Már az Újpest topicban kikövetkeztettem, hogy Te vagy (írtad, hogy kint voltál Judas-ékkal a Hungárián), de nem tudtam, mennyire vagy inkognitóban, ezért nem akartam rákérdezni... :-)))
Nem, nem voltam, így maradt az újpesti az egyetlen fővárosi pálya, ahol még sosem voltam meccsen. Bár nem is tudtam volna időben elindulni, de így utólag nem is bánom, hogy a kosármeccset választottam.
Egy nem meglepő vereség fociban, és egy fantasztikus hangulatú, fantasztikus győzelem kosárban a Falco ellen.
Megmondom őszintén, hogy nem igazán lombozott le az újpesti zakó, mert én egyrészt nem tudom megemészteni a kupakiesést (pláne a sorsolás ismeretében, a bajnoki formával simán gyalogolhattunk volna a döntőbe), másrészt Újpesten ki lehet kapni tartalékos csapattal (itt jegyzem meg, hogy a két tavaszi bajnoki zakónk Bagoly és Sartor nélkül született). A 11eseken lehet vitatkozni, a 2. hazai szvsz jogosnak tűnt, ettől függetlenül Kassai most már következetesen g*cizik velünk. Ez nem a pesti csapatok segítése, vidékiek elnyomása, hanem egyszerűen Kassai egy f*sz.
Vizer nagy vásárt csinált Rabóval, került neki kb. 40-50 misibe, és ha tartja a formáját, plusz a válogatottba is bekerül, akkor Vizer jó kapcsolatai révén 150-200 körül el tudja adni Olaszországba a télen.
Diósgyőrnek gurítunk egy sima 3ast. és visszavesszük az elérhető (szegényes) csúcsot jelentő 5. helyet (feltéve, hogy a Fradi győz szerdán a Kispest ellen, és kikap vasárnap az Újpesttől)
Kosármeccs álom volt, ha Pécsen győznénk, akkor az Alba ellen talán már nem csak a sok vendégszurkoló miatt lenne telt ház. Szép volt. fiúk !!!
Igen, a Liepa, Bacanskas féle csapat nagyon népszerű volt (nem utolsó sorban azért, mert sok soproni volt a keretben), de ők is a bentmaradásért küzdöttek, nem a felsőházért. Megkockáztatom, hogy ilyen erős kezdő ötösünk még sosem volt mint a mostani (persze a bajnokság is erősebb, mint pl. 10 éve), kár, hogy egyikük sem magyar. Bár hozzáteszem Vuleta helyett játszhatna nyugodtan Körte, és Duscak sem váltotta meg a világot egyelőre.
A lényeg, hogy szombaton le kell nyomni az egyemberes Falcot.
A Karadzic féle csapatra még én is emlékszem, sőt beugrik még régebbről egy Liepa nevű - úgy rémlik elég jó - játékos neve az SKC-ből, de akkor még nagyon-nagyon fiatal voltam (talán akkor kezdtem kijárni kosármeccsre). Azt tudom, hogy az egész sportcentrum énekelte a nevét.
Na, akkor a forduló előtt megint magához térítem a topicot a jó eredmény érdekében. Bár lehet, hogy Beppe, Bagoly és Sartor hiányában még ez a trükk is kevés lesz. A nagy kérdés, hogy ilyen tartalékos csapattal a Honvéd elleni kupameccseken mutatott gyalázatos semmit, vagy a szintén tartalékosan az MTK elleni bajnokin látott több, mint elfogadható produkciót nyújtjuk.
Más.
Izé, ha erre jársz: Te biztos tudod, hogyan lehetséges az, hogy az 1300 ülőhellyel rendelkező MKB Arénában soxor 2000 nézőt írnak a női kosarasok meccseire erősen telt háznál? Nem mellékesen ugyanazon nézőmennyiségre a nőknél 1000-et írnak, míg a sÖrdögöknél - a reálishoz inkább közelítő módon - 6-700-at.
Ha már itt tartunk: Te emléxel ennél jobbszereplésre a Karadzic féle elődöntős, és a ex-szolnoki import banda által elért 5. helyen kívül?
