Keresés

Részletes keresés

oorien Creative Commons License 2022.09.20 0 0 130

Lehetne folytatni...

Törölt nick Creative Commons License 2022.08.23 -2 0 129

Kurva akarok lenni!Beküldő:Harisnyás Giulia Csajszi

Harisnyában, magassarkú cipőben, nagyon csini ruhában, gyönyörűen kisminkelve, számon vérvörös rúzzsal, ugyanilyen színűre kilakkozott körmökkel, keresztbe tett lábakkal ülök egy szobában, három másik kurva társaságában.

Bejön egy nagyon helyes, fiatal, vékony srác és engem választ ki.

Miután letette értem a pénzt, bemegyünk a szobába, először elkezd simogatni, puszilgatni, lesmárol, közben fogdos, taperol, benyúl a harisnyám alá, eltolja a bugyimat, elkezd ujjazni, közben már sikoltozok a kéjtől.

Mohón viszonzom csókjait, majd elkezdem kigombolni a farmernadrágját, simogatom a faszát, húzogatom róla a bőrt, aztán bekapom.

Sokáig szopom, nyalom, hogy minél jobb legyen neki, de még mielőtt elélvezne, felhúzom rá a gumit és megkérem, hogy basszon meg, ahogy a kurvákat szokás.

Tövig belém nyomja, már ettől majdnem elélvezek, de csak addig kúr, amíg még nem lett kész, aztán kiveszi és a harisnyás lábamra, seggemre élvez úgy, hogy a gecije végigfolyik, egészen bele a körömcipőmbe!

Semmire nem vágyom ennél jobban!

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=4255

szilagyiimre Creative Commons License 2022.07.07 -1 0 128



Törölt nick Creative Commons License 2022.06.23 -1 0 127

Igen, nagyon vágyom rá, hogy felszedjen egy helyes fiú!

Előzmény: mostjóóó (125)
királyölő Creative Commons License 2022.06.22 0 0 126

Jöhet a folytatás ;)

Előzmény: focifan92 (121)
mostjóóó Creative Commons License 2022.06.22 0 0 125

Akkor neked is be kell szerezni egy jó pasit:)

Előzmény: Törölt nick (120)
Zsolt Kengyel Creative Commons License 2022.06.13 -3 0 124

Valaki feltörte a mail fiókom. Kértem a nickem és a hozzászólásaim törlését!!!

Elnézést kérek! 

Előzmény: Homok_tovis (123)
Homok_tovis Creative Commons License 2022.06.13 -3 3 123

Mocskos szarházi, beteg állat.

focifan92 Creative Commons License 2022.06.07 0 6 121

Sokáig tartott míg a barátnőmet rátudtam venni, hogy legyünk nyitottabbak a szexualitás terén. Kapcsolatunk elején nagyon erős volt a szerelem és bár mindkettőnket izgatott mondjuk egy hármas, vagy swinger felállás, mégsem tudtuk ezt meglépni, féltettük a kapcsolatunkat. Most jó pár évvel később már eljutottunk oda, hogy bár a szerelem ugyanúgy megvan, mégis jóval lazábban kezeljük a témát, nem görcsölünk hanem tesszük ami jól esik. Ausztriában élünk, Ági egy fiatalos start up cégnél dolgozik, tipikus liberális értelmiségi csapat, mindenki nagyon nyitott és elfogadó, nincsenek tabu témák. Tavaly nyáron mikor céges rendezvényre utazott Bécsbe akkor elmesélte nekem, hogy az egyik lány konkrétan rányomult és bár a hosszas beszélgetésből leszűrtem, hogy nagyon felizgatta őt, de nem ment bele hűsége miatt. Elérkezett az idei nyár, újabb céges rendezvény, de erre most már én is hivatalos voltam. Ők munkaidőben dolgoztak, de 5 óra után mindig volt valami közös program. Általában étterem vagy kocsmázás. Egyik nap egy lakást béreltek ki a közös munkára és mondta Ági, hogy 5-6 között befejezik a munkát és akkorra odamehetek. Így is tettem, de mikor beléptem már elég jó volt a hangulat, kicsit hamarabb elkezdték a lazítást. Nem volt senki részeg túlzottan, mindenki próbálta visszafogni magát, kinek mennyire sikerült.  Mikor már beléptem láttam,hogy ott van az a lány akiről Ági mesélt. Nem mondanám, hogy szépségkirálynő, de csúnya semmiképp nem volt. Kb 10-en lehettünk a lakásban, rendeltünk kaját, pia volt bőven és beszélgetéssel indultunk majd ahogy ilyenkor lenni szokott idővel belazult a csapat, felhangosítottuk a zenét, táncoltunk stb. Ági ha iszik mindig beindul a szexre és a gátlásait is sokkal könnyebben levetkőzi. Itt sem történt ez másként, már pár pohár bor után csókolgatni kezdett, símogatni. Én persze próbáltam magam visszafogni, mégis én voltam ott a külsős személy, de Ágit ilyenkor nehéz lelőni. Telt múlt az este, az emberek egy része elment egy másik buliba, valakik a szobába szexeltek, valaki tovább piált. Én Ági és Megan  (ő volt az a lány) a nappaliban ültünk. Ági félig az ölembe, Megan a mellettünk lévő fotelben. Miközben beszélgettünk Ági a nyakamat kezdte csókolgatni, tudja jól, hogy ezzel lehet engem beindítani. Meganra néztem, láttam, hogy a telefonját nyomkodja, így bár társaságban nem szoktam csókolózni, most nem bírtam magammal és lesmároltam Ágit. Nagyon beindultunk másodpercek alatt, vadul kezdtünk csókolózni, de Én próbáltam magunkat mindig visszafogni, amit Ági kevésbé hagyott. A kezemet a mellére húzta, én miután egyet rámarkoltam gyorsan levettem róla. Meganra néztem fél szemmel véletlenül és elcsíptem, hogy néz minket. Gyorsan leszedtem magamról Ágit zavaromban.

- Engem nem zavar, csak nyugodtan,mintha itt sem lennék - mondta Megan kissé részegesen

Ez Áginak további motiváció volt, én pedig csak hagytam magam sodródni. Nagyon bevoltam már indulva, farkam majd szétdurrant, de mégis próbáltam észnél maradni. Ági sunyi módon mindent bevetett amit csak lehetett. Nadrágon keresztül elkezdte simogani a farkam amit én hangos sóhajtozással reagáltam le. Kigombolta a nadrágom, a tenyerére csorgatott egy nagy adag nyálat és benyúlt a nadrágomba, úgy verte tovább, de a nadrág még mindent takart. Ekkor láttam, hogy a két lány elkezdte egymást nézni, ami Ágit még jobban felizgatott. 

- ha érdekes a story akkor folytathatom - 

Törölt nick Creative Commons License 2022.06.07 -2 0 120

Őrület ez a történet, teljesen beleéltem magam a "csajszi" helyébe! Nagyon hasonló dolgokra vágyom én is.

Előzmény: Pista1956 (115)
Kukkolós pár Creative Commons License 2022.06.02 -1 6 118

Ez egy kicsit több mint 2 éves sztori, de az egyik legjobban sikerült! Egy pesti szórakozó helyen volt egy találkánk, de akikkel lebeszéltük nem tudtak eljönni.Emiatt kicsit hezitáltunk, de mivel péntek volt, jó zene volt, a vendégkör is szimpinek tünt, igy rendeltünk italt, és leültünk egy boxba. Már vagy este 10 -11 lehetett, mikor feltettem a kérdést meddig maradjunk? Az éjfél jónak tünt, igy mondom rendelek még egy kört. A párom azt mondta, majd hoz ő, mert wc re is mennie kell, a pultnál is talán elöbb kiszolgálják, a rákacsint a pultosra.....igy is lett. A telefonom nyo.kodtam míg vártam vissza, de sok idönek éreztem amióta elment, igy.elkeztem fürkészni a pult környékét. Meg is lett, egy ismeretlen palival beszélt, azt nem tudtam mit, csak láttam ahogy végig simítja a karját a páromnak, aki ezután pár mp el otthagyta. Leült mellém, mondta bocsi, de kicsit feltartották. Kérdem ki? Mire megnevezi a srácot, aki két mondat után udvarolni kezdett, csak mikor azt mondta neki bocs de a pasim várja az italát, akkor meghőkölt, és elnézést kért! Mondtam a páromnak, hogy a srác úriember, egyre ritkább a péntek éjszakában! A csajom erre el kezdett sejtelmesen mosolyogni, és azt mondta. Fizetett egy italt, azt ott hagytam, mit szólnék ha visszamenne érte? Menj, nem veszek el, mondtam neki. Pár perc mulva csippan az sms, : oda hívhatom az asztalhoz? Tudtam mi jár a fejében, és tetszett, sőt valami hasonló szituról már fantáziáltunk korábban. Gyertek, válaszoltam, majd azon agyaltam mit fogok én vele beszélni......? Amikor megjöttek, a srác bemutatkozott, és vagy 5x elmondta nem akar zavarni, de a csajom erősködött, hogy nyugi, nem lesz gáz. Elmosojodtam és mondtam miért is lenne? Hát mert nem mindenki reagálja le ilyen nyugodtan, ha kikezdenek a nőjével, volt már ebből konfliktusa. Mondtam egyedül volt, nem tudhattad, amikor pedig jelezte hogy nem szingli, jól reagáltad le! Ennyi! Meg mondom a nöm jrllrmzően bekostolják a pasik, ha nem vagyok mellette! És tudom hogy rendezi le azt aki nem szimpi neki! Te biztos hogy szimpatikus voltál, ezért is vagy itt! Ez így van erősített meg a párom, és láttam ahogy a srác combjára teszi a kezét. Tudtam hogy egy percen belül fel fog jutni a sliccéig, a srác arcát néztem, és tudtam mikor történt meg. De mielött feldolgozta volna, feláltam hogy most én megyek wc re! Ezzel időt adtam a páromnak hogy elmondja milyrn perverzek vagyunk. És megnyugtatta a srácot, hogy akár meg is dughatja elöttem, ha emiatt valamit verni fogok, az a farkam. És igazából szeretné ha ez meg is történne! A válasszal a srác megvárta míg visszaérek. És megkérdezte igaz e amit a párom mondott? Mondom nem voltam itt, nem hallottam, de ha hihetetlennek tünik, akkor igaz! Tetszik neked? Gondolom mert amúgy nem szólízod meg.....meg tudnád úgy dugni hogy ott vagyok és nézem? Azt mondta komolyan nem tudja. Ilyen helyzetben mem volt még! Mondtam, igen benne van hogy felsül az ember, de meg kell próbálni. Kicsit hezitált, majd annyit mondott, itt lakik 500 méterre, fizet és menjünk! Egy új lakásba mentünk, de hangulatos volt, és rend! Beültünk a nappaliba, hozott be italt, és amire visszaért a párom már ruha nélkül ült a kanapén, lába felhúzva, széttárva és lassan izgatta a borsóját. A srác belevörösödött, de ki ne járt volna így.....a csajom mondta üljön mellé, én meg a a szembe lévő fotelbe, és élvezzem a műsort! Aztán elkezte a srácról levveni a ruhát és a parát! Mondta neki hagyja hogy ő tegye a dolgát, lazuljon el. A boxer gatyából mire oda jutott mint a rugós bicska pattant ki a farka a srácnak, elég masszív darabnak tünt, pont kb amit a csajom szeret, 18 körül. Meg is dicsérte, és megelőlegezte hogy ez jó baszás lesz. Ezzel bekapta és el kezdte szopni! Baromira jól szopik, ezt túlzás nélkül mondom. Közben fel fel nézett, rám, es szólt hogy kezdjem verni a farkam. Szót fogadtam. Amikor a srác fasza kőkemény lett, akkor beleült, és lovagolni kezdett. Nagyon élvezte, és a srác önbizalma is megjött! A létező összes ismert pózba megdugta, kb 45 perces pornót nyomtak, mire elélveztünk a csajom szájába mindketten. Imádja a DNS t! A többi már levezetés, és elköszönés! De az egyik legjobb péntek esténk volt abban az évben!

Pista1956 Creative Commons License 2022.06.01 0 0 117

Köszönöm, hogy tetszett!

A történet igaz, és velem történt meg.

Nem most!

Előzmény: crossmetal (116)
crossmetal Creative Commons License 2022.05.29 0 0 116

Tetszik! :)

 

Előzmény: Pista1956 (115)
Pista1956 Creative Commons License 2022.05.26 0 5 115

Ez most kicsithosszúra sikeredett, de megpróbálom leírni, hogy találkoztam életem első transz nőjével.

A történet elejét kicsit átírtam, mert még ennél is hosszabb let volna, de a történet igez, és valóban így éltem át.

