Az isteni MATT JANSENT 3 hónapra kölcsönadtuk (sajnos) a Coventrynek, hogy minél több játékkal visszanyerje kondiját és formáját (súlyos motorbalesete volt). MINDENT BELE, MATTHEW!!!
HAKAN SÜKÜR viszont nemsokára játszhat törése után.
THOMPSONT megműtötték, mindezt az eltiltására időzítve. Mire a 2 meccs lejár, valszeg rendben is lesz a térde.
Már csak a bajnokság maradt, remélem, 1 jó sorozat elején vagyunk.
A Fulham tegnapi győzelmével 4 pontra feljött ránk.
A következő 2 meccs:
Azt nem tudom felfogni, hogy a Sport1 a szezon elején leadott kb. 2 meccs óta (felvételről később Mu-meccs csak a vörösök miatt) miért hanyagolja ilyen látványosan ezt a csodálatos csapatot. Ennél azért jóval többet érdemlünk, azóta már véletlenül, tévedésből is képernyőre kellett volna kerülnünk.
Kupameccsen is, hisz a legutóbbi játéknap legérdekesebb derbije a Sunderland elleni meccsünk volt.
DARREN DUNNING ujra kolcsonben jatszik, most a Macclesfieldben (Division 3, 21.), valamint
ALAN MAHON, az ír válogatott srác is kölcsönben szerepel tavasszal, a Cardiff City csapatában (Division 2, 3.).
Ugyancsak kölcsönbe, de érkezett (asszem fél évre) a Parma csapatától a szlovák
VLATISLAV GRESKO a balhátvéd posztjára.
Üdvözlöm őt az EWOOD PARKBAN!!!
Megneztem a 14 meccsen az angolok aranyat a csapatban (biztos nem hibatlan), a 14 meccs szamai sorban szerepelnek, a meccseken a valtozasokat is kovettem.
A szamok a palyan levo hazaiakat jelzik, kiegeszitve Nagy-Britannia játékosaival (2. szám skót, walesi v. északír) és az írekkel (3.szám).
Nos, én azt várnám, hogy a pályán lévőknek több, mint a fele angol legyen, vagyis 6-tal kezdődjön, de figyelembe véve, hogy a bajnokságban, a klubcsapatoknál régóta összefonódnak ezek a nemzetek, ill. pl. walesi csapat is indul az angol bajnoksagban, azért már jó az is, ha max. 5 olyan játékos van egyszerre pályán, aki nem Nagy-Britanniából való, ill. a kontinensről jött.
A 3 fokozatoz nézve a legszigorúbb feltételnek
4 meccs felel meg tökéletesen, 5 részben,
tovább nézve
5 tökéletesen, 6 részben, ill.
10 tökéletesen és 3 részben.
Az ír JONATHAN DOUGLAS (22 éves középpályás) 3 kupameccsen (FA), 1 ligakupameccsen és 1 bajnokin játszott a szezonban és veretlen maradt (a rendes játékidőben : ), hisz pl. az FA kupától ugye eleve veretlenül búcsúztunk. Egyszer kezdőként szerepelt.
2 angol is bontogatja szárnyait.
NEILL DANNS (21 éves középpályás) 6 meccsen játszott, szintén veretlen még! Ő jóval több percet kapott, 5-ször kezdő volt, 2-szer félidőben cserélték le, 2-szer később, 1-szer végig pályán volt. Mérlege 2 döntetlen, 1 a ligakupában, 1 az UEFA-kupában(!) a CSZKA Szófia ellen, mindkettő továbbjutást ért!!! A másik 4 meccsét "tisztán nyerte", ebben van még egy ligakupameccs, 2 bajnoki, és a Villa elleni 4-1 idegenben az FA kupában. Imponáló!
JAMES McEVELEY (18! éves hátvéd, de középpályán is játszhat) 12 találkozót tudhat maga mögött a pálya bal oldalán. 2 kupa, 4 ligakupa, 6 bajnoki.
