Vajon miért követhették el vele szemben ezt a borzalmat, kisfiam, én elég nehezen tájékozódok már a mai világban. És miért pont ilyen brutális eszközzel, mint a jégcsákány, amikor ma már vannak kényelmesebb megoldások is egy posztmodern írónő likvidálására, mint pl. hangtompítós, huzagolt csövű lőfegyver (akár távcsővel ellátva), vagy a fogorvos minden gond nélkül töméskor használhat 94-es rendszerszámú plutóniumot akár Pu-236-tól Pu-246-ig terjedő izotópskálán, tetszése szerint, és annyi más lehetőség van, hogy képtelen vagyok felfogni ezt a borzalmat.
Persze, hogy nem létezik Gonosz Gumi bácsi, hiszen a hülye is tudja, hogy Henriette Wagabunde nénit jégcsákánnyal agyonverte egy posztzsdanovista rapénekesnő, aki azóta képviselő a dumában, vagy hogy túróba hívják azt a parlamentfélét ott Moszkvában...
Kérném, hogy ezt a topikot tegye már át valahová máshová, mert ez csak vicc. Ilyen írónő nem létezik!!!!!!!
Ennek semmi köze a kulúrához. Ez kabaré. Talán a Kávéházba való!
Itt szerintem megtévesztő lehet és offtopik!
Köszönöm!
http
(Elnézést a Gonosz Gumi bejelentkezésért, de a http nickemen - itt nem részletezendő okokból - nem vagyok hajlandó írni.
kedves Gini;
mielott meg teljesen felre lennel vezetve, figyelmeztetlek, hogy az altalad HW-nek tulajdonitott szoveg nem mas mint puszta plagium, es csak egy lelkiismeretesebb kutaton, bizonyos Theo Squatters-en mult hogy visszaemelte a HW-gyujtemenybe, mint peldat.
Ajajjj mégiscsak létezett Henriette Wagabunde!
Korai munkásságának eme gyöngyszemére leltem ma éjjel...
Hirtelen felindulásból műfordítottam észtből, de gondoltam megosztom veletek:
Henriette Wagabunde:
Barbie
Oh vaj'h mér' nem lettem Barbie?
Akkor most kicsavarhatnám a fejem,
és nem fájna nekem!
Ügethetnék hóviharban mostan,
rénszarvas fogattal!
Partyra vinne Ken újra,
s azbeszt ruhába repülnénk a holdra!
Hát itt a mindent elsöprő bizonyíték arra, hogy ekkora tehetség posztmodernné nőheti ki magát!
Köszönöm http, hogy rádöbbentettél...nyitnom kell a világra!
Így már minden világos és egyértelmű.
DakotaPress citátatából (olvastatok már hülyébb szót?) kiviláglik az a fajta nyelvtehetség, ami leginkább a nőket jellemzi: az egymástól idegen skandináv, finn és még lengyel nyelven is képes gondolatait irodalmi értékűen leírni. Vö: a legtöbb tolmács nő.
Viszont még mindig csak arról vagyok meggyőződve, hogy Wagabunde H. nő.
Arról sajnos nem, hogy létezik.
Ohhhh Dakota, a hű lovag...
Tudtam, hogy Önben megbízhatok!:-)))
MOSTMÁR TUTI ELOLVASOM...kihagyhatatlan, felülműlhatatlan, csodálatos!
Szerintem szavazzuk meg Henriette Wagabunde írónőnek az Internet-társadalom "Aranyegér" díját...
Ez a minimum...Hát nem??
#21; 8.11.1992; niedziela
35o E, 38o N; Gorome - Rozowa Dolina - Zelve - Uchisar
W calosci dzien ten spedzamy na szukaniu grzybow i na innych kulinarnych uciechach. Przed poludniem odnajdujemy poczte w Gorome, gdzie wrzucamy listy i pocztowki napisane jeszcze w Adampolu. Rzut oka na miasto wyrosle na tufie i onyksie, gdzie groty i podziemia sa do dzis dnia zamieszkane. Tutaj tez spotykamy niemieckiego wagabunde, ktory dziesiec lat temu opuscil wraz z dziewczyna zlotodajna Germanie, by walesac sie po swiecie wlasnym, dosc zmyslnie urzadzonym wehikulem. Po paru miesiacach pozbyl sie dziewczyny, bo jej nie odpowiadaly warunki bytowe, a takze zmienil kolor samochodu. Przemalowal swojego Landrovera na stalowy kolor czolgu, co po doczepieniu trailera podobnego do kuchni polowej amerykanskiej piechoty, zawierajacego trzy wsciekle psy, rzeczywiscie wyglada jak fragment kolumny transportu wojskowego. Proponuje nam resztki swojej farby, bysmy sie zamaskowali, a nie draznili czerwienia tureckiego byka. Wyciagamy Niemca na wspolna przejazdzke do Rozowej Doliny. Nie ma tu zadnych roz, tylko same grzyby, cienkie i wysokie, jak pal Azji - Tuchajbejowego syna. Mam wrazenie, jakby to byl kamienny las, albo skamieniali rycerze. Zegnamy Niemca, ktory na koniec przepowiada nam, ze za miesiac bedziemy podrozowac osobno. Prorok czy... co?
