Keresés

Részletes keresés

nandris Creative Commons License 2003.03.31 0 0 948
Budakalász ifi-Pénzügyőr ifi 3:3 (3:0)
PSE: Hachbold 4- Szikes 5,5, Tamási 5, Patkó 5, Stupek 5- Kiss 5, Balázs 4,5, Hadobás 5 (Nagy -), Dobozi 5 (Hegedűs -) - Makula 7, Csillag 0(Sörös -, Dénes 6).
G: Makula (2), Balázs

Papíron ilyen erősen még nem állt fel az ifi az idén, két felnőtt kezdő játékos is pályára lépett: Hadobás és Balázs Tibi. De az is biztos, hogy ilyen szarul sem játszottunk még, az első félidő szánalmas teljesítményére nincs mentség. A felnőtt "isteneinek" úgy kellett ez a meccs, mint púp a hátukra, és ez sajnos eléggé meglátszott a hozzáállásukon is... Ráadásul a védelem is gyenge napot fogott ki..
A második félidő már rendben volt, a háromcsatáros játék meghozta eredményét a 10 főre fogyatkozott ellenfél ellen és jobb helyzetkihasználással akár győzelemre is válthattuk volna nyomasztó fölényünket..

Ezután a meccs után kár beszélni bajnoki címről, vesztett pontok tekintetében 5 pont a hátrány, úgy hogy nekünk minden meccset nyerni kellene..
mindegy, megyünk tovább, a hétvégén a Soroksár csapatát fogadjuk, mondanom sem kell, a három pont megszerzésének reményében.

A felnőtt csapatnak gratulálok a pontszerzéshez!!

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.03.30 0 0 947
Végre pontszerzés,igaz hazai alapján a három pont lett volna az igazán értékes.Sajnos megint nem tudtam kimenni a meccsre,Marci elmondása alapján az első félidő gyatra teljesítményét,egy bíztató második követte,de nem sikerült kiharcolni a győzelmet.
Sok sikert mára az ifiknek,és jobbulást Sztranyónak!
Üdv!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!
ADAM17 Creative Commons License 2003.03.28 0 0 946
PSE!!!

Szóval holnap 11 Dorog, nem Kiskunhalas asszem (ezért még számolunk, én meg nem az idősebbnek hiszek stb).
Nandris, köszi,
üdv mindenkinek, most ennyi.Ja, és még vmi.

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

nandris Creative Commons License 2003.03.28 0 0 945
PSE ifi-Vác ifi 4:2 (1:1)
PSE: Hachbold 0- Sörös 5,5, Sztranyó 0 (Bagó 6), Szikes 7, Stupek 6- Horváth 5 (Dénes 6), Patkó 6 (Bozsó -), Hegedűs 6 (Reinicz -), Nagy 5- Szabó G. 5 (Makula 6,5), Dobozi 5.
G: Szikes (2, a másodikat 11-esből), Makula, Bozsó

vasárnap 12-től játszik az ifi "A"-csapata Budakalászon. jelenleg 2. helyen állunk, vesztett pontok tekintetében 3 ponttal vagyunk lemaradva a listavezető Budafok mögött.
Az ifi gerincét a néhány megmaradt őspénzügyes veterán mellett az Erdérttől átvett fiatal tehetségek alkotják. Az új srácok közül kiemelkedik a középpályás Pepe (Patkó), a határozott középhátvéd Szikes és az apró gólvágó, Makula Lacika. A bajnokság végén az érem biztosnak tűnik, még az aranyra is van esély, bár ahhoz botlania kell a Budafoknak.

+1 rossz hír:
Sztranyovszky Márk sajnos bokasérülést szenvedett, 5 hétig nem játszhat...

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

sinya Creative Commons License 2003.03.27 0 0 944
ott leszek:))
Előzmény: ADAM17 (943)
ADAM17 Creative Commons License 2003.03.27 0 0 943
PÉNZÜGYŐR!!!