Akkoriban még megjelent nálunk is az ÖKM magazin. Rendszeresen vettem, és böngészgettem a hirdetéseket.

Volt, amire válaszoltam, és nyitottam egy postafiókot is, amire kaphattam leveleket feltűnés nélkül. Később én is megpróbáltam hirdetéseket feladni. Talán kicsit korrektebb volt, mint a mai netes világban. Akkor még levelet kellett írni, és elküldeni. Nem volt ennyi kamus, mint most.

Több sikeres, de inkább sikertelen találkozás után egy nagyon érdekes válaszlevél érkezett.

Egy női ruhát viselő 26 éves fiú válaszolt, hogy szeretne megismerkedni velem, talán tartós kapcsolat reményében!

Izgatta a fantáziámat a lehetőség. Ilyet még soha nem láttam. Válaszoltam neki. Biztos voltam benne, hogy csak szórakozik, ezért nem is fűztem hozzá nagy reményeket.

Rövidesen tőle érkezett válasz a postafiókomra.

Kíváncsian bontottam fel a levelet. Ő válaszolt. Leírta, hogy szeret beöltözni női ruhákba. Azt szeretné, ha így találkozhatna velem, és nem nevetném ki.

Gondban voltam, hogy mit írjak? Hogy tudnánk találkozni, mivel házasságban éltem. Nálam kicsit nehézkes volt, mivel ő csak este, mert női ruhában kimenni az utcára, illetve vezetni.

Akkoriban feleségem rendszeresen járt vidékre, továbbképzésre. Megpróbáltam úgy időzíteni, hogy akkor tudjunk találkozni, amikor ő nincs otthon.

Leleveleztük, hogy következő héten szerda este eljön hozzám.

Kételkedtem, hogy el fog jönni!

Este lefektettem a gyereket, és már köntösben néztem a TV-t. 9-re beszéltük meg, mivel a gyerek addigra már aludt.

Megszólalt a kaputelefon. Leszóltam.

Egy kellemes női hang szólt bele a telefonba.

Magam is megdöbbentem, hogy eljött!

Beengedtem, és gyorsan felrántottam valami nadrágot. Kilestem, és láttam, hogy egy csinos nő jön a folyosón.

Hoppá! Erre nem számítottam.

Kinyitottam az ajtót, és intettem, hogy erre jöjjön.

Egy gyönyörű nő állt előttem.

Fekete haj, helyes arc, vékony fekete bőrdzseki, övvel megkötve. Hosszú vörös maxi szoknya, combközépig felskiccelve. Eszméletlen jól nézett ki. Ha nem tudom, hogy ki, biztos, hogy nőnek néztem volna, méghozzá a jobbakból!

Bementünk a szobába, és leültettem.

Arra kért, hogy kapcsoljam le a nagy villanyt, és csak egy kis lámpa világítson! Kicsit szégyelli, hogy így van előttem. Természetesen eleget tettem kérésének. Csak egy kis olvasólámpát hagytam égve.

Elmondta, hogy szingli férfiként éli az életét. Senki nem tudja, hogy kettős életet él!

Fiúként csajozik, de időnként rájön, hogy ő egy lány, és ilyenkor ellenállhatatlan késztetést érez, hogy átöltözzön. Átöltözik, és még a hangja is elváltozik ilyenkor.

Valóban egy kicsit mély nőies hangja volt. (amolyan Amanda Lear)

Kíváncsi voltam, hogy miket érezhet ilyenkor? Mit él át? Még soha nem találkoztam ilyen emberrel.

Semmi férfiasság nem volt a megjelenésében. Nem tudtam elképzelni, mint férfit. Nagyon furcsa volt számomra. Kicsit faggattam, mert új volt számomra ez az egész jelenség.

  • Mit élsz át ilyenkor? Valóban nőnek érzed magad?

  • Igen, teljesen nő vagyok. Attól a perctől, hogy felöltözöm, semmi más nem létezik számomra. Elfelejtem, hogy tegnap egy lánnyal randiztam, vagy, hogy dolgoztam. Ilyenkor csak az van, hogy nő vagyok, és hiányzik egy férfi az életemből.

  • Van férfivel kapcsolatod?

  • Nincs, és senki nem tudja, hogy ez nálam így működik.

  • Akkor elég nehéz lehet neked! Hogy vezeted ezt le? Átöltözöl, egyedül vagy otthon, és elmúlik?

  • Nem. Kezdetben elég volt ennyi. Kielégítettem magam, és utána sokáig eszembe sem jutott átöltözni.

Tudod, ez nálam olyan, hogy rám jön, átöltözöm, és addig tart, amíg el nem élvezek. Régebben csak magamat simogattam, kényeztettem, amíg el nem élveztem. Utána egy lelkiismeret-furdalás, egy rossz érzés következett, és következik ma is. Szinte undorodom magamtól. Felmerül bennem, hogy mit tettem, és hogy ez nem normális.

  • Később változott ez benned?

  • Annyiban, hogy már kevés az, hogy otthon átöltözzek. Emberek közé akartam menni így, hogy nő lehessek!

  • És ki mentél az utcára?

  • Igen, de csak a kocsimig mertem elmenni, és csak este, amikor nem látszik az arcom.

  • Nincs okod a félelemre! Még így félhomályban sem látszik, hogy ki is vagy valójában.

  • Lehet, de félek, hogy felismernek, és azt nagyon nem szeretném!

  • Értelek. És kocsival szoktál elmenni?

  • Igen. Olyan helyekre, ahol kevesen járnak.

  • Azért találkozol emberekkel ott is.

  • Igen, de talán nem olyan feltűnő, hogy ki is vagyok igazán.

  • És ott kiszállsz?

  • Igen. Sokáig csak a kocsim körül maradtam, és ha jött valaki, azonnal visszaszálltam.

  • Nem mertél elmenni távolabb?

  • Eleinte nem, de később már elsétáltam távolabbra is. Csak arra vigyáztam, hogy ne legyen túl erős a világítás.

  • És ha jött valaki arra?

  • A sötétben nem volt gond. Elmentek mellettem. Volt, aki megbámult, de éreztem, hogy nem csodálkozva, hanem mert tetszettem neki.

  • Nem féltél, hogy esetleg megtámadnak?

  • Nem. Sőt titokban reménykedtem, hogy esetleg megszólít valaki. Ami sajnos meg is történt.

  • Miért sajnos?

  • Egy este csinosan, mini ruhában, magas sarkú csizmában indultam el sétálni. Séta közben megszólított egy srác. Illetve én próbáltam meg megszólítani. Tüzet kértem tőle. Adott, és úgy irányítottam, hogy pár szót beszélgessünk. Megkértem, hogy kísérjen vissza a kocsimhoz, mert félek egy kicsit. Ő készségesen elkísért. Beszélgettünk út közben. Nagyon normális volt. Semmi tolakodás, nyomulás, vagy ilyesmi. A kocsinál még kicsit dumáltunk, és megkérdezte, hajlandó lennék e vele találkozni máskor is? Szívesen meginna velem egy kávét valahol. Én igent mondtam, mert szimpatikus volt.

  • A szörnyű az egészben, hogy én teljesen átéltem, hogy nő vagyok, és úgy is viselkedtem. Csak azt éreztem, hogy randim lesz egy helyes férfival! Voltam olyan hülye, hogy megkérdeztem, elvihetem e valameddig? Ő igent mondott, persze, ha én is arra megyek. Én meg nem gondolkodtam, csak beültettem a kocsiba, és elindultam vele. Mind a ketten a belvárosban laktunk, így hazáig vittem. A kapu előtt elköszöntünk, és akkor követtem el a legnagyobb hibát!

  • ?

  • Meg akart csókolni, és én hagytam. Csókolóztunk egy darabig. Közben megéreztem kezét a combomon. Nem gondolkodtam, csak azt éreztem, hogy nőként csókol egy srác. Hogy simogat, és ez eszméletlenül felizgatott! Soha nem történt velem ilyen. Nem gondoltam a következményekre! A keze felcsúszott a szoknyámon, és akkor megtörtént a baj! Tenyere elérte az akkor már kemény farkamat. Megállt, és éreztem, hogy vizsgálja, mi is történt? Elkapta a száját, és lenézett. Akkor már tudtam, hogy mindennek vége. A szemembe nézett, és látta, hogy nem tévedett. A következő pillanatban hatalmas fájdalmat éreztem az orromon. Hallottam a reccsenő hangot, amikor eltört az orrcsontom. Szóval ez volt az első, és egyetlen ismerkedési kísérletem. Utána legalább egy évig nem is öltöztem át. Még magam előtt is szégyelltem a történteket.

  • Nem lehetett kellemes élmény. Gondolom, azóta már óvatosabb vagy!

  • Egy évig semmi, de utána újra előjött a vágy a nőiesség iránt. Újra átöltöztem, és minden kezdődött előröl. Vágy, átöltözés, önkielégítés. Viszont már nem merek kimenni, és főleg ismerkedni.

  • És akkor hogy van az, hogy most itt vagy?

  • A vágy nem múlt el, hogy valakivel találkozzak, és ne csak a magányomban legyek nő! Mikor olvastam a hirdetésedet, tetszett, amiket leírtál, és gondoltam, megpróbálom. Hátha hajlandó leszel velem találkozni. Ezért írtam le őszintén, hogy ki vagyok. Nem volt veszteni valóm. Legfeljebb nem válaszolsz.

  • Igazad van. Így én is tudtam, kire számíthatok.

  • Te találkoztál már ilyen „lánnyal”?

  • Nem soha. Őszinte leszek, a kíváncsiság hajtott, amikor írtam neked. El sem tudtam képzelni, hogy egy fiú lány ruhában találkozzon velem.

  • És? Mi a véleményed? Mondd meg őszintén, ha nem tetszik, vagy ha nevetségesnek tartasz!

  • Kellemesen csalódtam. Sokkal jobban nézel ki, mint amire számítottam. Eszméletlen nőies vagy!

  • Ennek örülök. Nem nézek ki hülyén ebben a cuccban?

  • Egyáltalán nem. Ha nem tudnám, hogy ki vagy, simán nőnek néztelek volna!

  • Az jó! Mert ez a célom! Azt szeretném, ha nőként kezelne valaki!

  • Igazán, mi az elképzelésed? Mit szeretnél? Milyen kapcsolatra vágysz? Mert mint férfi, csajozol! Hogy szeretnéd ezt megélni?

  • Először arra gondoltam, jó lenne egy olyan párral találkozni, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Hármasban könnyebben fel tudok oldódni. Viszont ez reménytelennek bizonyult. Akármilyen hirdetésre írtam, még válasz sem jött.

  • Mondjuk ez valahol érthető. Ha egy pár másik párt keres, az már kizárva. Ha nőt keresnek harmadiknak, akkor külsőre talán megfelelnél, viszont nem valószínű, hogy bármelyik fél tolerálná, hogy farkad van. Ha esetleg keresnek férfi partnert, akkor azt valószínű, hogy a nőnek keresik, és nem valószínű, hogy elfogadnának így. Még el tudom képzelni, hogy a férfi fantáziáját megmozgatod, de azt úgysem fogja elmondani a nőnek, mert valószínű, hogy félni fog a reakciótól! Neked egy olyan biszex pár kéne, ahol a nő elfogadja, hogy a párja biszex, és együtt fogadnak el. Ez viszont szerintem elég ritka.

  • Igen, ezt észrevettem. Nem egyszer jött olyan válasz, a pár férfi tagjától, hogy a párom ugyan nincs benne, de ő szívesen találkozna velem!

  • És, találkoztál?

  • Nem. A randi előtt mind meggondolták magukat.

  • Bizonyára féltek, mert ez nem nagyon ismert. Nem tudják, mire számítsanak!

  • Lehet. Biztos igazad van, de annyira visszataszító lennék?

  • Nem. Egyáltalán nem vagy visszataszító! Sőt. Szerintem izgalmas, és vonzó jelenség vagy!

  • Ennek örülök. Még soha nem mondta ezt senki. Igaz, nem is találkoztam senkivel. Volt, aki fényképet kért, de rólam soha nem készült ilyen kép. Meg aztán nem is mernék küldeni!

  • Ezt megértem. Visszaélésre adna lehetőséget.

  • Igen. Én is ettől félek.

  • És akkor velem miért találkoztál? Mi vitt rá, hogy el gyere?

  • A vágy, hogy valaki lásson így. A leveledből úgy gondoltam, talán te nem fogsz visszaélni a helyzetemmel! Nem fogsz kigúnyolni, kinevetni.

  • Nem nevetlek ki. Miért tenném? Te nagyon csinos vagy. Jól áll ez a női ruha rajtad. Hol szerzed be őket? Sok cuccod van?