Za rada Wladka jedziemy do Zelve podziwiac inne jeszcze twory, ktore powstaly z kilku erupcji. Pozniejszy osad wulkaniczny jest ciemny i tworzy forme kapelusza, podczas gdy wczesniejszy opad tufu zdazyl juz na tyle obsypac sie, ze pozostala z niego tylko noga. W tym regionie wystepuja chyba najciekawsze kompozycje wulkaniczne, wyplukane przez wode do gladka. Jak gdyby to jeszcze bylo malo interesujace, antyczny czlowiek, jak robak, wydrazyl w tych grzybach swoja komore. Za jedyne dwa dolary mozna zobaczyc, jak sobie te komore przyozdobil malowidlami. Posrod kamiennych grzybow czerwienia sie kapelusze straganow, na ktorych mozna kupic tufowe i onyksowe wyroby.
Na wieczor trafiamy do Nevsehir, do ostatniego ze znajomych Wladka. Ten rozklada przed nami caly swoj kram i czestuje nas herbata. Wciaga przy tym Basie w dluzsza konwersacje i robi jej po francusku niezwykle propozycje, pokrywajace rumiencem jej pyzata buzie. Korzystamy i my czesciowo z tych propozycji i zostajemy na kolacji, ktora na kilkanascie osob dla uczczenia przyjazni polsko-tureckiej przyrzadzaja Basia z Ulka. Polski bigos i ziemniaki, a do tego tureckie wino. Nieco podchmielony przekonuje wasatego pasze, by stworzyl ze mna duet gitarowo-sazowy i dal upust polsko-tureckiej muzyce, tak by po derwijsku oderwac sie od materialnosci rzeczy. Daleko nam jednak do doskonalosci, wiec pozostajemy w nieszczesliwym stanie bycia rozdartym pomiedzy materia a duchem.
Gdy juz noc zapada glucha, zostawiamy Wladka w namiocie i reszta paki wraz z Turkiem podjezdzamy do Uchisar na pokazy tancow brzucha. Tancbuda ma wyglad wschodniej rzezni, w ktorej predzej o rozprucie brzucha niz o jego tance. Zamawiamy cos do picia i siadamy przy kominku. Oprocz nas w knajpie jest jeszcze kilku Europejczykow. Od mlodego Holendra dostaje adres jego wuja, wlasciciela rezydencji i ogromnych sadow w okolicach Kapsztadu w RPA. Jesli powolam sie na niego, powinienem dostac prace. Niedoczekawszy sie na wspomniane wystepy, rezygnujemy z ogladania wlasnych, wybebeszonych z bigosu brzuchow i wracamy na noc do Wladka.
Kedves Ady Bandi!
Szerintem a vágyak elfolytása csak egy szimbólum, igen plasztikusan azt ecseteli abban a - szerintem - kissé hosszúra sikeredett epizódban, hogy a természet meghalt. Ott az eszkimókkal megkedveltetett import főkazsíron van inkább a hangsúly.
Nekem a második részben az tetszett, amikor Lillelie a lopott, motoros hószánjával belepottyan a jeges vízbe egy rianáson, de nem adja föl, hanem a segítségére siető eszkimók elől a jég alatt egy másik rianásig úszik, és egy éjszakán át nézi a csillagos eget, miután Jörgfoster megszárította a ruháit és import fókazsírral kente be Lillelie testét, és el tudta folytani a vágyait.
Azt írod nem igazán érthető miről ír a nő, ugyanakkor még irodalmi Nobelre is terjesztették.
Ezek olyan paradoxonok amiket nehezen emésztek.
No most akkor tedd a szívedre a kezed, érdemes beleolvasni?
Henriette Wagabunde a századvégi észak-skandináv szépirodalom - valószínűleg - legnagyobb alakja. Hat művet írt, kettőt svéd nyelven, egyet norvégül, másik kettőt finnül, egyet pedig észt nyelven. Mindegyik ugyanabban a körben forog: az ember egy végtelen hómezőre ér, ahonnan ha visszafordul csak nevetség tárgyává válik. A finn változat hőse, Lillelie - aki mellesleg néger gimnazista lány -, az előrefelé vezető utat választja. Nem hisz a végtelenben, csak önmagában.
Többet nem mondanék, ha nem feltétlenül ragaszkodtok hozzá, hátha elolvassátok a könyvet.
1995-ben és 1998-ban is irodalmi Nobel-díjra terjesztették fel. Nem nyert.
Tarts bunkanyovának, de esküszöm mindenre ami szent nem olvastam tőle egy nyomorult sort sem!
Lehet tök más érdeklődési körünk van vagymi...de még a nevét se hallottam, de mostmár kiváncsivá tettél...
Plíííííz kopizz ide néhány sort tőle..hagy ismerkedjek a hölggyel!:-)
Már egy éve olvasgatom őket, és nem igazán tudom, hogy az utolsó posztmodern író(nő) vajon miről is ír. Olvastátok a Circumstance azonnal c. kétkötetes múvét?