Hétvégén, ha minden igaz:

0329 szombat, 11 PSE - Kiskunhalas
0330 vasárnap, 12 Budakalász ifi - PSE ifi

A nagyok 2 ponttal állnak az utolsóelőtti Budakalász mögött, de a Kiskunhalas is csak 6 pont asszem.
Az ifik Hassan elmondása alapján 6 ponttal állnak az éllovas Budafok mögött, de 1 meccsel kevesebbet játszottak a listavezetőnél.

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

ADAM17 Creative Commons License 2003.03.27 0 0 942
PÉNZÜGY!!!

Én végül ott voltam, de sajnos folytatódott a vesszőfutás... :(

PSE-Budakalász 0-1(0-1)

Voltak lehetosegek, de hat egyikbol se lett gol. Jobbak voltunk (jok azert nem nagyon), de ez keves volt, nem ert pontot.
Szomoru vagyok, de nem adom fel, hisz van meg esely.
Pozitivum volt pl. Gólvágó 1. félidei lelkes és nagyon jó mezőnyjátéka, de az i-re nem tudta feltenni ő se a pontot, mert épp az nem sikerült neki, ami az erőssége volt ifibajnokként is asszem...a befejezés. A legnagyobb helyzet talán Szabó Feri közeli fölédurrantása volt, de Gólvágó is hibázott ziccerben, balról sajnos nem találta el jól a zsugát, majd röviddel utána egy elöl egy magasan elészálló labdáról egy tyúklépéssel lemaradt a kapuval szemben, igy csak a kapushoz pöckölte azt. Aztán pl. Husi is jo volt az 1. felidoben, de a vegere asszem elegge elfaradt, ekkor tobbet hibazott. Stefán is hozta szokasos jo formajat, o megbizhato pont.
Cserekent egyebkent Csillag es a serulese utan lassan visszatero Bősze kapott esélyt, de ok sem tudtak pont(ok)hoz segiteni a csapatot.

Node nem szabad osszeomlani, hetvegen ujabb meccs, ujabb esely a gyozelemre, ahol talán a tegnapi meccshez hasonloan ujra tiszteletuket teszik regi-uj ifibajnokok, hogy szoritsanak Rajkóékért.

MINDENT BELE!!!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.03.26 0 0 941
Jó lenne holnap kiérni a meccsre,de attól félek,hogy nem tudok hamar eljönni a suliból.
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!!
Előzmény: ADAM17 (940)
ADAM17 Creative Commons License 2003.03.25 0 0 940
PÉNZÜGY!!!

nandris, kösz!

PSE ifi- Vác ifi 4-2(1-1)
Késő volt, de ezt már tudod, mint ahogy azt is, hogy megoldottam, ott voltam, s most jut eszembe, hogy 4-2 volt (elcondor), nem pedig 4-1, ahogy hittem, az uccsó gólt el is felejtettem : )
A 3. gólunk volt a legszebb.(0-1,4-1,4-2)
(1. amugy szabadrugas, 2. 11-es) Bravó!

Amúgy értem már, nandris, miért írtad, hogy "Holnpa". Igy nem tudjuk rajtad szamonkerni az igeretet... : ) Node nyilvan oka van a kesesnek, s mi egyebkent is turelmes csavok vagyunk : ), ha viszont tenyleg irsz majd olyanokat, leci mellekelj egy osszeallitast, ha tucc emlekezetbol, mert most mar arcokhoz is kothetem tobbe-kevesbe az ujdonsagokat.

A már csereként pályára lépő Dénes Gabszinak teljes gyógyulást, plusz Sztranyónak, s más esetleges sérültnek is mielőbbi gyógyulást kívánok!

Szigetszentmiki-PÉNZÜGYŐR 2-0

Sajnos ujabb rugott gol nelkuli zako, nagyon nagy kar.

Holnap ujra meccs, fontos meccs!

Március 26. szerda, 15.00 PÉNZÜGY-Budakalász

Köv. ifimeccsekről infokat szivesen olvasok itt.