Neki becsúszott már 4 vereség, ez azért van, mert lassan már az a ritkább, ha nem játszik. Emellett 3 győzelem és 5 döntetlen volt még, az egyik ugyanaz a Walsall elleni továbbjutás 11-esekkel a ligakupában.
A Walsall-meccsen kivul még egy másik továbbjutó meccsen a Villa elleni idegenbeli 4-1 során léptek pályára mindhárman. Megvan a recept : )
A Sunderland-ROVERS 2-2 (hu is, 11:0-3) során az ír és JAMES voltak részesei a döntetlennek.
A Boro elleni hazai bajnokin és a Rotherham elleni hazai ligakupameccsen pedig NEILL és JAMES is kezdők voltak. De nem az eredmény alapján, mert 1-0-ra, ill. 4-0-ra nyert a ROVERS!!!
1222,3 ROVERS-Mu b-"19" 1-0 +
1226,4 Liverpool-ROVERS b-"20" 1-1 x
1228,4 ROVERS-West Ham b-"21" 2-2 x
0101,4 ROVERS-Boro b-"22" 1-0 +
0104,4 Aston Villa-ROVERS FA kupa 3.f. 1/32 1-4 +
0107 Mu-i ligakupa-1/2 ov 1-1 x
0111 Sunderland-i b-"23" 0-0 x
0118 Birmingham-o b-"24" 1-1 x
0122 Mu-o ligakupa-1/2 vv 1-3 - (kiesés)
0125 Sunderland-o FA k-1/16 3-3 x (újraj.)
0129 West Ham-i b-"25" 1-2 -
0202 Aston Villa-i b-"26" 0-3 -
0205 Sunderland-i FA k-1/16 2-2 x, h.u. 2-2 x, 11-esek: 0-3 - (kiesés)
0208 Southampton-o b-"27" 1-0 +
Nos, suru volt a program. Sajnos mindket hazai kupabol kiestunk es ez szomoru.
Pedig az Aston VIlla ellen idegenben 4-1-re nyertunk a nagyobbik kupaban, csodas siker volt! A 32 kozott azonban otthon nem birtunk a Sunderlanddel, sot ugy kellett futni az eredmeny utan, s az legalabb oromteli, hogy 1-3 utan felalltunk, s kiegyenlitettunk. A visszavagon idegenben is jol kuzdottunk, de ez csak dontetlenre volt eleg. A rendes jatekidoben elert 2-2 mar nem valtozott, a 11-eseket pedig nagyon elszurtuk (0-3).
A ligakupaban teljesult a kivansagom elso fele, a Manchestert kaptuk, raadasul az 1. meccs idegenben. Ami azutan nem is alakult rosszul, bar jol sem. Nyerni akartunk, de csak 1-1 lett, viszont volt egy blackburni visszavago. Sajnos ott ujra urra lett rajtunk a Mu-fobia, 1-3 a vege. A 4 koze jutas osszessegeben nem olyan rossz eredmeny, de hogy epp a Mu usson ki minket, raadasul hazai palyan, ez nagyon bant.
Mindekozben a bajnoksagban
+xx+xx--+ sajnos eleg hullamzo.
A Mu elleni bajnoki siker gyonyoru karacsonyi ajandek volt : ), azutan Liverpoolban is nyerni kellett volna, de ott egy x meg elmegy, utana viszont otthon a West Ham ellen szallt el ujabb 2 pont, ami mar nagyon ejnyebejnye. Aztan egy fontos gyozelem otthon a Boro ellen, de megint 2 x, -4 pont. Utana meg rosszabb jott, idegenben 2-szer is elvernek minket, a "visszavagon" a West Ham ujra megkeserit minket, a Villa pedig a kupazakoert vag vissza most nem 4-1-es gyozelemmel terunk haza, hanem 0-3...
De ujra esely nyilhat a felzarkozasra, mert legutobb a nagy formaban levo James exrover Beattie csapatat eltangaltuk a jol bevalt 1-0 segitsegevel. Ugyhogy most jo a szajizem, remelem ilyen is marad vagy csak jobb lesz a kovetkezo rangado utan is, ideje egy ujabb nagy skalpot begyujteni:
0222, 4 Chelsea-i b-"28"
Már csak a bajnokság maradt (most 11. hely), ugyhogy
MINDENT BELE!!!
