Keresés

Mintha minden újrakezdődne. :-(

Visszatérve még a régi dologra, amikor én bántottam meg valakit. Utána kínosan ügyeltem rá, hogy ha csinálok valamit, akkor azt csak úgy tegyem, hogy mást a lehető legkevésbé bántsak meg vele. Megváltoztatott ez a dolog, nem tudok nem figyelni arra, hogy más mit érez. És nagy bajban vagyok, ha valami engem bánt és azt csak úgy tudom megoldani, hogy evvel mást megbántok. És most ez van. Példával illusztrálom, mert bonyolult: Az előző hozzászólásokban vázolt helyzet áll fenn. Most érthető módon, nem vágyom Győrbe. Minden alkalmat megragadok arra, hogy ne kelljen visszamennem, mert csak előjönnének az emlékek. Viszont otthon van édesanyám és a hugom, akiknek hiányzom. De a mostani helyzet annyira bánt, hogy nem tudom tolerálni az ő szomorúságukat, hogy kevesebbet látnak majd, de ez engem még inkább elkeserít. Ha hazamegyek, az rossz, ha nem, akkor is. Nincs mozgásterem, nem tudok mit csinálni, hogy mindenkinek jó legyen, nem tudok változtatni ezen, pedig akarok. És ez a tehetetlenség dühít és elkeserít.

Szeretném megjegyezni, hogy mindent, amit eddig írtam csak egy modellként tessék értelmezni. Úgy értem, hogy van egy csomó dolog, amit ha elmondanék, az sokkal árnyaltabbá és érthetőbbé tenné a leírtakat, de több okból ezeket nem írom le. Még azt sem, hogy miért. (Persze evvel azt kockáztatom, hogy amit leírok, csak én értem.)
De ha fentebb azt írtam, hogy megbántani valaki, akkor nem arra gondoltam, hogy lehülyéztem, vagy ilyesmi, hanem sokkal komolyabb. Sokkal.

Ez csak azért van, mert most kicsit elvesztettem azt a stabil hátteret, ami nekem annyira fontos volt, és most még inkább szeretnék megérteni dolgokat magammal kapcsolatban. Hogy mit miért csinálok. Ezért van, hogy néha csak úgy leírom ide, amit érzek, amit gondolok, ami foglalkoztat.
Keresem magamban is a hibát, mert az ember csak akkor tanul belőlük ha felismerik. Ez nem azt jelenti, hogy bármiért is hibáztatnám magam.

Véleményemet a barátság jelentéséről pedig az előbb leírtam.

Asszem, ha a valtasra fol tudsz keszulni, akkor mar nem kriziskent eled meg.

Attól nem félek, hogy változom, mert ha változom, akkor jó irányba. De még én sem tudom eldönteni, hogy változom-e, vagy csak a megváltozott körülmények hozzák ki belőlem ezt. Ha minden olyan lenne, mint pl. egy éve, akkor is olyan lennék, mint akkor. Ez az ami érdekel, de hát látod, még magam sem tudom, hát ki mondaná meg nekem, hogy az én esetemben mi a helyzet.
Most látom, hogy rosszul csináltam dolgokat, de vajon ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülök, akkor mit fogok csinálni? Persze tudom, hogy mit csinálnék most másképp, de ha ott leszek, akkor is tudni fogom?

Waratah!

Végülis én is tíz éves barátokat hagytam ott, bár más dolog, mint egy házasságot otthagyni.
Nekem ez volt minden, amit eddig elértem, és mindent otthagyok.