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.03.24 0 0 939
Gratula az ificsapatnak a győzelemhez!4-0,vagy 4-2 lett a vége?
Sajna a felnőttek továbbra sem tudtak pontot szerezni tavasszal,de bízzunk a jobb folytatásban!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!!!!!!
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.23 0 0 938
...késő...
Előzmény: nandris (937)
nandris Creative Commons License 2003.03.21 0 0 937
remélem nem túl késő:
szombat reggel 9, Pasarét:
PSE-Vác

Holnpa írok kicsit többet a játékoskeretről, OK?

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!!!

Előzmény: ADAM17 (936)
ADAM17 Creative Commons License 2003.03.21 0 0 936
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

Üdv nandrisnak és elcondornak, és nandris nagyon kösz, végre vki lámpát gyújt itt, csatlakozhatnak más "bennfentesek" is.
No mellesleg nincs mentségem, amiért én sem irtam jo ideje, igaz, eleg keveset voltam gepnel.
Azert 2 felnott meccsen jelen voltam, talalkoztam jopar ismerossel is (meg vigyorgo(...) Soroksar-szurkolokkal is). Udvozlom oket is, ha erre jarnak, s kulon koszonet Csillag Úrnak!

Amugy Soroksar-PSE 5-0
PSE-Vác 0-1

Most ennyi, ja es holnap asszem
15-kor Szigetszentmiklos- PÉNZÜGY,
valamint szombaton PSE-pingpong (Benkovi) is lesz, a részletekre nem emlékszem, a Sportban benne vannak.

nandris!

Bár a neveket eddig is csak hellyel-közzel ismertem, ugy tunik van nemi valtozas. Ha jol latom, be tudnal ezekrol szamolni nagy vonalakban (erkezo neve, elozo klubja, tavozo neve, kov. klubja), ill. lehetöség szerint akár kis vonalakban is (egyéb részletek, plusz más info, program)? Orulnek neki.
Ha valaki tudja, hogy az ifi a mikorhol jatszik a hetvegen, irja be minel elobb, megkoszonom. Ill. a helyszint mar sejtem is, PSE-Vác Pasán, ha jól sejtem. Ha igaz, már csak idopont kene melle.
Fu, most ennyi, majd jovok meg. Ja, s meg visszaolvasok egy db-ig, ha addig csepegne vmi idopont... : )

elcondor!

Latom, felre akartal vezetni, meg szerencse, hogy csak kesve olvastam : ), lattam, nyert a Lágy. Villogtál tán te is? (OFF Ajax kiuti a Milant, meg holnap a Juve is, ezt Gólvágó, ill. El Rey is alátámasztja bármikor ON)

Amugy mindkettotoknek javaslom, ha tudtok, gyertek ki felnott/ifi meccsekre, bar utobbin jo ideje nem voltam, de igyekezni fogok kimenni arra is, meg minel tobb varosi felnott derbire. A hazain most is talalkoztam 2 ifibajnokkal, szal nosztalgiazhattok is, nandris ugye cimvedokent : )

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.03.20 0 0 935
Marci rosszul informált,nem volt ma semmilyen meccs,szombaton lesz,de hogy hol,mikor és ki ellen,arról fogalmam sincs.
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!
Előzmény: elcondor (934)
elcondor Creative Commons License 2003.03.17 0 0 934
Grat a pontszerzéshez,és a gólhoz!
Ki ez a sok új srác?Alig valakit ismerek az ifiből a nevek alapján.
Ádám!
Marci szerint szerdán meccs van a szentélyben,igyekszem megtudni tőle az időpontot,remélem jársz erre,és találkozunk a meccsen!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!
Előzmény: nandris (933)
nandris Creative Commons License 2003.03.15 0 0 933
ifi "A" bajnoki mérkőzésen:

Budafok-Pénzügyőr 2:2(1:1)
PSE: Hachbold 5- Szikes 6,5, Sztanyovszky 6,5, Tamási 6, Stupek 6- Horváth 6 (Brigancz -), Kiss 6,5 (Hegedűs -), Patkó 6,5, Nagy 6,5 (Fábián-) - Csillag 6,5, Dobozi 6 (Szabó Gabi -).
G: Patkó, Nagy