  • Általában piacokon, de olyan helyen dolgozom, ahol könnyen hozzájutok. Van sok ruhám. Mini, estélyi, maxi, szóval van sok. Rengeteg tangám, francia bugyim, harisnyám, melltartóm van. Nagyon szeretem a combfixet, a harisnyatartót. Csak a cipő gond egy kicsit, mert nem mindig kapok a méretemre. Azért azt is sikerült vennem párat.

  • Nagyon szép ez a ruha, ami rajtad van. Nem rövid, de mégis izgalmas.

  • Nem akartam azonnal miniben jönni, mert nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy felkínálkozom, és csak ezért vagyok itt!

  • Ok. Megértem. A melleidet miből készíted?

  • Na az már izgalmasabb. Egy időben kotont töltöttem meg vízzel, és azt tettem oda, de kényelmetlen volt. Ezért Ausztriában vettem egy szexshopban műcicit. Ennek a fogása is olyan, mintha valódi lenne. Valami szilikon anyag. Nem volt olcsó. És ami jó, a színe is olyan, mint az igazi. Nekem a tükör előtt nagyon tetszik, és amikor simogatom, úgy érzem, mintha valódi lenne! Szóval szeretem nagyon.

  • Tényleg nagyon jó!

  • Tetszik?

  • Igen. Tényleg nem látszik, hogy mű.

  • Megérinted?

  • Ha nem zavar?

  • Nem. Fogd meg nyugodtan!

Először csak egy ujjal értem hozzá, de amikor láttam a szemén, hogy nem zavarja, kicsit megnyomkodtam. Valóban, mintha egy ruganyos cicit érintettem volna.

Bátorítóan rám mosolygott.

  • Milyen érzés?

  • Mint a valódi. Nem hittem volna.

  • Ugye? Mondtam. Ha van kedved, simogasd nyugodtan!

  • Abban mi a jó neked, ha simogatom? Nem érzed.

  • Nem, de a tudat, hogy úgy simogatod, mint egy nőét, az izgalomba hoz, és kellemes nagyon.

  • Ok. Ha nem zavar, akkor simogatom! Nekem is izgalmas, mert olyan nőies vagy, hogy nem is érzékelem, hogy igazán ki is vagy.

Mellé ültem a fotel karfájára, és átkarolva simogattam tovább. Érezhetően tetszett neki, mert hozzám bújt, és átölelt.

  • Mire vágynál igazán egy férfivel?

  • Hogy teljesen nőként kezeljen! Valahogy úgy, mint most te! Átöleljen, simogasson, érezzem, hogy nő vagyok!

  • Nem ülünk át a rekamiéra? Kicsit kényelmetlen itt a karfán.

  • Ok. Üljünk!

Átültünk. Ott már kényelmesebben tudtam átkarolni, és simogatni.

Valami érdekes izgalom járt át. Elkezdtem lejjebb csúsztatni a kezem. Nem zavarta, sőt még szorosabban ölelt, mint eddig.

A combjaira csúszott a kezem. Elkezdtem szoknyán keresztül simogatni a combját. Rám mosolygott, majd halkan felsóhajtott. Ettől bátrabb lettem, és félrecsúsztattam a szoknyáját. A felvágásnál megérintettem harisnyás combját. Lassan felfelé araszolva simogattam.

Lenéztem, és láttam, hogy combjai között kidudorodik valami. Észrevette, hogy látom az ő „titkát”. Ő is odanézett, majd felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Kicsit széjjeltárta a combjait, és a kezét az én simogató kezemre tette. Elkezdte vezetni szoknyája alatt a dudor felé.

Közben a szemembe nézett. Azután olyan történt, ami addig velem soha.

Egyre közelebb hajolt, és megcsókolt. Első pillanatban megdöbbentem. Férfivel soha nem csókolóztam. Ezt elképzelhetetlennek tartottam. Viszont parfümjének illata, nőies szája minden ellenérzésemet eltüntette. Visszacsókoltam. Szánk kinyílt, és nyelvünk már egymás szájában táncolt.

Közben kezem elérte combfixe felső részét. Már a csupasz, szőrtelen combját érintettem, és simogatva araszoltam tovább. Egy apró tanga bugyit éreztem tenyerem alatt. Majd kezem egy keményen álló farkat érintett. Rátettem a tenyerem. Ekkor felsóhajtott.

  • Kellemetlen?

  • Nem. Sőt! El sem hiszem, hogy valaki így ér hozzám.

  • Nem zavar, ha simogatom kicsit?

  • Nem. Csináld, de nem szeretnék még elélvezni!

  • Ok. Majd vigyázok. Mit szeretnél? Mi a vágyad?

  • Téged. A számba szeretném venni a farkad! Keményre szopni, és magamban érezni!

  • Szeretnéd, ha én is szopnék neked?

  • Igen. Jó lenne! Úgy, mintha egy nőnek nyalnál!

  • Ok. Csússz kicsit előre, hogy hozzád férjek!

Lejjebb csúszott, félig fekvő helyzetbe. Én elé térdeltem, és elhelyezkedtem a combjai között. Szoknyája nyílását szétnyitottam, és félrehúztam a bugyit. Szemérme teljesen sima, szőrtelen volt. Farka szinte kipattant a bugyi alól. Ott meredezett előttem. Hátrahúztam a fitymáját. Makkja szinte szétrobbant az igalomtól. Elő nedvtől volt fényes.

  • Nagyon fel vagy izgulva.

  • Igen. Úgyhogy vigyázz, nehogy hamar elélvezzek! Már nagyon közel vagyok.

  • Majd igyekszem, hogy vissza tudd tartani!

Először finoman körbe nyaltam a makkot, majd lassan az ajkaim közé vettem.

Ő behunyta a szemét, és felsóhajtott. Elkezdtem lassan szopni. Hallottam, hogy egyre mélyebben sóhajtozik, fel, felnyög. Na! Gondoltam, nem lesz könnyű visszatartani az élvezését.

Szoptam, nyalogattam a farkát. Éreztem, ahogy egyre jobban lüktet, kitörni készül.

Aztán finoman eltolta a fejem.

  • Kérlek! Kicsit hagyd abba! Nem bírom már sokáig. Olyan kellemes! Én is szeretnék szopni neked!

Felálltam. Ő elkezdte kicsatolni az övemet. Kigombolta a nadrágomat, és lehúzta. Nem volt rajtam alsó gatya, mert mikor jött, már nem volt időm felvenni. Még szerencse, hogy nem sokkal azelőtt fürödtem, hogy érkezett.

  • Te is borotválod magad alul? Ez nagyon jó! Titkon reméltem, hogy egy borotvált farok lesz az első!

  • Igen, már évek óta. Te?

  • Én amióta szeretek beöltözni, azóta szőrtelenítem magam. A lábamat, és a fenekemet is.

  • A popsid is szőrtelen?

  • Igen. Teljesen szőrtelen. Majd meglátod!

Közben megérintette a farkamat. Már én is teljesen fel voltam izgulva! Előttem ülve a szájába vette, és érzékien játszani kezdett rajta a nyelvével. Nagyon finoman csinálta.

Közben arra gondoltam, hogy azt mondta, hogy magában szeretne érezni! Látni fogom a szőrtelen popsiját!

Ilyet soha nem éltem át. Soha nem dugtam meg férfit! Volt bennem egy averzió a popsi szexszel szemben. Főleg férfival!

Vajon hogy akarja? Egyáltalán mit akar?

Kezdtem megbánni, hogy belementem ebbe a játékba! Ez nekem már nagyon sok lenne! Hogy utasítsam vissza anélkül, hogy megbántanám?

- Húzzuk ki az ágyat! Úgy kényelmesebb! Suttogta.

- Rendben.

Pillanatok alatt kinyitottam az ágyat, ő lecsúsztatta a szoknyáját, és lefeküdt.

Én mellé feküdtem. Újra megcsókolt. Testünk összesimult. Egy kis flakont vett elő. Tartalmából a kezére folyatott, majd kezét lecsúsztatva, összefogta a farkunkat, elkezdte masszírozni. Nagyon izgató volt érezni, ahogy megérinti, és az övéhez simítja. A síkosító még kellemesebbé tette az érintést.

  • Szeretnél megkapni teljesen?

  • Ezt hogy érted?

  • Szeretném, ha beteljesülne ez a mai este!

  • Hogy szeretnéd?

  • Szeretnélek befogadni magamba! Tudod, mint egy igazi nő! Szeretnéd?

  • Hú! Nem is tudom. Én még nem voltam olyannal, mint te! Csak nővel szeretkeztem ezelőtt!

  • Még bennem sem volt férfi. Akkor szüzek vagyunk. Veszítsük el együtt a szüzességünket?

  • Nem félsz, hogy esetleg fájni fog?

  • Otthon van egy mű farkam. Mikor felöltözöm, a tükör előtt azzal szoktam kielégíteni magam. Fekszem a tükör előtt, és nézem, ahogy belém hatol. Közben arról ábrándozom, hogy egy igazi férfi tesz magáévá. Szóval volt már a fenekemben műfarok. Nem kell félned, hogy fájdalmat okozol!

  • És most szeretnéd?

  • Ha te is, akkor nagyon!

  • Hogy szoktad megoldani, hogy ne legyen koszos a műfarok?

  • Ilyenkor mindig kimosom magam belül. Teljesen tisztára tudom mosni. Soha nincs ilyen problémám. A zuhany rózsát leveszem, és úgy, erős vízsugárral.

  • És teljesen kitisztít?

  • Igen. Persze sokszor kell átmosni, hogy teljesen tiszta legyek!

  • Értem. Rendben. Próbáljuk meg! Hogy szeretnéd?

  • Először én szeretnék beleülni! Akkor tudom irányítani a behatolást.

  • Rendben. Próbáljuk meg!

  • Feküdj le! A többit bízd rám! Meglátod, nagyon kellemes lesz! Csak nem akarok meztelenre vetkőzni, mert akkor elvész a varázs! Ja, és ne haragudj, de első alkalommal szeretném, ha gumival történne! Ha jobban megismerjük egymást, lehet nélküle is!

Lefeküdtem. Ő levette a bugyit. Síkosítót tett az ujjára, és bekente vele a popsi nyílását. Egy gumit vett elő a táskájából, amit óvatosan a farkamra húzott. Fölém guggolt, és farkam a popsijához illesztette. Először csúszkáltatta a vágatban, majd lassan ráereszkedett.

Farkam lassan utat tört a popsi nyílásán. Kicsit elakadt a záró izmon, de ő tovább tolta magába. Aztán egy mozdulat, egy halk sikoly, és tövig befogadott.

Nem gondoltam, hogy ennyire kellemes érzés lesz! Mint egy punci, csak szorosabb.

Eleinte féltem a szagoktól, de rájöttem, hogy semmi szag nem jön. Maradt az izgalom, és a kéjes nyögés. Úgy sóhajtozott, nyögdécselt, mint egy valódi nő. Közben azért megkérdeztem, hogy nem okozok e fájdalmat? Mondta, hogy egyáltalán nem. Sokkal jobb érzés, mint a műfarokkal.

Lassan elkezdett előre, hátra mozogni. Vigyázva arra, hogy ki ne csússzak belőle. Farka félkemény állapotban a hasamon pihent, aminek nem tudtam ellenállni és finoman simogatni kezdtem.

Mondta, hogy ne simogassam, mert akkor azonnal elélvez! Én is nagyon közel jártam. Eszméletlen jó érzés volt a szűk, forró popsijában lenni!

  • Most szeretném, ha kicsit másképp folytatnánk!

  • Hogy szeretnéd?

  • Hogy közben ölelni is tudj!

Lecsúszott a farkamról. Mellém feküdt, lábát keresztbe rakta a testemen, és úgy helyezkedett, hogy farkam a popsijánál legyen. Oda illesztette, és rácsusszant. Újra benne voltam, csak most már sokkal könnyebb volt a behatolás. Már tudtam simogatnia combját, mellét, arcát. Éreztem, hogy nem sokáig bírom. El fogok élvezni! Mondtam neki.

  • Nem bírom sokáig! Ez túl finom. El fogok élvezni! Hova szeretnéd?

  • Nem akarom, hogy a gumiba élvezz! Érezni akarom a sperma melegét, ízét! Add a számba!

  • Én is szeretném érezni a tiédet!

  • Jó! Kérlek, csókolj meg!

Újabb csók, közben lecsusszant a farkamról. Levette a gumit, és fölém térdelt, farkam a szájába vette, és elkezdte érzékien szopni.

Farka az arcom fölött lüktetett. Megemeltem a fejem, kinyitottam a szám, és az becsúszott az ajkaim közé. Így franciáztunk, amikor én az ujjamat a popsijába toltam, és elkezdtem belülről izgatni. Pár másodperc múlva egy halk sikolyt hallatott, és elöntötte a számat forró spermája. Csak jött és jött. Szinte nem tudta abbahagyni. Ez olyan izgató volt, hogy azonnal óriásit élveztem a szájába.