Amikor elhatároztam, hogy váltok, tudtam, hogy nem lesz könnyű. A határozottságomban nincsen hiba, de azért még előjön a múlt. És még sokáig elő is fog. Sajnos nagyon nehéz leküzdeni a rossz hangulatot. Az ember nem maga dönti el, hogy milyen kedve van. Jön magától. Viszont az már sokkal inkább az ő döntése, hogy mit kezd vele. Hogy engedi-e eluralkodni magán vagy küzd ellene.
Én választottam a magányt és el is viselem. Ez viszont nem azt jelenti, hogy szeretem is. Nem azért vagyok egyedül, mert egyedül akarok lenni (hosszú távon - egyelőre igen, de nem sokáig), hanem azért mert úgy éreztem, hogy váltanom kell. Tudom, tudtam, hogy az eleje nehéz lesz, de remélem, és mindig is reméltem, hogy ennél sokkal jobb lesz és a vége biztos jó lesz. Csak hát még nagyon az elején vagyok.
Visszahúz a múlt. Olyan könnyű lenne azt mondani, hogy inkább maradjon minden a régiben. Távlatok nélkül, napról napra, élvezni a percet és nem gondolni arra, hogy mi lesz később. Viszont ha nem engedem, hogy befolyásoljon a pillanat és távlatokban gondolkodom, hideg fejjel, felvállalva az átmeneti rosszat a leendőbeli jóért, akkor megerősödöm abban a hitben, hogy jól választottam.

Hol van a határ a szokás és az adottság között.
Én úgy gondolom, hogy az ember magától nem tud megváltozni. Történhetnek vele dolgok, amitől megváltozik, de ez nem úgy megy, hogy elhatározom, hogy innentől más leszek.
Viszont vannak a szokások, amikről le lehet szokni. Ez már viszont elhatározás kérdése.
Hogyan lehet eldönteni, hogy valami szokás vagy tulajdonság. Régen például minden hétvégi estét a kocsmában töltöttem a haverokkal. Most már nem hiányzik ez. Az elmúlt tíz év hétvégi programját a szokás adta, amitől most megváltam, vagy ez egy adottság, aminek (tudat alatt/magamnak sem bevallva) megpróbálok ellenállni. Nem tudom én magam sem. De persze ez csak egyetlen példa, sok ilyet tudnék felsorolni. Attól, hogy most más vagyok, mint például fél éve, annak mi az oka? Megváltoztam vagy csak a szokásaim változtak meg. Én sem tudom.

"A legjobb az, ha az ember beáll
a sorba,"

Tényleg ezt hiszed???????????

Aztán persze eltelt jó pár év, én is bölcsebb lettem (valamivel :). Megpróbáltam nyitottabb lenni a világra. Élvezni a dolgokban a jót, kiszűrni a rosszat. Megtanultam, hogy színes a világ. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon kinek van igaza? A kívülállóknak vagy akik tudnak az árral úszni. A kívülállók büszkék. Büszkék, hogy ők nem eszik meg azt, amit a világtól kapnak. A saját útjukat járják, ami nehezebb, mint az 'egyenút', de vállalják ezt. A többség viszont úszik az árral. Most úgy gondolom, ez nem igénytelenség, nem az egyéni gondolatok hiánya, hiszen lehet, hogy éppen azt az utat járja a tömeg, ami a legjobb, és a legjobbak közé beállni nem megalázkodás. A legjobb az, ha az ember beáll a sorba, de ugyanakkor a rosszat szűri, nem engedi magához. A divatot csak akkor követi, ha azt nem csak azért teszi, mert mások is ezt teszik. Szelektál, hogy minél kevesebb jusson el hozzá a rosszból, de a jót engedi. Nem húz ki, mert az feltűnő, és a tömeg nem tolerálja a másságot (na, ez az egyik rossz a tömegben).

Úgy értem, hogy pl. az újrakezdéshez sok vagy kevés. Vagy nem tudom... :)

Nos igen. Az utóbbi idők nagy tapasztalatai közé tartozik, hogy az ember sokkal jobban jár, ha nyíltan megmondja, hogy mi bántja. Ezt elmondani könnyű, következetesen csinálni sajnos sokkal nehezebb. Ráadásul sokan nem bírják a kritikát és sértődés lesz belőle, de azt hiszem, ez kellő diplomáciai érzékkel nagyrészt lehet kezelni. És ha így van, akkor már megéri teljesen egyenesnek lenni.
De ez sem ilyen egyszerű dolog. Előfordult, hogy valami bántott és én észre sem vettem, eszembe sem jutott, hogy ezt meg kellene beszélni, csak éppen a másik látta a szememben, hogy valami baj van.