Nagyon mély talajon, a körülményekhez és az összeszokottságunkhoz képest jól játszva sikerült elhoznunk egy pontot a listavezető otthonából. Az első félidőben sokkal jobb volt a Pénzügyőr, nagyrészt nálunk volt a labda, megérdemelten szereztünk vezetést Pepe, a hosszúba beosonó szabadrúgásával (0-1). Semmi nem utalt arra, hogy jöhetne egy egyenlítő gól, de egy védelmi rövidzálatnak köszönhetően döntetlenre tudták menteni az első félidőt (1-1). A második félidő 2. percében Szikes végzett el szabadrúgást az oldalvonal mellől, úgy tűnt a kapus vetődve meg tudja fogni a labdát, azonban kiejtette, így az éppen arra járó Nagy közelről a hálóba passzolt. (1-2) Sajnos eléggé elfáradtunk a mérkőzés végére, jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, de nem lett volna törvényszerű, hogy egy, a kigyótérről elengedett hulló lövés útat találjon a kapunkba (2-2). Ezután már nem tudtunk helyzetet kialakítani, még jobban beszorultunk, de szerencsére újabb gól már nem született.

Ezzel az egy ponttal nem kerültünk közelebb álmaink valóra váltásához, de továbbra is nyitott minden, 3 pont a lemaradásunk a Budafok mögött. Jövő héten Pasaréten fogadjuk a Vácot, és bizonyosan visszavágunk az őszi vereségért!! Mindenkit szeretettel várunk!!!

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

nandris Creative Commons License 2003.03.07 0 0 932
az ifjúsági "A" csapat március 14-én Budafokon kezdi meg a tavaszi szezont. Az őszi első fordulóban 4-0-ra nyertünk hazai pályán, a Budafok azóta azonban nem kapott ki, így első helyről várhatja a tavaszt!
ebből is nagyon jól látszik, hogy óriási rangadóról van szó, és ha valamit szeretnénk elérni ebben az évben, akkor nyernünk kell! Igérjük mindent megteszünk, a mostoha körülmények között végzett felkészülés ellenére is!!

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.03.03 0 0 931
De rég írtunk már ide!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!!
Aki tud valami infót a bajnokság rajtjáról,vagy bármi másról,ami a csapatot érinti,ne titkolja el!!!
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.20 0 0 930
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

elcondor

Kösz mindent!
SESÉNEK mindent lehet, elég, ha 5 perccel egy derbi előtt toppan be, akkor is ő lesz a kulcsjátékos!

A tunéziainak (Gabszi) mielőbbi gyógyulást!

Döme? Hát ez is pénzügyőrös hír, örülök, hogy megírtad, bár a gól képe még nem egészen rajzolódott ki előttem. Emelte-húzta alatt azt kell érteni, hogy úgy emelte, hogy hosszabb ideig a lábán volt a labda, mielőtt "kiengedte az emelést"? : ) Biztos nyilvánvaló, csak én egy ilyen gyagyás vagyok : )
Egyébként így vagy úgy, zseniális kis gól lehetett, jó hogy, hiszen a PÉNZÜGYŐRBEN tanult játszani.

PÉNZÜGY!!!