Kis ideig aléltan feküdtünk egymás mellett. Még váltottunk egy nyelves csókot.

Ő felkelt, és csak annyit mondott:

- Milyen volt velem?

- Csodálatos voltál!

- Most mennem kell, mert át kell öltöznöm.

- Igen tudom. Látlak még?

- Mindenképpen! Foglak hívni!

Viszontláttam. Egy éven keresztül, amíg külföldön nem talált munkát.

Azóta keresem transz lányok társaságát.

Szerencsére az élet úgy hozta, hogy hosszabb kihagyás után, már sok transz nővel ismerkedtem meg, és nagyon szeretek a társaságukban lenni.

 

 

 

szilagyimi Creative Commons License 2022.05.20 0 1 113

"szilagyimi" - történet ?

Törölt nick Creative Commons License 2022.04.19 -4 1 112

Egy kis kurva lettem

 

A találkozó ezzel a nagyon helyes, 21 éves aranyos fiúval délután 4-re volt megbeszélve nálam, így 2 körül elkezdtem készülődni. Fürdés illatos női tüsfürdővel, isteni szexi illatú parfüm, majd jött az öltözködés.
Felvettem egy 15 denes , lycrás , erősítések nélküli fekete harisnyanadrágot, egy enyhén kitömött fekete csipkés melltartót, egy 12 cm magas tűsarkú hegyes orrú zárt elegáns körömcipőt , majd végül belebújtam egy fekete, hosszú ujjú , combközépig érő finom anyagú miniszoknyaruhámba, ami a mell rész felett szexi átlátszó csipkés mintában folytatódott.
A sminkem egy kis púder és pirosító az arcomon, egy erős rózsaszín, eperízű rúzs az ajkaimon, a szempillám kispirálozva, szemhéjamon egy kis arany csillámporos díszítés.
Megérkezett Nándi.
Odalépett hozzám, magához szorított és gyengéden megcsókolt. A nyelvünk összeért és egy heves smárolásba kezdtünk, miközben a fenekemet és a harisnyás combjaimat simogatta, én közben a nadrágján keresztül simogattam a már kőkeményen meredező farkát.
Aztán a szoknyám felhúzta és elkezdett simogatni a harisnyámon keresztül, mindenütt. A nyakamat harapdálta, a fülcimpámat csókolgatta és szopogatta, én kéjesen nyögtem és már gomboltam is ki a nadrágját.
Egyszercsak leguggoltam és a farka már a szám előtt volt. Óvatosan becsúsztatta, a nyelvemmel kísértem, finoman nyalogattam a pompás faszt, makkja már a torkomat izgatta, kezemmel finoman húzogattam a bőrt, egyre ütemesebben járatta a számban a péniszét, én kéjes nyögésekkel nyugtáztam, hogy igazán élvezem.
Egy idő után már nem is fogtam a faszát, csak a combjaira támaszkodtam és csak a számmal intézkedtem, szoptam, mint egy kiéhezett szopós kurva , gyönyörű ruhában és sminkben és ő dicsért, hogy még jobban, még mélyebbre nyeld baby!!
Én természetesen szót fogadtam és már egy hatalmas mélytorkozással gurguláztam, folyt ki a nyál a kurva szám szélén, éreztem, hogy hamarosan elmegy,
Jeleztem neki, hogy felkészültem az érkezésre és egy hatalmas rángással a számba, a torkomba élvezett, csak úgy pumpálta a meleg ondóm a számba , és csak nyeltem és élveztem az ízét, átélem, hogy teljesen nőként nyelem egy gyönyörű fiú gecijét!
Miután kihúzta a számból, szépen lenyalogatattam és megtisztítottam.
Ekkor megfogta a kezem és az ágyhoz húzott.
Leültünk egymás mellé és simogatni kezdte a kurvásan keresztbe tett szexi harisnyás lábaimat, formás combomat, majd beljebb és újra smárolni kezdünk.
- Csak úgy fallak, kívánlak nagyon Giulia! - mondta.
Ekkor lefeküdt a hátára, én odakúsztam, mint egy szexi vadmacska és a félig ernyedt farkát újra elkezdtem szopogatni, a kezemmel húzogattam a finom bőrredőket, közben cuppogtam a gyönyörű makkján a rúzsos ajkaimmal.
Ennek meg is lett az eredménye, újra kemény lett a csodás fasz és kérte, hogy feküdjek mellé és erre ott termettemmellette háton fekve széttett harisnyás lábakkal. Megfogta a két combom és a hasamig tolta, majd a nyelvével a harisnyámon keresztül nyalogatta a popsimat, kéjesen nyögdécselve mondtam neki: "Tégy magadévá , kérlek!"
Erre kiszakította a finom anyagot a lukamnál és belém nyalt, mélyre tolta a nyelvét, beleköpött és nyaldosott jobbra -balra.
"Már nagyon benned akarok lenni Giulia!" - mondta.
"Kérlek hatolj belém!" - válaszoltam neki.
Feltápászkodott és a számtól nyálas makkját fenekem bejáratához tolta, majd lassan befelé haladt, közben én tágultam és segítettem a farka útját és már tövig bennem is volt. Kicsit megpihent , élveztem a teljes fasz lüktetését a magamban, a csípőm elkezdtem ribancosan mozgatni, fészkelődtem, közben ütemesen elkezdett dugni, és elindult a tilitoli, kezeivel oldalt megtámasztotta magát és ki-be járatva a farkát baszott, mint egy utolsó ringyót, csak úgy csattogott az ágyéka a seggemhez.
Már alig bírtam, ziháltam a kéjtől, hangosan nyögtem: "akarlak, basszál szét kérlek!"
Erre ő úgy tett, mintha erőszakolna, már szinte felnyársalt a dákójával, én a fenekét fogtam, hogy még mélyebbre tolhassa az egész altestét.
Egyszercsak teljesen bennem maradt, megállt és várta, ahogy pumpálta folyamatosan a belém a gecijét, én pedig élveztem, ahogy folyik belém a meleg spermája ennek az édes fiúnak.
Rám borult és elkezdte csókolni az ajkaimat , és azt mondta: "Gyönyörűségem, szerelmem, kis kurva Giuliám, nagyon szeretlek, kívánlak!"
Mikor már érezte, hogy teljesen belém ürítette mindet, kihúzta és arra kért, hogy nyaljam tisztára a már lankadó farkát és ezt én meg is tettem neki. Csókolgattam, puszilgattam, nyalogattam a nyelvemmel a makkját, ő meg símogatta a hajam és becézgetett.
"Szeretlek, kívánlak" - mondtam neki.
"Én is szeretlek Giulia, légy az állandó kis kurvám, a szeretőm drága!" - válaszolta.
Aztán lefeküdt a harisnyás lábaim mellé és csókolgatta, simogatta, nyalogatta a szexi harisnyás virgácsaimat.
CSODÁLATOS ÉRZÉS NŐNEK LENNI EGY ILYEN FIÚ MELLETT!

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=3930

Törölt nick Creative Commons License 2021.12.27 -2 2 111

Egyáltalán nem lett rossz vége az estének

 

Ahogyan azt már több történetemben is megírtam, kiskamasz korom óta imádok harisnyát, női ruhát, magassarkú cipőt felvenni és úgy kéjelegni, csajnak érezni magamat, megkívánni a faszt! 23 éves koromban egyszer vendégségben voltam egy velem egykorú kedves barátomnál a Svábhegyen, aki full heteró volt és semmit sem tudott arról, hogy én igazából a sexben csak a lányszerepben érzem jól magam! A szüleivel és a testvéreivel élt együtt abban a nagy, kétszintes, hatszobás házban. A Mama és a Papa, valamint 27 éves nővére ekkor külföldön voltak, rajtunk kívül csak a 19 éves, iszonyat helyes öccse volt otthon. Miután az esti iszogatásban, társasjátékozásban, felhőtlen beszélgetésben a barátom elfáradt és jelezte, hogy aludni tér, kettesben maradtam vele, a szinte még kamasz sráccal. Ittunk még két konyakot és tovább beszélgettünk, szép lassan frivoll témák is szóba kerültek. Valahogy nagyon kíváncsi voltam, hogy egy ilyen helyes srác miért van péntek este otthon, miért nem bulizik, csajozik. Rákérdeztem. Lehet, hogy a kis pia és a könnyedebb hangulat is belejátszott, de elárulta nekem, hogy ő bisex és ezen belül is inkább a fiúkkal, sőt a csajos fiúkkal érzi jobban magát. Na - gondoltam, egy életem egy halálom, ha akarok valamit ettől az őrületesen helyes fiútól, akkor fel kell fednem magamat előtte. Elmondtam neki, hogy rendszeresen veszek fel csajos cuccokat és nagyon szeretek így lenni, nőies lenni, egy kis ringyó szerepében tetszelegni.
Látszott rajta, hogy ennek nagyon örül.
Kézen fogott és felvezetett a nővére szobájába, amely nem volt kulcsra zárva.
Kinyitottuk a gardróbot és valami egészen elképesztő látvány tárult elém. Szebbnél szebb ruhák, szoknyák, felsők, fehérneműk, harisnyák és persze több tucatnyi pár szexi női cipő és csizma.
Peti azt mondta, hogy nyugodtan válasszak magamnak valamit, szeretne megnézni csajosan.
Fekete harisnyát, egy szexi bordó miniszoknyát és egy csini felsőt vettem fel, alá egy melltartót, amelyet kitömtem két harisnyával. 40-es a lábam, így ha nem is a lehető legkényelmesebben, de bele tudtam bújni a nővér egyik 39-es magassarkújába.
Petin látszott, hogy borzasztóan tetszem neki, dudorodott a boxeralsója, oda is mentem hozzá és megsimogattam neki. - Nagyon helyes fiú vagy, nagyon tetszel nekem - mondtam, mire ő lesmárolt és fogdosta a seggemet, meg a combomat.
- Várj egy kicsit! Láttam a fürdőszobában, hogy bőven van ott sminkeléshez szükséges cucc, felrakok valamit, hogy a lehető legnőiesebb legyek - súgtam a fülébe.
Alapozót tettem fel, kihúztam a szempillámat, vörös rúzst tettem ajkaimra és egy kis zselével, valamint hajlakkal a frizurámon is dobtam valamennyit.
Innentől kezdve nem lehetett kérdés, hogy mi fog történni.
Bementünk a felső szinten Peti szobájába, egymás mellé feküdtünk az ágyán és elkezdtünk szexelni. Levettem a gatyáját és elkezdtem szopni neki. Túl sokáig nem tartott, mert kegyetlenül fel volt izgulva, néhány pillanat múlva jött is a számba!
- Nem haragszol? - kérdezte. Mondtam, hogy dehogyis, csak remélem, hogy ez nem a vége volt az együttlétünknek. Elszívtunk egy cigit, ittunk még egy konyakot, közben a harisnyás lábaimmal többször is hozzáértem a farkához, amely kisvártatva ismét meredezni kezdett. Letoltam a harisnyanadrágomat és miközben szopogattam neki, ő finoman ujjazott. Mondta, hogy még nem dugott meg senkit és kérdezte, hogy én most megengedem-e neki.
Mondtam, hogy igen.
Felszoptam őt kőkeményre, ráhúztunk neki egy gumit, majd kutyapózba ereszkedtem és elkezdett hátulról dugni. Totál nedves voltam már az ujjazástól, úgyhogy nem volt semmi probléma. Iszonyat jól kúrt meg ez a kibaszott helyes 19 éves srác. Legalább háromszor élveztem el, pedig egyszer sem nyúltam magamhoz, egy csoda volt! A végén csókokkal köszöntük meg egymásnak a gyönyört, majd nyugovóra tértünk, de előtte megbeszéltük, hogy fogunk még talizni.
Másnap reggelinél a bátyja, a barátom semmit nem sejtett abból, hogy mit csináltunk a tesójával az éjjel!
Csodálatos kaland volt!

 

Harisnyás Giulia Csajszi

 

 

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=4033

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.16 -2 1 110

Giulia, a fasszopó harisnyás kurva

 

Hason fekszem, az ágyon, fekete szexi harisnyanadrágban, magassarkú körömcipőben, kifestve, kirúzsozott szájjal, kívánósan. Bejön a pasi, széttépi a seggemen a harisnyát és rávág egy párat a picsámra, én közben már engedelmes szopós kurva módjára cuppogok a faszán.
A nyálas számba bedugja az ujját és utána szépen elkezdi finoman de határozottan izgatni a lyukamat.
Körkörösen nyomva tágítja, és lassan áttör a gyűrűn. Közben beszél hozzám és veri a faszát a látványra.