Arsenal 20 pont, Mu 17 - ok kicsit elmentek
Newcastle 12, Chelsea 11! - ok mar kozelebb vannak,
s kezzelfoghato kozelsegben vannak:
Everton 8
Liverpool 6
Tottenham 5
Charlton 5
Southampton 2
ManCity 1
Azert mogottunk sincs nagy szakadek, az is motivlajon minket, hogy a Villa es a Leeds kapaszkodnak mogottunk.
Bookings: Flitcroft (Blackburn)
Attendance: 16922
Referee: A P D'Urso (Billericay)
---
A kezdoben 5 angol + GILLESPIE, egesz jo. Igy maradt vegig az arany.
Az ellenfelnel 2 nevre lettem figyelmes.
A kapujukat a jo ideig nalunk jatszo John Filan vedte, mig a cserekapus a 44. eletevehez kozeledo Dave Beasant volt! Upsz.
A Wigan egyebkent legfelul szerepel a Division 2 (3.o.) tabellajan.
Sorsolás ma este.
Lehetséges ellenfelek:
Sheffield United, Aston Villa/Liverpool, Mu
Ide nekünk a Mu-t! A dontoben pedig a Poolt (vagy Villa esetleg) legyozo Sheffield legyen a legyozott. De en nem is szeretek igy eloremenni : )
s megint zako az Everton ellen, 2-1 idegenben a kekeknek
Fajo, hogy megint 2 idegenbeli meccsbol 1 pont, nem birjuk atlepni a sajat arnyekunkat, pedig allitolag megint jok voltunk, iranyitottunk, de hatul eleg 1par idetlen hiba...
Az Uefa-kieses utan pedig ideje lenni gyozelmeket aratni sorra a bajnoksagban.
Persze a kupakban is menetelni kene, most ligakupa lesz a Wigan ellen idegenben. MINDENT BELE!!!
Vasarnap 3-kor pedig A meccs a "kedvencek" ellen
BLACKBURN- ManUnited
CSAK A GYŐZELEM ELFOGADHATÓ!!!
Nemrég asszem 2 forduló volt egymás után, ahol a Mu botlásával leelozhettuk volna oket, mara 11 ponttal vannak elottunk. Tenni kell rola, hogy az egymas elleni utan ez mar csak 8 legyen!
Jo lenne, ha adna a Sport1, de uccs fogja, 100 eve nem adtak ROVERS-meccset a szemetek.
BLACKBURN-Walsall /hosszabbitassal/2-2 (90 p. utan 1-1) G: GRABBI,Aranalde,Zdrilic,Roper-ÖNGÓL
11-esekkel 5-4...
Fiatal csapat volt, bár volt pár "öregebb" arc is, azért sok menő hiányzott, de a fiatal kezdők között is csak 5 angol volt, igaz 1 északír is, plusz 2 ír, rajtuk kívül egyábként 1 német, 1 svéd és 1 olasz.
A cserék McEVELEY,DOUGLAS(ír),RICHARDS; ROBINSON és OSTENSTAD a padon maradtak. Előbbi 4 saját nevelés, ha jól tudom! Király!
Lattam az osszefoglalot, hat volt helyzet benne itt is, ott is. SOUNESS meg aszonta, nem jatszottunk jol. 1 meccs benazas belefer, bar nagyon biztam a gyozelemben, ezert kisse letaglozott, hogy az elorelepes kuszoben megtorpanunk.
Asszem Southamptonba megyunk. Nem lesz konnyu meccs, vezeregyeniseguk az a James Beattie, aki lehuzott jopar evet nalunk, itt lett nagy jatekos. Meg talan Kevin Davies is ott van meg (mar megint v nemtom).
Nehez meccs, s nekunk nagony kene a gyozelem.
De elobb ma ligakupa, ROVERS-Walsall.
HAJRÁ BLACKBURN!!!!
