-t hozhatná magával. Vagy pláne a litván centerüket.
Nem tudom, nekem Jovanovic gesztusai, pálya melletti viselkedése nem szimpi - de valszeg ez is csak addig van így, amíg ellenünk csinálja a cirkuszt ;) Szakmailag, amennyire meg tudom ítélni, rendben van, idén tényleg kb. olyan pechesek voltak a hiányzókkal, mint mi tavaly, egyébként simán playoffban lehettek volna, ahogy azt az uccsó pár forduló eredményei, játéka mutatta is (tripla hosszabbítás Szombathelyen pl.)
Fofó szerintem nem fog maradni, még úgy se, hogy amit hallani vele kapcsolatban következő állomásként, az a klub erősen sodródik a Piros csoport felé... Gondolom ez esetben nem menne oda, vagy már nem tudnák megadni neki, amit most ígérnek. Ezzel együtt szerintem az alapján, ami a távozása bejelentésekor elhangzott (megváltozott családi helyzet, földrajzi távolság stb.) minimum furcsa lenne maradnia, Körmend az elmúlt 1 hónapban se került közelebb Kecskeméthez (igaz, ami csapatot suttognak, az sem épp napi ingázási távolság onnan). De gyanítom, a többség örülne, ha mégis jönne még egy csavar a storyban.
a Debrecen mint top költségvetésés ámde évek óta alul teljesítő nouveau-rich club ilyenkor megpróbál mindent, pénz nem számít. (nehogy Gabi ott kössön ki...)
jovanovicot szerintem egy "Körmend-projekttel" meg lehetne győzni hogy kicsit adjon alább esetleg az igényekből hátha nem bánja meg (kb.fofoval is ez történt)
nemtudom milyen alku pozícióba leszünk de az idei meg a tavalyi szezon kontrasztja mutatja,hogy edzőn miért nem érdemes spórolni
(sőt továbbmegyek szerintem Zsebe Fofoval is kávézhatna egyet mindenekelőtt,hátha alapon)
De jelzem megint, hogy egy éve ilyenkor Forray is tuti "nem" lett volna nálam (és szerintem még sokaknál), aztán annyira rosszul nem sült el a dolog, szóval ebből kiindulva (majdnem) mindenki megérdemelhet egy esélyt.
mindenkiről lehetne külön egy bekezdést írni prokontra kábé.
akkor a szórás itt realitásban,valóságban,árban,képességben mindenben hogy elképesztő káoszos három tier-be pakolni őket
egy Kálmánt pl. mindegy ki hova tesz,szerintem Ő röhög a legjobban:))) meszlényi -csak egy a sok közül-már inkább civil mint kosaras ember, fele betette talánra...Faragó a román alsóházban roncsderbizik,németh levinek 1 (stojan előző fordulós eltiltása) felnőtt meccse van... stb.
Sabiról nemtudom most épp mi a közmegegyezés körmenden,de én azért még emlékszem az elküldése-kori közhangulatra például a b-középben
különben is ha igazak a hírek, először a stábba hoznak edző hozó embert ;)