 

- Giulia te ribanc mit szeretnél? - kérdezi, én pedig nyűszítve kérem, hogy bassza meg a kopasz tátongó picsámat. Szépen besíkosítva belém dugja a faszt és ütemesen baszik, közben dicsérget a nevemen szólítva, hogy milyen mocskos kis kurva vagyok, aki arra született, hogy szopjon és baszassa magát. Én egyszer csak megszorítom a lukammal a faszát és elkezdek ellentétesen mozogni, horögve kér, hogy ne végezz kis ribanc, de én csak nyögök és igazi kurva módjára csavarom ki a farkából az összes gecit. Az utolsó pillanatban kirántja és a harisnyás lábamhoz dörgölőzve élvez el, beterítve mindenem.
Ez vagyok én, Giulia, a fasszopó harisnyás kurva.

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=3994

 

Törölt nick Creative Commons License 2021.10.30 -1 1 109

13 éves voltam, amikor felfedeztem azt, hogy másképpen vágyom a szexre, mást jelent nekem ez, mint a hozzám hasonló korú társaimnak. Ekkor feljött hozzánk az osztályfőnökünk családlátogatásra. Egy fantasztikusan csinos, 31 éves nő volt ő és egy akkoriban egészen elképesztően divatos, csinos és mérhetetlenül szexi bordó félcsizma volt rajta, amit érkezéskor az előszobában levett a gyönyörű harisnyás lábáról. Amikor Apámákkal bent beszélgetett, kávézott a hátsó szobában, egy óvatlan pillanatban kiosontam és belebújtam ebbe a csodás női lábbelibe. 38-as méretű volt, az én lábam akkor 39-es. Csodás érzés fogott el, abban a pillanatban semmire nem vágytam jobban, mint arra, hogy én is nő legyek! Ekkor döntöttem el, hogy rendszeresen fogok felvenni női ruhadarabokat, cipőt, harisnyát, szoknyát, hasonlókat, de az idő múlásával egyre inkább vágytam már arra is, hogy a szexben a csaj szerepében lehessek.

 

Innentől kezdve töbször is előfordult, hogy úgy mentem be a suliba, hogy a gatyám alatt ott volt rajtam a harisnya és a női bugyi. Ilyenkor szinte transzban voltam, amikor így maszturbáltam, semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy nő vagyok, kezemben, számban ott van egy helyes fiú gyönyörű fasza, kényeztetem, simogatom, szopogatom.

 

Szerencsére a középiskolában ezeket a dolgokat már egyre gyakrabban megélhettem a valóságban is. Másodikos, tehát 16 éves voltam, amikor egy végzős, már majdnem 19 éves srác - nagyon helyes, aranyos volt - valahogy kiszúrta a viselkedésemen, hogy mi is vagyok valójában és egy márciusi napon, amikor épp a toaletre mentem élvezkedni, meglepett.
Nem is szólt semmit, csak elkezdte simogatni a fekete harisnyás lábamat, seggemet, lesmárolt, csókolgatta a nyakamat, beletúrt a hosszú hajamba.

 

Mohón viszonoztam és végül egy hatalmasat pettingeltünk a toalet helyiségében.
Gyönyörű farka volt, isteni volt simogatni, húzogatni róla a bőrt, kényeztetni.
Ezt követően több ízben is voltunk együtt és mivel jómódú szülők gyermeke volt, sokszor vásárolt nekem ezt-azt, csak azt kérte, hogy ha sulin kívül talizunk, akkor mindig legyek a lehető legnőiesebb.
Három évig tartott ez a kapcsolat, melyben teljesen nőnek érezhettem magam, természetesen utóbb több alkalommal megdugott, leszopatott, istenien csinálta.

 

Azóta imádok csajos lenni, felvenni a harisnyámat, szoknyámat, csini körömcipőmet, felsőmet, kifesteni magam, kirúzsozni a számat, parókát felrakni, szépnek, csinosnak, nőiesnek, kívánatosnak érezni magam.

 

Imádok így kéjelegni! Ritkán ugyan, de előfordul, hogy annyira felbátorodom, hogy merek fiúval talizni csajosként, de csak akkor, ha az illető fiatal vagy nagyon fiatalos, vékony, helyes, aranyos, kedves, vagy persze travi/crossdress. Most is nőiben vagyok, egy isteni fekete harisnyanadrágban és egy csini női ruhában, magassarkú cipőben. Nagyon kívánom a faszt, hogy megszoptassanak, megujjazzanak, megbasszanak. Az a legnagyobb vágyam, hogy egyszer pinám legyen és azt kúrja meg egy helyes srác!

Szexicrossdressgiulia Creative Commons License 2021.10.05 -1 2 108

Egy kis kurva lettem

 

A találkozó ezzel a nagyon helyes, 21 éves aranyos fiúval délután 4-re volt megbeszélve nálam, így 2 körül elkezdtem készülődni. Fürdés illatos női tüsfürdővel, isteni szexi illatú parfüm, majd jött az öltözködés.
Felvettem egy 15 denes , lycrás , erősítések nélküli fekete harisnyanadrágot, egy enyhén kitömött fekete csipkés melltartót, egy 12 cm magas tűsarkú hegyes orrú zárt elegáns körömcipőt , majd végül belebújtam egy fekete, hosszú ujjú , combközépig érő finom anyagú miniszoknyaruhámba, ami a mell rész felett szexi átlátszó csipkés mintában folytatódott.
A sminkem egy kis púder és pirosító az arcomon, egy erős rózsaszín, eperízű rúzs az ajkaimon, a szempillám kispirálozva, szemhéjamon egy kis arany csillámporos díszítés.
Megérkezett Nándi.
Odalépett hozzám, magához szorított és gyengéden megcsókolt. A nyelvünk összeért és egy heves smárolásba kezdtünk, miközben a fenekemet és a harisnyás combjaimat simogatta, én közben a nadrágján keresztül simogattam a már kőkeményen meredező farkát.
Aztán a szoknyám felhúzta és elkezdett simogatni a harisnyámon keresztül, mindenütt. A nyakamat harapdálta, a fülcimpámat csókolgatta és szopogatta, én kéjesen nyögtem és már gomboltam is ki a nadrágját.
Egyszercsak leguggoltam és a farka már a szám előtt volt. Óvatosan becsúsztatta, a nyelvemmel kísértem, finoman nyalogattam a pompás faszt, makkja már a torkomat izgatta, kezemmel finoman húzogattam a bőrt, egyre ütemesebben járatta a számban a péniszét, én kéjes nyögésekkel nyugtáztam, hogy igazán élvezem.
Egy idő után már nem is fogtam a faszát, csak a combjaira támaszkodtam és csak a számmal intézkedtem, szoptam, mint egy kiéhezett szopós kurva , gyönyörű ruhában és sminkben és ő dicsért, hogy még jobban, még mélyebbre nyeld baby!!
Én természetesen szót fogadtam és már egy hatalmas mélytorkozással gurguláztam, folyt ki a nyál a kurva szám szélén, éreztem, hogy hamarosan elmegy,
Jeleztem neki, hogy felkészültem az érkezésre és egy hatalmas rángással a számba, a torkomba élvezett, csak úgy pumpálta a meleg ondóm a számba , és csak nyeltem és élveztem az ízét, átélem, hogy teljesen nőként nyelem egy gyönyörű fiú gecijét!
Miután kihúzta a számból, szépen lenyalogatattam és megtisztítottam.
Ekkor megfogta a kezem és az ágyhoz húzott.
Leültünk egymás mellé és simogatni kezdte a kurvásan keresztbe tett szexi harisnyás lábaimat, formás combomat, majd beljebb és újra smárolni kezdünk.
- Csak úgy fallak, kívánlak nagyon Giulia! - mondta.
Ekkor lefeküdt a hátára, én odakúsztam, mint egy szexi vadmacska és a félig ernyedt farkát újra elkezdtem szopogatni, a kezemmel húzogattam a finom bőrredőket, közben cuppogtam a gyönyörű makkján a rúzsos ajkaimmal.
Ennek meg is lett az eredménye, újra kemény lett a csodás fasz és kérte, hogy feküdjek mellé és erre ott termettemmellette háton fekve széttett harisnyás lábakkal. Megfogta a két combom és a hasamig tolta, majd a nyelvével a harisnyámon keresztül nyalogatta a popsimat, kéjesen nyögdécselve mondtam neki: "Tégy magadévá , kérlek!"
Erre kiszakította a finom anyagot a lukamnál és belém nyalt, mélyre tolta a nyelvét, beleköpött és nyaldosott jobbra -balra.
"Már nagyon benned akarok lenni Giulia!" - mondta.
"Kérlek hatolj belém!" - válaszoltam neki.
Feltápászkodott és a számtól nyálas makkját fenekem bejáratához tolta, majd lassan befelé haladt, közben én tágultam és segítettem a farka útját és már tövig bennem is volt. Kicsit megpihent , élveztem a teljes fasz lüktetését a magamban, a csípőm elkezdtem ribancosan mozgatni, fészkelődtem, közben ütemesen elkezdett dugni, és elindult a tilitoli, kezeivel oldalt megtámasztotta magát és ki-be járatva a farkát baszott, mint egy utolsó ringyót, csak úgy csattogott az ágyéka a seggemhez.
Már alig bírtam, ziháltam a kéjtől, hangosan nyögtem: "akarlak, basszál szét kérlek!"
Erre ő úgy tett, mintha erőszakolna, már szinte felnyársalt a dákójával, én a fenekét fogtam, hogy még mélyebbre tolhassa az egész altestét.
Egyszercsak teljesen bennem maradt, megállt és várta, ahogy pumpálta folyamatosan a belém a gecijét, én pedig élveztem, ahogy folyik belém a meleg spermája ennek az édes fiúnak.
Rám borult és elkezdte csókolni az ajkaimat , és azt mondta: "Gyönyörűségem, szerelmem, kis kurva Giuliám, nagyon szeretlek, kívánlak!"
Mikor már érezte, hogy teljesen belém ürítette mindet, kihúzta és arra kért, hogy nyaljam tisztára a már lankadó farkát és ezt én meg is tettem neki. Csókolgattam, puszilgattam, nyalogattam a nyelvemmel a makkját, ő meg símogatta a hajam és becézgetett.
"Szeretlek, kívánlak" - mondtam neki.
"Én is szeretlek Giulia, légy az állandó kis kurvám, a szeretőm drága!" - válaszolta.
Aztán lefeküdt a harisnyás lábaim mellé és csókolgatta, simogatta, nyalogatta a szexi harisnyás virgácsaimat.
CSODÁLATOS ÉRZÉS NŐNEK LENNI EGY ILYEN FIÚ MELLETT!

 

Harisnyás Giulia Csajszi

 

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=3930

Szexicrossdressgiulia Creative Commons License 2021.10.05 0 2 107

A fiú meztelen volt. Leült egy székre és az ölébe ültetett- Én felöltözve voltam. Fekete neccharisnyában, fekete bőr miniszoknyában, fekete tűsarkú körömcipőben, szexi felsőben, kifestve, kirúzsozott ajkakkal. Simogatta a lábam, a combom és egyre feljebb.
Elémállt, hogy szopjam fel keményre , amit engedelmesen meg is tettem és mikor már kemény lett hátulról felhúzott a faszára és jól megbaszott. Sikoltoztam a kéjtől, hogy basszon, basszon, tövifg nyomja belém a pompás faszt!
Mikor már majdnem kész volt elém állt és telibe spriccelt, néztük ahogy a fehér gecije csurog le a szoknyámra a harisnyás combomra a számról arcomról.
Aztán még a nyakába tette a bokámat és még egyszer megbaszott, szinte fájt, de kurvára élveztem, a seggemben volt tövig és oda élvezett belém hosszan.
Őrület!

Szexicrossdressgiulia Creative Commons License 2021.09.29 -1 1 106

Fantasztikus történet, őrület, mennyire jó lehetett a lányszerepű fiúnak!

 

A női bugyis fiú


Sziasztok, újra jelentkezem, történt a legutóbbi sztori óta egy két dolog, ami megéri, hogy leírjam.