OK, Yorke-nak megbocsátok (Arsenal), de Cole-nak nem. Szép volt, fiúk! Általam legjobban utált angol csapatot sikerült leverni idegenben! Nagyképű francia majmok!
No örülök, hogy a DUFF-bandának szurkolsz a brit meccsen : )
Anno valszeg en is irtam, hogy nem orulok Cole-nak meg Yorke-nak, 1 reszt senkinek, mert ugy gondoltam, nelkuluk is erosek vagyunk, masreszt a manchesteri mult a szememben nem epp elony : ), meg Cole meg Shearert is kritizalta asszem. Dehat ugy vagyok vele, hogy a szerzodes alairasa utan ugyanugy drukkolok neki (na jo, lehet hogy van 1 kepzeletbeli rangsor, aminek nem all az elen), mint barki masnak. Az biztos, hogy ha palyan van, azt szeretnem, hogy a leheto legjobban jatsszon a mezunkben.
Johanssont erkezesekor nem ismertem, s nem ertettem, ki ez itt Hamburgbol. Nem sokszor lattam, az alapjan azert szerintem nem rossz.
A "brit kerdest" nem ugyanugy latjuk, szerintem minden angol csapatban tobbsegben kene lenniuk az angoloknak, en valahogy igy vagyok vele, s ennek a mi esetunkben kulonoskepp orulnek (orulok, ha igy van epp). A kov. fokozatban, ha nem is angolok, legalabb britek(w,s,e-i,i) legyenek tobbsegben.
Szoval en azzal egyutt is szeretnem, ha a palyan levok tobb, mint fele angol lenne, hogy tudom, Angliaban mar a korabbi idokben is sok-sok skot, ir, walesi jatszott. (amugy mindenhol ezt szeretnem, pl. olaszoknal olaszok tobbsegben stb.)
En amugy is birom az angolokat (semmi f.ck : ).
Jó régen jártam erre, de azóta még inkább Rovers-párti lettem. kicsit gázos is a helyzet, mert a szigetországban még egy kedvencem van, és az épp a Celtic. De azért Duff-éknak drukkolok, persze.
Apropó, mi a véleményetek a balhátvédről, valami Johansson, vagy mi. Láttam a Sport1-en a Pool elleni, 2-2-re végződött meccset, hát elég sz@r volt. Meg a Cole-Yorke páros sem a szívem csücske. Épp azt bírtam a BR-ben, hogy ír, skót, welszi meg észak-ír csákókkal volt tele. Fuck England!!!
Jo, hat kellett egy kis mák. Nem birlliroztunk, de azért végig fölényben voltunk egy kicsit, irányitottunk, tobb helyzetunk volt.
A mák foleg a tizire vonatkozik, DUFFOT kint kezdtek el lerantani, inkabb szabadrugas jart volna. YORKE mindenesetre bevagta.
Volt egyebkent hasonlo a VB-n is, kinn sokaig rangattak, aztan vonalon huppanas. Szabadrugas, de hozza kell tenni, hogy tajdonkepp ha az illeto nem hajlando abbahagyni a szabalytalankodast a vonal elott, akkor ne csodalkozzon, a tamadonak joga van bent elesni, ill.akkor feladni a harcot, s ha meg a vonalnal is bantjak, ez lehet a vege.
Mindegy, utana a kinyilo hazaiak kozott DUFF meg elszaladt, es bepasszolta. Boldog vagyok, de Szófiában is kéne 1 győzelem, nagyon kéne!!!
JANSSEN és GRABBI asszem serultek, lehet, hogy most YORKE is, de ő amúgy sincs nagy formában. OSTENSTAD se sziporkázott, de hagytam volna még neki bizonyitasi lehetoseget. Ha viszont ő sincs jó passzban, hol volt HIGNETT? Ha esetleg ő is sérült, szerintem még mindig nem kéne kétségbe esni, fel lehetne tolni éknek pl. GILLESPIE-t v. DUFFOT bátran, középpályán meg FLITCROFT, DUNN, THOMPSON, TUGAY, MAHON + DUNNING, DOUGLAS, DANNS stb., bár FLITCROFT is megsérült, remélem, nem komoly.