elcondor Creative Commons License 2003.02.18 0 0 929
Gólvágó Marci beszámolt a hévízi edzőtábor második feléről,ahol a rengeteg edzés mellett egy edzőmeccsre is jutott idő,és a Keszthely elleni derbi végülis 3-1 lett,oda.A bajnokság valószínűleg az NBII-ben is csúszni fog a katasztrofális állapotban lévő pályák miatt.Dénes Gabszi továbbra is a lábával bajlódik,a héten talán már elkezdhet óvatosan mozogni.
Nem az első csapathoz tartozik,de azért megosztom veletek,hogy Szabó Döme olyan szenzációs gólt rúgott kispályán a hétvégén,amilyent én még nem láttam.Egy hosszú labdát nem mert megfogni az ellenfél kapusa,ami így Döme elá pattant,aki a bal lábával keresztbe nyúlt a jobb mögött,és egy hihetetlenül pimasz mozdulattal áthúzta/átemelte a lasztit a csak ámuló kapus fölött,majd hanyag mozdulattal az üres kapuba gurított.(de kár,hogy ezt nem mondjuk a Budafok ellen tette a felnőtt csapat mezében,de ez egy másik történet...)
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!
Előzmény: elcondor (928)
elcondor Creative Commons License 2003.02.15 0 0 928
A Dobozi Ágostonnal találkoztam ma tök véletlenül,és ő mondta,hogy március 14-én kezdődik a bajnokság,ennél több infóm nincs sajna,de hátha nandris és Hassan megoszt egy-két kulisszatitkot a felkészüléssel kapcsolatban.
A felnőttek még Hévízen vannak,de a hétvégén jönnek vissza,majd a Marcit kifaggatom,bár jóval könnyebb lenne,ha csak szimplán leülne otthon a gép elé,és beszámolna első kézből.
ui:Tegnap a Lágymányos meccs után a Gázművek edzett a pályán,és Erdélyit láttam,de Sesét nem.(bár lehet,hogy csak nem figyeltem eléggé,vagy neki elég csak az utolsó két hétben bekapcsolódni?):-)
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!
Előzmény: ADAM17 (925)
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.14 0 0 927
PSE!!!!!!!!

der Budapester

Ha ő az, akiről a penzugyor.freeweb.hu fórumán is irnak, akkor Zsámbékra.

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

der Budapester Creative Commons License 2003.02.14 0 0 926
Arról nem tud vki, hogy merre igazol(t) a Névai Miláninho?
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.14 0 0 925
PÉNZÜGY!!!

Csúf, gonoszok, itt hagytok tudatlanul : )

AZÉRT IS HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

ADAM17 Creative Commons License 2003.02.11 0 0 924
PÉNZÜGY!!!

Hello, elcondor!

Hát először is Gabszinak (s ha van még más sérült, neki is) mielőbbi felépülést, plusz sok gólt, jó játékot kívánok! A Lágy ellen amúgy király volt! (no persze elcondor és elburrito10 mellett fejlodott : ) tobbek kozott)

3 gólt vág és még erről sem képes írni nekünk???!!! Ez a Gólvágó egy aljas hollandus. Követelem, hogy a tájékoztatás is legyen részéről váltakozó sikerű. Azaz, mivel eddig semmit nem mondott nekunk Hévízről, edzőmeccsről, most szedje össze magát, a gondolatait és akár játkostársai segítségével, de írja össze a holtszezonban lejátszott összes edzőmeccset végeredménnyel, plusz góllövőkkel, ha lehet, és írja be ide vagy ha sehogy sem tud ideszabadulni, írassa be valakivel, aki ide tud.
Nem járja, hogy szegény, PSE-hírekre áhítozó olvasók, mint amilyen én is vagyok, mindhiába olvasunk itten.
S ha ezt 1-2 héten belül meg tudná oldani, akkor ha már erre jár, írhatna a keretben történt (lehetőleg minimális) változásokról is legalább egyszer.

No ha valaki tud edzőmeccsről a jövőben...extra motiváció a kilátogatásra, hogy most má' viszek magammal vmi lőfegyvert is, és megfenyítem. (elcondor, átadhatod, hogy olyan dühös vagyok, hogy még a góljairól se üzen ide, hogy Psv-drukker lettem)

Node komolyra fordítva a szót:
a lényeg tényleg az, hogy vmiképp jó lenne, ha többet hallanánk a CSAPATRÓL, ha már zajlik az élet.
Persze ezt ti, játékos nézőpontból nem érzitek át : )

HAJRÁ PÉNZÜGY!!!