Az az illető, akiről az előbbi történetem szólt, nemrég felhívott, hogy nem lenne e kedvem találkozni vele. Igent mondtam, mert rég voltam már "meleg helyzetben", és nagyon dugni akartam.
Vettem időközben néhány szexi bugyit, meg harisnyát, felvettem az egyiket és úgy indultam a lakására. Becsöngettem, beengedett.
Beszélgettünk pár szót, majd megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha nem csak ketten lennénk. Mondtam, kis gondolkozás után, hogy miért ne. Felhívott valakit, és pár percen belül jött egy 30 körüli, átlagos pasi. Bemutatkoztunk, majd rátértünk a lényegre. Kérték, hogy öltözzek át. Levettem a nadrágomat és meglátták, hogy combfixben és tangában vagyok. Láttam, hogy tetszik nekik és elkezdik markolászni a farkukat. Adtak egy egyrészes, igen szexi ruhát. Bementem a fürdőbe, rendbe tettem magam, mosakodás, törölközés, öltözködés és kimentem hozzájuk. Odajöttek, elkezdtek fogdosni, markolták a fenekem, a farkam, majd az "új" srác fogta, az egyik ujját a számba rakta, amit elkezdtem szopni. Kérte, hogy köpjek rá. Fogta, és a tangát félrehúzva a fenekemen, elkezdett ujjazni, amit nagyon élveztem.
Közben vertem a két méretes faszt és alig vártam, hogy szophassam őket. Néhány perc után letérdeltem és felváltva kezdtem szopni őket, mélyen, erősen, kéjjel.
Bementünk a hálóba, felhajtották a szoknyámat és elkezdtek szopni egy kicsit, felváltva, de mondták, hogy sak az íze kedvéért teszik, és most meg leszek b@szva. Alig vártam már, hogy így legyen.
Az egyikőjük felvett egy gumit, négykézlábra állított, síkosítóval bekent és elkezdte belém nyomni a farkát. Fájt, de nem zavart, nagyon tetszett, ahogy a nagy fasz kitölti a fenekem. Ritmusosan elkezdett baszni, miközben a másik a számba rakta a farkát. Sokáig így dugtunk, egy fasz a seggemben, egy a számban. Váltottak. Akit eddig szoptam, gumit vett fel, a másik pedig levette és most ő szopatott, közben vertem a saját farkamat. Nagyjából 10-15 perc múlva kicsúszott belőlem a farka a nagy lovaglásban. Oldalra fordított, és úgy kefélt tovább. Percek múlva csak azt vettem észre, hogy aki kefélt, hirtelen feláll, lehúzza a gumit és a számba adja a farkát, amit bekaptam, és vártam, hogy nyelhessem az anyagot. Nem kellett sokat várni, teleélvezte a számat. próbáltam nyelni, de kifolyt a számon, ami lecsepegett a mellkasomra. Mire lenyeltem mindet, jött a másik is, aki szintén teli élvezte a számat. Lenyeltem mindet, majd még szoptam őket egy kicsit. Miután elernyedt a két fasz a számban, ledőltünk. Nekem még állt a farkam, de nem kellett sokat várni. Az új srác elkezdett szopni, és pár másodperc alatt teleélveztem a száját. Nem nyelte le, kiköpte, de nem érdekelt.
Nagyon jót élveztünk és ismét megdugtak.
Beküldő:szilagyimi

 

http://szextortenetek.info/index.php?cmd=olvas&tortenet=272

Szexicrossdressgiulia Creative Commons License 2021.09.16 -2 0 105

A találkozó ezzel a nagyon helyes, 21 éves aranyos fiúval délután 4-re volt megbeszélve nálam, így 2 körül elkezdtem készülődni. Fürdés illatos női tüsfürdővel, isteni szexi illatú parfüm, majd jött az öltözködés.
Felvettem egy 15 denes , lycrás , erősítések nélküli fekete harisnyanadrágot, egy enyhén kitömött fekete csipkés melltartót, egy 12 cm magas tűsarkú hegyes orrú zárt elegáns körömcipőt , majd végül belebújtam egy fekete, hosszú ujjú , combközépig érő finom anyagú miniszoknyaruhába, ami a mell rész felett szexi átlátszó csipkés mintában folytatódott.
A sminkem egy kis púder és pirosító az arcomon, egy erős rózsaszín, eperízű rúzs az ajkaimon, a szempillám kispirálozva, szemhéjamon egy kis arany csillámporos díszítés.
Megérkezett Nándi.
Odalépett hozzám, magához szorított és gyengéden megcsókolt. A nyelvünk összeért és egy heves smárolásba kezdtünk, miközben a fenekemet és a harisnyás combjaimat simogatta, én közben a nadrágján keresztül simogattam a már kőkeményen meredező farkát.
Aztán a szoknyám felhúzta és elkezdett simogatni a harisnyámon keresztül, mindenütt. A nyakamat harapdálta, a fülcimpámat csókolgatta és szopogatta, én kéjesen nyögtem és már gomboltam is ki a nadrágját.
Egyszercsak leguggoltam és a farka már a szám előtt volt. Óvatosan becsúsztatta, a nyelvemmel kísértem, finoman nyalogattam a pompás faszt, makkja már a torkomat izgatta, kezemmel finoman húzogattam a bőrt, egyre ütemesebben járatta a számban a péniszét, én kéjes nyögésekkel nyugtáztam, hogy igazán élvezem.
Egy idő után már nem is fogtam a faszát, csak a combjaira támaszkodtam és csak a számmal intézkedtem, szoptam, mint egy kiéhezett szopós kurva , gyönyörű ruhában és sminkben és ő dicsért, hogy még jobban, még mélyebbre nyeld baby!!
Én természetesen szót fogadtam és már egy hatalmas mélytorkozással gurguláztam, folyt ki a nyál a kurva szám szélén, éreztem, hogy hamarosan elmegy,
Jeleztem neki, hogy felkészültem az érkezésre és egy hatalmas rángással a számba, a torkomba élvezett, csak úgy pumpálta a meleg ondóm a számba , és csak nyeltem és élveztem az ízét, átélem, hogy teljesen nőként nyelem egy gyönyörű fiú gecijét!
Miután kihúzta a számból, szépen lenyalogatattam és megtisztítottam.
Ekkor megfogta a kezem és az ágyhoz húzott.
Leültünk egymás mellé és simogatni kezdte a kurvásan keresztbe tett szexi harisnyás lábaimat, formás combomat, majd beljebb és újra smárolni kezdünk.
- Csak úgy fallak, kívánlak nagyon Giulia! - mondta.
Ekkor lefeküdt a hátára, én odakúsztam, mint egy szexi vadmacska és a félig ernyedt farkát újra elkezdtem szopogatni, a kezemmel húzogattam a finom bőrredőket, közben cuppogtam a gyönyörű makkján a rúzsos ajkaimmal.
Ennek meg is lett az eredménye, újra kemény lett a csodás fasz és kérte, hogy feküdjek mellé és erre ott termettemmellette háton fekve széttett harisnyás lábakkal. Megfogta a két combom és a hasamig tolta, majd a nyelvével a harisnyámon keresztül nyalogatta a popsimat, kéjesen nyögdécselve mondtam neki: "Tégy magadévá , kérlek!"
Erre kiszakította a finom anyagot a lukamnál és belém nyalt, mélyre tolta a nyelvét, beleköpött és nyaldosott jobbra -balra.
"Már nagyon benned akarok lenni Giulia!" - mondta.
"Kérlek hatolj belém!" - válaszoltam neki.
Feltápászkodott és a számtól nyálas makkját fenekem bejáratához tolta, majd lassan befelé haladt, közben én tágultam és segítettem a farka útját és már tövig bennem is volt. Kicsit megpihent , élveztem a teljes fasz lüktetését a magamban, a csípőm elkezdtem ribancosan mozgatni, fészkelődtem, közben ütemesen elkezdett dugni, és elindult a tilitoli, kezeivel oldalt megtámasztotta magát és ki-be járatva a farkát baszott, mint egy utolsó ringyót, csak úgy csattogott az ágyéka a seggemhez.
Már alig bírtam, ziháltam a kéjtől, hangosan nyögtem: "akarlak, basszál szét kérlek!"
Erre ő úgy tett, mintha erőszakolna, már szinte felnyársalt a dákójával, én a fenekét fogtam, hogy még mélyebbre tolhassa az egész altestét.
Egyszercsak teljesen bennem maradt, megállt és várta, ahogy pumpálta folyamatosan a belém a gecijét, én pedig élveztem, ahogy folyik belém a meleg spermája ennek az édes fiúnak.
Rám borult és elkezdte csókolni az ajkaimat , és azt mondta: "Gyönyörűségem, szerelmem, kis kurva Giuliám, nagyon szeretlek, kívánlak!"
Mikor már érezte, hogy teljesen belém ürítette mindet, kihúzta és arra kért, hogy nyaljam tisztára a már lankadó farkát és ezt én meg is tettem neki. Csókolgattam, puszilgattam, nyalogattam a nyelvemmel a makkját, ő meg símogatta a hajam és becézgetett.
"Szeretlek, kívánlak" - mondtam neki.
"Én is szeretlek Giulia, légy az állandó kis kurvám, a szeretőm drága!" - válaszolta.
Aztán lefeküdt a harisnyás lábaim mellé és csókolgatta, simogatta, nyalogatta a szexi harisnyás virgácsaimat.
CSODÁLATOS ÉRZÉS NŐNEK LENNI EGY ILYEN FIÚ MELLETT!

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=3930

Kdonci Creative Commons License 2021.09.12 0 0 104

kdenes368@gmail.com chatszoba gyülekező;)

Noklaa Creative Commons License 2021.08.31 -1 0 103

Sziasztok! Egy történetet keresek, melyet már nagyon rég olvastam és sajnos nem tudom már hol pontosan, így a segítségetek szeretném kérni, hogy újra megkapjam. Röviden annyira emlékszem, hogy egy fiatal srácról van szó benne, aki női ruhákban jár és egy felnőtt bárnak a tulajdonosa felfigyel rá és beveszi az emberei közé, közbe meg közöttük is lesz valami. Valakinek bármi ötlete? Emlékszem, hogy több részes volt

Szexicrossdressgiulia Creative Commons License 2021.08.30 -2 0 102

Giulia vagyok, nagyon szeretem a faszt!

Nemrégiben kegyetlenül rámjött a vágy! Úgy kezdtem, hogy előbb elmentem vásárolni és vettem egy új csini fekete magassarkú körömcipőt, egy nagyon szép szoknyát és néhány pár finom harisnyanadrágot.
Hazaérve lefürödtem, majd beöltöztem csini csajnak. A frissen vásárolt cipő nagyon jól állt rajtam és a szoknyában is nagyon jól éreztem magam.

Leültem a gép elé és elkezdtem crossdress, transzi szexfilmeket nézni. Leginkább az olyanok izgattak fel, ahol a fiatal srácnak gyönyörű szép fasza van és egy nála kissé idősebb csajszit dug, szopat.

Elhatároztam, hogy én is át akarok élni egy ilyet. Felmentem az egyik ismert szextárskereső oldalra és traviként regisztráltam magam, harisnyás, magassarkú cipős képpel.
Egy 23 éves fiúval kezdtem hosszabban chatelni. Írta, hogy neki bejönnek a 30-as kívánós, szexi crossdress picsák és kérte, hogy mutassam meg neki magam camon.

Gyorsan kifestettem magam, felvettem még a kedvenc fekete parókámat és camot kapcsoltam. A srác ezt írta: "eláll tőled a lélegzetem!"
Ezután ő is megmutatta magát és egyáltalán nem nézett ki rosszul.
Telefonszámot cseréltünk és immár élő szóban folytattuk a szexi beszélgetést.
Mondta, hogy nagyon tetszem neki és iszonyatosan megkívánt, alig bírja ki. Pénzt is kínált arra az esetre, ha leszopom és megrakhat!
Mivel addigra én is kurvára bezsongtam, meg régóta nem voltam már akkor fiúval, ráadásul a pénzre is szükségem volt, végre kiböktem: "Egyedül vagyok itthon, gyere fel!"
Fél óra múlva nálam is volt. Először puszi, kis dumcsi, egy pár konyak, aztán elkezdett simogatni. Végig a harisnyás lábamat, a seggemet, aztán a nyakamat csókolgatta. Totál transzba kerültem, már semmire sem vágytam jobban, mint arra, hogy megcsináljon ez a srác.
Nagyon finom és gyengéd volt, úgyhogy hamarosan a számban volt a farka és élvezésig szoptam neki. Jutott a gecijéből a számba is bőven.
Ám azt akartam, hogy újra feléledjen, ezért egy kis újabb konyakozás után, elkezdtem neki simogatni, a zacsiját is, bekaptam az egész makkját és hosszan szoptam ismét. Hamar merev lett ettől és mondtam, hogy akkor bekenem magam egy kis sikosítóval, mert azt akarom, hogy dugjon meg. Meg is dugott és isteni volt, hogy bennem volt a pompás, játékos fasza!
A végén csak annyi pénzt fogadtam el tőle, amennyire tényleg éppen nagyon szükségem volt.
A legklasszabb az volt, hogy a végén azt mondta: nagyon jó vagyok, sok igazi csajjal nem érezte ennyire jól magát!