Hát igen, nagyon örülhetnek, hogy megúszták 2-vel. Viszont nagyon ismerős volt ez a "játék", amit a Győr produkált. Erősen hajazott arra a szarra, amit az őszi csapatunk mutatott Csank edzősködése alatt. Szvsz a Győr sem rövid, sem hosszú távon semmilyen komoly eredményt nem fog elérni Csankkal. Na és persze Vinczével meg Bajzáttal. Bár a győriek még örülhetnek, hogy nem Fülöpön, Vénen meg Zomborin kell "szórakozniuk".
Úgy látom, a topikkal együtt süllyedt a csapat játékának színvonala is, úgyhogy, ha ezt felhozom talán a csapat is feljavul a holnapi megyei derbire. Jelen pillanatban ez az egyetlen, amiben bízhatunk az elmúlt 7 félidőben elért 0-3-as gólarány után...
"Sajnos nem a legjobb híreket kaptuk ma Feczesin Róberttől a szombati sérülésével kapcsolatosan: " Ma az összes lehetséges vizsgálaton átestem, így a diagnózist már biztosra vehetem: részleges bokaszalag szakadást szenvedtem. Ez azt jelenti, hogy 3-4 hétig biztosan nem léphetek pályára, igyekszem a rehabilitációmat a lehetőségekhez képest gyorsítani. Tudom, hogy rengetegen aggódnak értem Sopronban, ez jólesik és ezúton is köszönöm, igyekszem mihamarabb 100%-os állapotba kerülni, s góljaimmal segíteni a csapatot. Remélem a csapat nélkülem is úgy folytatja a szereplést, ahogy azt elkezdte tavasszal."
Ez azt jelenti, hogy mire a formáját visszanyeri lemegy a szezon nagy része. Fasza.
Gálhidi csapata betartotta az agresszív játékra vonatkozó utasítást (csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett több sérülés). Remélem kiesnek a büdös francba.
Körülményekhez képest elégedettek lehetünk a csapattal. Csak sajnos túl nagy árat fizettünk a győzelemért Fecze sérülésével. Ha tényleg szakadása van (holnap derül ki a sportkórházban) akkor lőttek a tavaszi szezonjának. Nagyon nagy szívás lenne...
Jövő szombaton az x is oké lenne, aztán talán végre normális pályán, teljes csapattal (értsd: Signori, Fecze. László) jöhet a Honvéd majd a Kaposvár elleni győzelem.
Hát, azért kiváncsi lettem volna, hogy mit gondolt a két új olasz magában, amint kifutottak a kispesti pálya legendás "gyepére" és körülnéztek...Signori már ugye aklimatizálódott a múlt félévben...Egyébként érdekes színfolt lehettek ebben a félévben!
Bár úgy néz ki, csak magamnak írogatok itt, azért minden elismerés a csapatnak, ez igazán pozitiv meglepetés volt. Remélem azért helyén kezeljük ezt a sikert, és nem nagymellényezünk a Pápa ellen.
HAJRÁ SOPRON !!!
ui. Dolcetti megint hozta a (jó) formáját: nem bírózik, nem talajozik, nem panaszkodik erre-arra, hanem tudomásul veszi a vereséget, és próbál tanulni belőle. Egervári, Pintér, Reszeli, és a többi magyar edzőgéniusz tanulhatna olasz kollégáiktól. Persze, nem csak nyilatkozni...
Hát akkor kezdődhet a Sopron-Kispest trilógia (II.25., III.15., III. 22.)
Attól tartok, hogy a mai meccsen vagyunk a legkevésbé esélyesek a 3 közül, lévén Don Bonetti valószínűleg még a nevét sem tudja a legtöbb játékosunknak. Esetleg abban bízhatunk, hogy Vass László azért valamennyire ismeri a Kispestet, bár ott is voltak változások. Az összeállításokat nézve a nevek alapján esélyesebbek lehetnénk, de Dolcetti ősszel sem sztárokból csinált egy szervezett, jó csapatot. Szóval nehéz lesz, én már az x-szel is elégedett lennék, a kupában viszont muszáj lesz győzni!