Most jut eszembe, én is bűnös vagyok, hoppá. Nemrég olvastam a Sportban egy minibeszámolót az NBII-es csoportunkról, plusz a penzugyor.freeweb.hu-rol is lophatok majd hireket, bár ott közvetlenül is találni sok jót, amit felesleges átmásolni ide.
No várjunk csak! ...(nemzetisport.hu)... megvan vmi.

A Kiskunhalas visszalépett, a nemjóját, igen, emlékszem.

Íme, a tabella, remélem, jól írták:

A Winner Sport-csoport állása

1. Budafok 16/9 3 4 23–14 30
2. ESMTK 16/9 2 5 29–25 29
3. Vác VLSE 15/8 4 3 32–21 28
4. Dabas 15/7 4 4 19–13 25
5. Dorogi FC 15/8 1 6 17–13 25
6. Pilisvörösvár 15/6 5 4 25–17 23
7. Sz.szentmiklós 15/7 2 6 20–18 23
8. Kistarcsa 16/6 3 7 22–28 21
9. Soroksár 16/3 4 9 13–24 13
10.Budakalász 16/3 2 11 17–30 11
11.Pénzügyôr 15/2 4 9 10–24 10

(lejátszott meccsek/győzelem döntetlen vereség lőtt-kapott gólok pontszám)

Nos, tehát nem állunk jól, a holtszezonban nem sikerült a mezőny első felébe kerülni, de a vesztett pontokat tekintve a Soroksárral együtt vagyunk, a Kalász előtt 2 ponttal.
Ha jól tudom, 2 kieső van, gondolom, remélem, hogy a 11 csapatból most már csak 1 eshet ki. AZért azt is remélem, hogy a 10. helynél előrébb végzünk, min. 9., de ha lehet, még annál is jobb helyen.

Még 5 meccs van, ebből 15 pont szerezhető, ezzel elvileg talán még a mezőny 1. felébe is kerülhetnénk, de ha ez nem jön össze, akkor az alsóházi rájátszásban veszünk részt tudtommal.

Házi góllövőlista

2 Miklósvári Géza, Rajkó Zoltán, Szabó Ferenc
1 Hadobás Balázs, Zsolnai László, Pavkó János, Mohai Márton, Diószegi Attila

Ez 11 gól, a tabellán 10 szerepel, a +1 minden bizonnyal a visszalépett Kiskunhalas elleni gól lehet.

MINDENT BELE!!! HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!!!!

Előzmény: elcondor (923)
elcondor Creative Commons License 2003.02.07 0 0 923
Üdv!
Amennyire tudom a csapat épp ma érkezik/érkezett haza a hévízi edzőtáborozás első feléből,aztán a hétvégén mennek majd vissza.Nem tartott a csapattal Dénes Gabszi,akinek megsérült a bokája,így egy-két hétig nem rúghat labdába.Mintha a Megyeri Janit láttam volna múltkor a metrónál,szóval,lehet,hogy az első hetet ő is kihagyta.Marci elmondása alapján váltakozó sikerrel zajlottak az edzőmeccsek,az elutazás előtti utolsó derbin a Szent István ellen 6-2-re nyert a csapat,és Gólvágó nevéhez métón háromszor is beköszönt.
Egyelőre ennyi,aztán majd ahogy megtudok valami újat és hasznosat,jelentkezem.
Addig is:HAJRÁ PÉNZÜGY!!!
Előzmény: ADAM17 (918)
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.07 0 0 922
HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!!!
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.06 0 0 921
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!
Remélem, egyszer még visszatér SESE valamilyen formában. A vezetőségbe vagy a kispadra vagy valahova.
PSE!!!
ADAM17 Creative Commons License 2003.02.05 0 0 920
PÉNZÜGY!!!

Előre is köszönet érte!

HAJRÁ PSE!!!

jatekos22 Creative Commons License 2003.01.31 0 0 919
Az oldalt, nem én csinálom, de azért ha van valami újdonság, majd szólok.
A gólok remélem majd jönnek szépen sorban. S minél többen.
Előzmény: ADAM17 (918)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!