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=3891

Törölt nick Creative Commons License 2021.04.12 -1 1 100

Sajnos ez a történet nem velem esett meg, de ugyanilyenre vágyom én is, imádnám ha nőiben lehetnék egy szórakozóhelyen és egyszer egy fiúval így összejöhetnék.

Crossdress sztoriBeküldő:Joci

Még tizenéves korom egy unalmas napján jött az ötlet, hogy próbáljam föl egy évvel fiatalabb húgom pár ruháját. Eleinte fehérneműk érdekeltek, később gyakorlatilag minden ami nőies.

Húszas éveim elején fölkerültem Pestre, gondoltam nem ismerek senkit, hát vettem ezt-azt, amit úgy éreztem, hogy én szívesen néznék a barátnőmön.

Nos egy unalmas eset, mikor már volt minden gondoltam kipróbálom magamat élesben.

Egy szombat estét választottam rá, helyszínként pedig egy közismert bulihelyet.

Fölvettem hát egy rövidujjút, alá kitömött melltartót, miniszoknyával, harisnyával, magassarkú bokacsizmával. Vékony vagyok, szerencsére ezzel nem volt gond. Vettem parókát is, földobtam magamra egy női kabátot, amit még tesóm selejtezett ki anno, és nem látta meg, hogy lenyúltam.

Elmentem hát a bulihelyre ahol végeredményben egyedül koktélozgattam egy ideig. Szerencsére az odaút simán zajlott, és ott helyben is elvoltam, ülve hallgattam a zenét és ittam a koktélomat.

Azonban hirtelen odajött egy srác és fölkért táncolni. Gondoltam mért ne, egye fene, kipróbálom magamat. Sosem tudtam táncolni, nem is érdekelt, így hát fogtam magam és igyekeztem természetesen viselkedni, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt mit csinálok tulajdonképpen. Míg a tucctucc szólt nem is volt nagy gond, de a dj- lassúra váltott. A srác átkarolt, magához húzott, fél kezével a seggem markolászta, így mondjuk úgy kényszerből ráborultam, mivel ezt nem tudtam elkerülni. Idővel egészen normálisan éreztem magam, jót táncoltunk, hogy úgy mondjam. Később meghívott egy italra is. Szerencsére megszólalnom nem kellett.

Ekkor közölte, hogy mosdóba kell mennie, de kísérjem el addig, hogy ne tévesszük szem elől egymást. Megtettem, a folyosó elejéig elmentem vele, de ahelyett, hogy a mosdóba ment volna a falhoz szorított, és elkezdett rám mászni. Megcsókolt. Jól csinálta, így hagytam. Elkezdtünk ott ahol voltunk smárolni, közben én a nyakánál karoltam át, ő pedig a derekamat.

Egész jó volt.. kicsit fölizgultam, be kell valljam. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége számomra úgymond, szóval mondtam hogy indulnék haza. Ő mondta, hogy hazavisz, belementem.

Elmentünk az autójáig én beültem az anyósra, ő a sofőr ülésre.

Sötét volt, egy parkolóházban parkolt. Megint rám mászott, cirógatta a kezem, nyakam, puszilgatta az arcom, ismét vad smárolásba kezdtünk. Igyekeztem elkerülni, hogy a mellemhez nyúljon, mert hát nehogy megérezze, hogy ki van tömve.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy a kezem a nadrágjára tévedt, pont oda ahova nem kellett volna. Erre ő elővette, a kezembe adta.

Rámarkoltam, és elkezdtem húzogatni, ő pedig erre egyre keményebb lett.
Nem számítottam rá, de gondolom meglátta, ahogy nézem a dolgot, és végül egyik kezével a seggemet fogdosta másik kezével ráhúzta a fejemet a farkára. Életemben először, de szoptam, holott nem volt célom ez. Végül az ülése alá kucorodtam, és folytattam. Megdicsérte, hogy jól csinálom, hátrébb döntötte az ülését, egyre merevebb lett, én közben folytattam cselekményem, közben a parókámmal elkezdtem az ágyékát cirógatni, hirtelen fölült, majd mélytorkoztatni kezdett, ami először nehezen ment, de segített benne a srác, hogy hogy legyen jó.

Ekkor még erősebben rányomta a fejem a farkára, és a torkomba élvezett. Nem volt mese, már lent is volt az anyag.

Visszaültem az anyósra, ő röffentette a motort, és elvitt az utca végéig ahol laktam.

Életemben nem hittem volna, hogy hiteles nő vagyok, hát még, hogy valakinek be fogok jönni, gondoltam egy átlagos estén leszek túl, erre leszoptatott egy idegen srác. Be kell valljam, nagyon élveztem az estét, de többször nem csinálnám meg.

Az eset óta (és előtte is) csak nőim voltak, a jelenlegi barátnőm megléte óta nem vettem föl női ruhát, sőt mindet kidobtam, az esetet pedig soha senkinek nem említettem, így barátnőmnek sem.

https://szex-tortenetek.com/index.php?c=szextortenet&k=2555

uwgay Creative Commons License 2021.03.15 -1 0 99

https://szextortenetek.xyz/index.php?kulcs=372

Három lépés, csak ennyi választott el tőle. Ahogy nyújtózkodott egy könyvért az izmai megfeszültek. Kigyúrt karján a bicepsze jól átrajzolódott, a mellizmai is, azonnal megtelt vérrel a farkam. A hosszú ujjú, kheki szín anyag jól illett csokibarna bőréhez, koptatott farmere ráfeszült combjára, a fehér sportcipő is illett hozzá. Szexis néger? Igen!
Kiskoromban a kínaiakat és a négereket mind egyformának láttam, nem tudtam egy filmben sem megkülönböztetni őket, ez persze idővel változott, a könyvtárban kiszemelt magas, fiatal alak nagyon is vonzott, helyes vonásai ugyancsak, nagyon jóképű fazonra akadtam. Radarja jól működött, észrevette a kutakodó tekintetemet, rám emelte sötét, nagy szempillájú szemét. Zavaromban elvörösödtem, összevissza nyúlkáltam a könyvek felé, nem is értettem magam.
- Heló, te is az egyetemre jársz? – kérdezte közvetlen, nyílt tekintetével, amiből azonnal levágtam; kedves, barátkozó típus.
- Igen…fiatalabbnak tűnök, ugye?
- Hát, olyan tizenhétnek. – Beletúrtam a barna, tépett hajamba, az arcom túl lágy, kissé nőies, persze mindenki fiatalabbnak nézett, már megszoktam.
- Melyik szakra jársz? – érdeklődött tovább.
- Bölcsész.
- Steve vagyok - nyújtotta felém a kezét.
- Én meg Alex - nyögtem - Kovács Alex.
- Az orvosira járok - villantotta rám mosolyát – gyerekorvos leszek!
- Az szép, én pedig azt hiszem tanár, bár, nem vagyok biztos magamban.
- Egyszer majd elmegyek Kenyába, ott nagyon kellenek a gyerekorvosok.
- Kenya…,de szép lehet - sóhajtottam fel - csak úti filmekből ismerem az országot.
- Szép, de sok a szegény, más világ az, és vannak rosszabb helyzetben lévő afrikai országok is. Lehet, hogy csatlakozom majd a vöröskereszthez. – húzta ki magát büszkén.
- Hogy tanultál meg ilyen tisztán magyarul?
- Az anyám magyar, félig magyar vagyok!
- Nem látszik - megbántam azonnal a kotyogásomat.
- Hát, látod, négernek születtem - vigyorgott.
- És nagyon is helyesnek – mosolyogtam vissza, Steve furcsán nézett rám, bele is pirultam.
- Nincs kedved este kiruccanni, moziba vagy csak beülni valahová? Unalmas a kolesz. – vetette közbe.
Dehogy is nem volt, de nem akartam kimutatni, mennyire nagyon örülök. Sok egyetemista lakott a kollégiumban, én helybeli révén alig kétutcányira, apámmal.
- Benne vagyok, találkozzunk a szökőkút előtt.
- Kilenckor?
- Megfelel. - bólintottam.
Délután öttől nagyon hamar repült az idő, kicsit izgultam is, próbáltam hozni a legjobb formámat.
- Már megint dugni mész? – apám kötekedős hangulata megtalált.
- Hagyj már! Örökké ezen lovagolsz.
- Ez is anyád hibája, ha nem hagyott volna el minket, biztos nem lennél meleg!
Sikerült elvennie minden jókedvemet, bezárkóztam a szobámba, hogy ne halljam a morgolódását, valahogy erőtlenséget éreztem akkor is, amikor Steve rám köszönt a szökőkút előtt.
Irtó jól nézett ki, alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne bámuljam túl feltűnően. Egészen halvány rózsaszín inget viselt és csillogós felületű, fekete farmert, elegáns, fekete cipővel, és rajta finoman állt, akár egy modellen. Sportos zakójában akkorának tűnt a válla, akár egy ajtó, jócskán alul öltözöttnek tűntem mellette a bőrkabátos szerelésemben. A novemberi hideg kissé csípte az arcomat, fahéjas, forralt bor illatát hozta felénk a szél. Egyetemváros réven sok fiatal lófrált az utcákon, szerelmes párok, csoportok, keresték a szórakozást.
- Baj van veled Alex, alig ismerlek, de látom.
- Á, csak…
- Halasszuk el az estét? Hogyha fáradt vagy, akkor én…
- Nem, csak apám, összevitatkoztunk megint. Nem bírja, hogy...- itt elhallgattam, nem akartam rá zúdítani a bajaimat.
- Miért nem sétálunk egy kellemes helyig, ahol bekapunk valamit? Ihatnánk mi is forralt bort, érzed az illatát? Na, gyere, menjünk, és ha gondolod, leszek a lelki-szemetesládád.
A fekete szemekben őszintét láttam, és úgy éreztem Steve talán megért, és ha mesélek neki, magamról nyíltan, nem csak megkönnyebbülök, de talán esélyem is lehet nála, vagy nem, de tudni akartam mire számíthatok vele kapcsolatban.
Egy kis hezitálás után egy olyan szórakozóhelyet választottunk, ami egy zenés pizzéria és egy darts klub egyvelege, csendesebb étkezőhelyiséggel. A lényeg, hogy hallottuk egymás szavát, kaptunk szabad asztalt. Feszülten ettem, hogy nem volt étvágyam, az nem kifejezés.
- Nem szeretem az egyetemi klubbot, mindig ugyanaz van - legyintett Steve, én pedig csak helyeselni tudtam.
Az evést borozás követte, és a harmadik pohár után kezdtem feloldódni, a hangulat sokkal jobb lett, mintha ezeréves barátok lennénk. Az első szavak, mondatok akadozva törtek elő belőlem, de aztán belelendültem.
- Én…szóval régóta tudom magamról, hogy saját nememhez vonzódom, és akadt részem már jó pár kalandban, egyszer szerelmes is lettem, de nem tartott túl sokáig. – Steve a pohara köré szorította az ujjait, attól féltem szétroppan az üveg.
- A tíz évvel idősebb férfi örökösen megcsalt, nem igen hiszek a meleg-szerelemben. – néztem a szemébe, ő meg az én kékembe.
- Azért ne add fel - nyögte kissé mélyebb hangon.
- Huszonhárom évesen fiatalnak érzem magam egy érettebb kapcsolatra, ezzel vigasztalom magam.
- Szerintem is ráérsz még Alex, a melegeknek nehezebb normális társat találni.
- Passzívként dominánsabb férfiakat kedvelek, akik irányítanak, megdugnak, és éreztetik velem; femininebb vagyok. Érted? - ezt nem tudom miért mondtam el neki, kicsúszott, meg azt hiszem akartam tudni is, hogy reagál.
- Szóval azt szereted, ha irányítanak - visszhangozta. Merevedésem lett a szitutól, elkezdtem fészkelődni, de ő is. Rátettem még egy lapáttal.
- A kölcsönös szopás is a mennyekbe tud repíteni, amíg nem talál meg a szerelem, élem az életemet, de nem fekszem össze fűvel-fával.
Steve felvonta a szemöldökét, szeme megcsillant.
- Értem, én is szeretem, ha jól leszopnak. - A feszültséget vágni lehetett, Steve azzal oldotta fel, hogy odaintette a felszolgálót és odébb álltunk.

A diszkóban már magasra hágott a jókedvünk, Csütörtök lévén kevesebben szórakoztak, mint hétvégén, de nem bántuk, nem kellett tolongani, füstölt nyelnünk. Steve nézegette a lányokat is, de nem kezdeményezett, én pedig csak ácsingóztam, és azon agyaltam, hogy fogjak neki a hódításnak. Nem is tudtam, hogy már rég belekezdtem.
Kicsit táncoltunk, de a mosdóba kellett mennem, Steve pedig követett. Amikor a piszoár felett csorgott a vizelete, nem bírtam róla levenni a szemem, én addigra már végeztem, épp kezet mostam. Elkapta a pillantásom, amint a kakaó szín szerszámát nézegetem.
- Ö, ne haragudj, csak hallottam, hogy a négereknek nagy van…
- Nem voltál még ilyen barnával, mint én? – ekkorra már mellettem állt, túl közel.
- Még…nem.
- Szeretnél? - bámult az arcomba. Elkezdtem remegni, a lábam elgyengült, nem bírtam válaszolni.
- Velem, szeretnél?
A mutatóujját végighúzta az arcomon, teljesen kész lettem, egészen leblokkoltam, de kinyögtem: - nagyon.
- Van helyed?
Bólogattam, alig hittem el pár perc múlva, hogy egymás mellett sétálunk, hozzám. Fél egyet mutatott az órám, halkan besurrantunk, szerencsére apám már aludt.
A szobámban döbbentem rá milyen nagy rendetlenség van, akár egy csaj szoba, minden tele ruhákkal. Gyorsan egy kupacba dobáltam a szanaszét, még a szőnyegen is heverő ruhadarabjaimat, zoknikat, gatyákat, miegymást. Amikor lihegve Stevere néztem a szeme mosolygott, mulatott rajtam, nem vitás. Kirobbant belőlünk a nevetés, majd beállt a csend. A várakozóan kínzó csend, amikor mindegyik fél a másikat akarja, csak nincs meg a kezdő löket. De Steve ezen is átsegített minket.
- Nálam sincs nagyobb rend, ne izgulj. - Nyeltem egy nagyot, bekapcsoltam a számítógépet, elkezdtem az ágyat rendbe tenni, bántam, hogy nem cseréltem le az ágyneműmet. Épp a lepedőt igazítottam, amikor Steve, ott termett mellettem, és megszorította a vállam.
- Hagyd a formaságokat, meg a lepedőt. – éreztem a kellemes leheletét. A szemembe nézve fogta meg a kezemet és vitte le a lába közé. Félkemény rúdja vastagnak és már úgy is elég nagynak tűnt, levegőt alig bírtam venni, annyira hirtelen történt minden.
- Simogasd, ismerkedj vele, ezért jöttünk, vagy nem?
Megszédültem, Steve alakja betöltötte a helyiséget, akkor már viszont, csak a farkán járt az eszem, egyébként is már majdnem fél éve nem voltam senkivel, a merevedésem majd szétnyomta az alsómat.
Elkezdtem le-fel húzni a tenyeremet az egyre jobban forrósodó dudoron, míg Steve áthúzta a fejemen a fehér pólómat, és simogatni kezdte a felsőtestem. Közel hajolt, a nyakamba csókolt, amitől jólesően megborzongtam, aztán a következő amire emlékeszem, hogy az ágyon fekszünk, az oldalunkon, ruhátlanul, és csúszok lefelé, a fekete keménységhez. Tényleg nagy farka volt Stevenek, vastag, heréi idomultak méretéhez, a combjait szétnyitotta nekem, én pedig remegtem, hogy megízlelhessem a merev rudat.
Ő is simogatta az enyémet, az elő cseppek nedvessé tették a makkomat, meg a nyál, mert Steve a tenyerébe köpött, úgy kényeztetett. Nemsokára hátára gördült, én pedig az erős, csoki barna combok között találtam magam, egészen befeküdtem közéjük. Elképzeltem, ahogy a sötét makk majd fehérleni fog az ondótól és őrülten akartam látni, ezért elkezdtem gyorsan szopni, csak félig tudtam benyelni és a szám egészen köré szorult, annyira vaskos volt Steve farka.
- Várj csak, fordulj meg, így - igazított rajtam egyet nemsokára, a csípőmnél fogva fordított rajtam egyet, a péniszem a szája fölé lógott, fejjel lefelé kezdtem szopni, franciáztunk, ami őrülten jól esett. Ő persze tövéig be tudta kapni a péniszemet, elég jól oboázott, bár akadt ügyesebb partnerem is már. A kezemmel segítettem rá neki, hogy mihamarabb láthassam az ondóját. Felajzott állapotunkban mindketten hamar a tetőpontra jutottunk és végre, a barna falloszon ott csorgott a fehér jutalmam, amit élvezettel nyalogattam le, tetszett az íze, a méz és a mandula jutott róla eszembe.
Utána lassan lecsillapodtunk, de nem sokáig tartott a nyugalom, Steve mellett nem lehetett kibírni, csak úgy. Majdnem reggelig kényeztettünk egymást, meg is ujjazott, de abba nem egyeztem bele, hogy megdugjon, bár iszonyúan kívántam, de a mérete elriasztott.
Amikor másnap elbúcsúztunk megadta telefonszámát és megbeszéltük, találkozunk máskor is, még sem történt meg. Stevevel csak egy szexepizód voltunk egymásnak, de örök élményt adott.

Törölt nick Creative Commons License 2020.12.12 -1 0 98

Ahogyan arról már korábban több történetemben írtam, nőnek öltözni imádó, női vágyakkal rendelkező, nagyon csajosan viselkedni tudó, a szexet kizárólag nőként élvező fiú/lány vagyok. Ha úgy tetszik crossdress, vagy travi, de abból a fajtából, aki tud úgy kinézni, hogy a külső szemlélő nem, vagy csak keveset vesz észre az eredeti, biológiai nememből.
Középiskolás koromban lehettem először igazán NŐ egy fiú/férfi oldalán, most pedig harmincas éveim elejére, amikor csak tehetem ebben a szerepben tetszelgek. Állandó pasim nincs.
Nemrégiben egy chat oldalon elkezdtem beszélgetni egy férfival, aki saját bevallása szerint 45 éves és bisex. Eredetileg fiú ruhában ültem le a gép elé és amiket bemutatkozásképpen a közösbe írtam magamról az tetszett meg neki és rámírt.
Elkezdtünk beszélgetni és nagyon izgató szavakat írt, egyre jobban kívántam, feléledtek bennem a női ösztönök, azok, amelyek igazából manapság már egyre ritkábban vannak elfojtva.
A férfi azt kérte, öltözzek be neki és mutassam meg magamat a camon. Annyira transzba kerültem addigra a csevegés során, hogy mohón engedelmeskedtem neki.
Fekete harisnyát, a kedvenc csini koktélruhámat, a fekete magassarkú cipőmet vettem fel, kitömtem a cicimet, kifestettem magam, kirúzsoztam a számat és felvettem a szőke parókámat is.
Bekapcsoltam a kamerát és megmutattam magam a pasinak. Azt mondta, hogy őrület jó vagyok, minden előzetes várakozását felülmúlom. Mondtam neki, hogy ez nagyon jól esik és ha nem zavarja, hogy a hangom sajnos még nem nőies, akkor telefonon is beszélhetünk. Így is történt.
Annyira belemelegedtünk a szexi csevegésbe, beszélgetésbe, olyan szavak hangzottak el, hogy a pasika egy óra alatt kétszer is elélvezett tőlem, amit nemcsak hallottam, hanem a monitoron láthattam is. Óriási érzés volt! Persze mivel közben a cam előtt pózoltam neki, illegettem-billegettem magam, a látvány is nagyban segíthette elélvezését az édes kis pasikának. nagyon jól esett, nagyon ari volt. Közben persze én is izgattam magam, sikerült is pópónál elélvezni, közben végig csak arra tudtam gondolni, hogy megdug ez a férfi a pompás faszával!
Megbeszéltük, hogy amint a járvány lecseng és nem lesz a talinak kockázata, randizunk és személyesen folytatjuk, amit az online világában és az éter hullámain keresztül elkezdtünk.
Azt mondta magáról, hogy cégvezető, van pénze, elvált és a közeljövőben lehet, hogy lesz részemre egy üzleti ajánlata.
Lehet, hogy kurvaként akarna használni? Hm! Nem is lenne olyan rossz, régóta vágyom már erre a szerepre is.
Alig várom, hogy összejöjjön a személyes tali!

Törölt nick Creative Commons License 2020.11.30 -2 2 97

Szerencsére a középiskolában csajos vágyaimat egyre gyakrabban megélhettem a valóságban is. Másodikos, tehát 16 éves voltam, amikor egy végzős, már majdnem 19 éves srác - nagyon helyes, aranyos volt - valahogy kiszúrta a viselkedésemen, hogy mi is vagyok valójában és egy márciusi napon, amikor épp a toaletre mentem élvezkedni, meglepett.
Nem is szólt semmit, csak elkezdte simogatni a fekete harisnyás lábamat, seggemet, lesmárolt, csókolgatta a nyakamat, beletúrt a hosszú hajamba.
Mohón viszonoztam és végül egy hatalmasat pettingeltünk a toalet helyiségében.
Gyönyörű farka volt, isteni volt simogatni, húzogatni róla a bőrt, kényeztetni.

 

Ezt követően több ízben is voltunk együtt és mivel jómódú szülők gyermeke volt, sokszor vásárolt nekem ezt-azt, csak azt kérte, hogy ha sulin kívül találkozunk, akkor mindig legyek a lehető legnőiesebb.

 

A szüzességemet az első petting után 10 nappal vette el, amikor egy hétvégén a szülei elutaztak, üres volt a svábhegyi lakás. Azon a szombaton én is egyedül voltam otthon, muterom leugrott a Börzsönybe a nagynéném víkendházába. Teljesen csajos gondolataim voltak egész nap, már délelőtt felvettem a harisnyámat, szoknyámat, magassarkú cipőmet, mászkáltam otthon, gyakoroltam a nőies járást, illegettem, billegettem magam és persze vártam, hogy Nándi felhívjon. Ez aztán olyan dél körül következett be.

2005. áprilisa volt, öt hónappal a 17. születésnapom előtt.

A Nándi azt mondta, nagyon kíván, menjek át, egyedül van otthon és semmi kötelezettsége nincs, csak kettesben lehetünk és azt csinálunk, amit akarunk.

Azt akarta, hogy már otthon készüljek el és csajosan menjek. Mondtam, hogy rendben van. Iszonyatosan vágytam rá, hogy végre teljesen a nője legyek, gyakorlatilag transzba kerültem.

Női tusfürdővel lezuhanyoztam, nem voltam egyáltalán szőrös, de ami volt, azt is eltávolítottam. Yves Saint-Laurent parfümmel illatosítottam be magam.

Ezt követően alapozót, egy kis arcfestéket, vérvörös ajakrúzst tettem fel és fekete ceruzával kihúztam a szememet.

Hosszú szőke hajamat, szexire fésültem és felöltöztem. Fekete szexi bugyi, fekete harisnya, farmer miniszoknya és egy csini fekete felső volt a szettem. Estére akár hűvös is lehet - gondoltam és a kis kardigánomat is magamhoz vettem. Végül belebújtam a fekete körömcipőmbe és elindultam.

Sem a metrón, ahol keresztbe tett lábakkal ültem, sem a villamoson ahol a állva utaztam, sem a fogaskerekűn senki sem szúrhatta ki, hogy nem vagyok 100%-ban, biológiai szempontból is NŐ. Legalábbis én még egy félreérthető pillantást sem vettem észre más utasok részéről. Már ez nagyon komoly, nagyon jó érzés volt.

Amikor odaértem Nándi megdicsért, hogy nagyon jó csaj vagyok, csini lettem és beinvitált. Felhajtottunk egy konyakot, berakott egy pornófilmet, mellém ült a kanapén és elkezdte simogatni a harisnyás lábaimat, közben csókolóztunk.

Kigomboltam a sliccét, elővettem a gyönyörű farkát, simogattam egy kicsit, húzogattam róla a bőrt, majd rábuktam és hosszan szoptam, nyaltam, szívtam neki.

Ezután azt mondta, hogy "ma végre meg akarlak dugni!" Már alig vártam.

Négykézlábra eresztett, feltolta a szoknyámat, le a harisnyanadrágomat, kicsit félre a bugyimat, megnyalogatta a lukamat, aztán bekent egy kis sikosítóval, közben ujjazott, én meg sikoltoztam olyan isteni jó volt.

Utána előbb finoman, majd egyre határozottabban és végül tövig - igen igen TÖVIG, TÖVIG, TÖVIG - belémtette a faszát. Csodálatos érzés volt.

Körülbelül 5 percig baszta a picsámat egyfolytában, mire elélvezett, a seggemre és a harisnyámra folyatta a gecijét.

Én ez alatt háromszor élveztem el.

Nekem tehát ez volt az első anális élményem, ráadásul végül csak vasárnap mentem haza és addig még kétszer meg lettem kúrva!

CSODA DOLOG FIÚKÉNT NŐNEK LENNI!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!